Magyar Nyelvőr – 75. évfolyam – 1951.

Íróink nyelve - Goda Géza: Jókai szó- és szólástár

MAGYAR NYELVŐR 75. ÉVFOLYAM * 1951 SZEPTEMBER-OKTÓBER * 5. SZÁM JÓKAI-SZÓ- ÉS SZÓLÁSTÁR írta: Goda Géza Hosszabb idő óta egy Jókai-szó- és szólástár szerkesztésével foglal­kozom, mert úgy érzem, hogy örvendetesen­­megindult nyelvtisztító mozgalmunk mindaddig suta marad, amíg egyúttal meg nem indítunk olyan nyelv­gazdagító mozgalmat is, amely a magyar nyelv dús irodalmi hagyományait van hivatva gyakorlatilag használható értékké tenni szocialista irodalmunk számára. E mozgalom lehetőségeit o­kvetlenül és mielőbb meg kell teremtenünk, amit úgy értek, hogy a múlt haladó íróinak szókincsét, sajátos nyelvi fordulatait, szóösszetételeit, hason­latait, szólásait, köz­mondásait, táj-, személy- és tárgyleírásait, képeit a mi szocialista irodalmunk gazdagítására össze kell gyűjtenünk és főleg­ könnyen hozzáférhetővé kell tennünk. Kétségtelen, hogy e feladat egy része szoros értelemben vett nyelvtudományi feladat, amelyet nyelvészeink nagy buzgalommal iparkodnak is teljesíteni, de ez lassan készülő, szigorúbb nyelvtudományi munka. A kibontakozó szocialista magyar irodalomnak azonban nagy szüksége van olyan nyelvi vér­átömlesztésre is, a­mely a múlt haladó íróinak művészi, írói nyelvét a leggyorsabb úton­­képes átönteni a mi szocialista irodalmunk vérkerin­gésébe. Ilyenformán feladatunk olyan gyakorlati mű megteremtése, amely a sztálini nyelvtudomány föltételeinek megfelelve, az íróművész szempontjából akarja a legfejlettebb magyar írók és költők beszédgaz­dagság­át gyakorlati módon megnövelni mai élő irodalmunk számára. Ezeknek a szempontoknak megfelelően, elsőnek Jókai Mór művei­hez nyúltam, mert ha nem is nyelvtani szabatosságával, de nyelvi gaz­dagságával egyetlen magyar prózaíró sem vetekszik vele. Tolnai Vilmos az Akadémián tartott előadásában azt írta róla, hogy Jókai szókincse kifogyhatatlan és gazdagságban fölülmúlja a magyar szókincs nábob­ját, Arany Jánost is. Gyulai Pál, aki Jókai legszigorúbb bírálója volt, szó- és szóláskincse gazdagságának a legnagyobb dicsérettel adó­zott, Arany János pedig azt írta róla, hogy „Jókai műveit olvasva, mintha újra tanulnák tőle a kedves anyai nyelvet, azt a valódit, mely­nek megragadó ereje nem kisebb természetes bájainál és szemen szedett kifejezései ép oly határozottan, mint festői plaszticitással terjesztik és szabják meg a gondolatot... Élvezetet talál benne mindenki és egy író és nyelvtudós tanulságot meríthet belőle". Folytathatnám az elragad­tatásnak azon szavaival, amelyeket Mikszáth Kálmánon, Simonyi Zsigmondon és­ Tóth Bélán kívül (aki különben elsőnek pendítette meg 21 Magyar Nyelvőr LXXV. 5, 2­8-30

Next