Magyar Nyelvőr – 80. évfolyam – 1956.
Herczeg Gyula: A nominális stílus a magyarban
szép Palissy stb. kezdetű nominális szerkezetekhez nem kapcsolódik, miként azok sem mutatnak fel semmi érintkezési pontot vele. A nominális szintagmák ugyanis a nála határozó segítségével válnak érthetőkké. X. Y.-nál lezajlott látogatásról van szó : a naplóíró Justh vizites ismerősénél, és közben gyors oldalpillantásokat vet beteg barátja lakására. A nála — itt a lakás szóval egyértékű. A lakás szót parafrazálja a mondatra következő nominális szintagmasor. A fejezet legvégén idézendő példa ide tartozik, ám bizonyos sajátságokkal rendelkezik az előzőkhöz viszonyítva , a nominális szintagma ui. igéhez kapcsolódik . Egy lánnyal sétál, akinek kemény, sima karja van, izgató fogása, izmos, nem esik szét, mint lágy, könnyű asszonyok, ő meg csak baktat mellette, halk pianók, szívdobogásos szókezdések, míg az a másik, benne, ösztökéli, érzelmes séta csak, barátom? (Passuth László: Eurázia, 1936. 68). A példából nyilvánvaló, hogy a halk pianók stb. az ő meg csak baktat mellette gondolatra vonatkozik, s az nem más, mint a séta, ballagás, baktatás főnevek igei kifejtése. A verbális mondat elvileg helyettesíthető a fenti szavak egyikével-másikával szerkesztett nominális vagy verbo-nominális mondattal, így azonban nem lenne meglepő eddigi ismereteink alapján a nominális szintagmasor, amely a centrálisan elhelyezkedő főnevek értelmezését mozdítja elő igétlen szerkezeteivel. III. A nominális stílus alapvető tulajdonságai közé tartozik a kapcsolásnak, a mondatbeli szerepet létesítő ragok használatának megszüntetése. Ennek folytán vezérszavakhoz kapcsolódóan főneveknek egész sora jön létre ; ezek mintegy lebegnek a mondatban, szerepük logikailag tisztázatlan, csak a mi értelmünk tudja őket helyesen elhelyezni. A nominális stílust létesítő eljárások másik fajtája az értelmezőnek mondattani különleges felhasználásával függ össze. Az értelmező a magyarban, mint tudjuk, a jelzett szó után áll, és tulajdonképpen egyértékű a jelzett szó előtt elhelyezkedő melléknévvel. ,,A kövér Kis, a gimnázium igazgatója, elhelyezkedett a katedrán." A példamondatban van jelző és van értelmező. Vizsgáljuk meg mindkettőt közelebbről. Mit látunk? A jelzett szó Kis. Róla azt állítjuk egyrészt, hogy kövér, másrészt hogy a gimnázium igazgatója. Végeredményben tehát jelző és értelmező segítségével három mondatból a nyelv sajátos nyelvtani eljárása segítségével egyetlen egy mondatot konstruálhattunk, úgy azonban, hogy két nominális állítmányt jelzővé, illetőleg értelmezővé változtattunk át. Jelző és értelmező közt az a különbség, hogy a jelző melléknév, az értelmező pedig főnév, sok esetben több tagból álló nominális szerkezet. A magyar nyelv ezen felül még szórendi úton is biztosította a megkülönböztetést jelző és értelmező között. Sok egyéb nyelvben ez a szórendikritérium elesik, mert pl. a román nyelvekben a jelzők rendes körülmények közt is inkább a jelzett főnév mögött helyezkednek el, mintsem előtte, így hely szempontjából az értelmezővel összeesnek. A klasszikus magyar prózában az értelmező elhelyezkedése a jelzett szó mögött éppen olyan sérthetetlennek és megbonthatatlannak látszott, mint azok a szabályok, melyek a próza kerekdedségét, gördülékenységét