Magyar Nyelv – 115. évfolyam – 2019.

2019 / 4. szám - TÁRSASÁGI ÜGYEK - Gerstner Károly: Elekfi László (1920-2018)

Társasági ügyek a német szakhoz és a zenéhez kapcsolódóan írta: Német karácsonyi dallamok a magyar templomban. Szerzőként itt (miként korábban is) még Eckerdt László szerepel, ezt a sze­­pességi német eredetű családnevet magyarosította Elekfire. Zenei érdeklődése abban is megnyilvánult, hogy 1943 októbere és 1944 júniusa között mintegy negyven zenekritikát, zenei eseményekről szóló tudósítást közölt a Pester Lloyd című német nyelvű napilapban. A zenei néprajzi kitérő után volt egy másik is a nyelvészeti tevékenység felé vezető út­ján. 1943 és 1949 között tanárként működött a budapesti Érseki Katolikus Gimnáziumban és a hozzá tartozó Rákóczi Kollégiumban (a mai II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, illetve a Buda­pesti Egyetemi Katolikus Gimnázium, valamint az újra működő Rákóczi-kollégium elődjei­ben), valamint különféle általános iskolákban. Németet, magyart, éneket, de még gyorsírást is tanított, és ahogy az sok-sok tanártársának is osztályrészül jutott, a háború után oroszt is. A háborús események miatti tanítási szünetben különféle fonetikai és mondattani műveket tanulmányozott, cédulázott ki (köztük Brassai Sámuel korszakalkotó műveit), ám feljegyzé­sei Buda ostroma alatt szinte teljesen megsemmisültek. Ennek ellenére 1947-ben megtartotta első előadását a Magyar Nyelvtudományi Társaságban: A mondatfunkció és változatai. 1952-ben aspiránsi helyre pályázott, de nem vették fel. Pais Dezső javaslatára ek­kor az MTA Nyelvtudományi Intézetébe jelentkezett, ahol akkoriban zajlottak a nagy, hétkötetes értelmező szótár (ÉrtSz.) munkálatai: ennek az igen kiváló nyelvészekből álló munkaközösségnek lett a tagja. Elekfi László egy helyen azt mondja, hogy így lett „bot­csinálta” lexikográfus: ez nyilván az ő közismert szerénységéből fakadt, mert az a tevé­kenység, amelyet ő a magyar szótárírásban, a szókészleti viszonyok feltárásában végzett, egyáltalán nem lebecsülendő. Ezt igazolja az a terjedelmes fejezet is, amelyet az 1966-ban megjelent Szótártani tanulmányokban közölt. Az igék szótári ábrázolásáról­­ a lexikográ­fiában az egyik legnehezebb feladat ennek a szófajnak az árnyalt bemutatása. Az ÉrtSz. után részt vett a Petőfi-szótár szerkesztésében, a Magyar értelmező kéziszótár első kiadá­sában (ÉKsz., 1972) ő állította össze a magyar szóragozás mintáit, és számos írásában foglalkozott a Nagyszótárba tervezett szavakkal is. Mindegyik itt megnevezett munkálat­nak valamilyen formában „következménye” is lett. 1976-ban nyerte el a nyelvtudomány kandidátusa fokozatot a következő értekezéssel: Petőfi költeményeinek versmondattani felépítése (különös tekintettel az aktuális mondattagolásra) - a mű 1986-ban jelent meg nyomtatásban. Az ÉKsz. ragozási mintáiból nőtt ki az 1994-ben megjelent Magyar rago­zási szótár, mely szervesen beépült A magyar nyelv nagyszótára (Nszt.) 2006-ban meg­jelent első kötetébe, a Segédletekbe. Az 1990-es évek elején-közepén a Nyelvtudományi Intézet Szótári Osztályán folytak a már évszázada tervezett Nagyszótár (újabb) előkészítő munkálatai. Ezek keretében Elekfi László három részből álló, Nagyszótári tervek és le­hetőségek című monumentális cikksorozatában foglalta össze nézeteit, illetve illusztrálta ezeket az új főnév szócikkével (Magyar Nyelv 1997 és 1998). A mondattan iránti érdek­lődése nyilvánul meg abban is, hogy Predikatív viszonyok értelmezése és szerepe című értekezésével 2005-ben megszerezte az MTA doktora címet - 85 éves korában is irigylésre méltó könnyedséggel és eleganciával szerepelt a nyilvános védésen! 1985-ben nyugdíjas lett, de munkakedve töretlen maradt. Különféle publikációinak száma tovább gyarapodott, köztük a hangzó nyelv kérdéseivel foglalkozóké is. Ezt a té­mát dolgozza fel Az értelmes beszéd hangzása című kötet (2003), melyet intézetbeli régi kollégájával, Wacha Imrével közösen írt. A művelt hangzó és írott nyelv használatával kapcsolatos írásainak száma is tetemes. A Nyelvművelő kézikönyv két kötetében (1980.

Next