Magyar Nyelvőr – 143. évfolyam – 2019.

2019 / 4. szám - EMLÉKKONFERENCIA ELEKFI LÁSZLÓ TISZTELETÉRE - Kemény Gábor: Stilisztika és nyelvművelés Elekfi László munkásságában

Stilisztika és nyelvművelés Elekfi László munkásságában 421 foglalkozik (Elekfi 1992), a másik Lőrinczki Lajos „Az én világképem” című kö­tetét ismerteti (Elekfi 2008). Ezek a tanulmányok sok kitűnő részletmegfigyelésből, észrevételből tevőd­nek össze, de nem vállalkoznak a két költő portréjának ezeken alapuló megraj­zolására. Makkai könyvéről szóló cikkét ezzel vezeti be: „A könyv tartalmának, gondolatvilágának részletes elemzése helyett itt elsősorban nyelvi és verstani vo­natkozásaival érdemes foglalkozni” (Elekfi 1992: 287). A továbbiakban példákon szemlélteti a költő újszerű szóösszetételeit, metaforáit és a 19. század költői stílu­sát a jelenkor nyelvhasználatával vegyítő anakronizmusait a „Petőfi Sándor halála után írott költeményei” ciklusban (pl. „Embertársam, te lóra tett ulánus! Vad­emberként döfsz, nincs davaj-gitárod”). Az elismerő megjegyzések mellett nem mulasztja el szóvá tenni a nyelvhelyességi és helyesírási hibákat sem (köztudott ’köztudomású’, egyenlőre ’egyelőre’, -пак, -пек rag elhagyása; kommunikáció el­mélet, kérdés feltevés, villany írógép). Egy helyütt végképp kiesik a béketűrésből, és ezt írja: „Feljajdul az ember, ha ilyet olvas: »megszállottja ama ’Egy Gondolat­nak’« [...] itt amaz az odaillő alak akkor is, ha a rá következő magánhangzó előtt idézőjel következik” (uo. 296). A stíluselemző Elekfiből ezen a ponton előbújik a nyelvművelő, és „feljajdul” az ama, amaz rossz egyeztetése miatt. A másik stílusjellemzés címében Lőrinczki Lajos kötetét „»ronda« remek­­mű”-nek nevezi. Sok példát ad a stílusszintek keverésére (nyelvjárási, argó- és ide­gen szavak, vulgáris és trágár szavak stb.), és ezt általában nem kifogásolja, hanem hatáskeltő eszköznek minősíti. Csak egy ízben lázad fel a sajátos szóhasználat el­len, amikor a költő az egyik vers végén ezt írja: „Az élet virulens. Mindenből élet árad.” Ez talán félreértésből ered: „Hiszen a virulens annyi, mint ’mérgező, fertő­ző’ (csak hangalakra emlékeztet a viruló га)” (Elekfi 2008: 177). Egészében véve a példaanyag nem igazolja, hogy ez a kötet remekmű volna, még ha „ronda” is. 3. Ezzel pedig már át is tértem előadásom másik fő témájára, Elekfi László nyelv­művelő tevékenységére. Ez a tevékenység legszembeötlőbb módon a Nyelvmű­velő kézikönyv két, egyenként több mint ezeroldalas kötetében nyilvánult meg, amelyeknek kb. egytized részét ő írta. Ez saját számításom szerint 366 nyomtatott oldalt tesz ki, egy egész könyvet a könyvben. S milyen könyvet! Ez tartalmazza az összes elvi, összefoglaló szócikket a beszéd, hangképzés, kiejtés, továbbá a hang­súly, hanglejtés és szórend témakörében. Természetesen ő írta az e és ё hangról (az ún. zárt e-ről) szóló cikket is, amelyben állást foglalt a zárt e köznyelviségének megőrzése mellett. A második kötetben kapott helyet a mutató névmásról és az őket - azokat - ezeket névmások visszautaló használatáról szóló cikke (ezeknek jelentőségéről később lesz szó). A hanglejtés cikkének összesen 29 oldalából 19 oldal esik a jelenség leírá­sára és 10 oldal a hanglejtésbeli hibák tárgyalására. Kétharmad-egyharmad arány a leíró és a hibáztató részek között, a leíró javára, ez egy ilyen célú műben jó aránynak mondható. A helytelenítő rész hangvételére hadd idézzem mindjárt az első megállapítást: „Nem hat természetesnek, ha valaki gyakran használ mély fekvést a szokásos középfekvés helyett, különösen mondatok végén, de sokszor egyes hangszakaszok, beszédütemek végén is. Aki mindenáron határozott bele­

Next