Magyar Nyelvőr – 48. évfolyam – 1919.

Értekezések, önálló cikkek - Sebestyén Károly: Simonyi a kathedrán

utóbbi években csak a fogolytanulmányok előkészítésével is! Meny­nyit kellett látnia-futnia gyönge szervezetével — gyakran hóban és sárban — katonai és polgári hatóságoknál, míg bizonyos foglyok­nak valamely budapesti gyárban való csoportosítását kieszközöl­hette! Egy évtizeddel ezelőtt, midőn a Nyelvőr negyven éves fenn­állásának örömét ünnepi szám hirdette, Simonyi bevezető cikkében ifjúkora vezéreinek, Szarvas Gábornak és Budenznek emlékét idézve visszatekint a folyóirat pályájára s ezeket irja: ("Elégtéte­lünkre szolgál a híven teljesített munka tudata s örömünket nem zavarja, sőt fokozza a végig küzdött harcok emléke.» Azokban, kik Simonyi szivéhez közel állottak, bizony nem keltettek örömet azok­nak a «végig küzdött harcoknak» sem emléke, sem az áldatlan viszonyok, melyekből fakadtak. Azok fájdalommal tapasztalták, hogy e harcok egyáltalában nem «végig küzdöttek», sőt egyre ádá­zabb hévvel s egyre élesebb fegyverekkel folytatódnak. Pedig a magyar nyelvtudománynak ma nincs külső ellensége: nincs lándzsa­törő bajnok, ki a nyelvújításért, vagy a török-magyar atyafiságért síkra szállana, mint egykor Szarvas Gábor és Budenz József ide­jében! ... «De a halál azt mondja: csitt!» A fegyver kihullt a tudomány tragikus hősének kezéből. Jó Simonyi Zsigmond, immár csakugyan «végig» küzdötted harcaidat! Simonyi Zsigmond a kathedrán. Irta: Sebestyén Károly. Huszonöt-harminc esztendő messze távolságában összeolvad­nak a ködös, imbolygó alakok. Az emlékezet már nem képes rendet tartani köztük: egymásba nyomulnak, oly igen különböző szavak zümmögő zűrzavarba olvad, arcvonásaik elmosódnak; csak azt tudjuk meg, hogy az akkori élő kert legtöbb fája kidőlt, s az akkor elismert, virágzott, hatalmat jelentett nevek legtöbbje azóta a fej­fára került. Hogy megtámogassam roskatag járású emlékezetemet, előkerül az elsárgult irás, az «Index lectionum, quas se frequen­taturum rite professus est». S amint sorra veszem a fakó, meglazult lapokat: megelevenü­l a múlt, szózatossá válnak az elnémult ajkak, megifjadnak a vének, hazatérnek a száműzöttek. Hallom Ponori Shewrewk Emil recsegő hangját, amint Cicero életét műveiből ma­gyarázza: elszédülök roppant terjedelmű tudásától, gyönyörködöm mindig érdekes és egyéni fölfogásaiban, pompás connectura­iban, erős kritikájában, mindenekfölött pedig eszének és szívének meg­ragadó, egészen emberi harmóniájában. Az öreg Gyulai Pál a tizen­hatodik század magyar históriás énekeiről beszél, nehézkesen és formátlanul, de ez a nehézkesség a súlyos márványtömbök sajátja és ez a formátlanság a cyklopsi építmények stílusa. Budenz József egyhangúan dünnyögi összehasonlító nyelvtudományi tételeit, de

Next