Magyar Nyelvőr – 132. évfolyam – 2008.
3. szám - Nyelv és stílus - Kemény Gábor: A Nyugat jelentősége a modern magyar szépirodalmi stílus kiteljesedésében
[szerk.] 1972: 466-71), akkor ezt a szecessziós festők: Rippl-Rónai, Karlovszky, Fényes, Ferenczy és Márk Lajos védelmében teszi. Az Olvasás közben egyik gondolatfutama (Művészi dolgokról, 1906. 1. uo. 475-7) a szecesszió stílusával foglalkozik ugyan, de ezen nem az irodalom, hanem az építő- és bútorművészet stílusát érti, „ami a mai szecesszióban frissesség és kitalálás, időfolytával stílussá fog megállapodni. Az új építő stílus onnan indul ki, hogy ma már vassal építenek, tehát nincs értelme azoknak a formáknak, melyek a kő, a fa s a tégla teherviselő módjából s képességéből fakadnak. [...] A bútorok úgy épülnek, akárcsak a híd, a fa teherviselő törvényei szerint" (i. h. 476). Irodalmi stílusról, az irodalom szeceszsziójáról egyik cikkében sem tesz említést. Az ifjú Kosztolányi is csak képzőművészeti vonatkozásban használja a szecesszió szót egy bécsi tárlatról írva (Kosztolányi 1905/1969; vö. Szabó 1984: 393). A fogalomnak ez a leszűkített értelmezése még évtizedekig fennmarad. Radnóti bölcsészdoktori értekezésében, amely Kaffka Margit művészi fejlődését tárgyalja 1934-ben, szóba sem keül a szecesszió. Kaffka írásművészetét az (egyébként a naturalizmusból levezetett) impresszionizmus kategóriájával jellemzi. Az értekezés első fejezetében hétszer fordul elő az impreszszionizmus/impresszionista szó, a szecesszió pedig egyszer sem (Radnóti 1934/ 1978: 577-83). A szecesszió fogalmának értelmezésében és a szó használatában csak a harmincas évek végén, Halász Gábor fellépésének hatására következik be némi változás. Halász 1939-ben a Magyar Könyvszemlében számolt be Justh Zsigmond naplóinak előkerüléséről, és még ugyanebben az évben a Nyugatban tette közzé Vázlat a szecesszióról című esszéjét (amely egyébként idéz is Justh párizsi naplójából). Két évvel később bevezetéssel és jegyzetekkel ellátva vaskos kötetben publikálta Justh naplóit, a párizsit és a hazait. A kiadványt többek között Bóka László, Féja Géza, Illés Endre, Kárpáti Aurél, Sőtér István ismertette (Bóka és Illés Endre a Nyugatban, Disputa rovatcím alatt polemizálva egymással). Halász Gábor szerint a szecesszió átfogó korszellemként uralkodott az 1890-es évektől az első világháború kitöréséig tartó időszakban. Hatása az élet minden területén érvényesült: a művészetekben, a filozófiában, sőt a gazdasági életben is. A szecesszióban nem szabad átmeneti kisiklást látnunk, hanem „zárt és teljes ízlésirányt, amely a szellem minden területén érvényesíti uralmát", például Bergson filozófiájában vagy a modern gazdaságban (Halász 1939/1958: 503). Néhány évvel később - meglehet, Halász Gábor cikkeinek hatására - a Magyar Csillag hasábjain is feltűnik a szecesszió fogalmának az irodalmi stílusra való vonatkoztatása, mégpedig Örley István Kosztolányi-esszéjében (Örley 1943), amely elsősorban Kosztolányi novellisztikájáról nyújt átfogó értékelést. Figyelemre méltó, hogy a tanulmányban több ízben is előforduló szecesszió(s) szót Örley következetesen pejoratív értelemben használja: a Bolondok című novelláskötet szecessziós kirakat (425); a szecessziós képzelet gőzei (uo.); a szecesszió bíborló gőzei (427); Kosztolányinak „Legjobb barátja a szecesszió hóhérja, Karinthy volt" (426, utalásként arra, hogy Karinthy paródiái nevetségessé tették a nyugatos írók stílusának „szecessziós" túlzásait). 2.3.2. A háború után közel két évtizedre abbamaradt a szecesszióval való foglalkozás (a stílustörténeti kutatások „szellemtörténet-gyanúsak" voltak). Csak a hat-