Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)
1867-09-11 / 50. szám
50-ik szám, hogy azok malaszthatók legyenek, reméljük meghányják velik a választottak. Egy — a Többeknek: Schopf Adolf, hites ügyvéd. Marosszékről, sept. 6. 1867. Tisztelt szerkesztő ur ! Szives engedelméböl ha tért enged, szükségesnek tartom választott tisztikarunkról tett kedvezőtlen hangú közlésekhez egy pár szót szólani főkép azért, mert a részrehajlatlan igazat nem csak érezni kell, de kimondani még akkor is kötelesség, ha a megtámadott fél nem azon a téren áll, mely politikai elvünkkel megegyez. Szükségesnek vélem szólani, mert némi álnevű, vagy épen névtelen, Marosszék tisztikarát kissebbítő czikkek közlésével, az illetettek engem gyanúsítanak, az ilyeneknek megnyugtatásul felelem . Soha semmi tárgyban senkivel szembe, még önöknél nagyobb tekintetű, magasabb állású személyek ellen sem írtam és írok, igénytelen nevem aláírása nélkül, meg vagyok győződve, hogy személyeket illető álnevű, vagy névtelen közlések nem felelnek meg azon fokozatnak, melyet a nyilvános igazság múlhatatlanul megkíván. Aztán urak! ha nyelvem kissé, élesebb is, mint önök szeretnék, tűzhelyünkről csak az itt javulatlan hibákat szoktam a nagy közvélemény ítélete elé bocsátani. Előttem a szabad sajtó nem pletyka piacz, a szabad sajtó az igazság küzdtere, a méltányosság mezeje, enynyit előre bocsátva, áttérek valódi czélomhoz. Marosszék tisztújítása körül történtek ugyan oly esetek, melyek ellen, ha valaki alkotmányos elvből kiindulva panaszol, bizonyosan helyeslőkre talál, de mi, a hivatalba lépett oda nem illő személyek betolakodását ez idő szerint nem feszegetjük, legtovább tanúságul fogadjuk jövőre, s alkalom adódván, tényeikben fogjuk megtámadni. De azt most sem hallgathatjuk el, hogy egy név a közigazgatási tisztviselők sorában különösen roszul hangzik : Urban, Klokocsán, Lisovszki, Bach, Schmerling, sat. alkotmányölővezérek zsoldjából, e név most is a jövőben pártfogolandók, ez időre kölcsönbe vett pártfogásával becsületes tisztikarunk sorába jutott, nem hibáztatjuk: a légy rá száll a téj fejre, bár ki tehenéből fejték, ha az, kinek a csésze kezében van, el nem jegyezi onnan; a választókat sem vádolhatjuk, mert bizon a hulló urat minden vendégszeretete mellett is leszorították vala, na de egy kis államcsíny segített a dolgon, a versenytársaknak néhány szavazatát feldobva, kisült a pártfogolt részére megkívántató szavazatmennyiség, s hulla lett néhány iskolát, s törvényt végzett alkotmányos érzelmű, feddhetetlen jellemű vetélytárs ellen egy olyan, kinek csak alsóbb oskolai bizonyítványát is a holdban talán megtalálnék, de a földön bizonyosan nem, hiába jönállósága akkor a szék fegyenczeit kisérgette hajdú minőségben a királykútra, mikor vetélytársai a Teledy-kert árnyas fái alatt tanulmányaikat szerezték, na de itt legalább egy után jártak és aztán némelyek szerint, a nagyon használható tisztviselői képesség!s ott van használják fel, de ne mondják hogy Marosszék választotta.. . nem rójjuk meg az illetőket, most csak felrójjuk, nehogy a jövő számadáskor kifeledjük részekre beszámolni. A törvénykezési osztályban, hová tulajdonképpen a vád szól, ismerünk mi olyant is, ki a tanodai alsóbb osztályokból csak néhányat végzett, igen, hogy legutóbb királyi táblai gyakornokságig haladott, ő tudja, hogy ismerünk olyat is, kit minden léleksérelem nélkül onnan szépen kivezetnénk, de szüretkor a bor seprővel jut a hordóba, meg kádba is, de azért nem önti el a gazda, hanem vár mig leülepedik, akkor lehúzza, s ha már a seprőt is lombikon lejártatta, a haszontalan maradékot oda önti, ahol a vak lyúk kapar, keressen benne valami igazat; igyekezünk mi is tiszta bort nyerni, h a mi késik el nem marad ! Ha valaki panaszol, mi panaszolhatnánk, kik ki sem estünk, s be sem estünk,* * nem is akartunk, s nem bántuk volna, ha még a tó megmarad, a békák is ott maradtak volna ; panaszunk pedig alapos volna, mert bizonyajos mind a ki-, mind a beesetteket merő miniszeriális félszből fizetni. Ne panaszkodjanak, ne vádaskodjanak, akik kötelesség nélküli bogen birtokába vannak, azokra, kiknek van kötelességük, de nincs e mai napig bogenük. Hallgassanak szépen, míg tényekből ki nem mutathatják, hogy a választottak károsabbak, hanyagabbak, igazságtalanabbak a Schmerling korszakiaknál. Legtovább mondja ki: ne legyetek hiúk, ne ígérjetek állástokkal a népnek jobblétet, mert mi már tapasztaltuk, hogy a legjobb akarattal is a jelen rendszer a népre nyomott, ínséget hoz, tanácsoljuk , abból az igen nagy úti díjakból engedjenek a népnek, hiszen ők alkotmányosak, igyekezzenek a rendszertől mielőbb megválni, ha a népnek javát szívükön hordják; mondják el, csudálkoznak, hogy az új tisztviselők 61-ből oly könynyen a 67-be ugrottak, s nem hihetik, hogy hoszszasan azon rendszerben szolgáljanak, melyet mig önök szolgálák azt, oly károsnak proclamáltak uton-útfélen, zöld asztalnál, s mindenütt. Mondjanak el sokat, mindent a közjó érdekében, de ne feledjék, hogy az új tisztikar bene male, de választott, s azok méltatlan gáncsolása a választókat is kellemetlenül érinti ; támadjanak igazgsággal, elvvel, akkor nem tekintheti senkidogen irigységnek. Végül, ha van egyeseket illetőleg méltó panasz, ne foglalják össze az egész tisztikart „marosszéki tisztség,“ „marosszéki törvényszék“ czim alatt, mert bizon ott kevés, de nagyon kevés kivétellel, olyan személyek vannak, kiket a vádaskodó urak tudományban, hazafiságban, jellemben lehet hogy utolérhetnek, de túl nem szárnyasodnak soha! de soha!" Bereczki Sándor: TARCZA: Az „Arkadion“ kifogatása. Az „Arkadion,“ mely oly merészen szegte meg az ostromzárt, s melynek urai a török-görög harcz történetében jelentékeny helyet foglalnak el, végre huszonnegyedik útján a törökök kezébe került. Hónapokig tartó üldözés után sikerült az „Izzedin“-nek, melynek kapitánya, Hassan bey Konstantinápolyból történt elutazásakor megesküdött, hogy szakálát levéteti, ha az „Arkadiont“ hatalmába nem keríti, ügyes ellenségét megsemmisíteni. Omar pasa utolsó kísérletének czélja Aya Rumeli, az „Arkadion“ rendes kikötője ellen az volt, hogy a felkelőktől a tenger felöli közlekedést s szállítást elvágja és azért elindulásakor egy pánczélos hajót hagyott vissza, hogy ott szüntelenül őrt álljon. Csak néhány mérfölddel távolabb, a szavrói öböl- ben állomásozott aug. 20-án az „Izzedin,“ egy magas hegyfok által eltakarva állott lesben az „Arkadiont“ várva, mely rendes kikötőjét fel nem kereshette. Aznap Simon franczia tengernagy az „Izzedin“ közelében több krétai menekülőt fogadott be s ez alkalommal fogadást kelle a török kapitány előtt tennie, hogy az „Arkadionnak,“ ha találkoznék vele, nem árulja el az „Izzedin“ közelségét. A franczia tengernagy később csakugyan taálkozott az Arkadionnal és adott szavát meg nem szegte. Másfél órával naplemente után, éppen midőn a török legénység az esti imához készült, hallatszott a távolban egy gőzhajó kerekeinek zajlása. Ámbár Hassan bey inkább azt hitte, hogy valamely európai hajó közeledik, mely a sziget körüli útját járja, mégis megtette a kellő készületeket az ellenséges hajó fogadására. És valóban az „Arkadion“ volt, mely nem sejtve az ellenséges hajó közelségét, hatalmasan füstölve közelgett. Az éppen felszálló hold messze távolságra megvilágosította a tenger felületét; az „Izzedin,“ a hegyfok uralma alatt, ellensége minden mozdulatát kémkedő szemmel vizsgálta. Csak az ellenséges hajó ágyúdörgései hallatára, fordult meg az „Arkadion“ s gyorsaságába bizva, menekülni igyekezett, azonban már késő volt. Vagy azért mert az „Izzedin“ golyói zavarta hozták gépezetét, vagy tán, mert a hajó a kormánynak nem — 201 — . A spanyol fölkelés. A „Journal de Paris,“ mint állítja, hiteles forrásból értesült a következő esemény felöl : a spanyol külügyminiszter Arrazola, néhány nap előtt Izabella királyné párisi követéhez, Monhoz, sürgönyt intézett volna, melyben a madridi kormány keserűen panaszkodik a franczia határőrvidéki hatóságoknak a felkeléssel szemben tanúsított magatartása miatt. A konsuli jelentések szerint, írják ez okmányban, minden nehézség nélkül átléphették a felkelők a franczia határt, élelemmel és lőszerrel láthatták el magukat stb. stb. Ezen kivül igen keserű és sértő kifejezésekkel van telve a sürgöny a Bonaparte család ellen. Arrazola sürgönye néhány nap előtt olvastatott fel Lavalette franczia külügyminiszter előtt. Időközben azonban megbánta a spanyol kormány elhamarkodott lépését, távirati után megbízta párisi képviselőjét, mondana a franczia kormánynak köszönetét erélyes és lejális magatartásáért a felkelés ügyében. Ez utólagos eljárás azonban nem igen volt képes a sürgöny által okozott keserűséget a kedélyekből kitörölni, s a viszony a párisi és madridi kabinetek közt most éppen nem szívélyes. A spanyolországi viszonyokról, a „Kölni Újság“ párisi levelezője, a következő felvilágosításokat nyújtja: „Prim 18.000 ember fölött rendelkezhetett volna, s még többen is készek valának hozzája csatlakozni, ha csak mutatta volna magát valahol. Ámde senki sem képes megmondani, hogy tulajdonképen hol tartózkodik. Némely fölkelő vezérnek csak azért kelle menekülnie, mivel önkénytesei agyonveréssel fenyegették, azt hivén, hogy rá vannak szedve. A csüggedés átalános, s Prim tábornok kétszínű magaviseletét kezdik már kül úgy mint belföldön árulásnak nevezgetni. Meg kell vallanunk, hogy a kormány a jelen alkalommal nagyon ügyesen járt el, így p. o. a katonák szolgálati idejét 6 évről 4 évre szállította, s igy megfosztotta a felkelő vezéreket egyik leghatékonyabb kecsegtetési eszközüktől, melyet már is jó sikerrel használtak volt A katonáknak rendkívüli jutalmakat ittért, elmozdula mindazon tiszteket és tábornokokat, kiknek szabadelvű gondolkozásmódja ismeretes volt, s helyükbe jutalmazáskép olyakat léptetett elő, kik hűség és vitézség által kitüntették magukat. Ezen kívül az ezredek állomási helyét minduntalan változtatván, szerfelett megnehezítette a katonák elcsábítását. Ezzel egyidejűleg Gonzales Bravo belügyminiszter a hivatalos lapokat bőven ellátta tüzes vezérczikkekkel, melyek a felkelőket azzal vádolják, hogy a külfölddel szövetségre léptek s a nyújtandó segély fejében Spanyolország egy részét a külföldnek szándékoznak átengedni. Továbbá a mozgalom vezetőinek múltját igen ügyesen felhasználta arra, hogy a népnek bebizonyítsa, miszerint az előzmények után ítélve, csak személyes önzés és dicsvágy vezérli őket a felkelési kísérletre. Ezen fogás derekasan megtermette gyümölcseit; a nagy adófizetők legnagyobb része anticipando befizette az adót a minisztériumnak, hogy így az képesítve legyen, nyugodtan nézni az események elébe, a felkelésnek pedig éppen ez adta meg a kegyelemdöfést, mivel a kincstár üressége a spanyol kormányra nézve, nagyobb veszedelem lesz vala, mint akár Barcelona elvesztése. A felkelők vezénylete ezen kívül igen rosz volt, mivel a vezetők közt uralgó rvalitás minden eszműködést már előre lehetetlenné tett. Nagyon számítottak a hadsereg átpártolására, ez azonban hű maradt a kormányhoz, mivel a szabadelvű vezérek közt napirenden levő féltékenykedés és czivódások mellett a cabinet időt nyert kellő elővigyázati rendszabályokról gondoskodni. Ezeken kívül, igen sok bajt okozott Prímnek esztelen proclamatiója is, mely programmjába elég tapintatlanul a conscriptio eltörlését is fölvette, miáltal a káplártól kezdve a tábornokig minden tisztet ellenségévé tett. Mindezek folytán a felkelést a jelen pillanatban olybá lehet tekinteni, mint már csak létezett dolgot. A „Journal de Toulouse“ a következő két levelet közli, melyekben a Contreras tánok vezetése alatt álló felkelők átlépéséről a franczia határon van szó. „Luchou, augusztus 30. Ma este 9 órakor mintegy 100 emberből álló felkelőcsapat haladt végig Etigny sétányain. Egy csapat csendőr és sorkatonaság kísérte őket. A menekülők beszélik: ma délután Venasque kapui előtt igen élénk harcz folyt egy 800—900 főből álló királyi csapat és 200 felkelő között. A lödözés igen sokáig tartott s némely utasok elbeszélése szerint igen öldöklő volt; beszélik azt is, hogy a többek közt egy alezredes is elesett. A felkelők, kiknek a királyi csapatok mindenütt nyomában voltak, csak akkor menekültek franczia földre, midőn már minden lőszerük elfogyott volt. Luchon elöljárósága a felkelő csapatot egyelőre egy nagy teremben helyezte el, honnan később Toulouse-ba fogják kisérni, hova talán még hamarább megérkeznek mint jelen levelem.“ „luchon, augusztus 30. Estve 10 órakor. Képtelen vagyok leírni azon mozgalmasságot, mely itt ma 3 óra óta uralkodik. Az itt állomásozó kévés számú katonaság rendeletet kapott azonnal a határszélre menni, hogy a királyi csapatok által megvert és Francziaországba menekülő felkelőket fogadja. Éppen most, midőn e sorokat irom, halad végig az utczán katonaságtól kisértetve, egy 150— 180 főből álló felkelő csapat, köztük Contrerastb- i nők és több tiszt, néhány sebesült és halott, mely utóbbit egy öszvérre kötözve hoztak magukkal. A halott nem más, mint Contreras tbuok segéde, kit azon pillanatban lőttek le, midőn a franczia határon átlépett. A lődözés egész napon át tartott. A királyi csapatok a felkelőket még a franczia határon belül is üldözték néhány száz ölnyire. A felkelők 24 óra alatt semmit sem ettek, itt azonban ellátták őket élelmiszerekkel.Anak a vihar, mely a kedélyek hullámait felkorbácsolta, megszűnt, s a megnyugvás jótékony szellője, melyet nagyrabecsült és általánosan tisztelt főkirálybiránk érdemteljes követünkkel egyetemben, a nép által a legnagyobb óvatossággal választott tisztviselőink folytán elárasztani honfiúi buzgalommal törekednek: valahára elvezettek azon várva várt czél még jelenleg hullámzó tengeréhez, melyen az alkotmányos élet sarkára bár kétes körülmények közepett — nemsokára kikötendő lenne. Ennyit bevezetésül a háromszéki közhangulatról, s most nyissunk tért a művészetnek, melyet itt ritkán élvezünk, tán épen azért oly szegény népünknek dicséretére váló mohó vágygyal. Fehérvári Antal színtársulata Brassóban és Élőpatakon hajótörést szenvedvén, nálunk kötött ki, hogy romjait kiigazítva a téli idényre Kolozsvárra ismét viszszatérhessen. A székelyföldön színészek, különösen jó színészek oly ritkán fordulnak meg, hogy nem csuda, ha a nép sietve siet adóját leróni azok iránt, kik őt nemcsak élvezetekbe részesítik, hanem oktatva tanítják és bárha perczekre is az élet nehéz küzdelmeit elfeledtetik. S a társulat méltán részesül elismerésben__ Az eddig látott előadások mindenikévül megelégedéssel nyilatkozhatunk. Az igazgatónak mindenesetre érdemére válik társulata. Merültek ugyan itt-ott némi hibák, de azok inkább a rögtönzött színpad hiányai és nem a játékosoké, kik közt igen sok jó és egyetlenegy rész sincsen. Albisi Anna kedves színpadi alak, s szép otthoniassággal játszik, s bár hangja kissé monotom, s nem bir elég kifejezéssel a drámai szenvedélyek festésére, még igen fiatal, s az idő és szorgalom meg fogja hozni azt, mi ma hiányzik. Raveczki Irmát még nem láttuk oly szerepben, honnan tehetségeire következtetést vonhatnánk. Fehérváriné elismert színésznő, s bár szerepkörén gyakran túlcsap, azért még nem ront, szóval gyakorolt, otthonias minden magasabb művészet nélkül. Roti Erzsit csak egyszer láttuk még tánczolni nagyon hiányos zene mellett. A közönség tapsolt. A női személyzet ennyiből áll, mert helyszűke miatt csak azokról szólok, kik nagyobb szerepet játszanak. A férfi személyzet sokkal jobban van képviselve, itt már ismertebb nevekkel, nagyobb tehetségekkel találkozunk. Itt van Albisi, e kedélyes színész, kit a közönség mindig szívesen fogad; itt van Timár, a franczia vígjátékok hőse, Zádor a budai népszínház volt tagja. De az elismerés legnagyobb mértékben Újházit illeti, ki fiatal, s már is nagyon megközelíti azon színvonalat, melyre csak tehetségek tarthatnak igényt. Ő a legnehezebb és hálátlanabb szerepkört kezeli. Jó intrikus, ki szerepeit túlzás nélkül játsza, ami érdem, s ezen kívül bármely más szerepben otthonos. Priell routinirozott színész, de szerepköréhez hangja nem alkalmas. Láttuk „Bánk bán“-ban, de minket nem elégített ki, mert mi is megkívánjuk, hogy történelmi alakjaink a színpadon is hősök legyenek. Utoljára „Dalos Pistádban szerepelt, s noha több jelenetekben teljesen kielégített, mégis többet vártunk volna.... Lövei, Török és Persian szintén törekednek, s e törekvést, kik a pályára hivatással bírnak, siker követheti. Csak a műsorozatba óhajtanánk egy kis módosítást. Népszínművet még nem igen láttunk, pedig a nép ezt szereti leginkább. A drámai előadásokat ritkítani kell, úgy is van a népnek baja elég, mire azt még tetézni?... Filléreit azért hordja szorgalmasan a színházba, hogy élvezetet vásároljanak rajtuk. Sírni otthon is tud. Itt mulatni, nevetni akar Nem mondom én, hogy néha drámát is ne adjanak, de adjanak nemzeti drámát, hadd lelkesüljön a nép az ősök dicsőségén. És ne adjanak franczia féregmunkákat, melyek sem az érzelmeket nem nemesítik, sem erkölcsre nem tanítanak. Szóval, a műsorozaton változtatni kell, s ezt a társaság érdeke kívánja inkább, mert a vígjáték van legtöbbet képviselve, s én megvallom, nagyon komi- I. E V EI, E Z É S. V Imecsfalva, sept. 5. 1867. Vidékünk láthatára a politikai mozgalmak után újra derült. A pártszenvedélyek szunnyahoz engedelmeskedett — csakhamar utolérte az „Izzedni,“ ámbár az utóbbi utjának nehezítésére vászonmálhákat, hordókat s hasonló dolgokat hánytak az „Arkadionról“ a tengerbe. Egy negyed óra múltával az „Arkadion“ el volt zárva a nyílt tengertől, éppen a part és a török hajó közé került. Az ágyúzás és lövöldözés időközben szakadatlanul folyt. Az „Izzedin“ meg sem állva neki rontott az üldözött hajónak, mert azon volt, hogy menekvését mindenekelőtt lehetetlenné tegye .Minthogy mindkét hajó körülbelül egy nagyságú, sőt az „Arkadion“ még erősebb szerkezetű, a kísérlet igen merésznek mondható, azonban sikerült az „Arkadiont“ annyira megsérteni, hogy futását nem folytathatta. A hajók így egymás mellett állván, a görögök baltákkal fegyverkezve a török hajóra igyekeztek átugrani; ez a török hajóra nézve veszélylyel járt, mert a görögök szám szerint többen voltak, miután a hajón a legénységen kívül 200 önkénytes is volt és mert a törökök erre nem valának elkészülve. Elkeseredett harcz keletkezett, melyben a törökök farudakkal és ágyúdoronggal űzték vissza a benyomuló helléneket. A tusakodás közben Kliodja, a görög kapitány baltáját a török vezénylőre dobja, aki karján könnyű sebet kap; ekkor egy Hassan September IT bey mellett álló török katona jól czélzott tévessel lefekte a görög kapitányt. Most az „Izzediu“ kibontakozik az ellenséges hajó közeléből és egy második rohamot intéz az Arkadion kerékoldala ellen, mely roppant pusztítást visz végbe a görög hajón. A hellenek, kik harcz közben kapitányukat, kormányosukat és a legénység egy részét elvesztették, belátják, hogy minden további ellentállás sikertelen. Abba hagyják a tüzelést s végmegeröltetéssel, amenynyire az összeroncsolt kerekek megengedték, a part felé közelednek, így a legénység nagy részének sikerült a partra menekülnie. A harcz esti 10 órától reggeli 3 ig tartott és az „Arkadion“ romlásával végződött. Tanúja Simon tanagy volt, aki az ágyudörgés hallatára megfordult és annak bevégzése után a Pyraeus felé vette útját. A szultán az „Izzedin“ vezetőjét, Hassan beyt, azonnal sorhajó kapitánynyá nevezte ki és a legénység között 100 font sterlinget osztatott ki.