Magyar Polgár, 1868. július-december (2. évfolyam, 77-154. szám)

1868-07-22 / 86. szám

Második évi folyam. Előfizetési feltételek: Évre ............................*1 Mkr‘ Félévre . . • • Negyedévre Havonként Mejjelüllik hetenkint hÁromszor: 3 „ - 1 * -86 '7am. Kolozsvárit, szereda julius 22. V » « á rnap, Szerdánés Pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sién tégy hée-utca a 461. sz.MAGYAR POLGÁR POLITIKAI LAP. Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sorra 6 kr. bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadó hivatal. Fiók kiadó-hivatalok: Déében: Jerémer Sámuel. Enyeden: Vohín János. Tordán: D. Papp Miklós. Szamosújvártt : Csausz testvérek. .Kolozsvárit: Stein János és Demjén László. KOLOZSVÁR, JULIUS 21. A „M. Polgár“ magán társürgönye. Feladatott Pesten, jul. 21. d. u. 6 óra. Érkezett Kolozsv., jul. 21. éjjel 12 óra. Benitzky Lajosról fájdalmas eltűnésén kivül semmi bizonyos nem tudatik még. Miletics elleni miniszteri eljárást a ház a szélsőbali és reactionárius képviselők kivételével helyesli. Bécsi ágro, julius 21. Arany 5.38'/*• Ezüst 111.53 Urb. köt. Magyarországi 74.—. Erdélyi 69.50 Erdélyi földteherra. kötv. ( 100 ft) pénz — 70.50. áru 70.75. — Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 153.50. áru 154.— Pest, jul. 17. 1808. A mai napot törvényhozásunk történetében egy nagy botrány jelzi. Első eset ez, hogy alkotmányos népképviselő, félretéve minden szemérmet, egyenes támadást intézett azon szentesített törvények ellen, melyeknek alapján szólni jogot nyert, s menteni merészelte azokat, kik egyenesen megtámadták a haza egységét, azt, mire a király megesküdött, nem létezőnek álliták, s árulónak nevezték a szólóval egyformán a hongyülésre a nép bizalmából megjelent képviselőket. Erdélyi kormányszéki tanácsos Macellariu*) arc e H e ro stratesi dicsőség. Nem térünk ki hosszasan e lapokban úgy is ismertetendő beszédére: elég volt azt egyszer végig hallgatni, s megjegyezve röviden, hogy minden Parlamentarismus, jog- érzetet, illemet a — minden alázatos kifejezései daczára — a koronás király iránt tartozó tiszteletet is mellőző beszéde alatt, az elnök több versen kénytelen volt őt a ház közkívánatára minden jobb érzelmet sértő kitételei miatt szólási joga elvételével megfenyegeti; kivonjuk e szomorú esetből a tanúságot, s ez a kormány, maguk, s végre az ezen bonban lakó a nem magyar nemzetiségekre nézve — igénytelen felfogásunk szerint — következőkből áll: Lássa be a kormány, hogy igaza volt azon királyságántúli képviselőknek, kik — s ez érdem nem kizárólag a baloldalt illeti — a ministerium kineveztetése, s különösen a szabadkéz megadása után, szóval és írásban folyton, de sikertelenül sürgették nála Erdély különállása fenmaradt küljeleinek, különösen a reactionarius egyének hivatalos működésének azonnali megszüntetését. Higyje el végre valahára a kormány. *) Ugyanaz, ki a magyar világban mészáros, s Bach alatt Fleischakker volt, ha nem csalódunk. , Szerk. Mg egyszer Kossuth Lajosról. (Vázlatképek a nagy számü zöttnek külföldi köréből.) Bartha Gyulátról. III. Egy látogatás Kossuth Lajosnál. (Naplójegyzeteimből.) (Folytatás.) — „És milyen volt — vetem közbe — a fogadtatás, melyben részesbe?“ — „Ugyan mit kérded — kiálta fel D. türelmetlenül — a fogadtatást akkor, a mikor én magáról Kossuthról szólok? Azok közé sorolsz-e engem, kik kebelükben valamely cultust alkotnak, hogy azt azután ország-világnak hirdessék ? Azokhoz tartozom-e én, kik, ha egyszer a nagy hazafi hajlékában megfordulhatának, harsona-szóval hirdetik ezt mindenfelé, miként ha föl akarnák hívni az országot: íme, bámuljátok nagyságomat! Nem barátom t e lelketlen bálványimádókkal, kiknek oltárán a legundokabb bálvány áll, az én, ezekkel egy sorba ne állíts; sokkal inkább megvetem őket, semhogy valaha közösségem lehetne velük. Engem Kossuthhoz nem önzés vitt; határtalan tiszteletérzésem vezetett hozzája, hogy hódoljak sze(... .) Mi részünkről csak örvendeni tudunk, midőn látjuk, mily élénk érdekeltséggel kiséri a külföld hazánk politikai életének alakulásait. Örömünket kétszeresen érezzük, ha ezen érdekeltség oly nemzet közvéleményének kifolyása, mely egykor velünk együtt viselé a szolgaság nyomasztó jármát, s most, szabadsága mézes heteiben, sem felejtkezik meg balsorsának egykori osztályosáról. Azonban a viszontagságok csapásai által megedzett e nemzetközi köteléke a kölcsönös rokonszenvnek nem gátolhat meg bennünket az oly — habár jóakarólag adott — tanácsok határozott kárhoztatásában, melyeknek érvényre emelése lelkünk benső meggyőződése szerint, nemzeti függetlenségünk önálló állami létünket az enyészet örök sírjába temetné. Ezt kell tennünk a Milanóban megjelenő „Unita Italiana“ egyik közelebbi számának a dunai confcederatio-ról hozott czikkével is, melynek alapeszméje egy londoni tudósítás szerint, állítólag az olasz szabadság legbuzgóbb előharczosa, Mazzini-tól származott volna. Az „Unita“ e czikkben a Dunamellék népeinek történeti múltja és a szabadság szempontjából — „A honszerelmet kívüle oly sokan emlegetik, de azért hányan vannak, kik vele egyaránt nemesen tudnak érezni?! Az egyik elveszti hazáját csüggedésből, a másik, mert önmagát félti, a harmadik hivatalért, vagy egyéb kitüntetésért; egy újabb hazafi kiáll a síkra, s miután pedig magát a legnagyobb hazafinak, környezetét pedig egytől egyig hazaárulónak declarálta volna, csaknem parancsszóval követeli már most, a talán soha nem érdemelt jutalmat! Mily óriásilag nagynak tetszik e törpeségek mellett Kossuth Lajos, ki miután egész életét egy szüntelen nehéz küzdelemmé alkotta volna hazája érdekében, minekutána küzdött és szenvedett volna végtelenül sokat, többet, mint bárki más, küzdelmei- és honszerelmének jutalmát megleli — honszerelmében. “ — „E honszerelmet akarom én tanulni Kossuthnnál, ezt bámultam minden szavában; s midőn annak szédítő magassága mellett öngyöngeségem láttam, megvallom, csüggedni kezdek. Mi a haza? mivel tartozunk annak? csak Kossuthtól tanultam ismerni. Ila a kődaraboknak összege, miket hazájából honfitársai feléje vetének, itt egyesítve volna, az emlék, mely belőlük emelkedhetnék, tetejével az eget verné; és ő mindezekből mit sem tud. Nem, mintha nem érezné a sebeket, miket rája oly annyian vérének, hiszen e sebeknek sajgása meg nem szünhetik; de ő idegen szemnek eltakarja azo . (Mö.) Mily édesen alhatják ma már a múlt számunkban jelzett Tiszafáré módosítvány ellenei a centralisatió barátjainak igaz álmát! Csak két napi vita kellett még, s a Lónyai féle adótörvényjavaslat 68—69 § sainak ki volt viva a diadal, 197 szavazattal 93 ellenében leszavaztatott a módosítvány, mely a kincstár érdekeinek teljes megőrzésével a municipalis autonómiát a legczélszerűbben tudta kiegyeztetni, s alkotmányunk ősi bástyája a megye újjászervezésének nagy kérdését mellesleg praeoccupáltatni nem kívánta. E szép volt ábrándnak, s szép marad emléknek a municipalis autonomia a július 18-ki szavazás után megyéinkben, miknek tisztviselői ezután nemcsak a megyét képviselő bizottmány által törvényesnek elismert rendeleteket hajtják végre, hanem a pénzügyi közegeknek utasításai nyomán, a megye legkisebb beleszólása nélkül hajtják be ugyancsak a megye területén az adót. S mennyi szép beszédet mondott el a jobboldal a megyei önállást igy kivégző paragraphusok mellett, s mennyi jobb ügy védelmére érdemes érvet tudott előkeresni az igaz, bár helytelen meggyőződést védő fényes értelem okát, szenvedéseit magának tartja. Soha panasz e határtalanságok fölött ajkin nem volt; ő megnyugvással fogadja azokat is, mint bántalmat, mit hazájáért kell tűrnie?“ — „És szólott-e politikáról, vannak-e reményei?“ — „Amikor jelenünkről szólott, nagyítás nélkül mondhatom, hogy hangját reszketni vélem. Ha valaki, így bizonyára ő érzi a nemzeti függetlenség ügyének irtózatos hátraesését; ha ezeknek daczára meg is bízik és remél, úgy éli ez erőt ismét csak honszerelméből merít, ő ismeri nemzetét, jobban, mint bármelyikünk; tudja tehát, hogy azt elaltatni, s igy darab ideig gondatlan tétlenségben tartani ugyan lehet, de megölni — soha. Az álom, lehet hosszú leend, s annál szörnyűbb leend ébredése, de a kijózanodás elmaradhatlan. Mert lehetetlen az, hogy ezer év dicsőségének bezárója, a halálnemek legnevetségesebbike, az öngyilkosság legyen. Kossuth bízik nemzetében, bár a nemzet is bíznék ő benne.“ *) Eddig tartott beszélgetésünk Kossuthról. Mint olvasóink látják, ennek legkevésbbé volt rendeltetése, hogy valaha sajtó útján közzé tétessék ; egyszerűen naplójegyzeteim számára másoltam azt le, de „homo proponit“ sat. Amikor nagy hazánkfiáról oly sok hamis képet látok *) Csak a bizalmat a határokon túl is ne kívánjuk. Szerkesztő: BHB hogy mig az, ha a törvényt erős kézzel végrehajtja, s az abban hiányzó intézkedéseket a nyert szabadkéznél fogva a törvény szellemében rögtön meghozta volna, érvényt szerezve a haza integritása iránt tett legmagasb királyi, Ígéretnek bámulatot szült, tiszteletet parancsolt volna, s a törvény titkos elleneit is szervezetten találván, elnémitá vala, éppen a kormány eszélyesnek látszani akaró tapogatódzó, határozatlan eljárása oka— akaratlanul — a maihoz hasonló jelenetnek, időt engedve a sötétség fiainak, a zengzetes kifejezésekkel önérdekükben a népet ámitóknak szervezkedésre, s a balázsfalvihoz hasonló merényleteknek tanári s főpapi jelenlétben s talán jóváhagyással való elkövetésére, s még a lázítás eddigi büntetlensége által is nevelve, a gonoszoknak a jelen helyzet tartatlansága iránti reményeit, miután a merénylet után két hónap telt el, s még a vizsgálat is alig van megkezdve. E hiba már helyre nem hozható, de igenis beváltandó a kormány által haladéktalanul mindaz, mi az igazságügyérnek a nemzet színe előtt ma elmondott, átalános tetszést aratott hazafias beszédéből logikailag foly. Szolgáltasson végre a kormány elégtételt a politikai morálnak, rázza le magáról a 18 évi kormányzat kiszáradó mocsarából hozzátapadt szenynyet, s első helyen saját tekintélyes állásának, azután a hazának igyekezzék szolgálatot tenni. Hercules takarítási szerepe nem kellemes, de az ezen munkában kifáradt kezeket a nemzeti utókor áldani fogják. Csak el ne késsenek ! !! Mi e haza magyar ajkú lakói ne higgjük el Macellariu uramnak, hogy és izgató társai a kiáltványzók oly nagy férfiak a nemzet élén, ne azt, hogy az összes román nép ragaszkodik az általa felmagasztalt híres pronuntiamentohoz; különböztessük meg a népet, sok helyt maga a nép által is gyűlölt izgatóitól. Igtassuk törvényba a velünk lakó idegen nemzetiségek, hazánk területi épségét nem veszélyeztető kivánatait, adjunk meg e hazában mindenkinek mielőbb annyit, menynyit lehet, nemcsak tettleg — mint ez nagy- s részben ma is megvan, — de a törvényben is, hogy aztán jogunk legyen megkiválni a kormányunktól, hogy „a törvénytiprók, az annak határát átlépők, a szent magyar korona birodalmának egységét megtámadók, a mint a király nagyságának s a haza felvirágzásának legveszettebb ellenségei ellen kérlelhetlen szigorral járjon el.“ A tisztelt jobboldal pedig tanulja meg ez esetből is, abból is t. i., hogy ezen balázsfalvi kihágást még csak egy interpellate alapjául sem használtuk fel oly hosszú idő alatt, mily alaptalan s méltánytalan azon állítása velünk szemben, hogy a balközép minden áron akadékoskodni, a kormány bölcs eljárását lehetleníteni akarná, mélyében a valódi nagyságnak, a szenvedő honfierénynek. Mit tudom én fogadtatásom közelében lehetek, szólhattam vele, hallám bűvös szavát, olvashatok annyit rágalmazott, gyémánttisztaságú lelkületének mélyén: mit akarsz te ennél szebb fogadtatást? Meglelem azt mit kerestem, mi életem legszebb álmait képezé, és most elmondhatom, hogy boldog vagyok.“ — „De legalább mondd, miről szólottál vele ?“ — „Mindenről, és mégis mindig a hazáról. Ez volt minden tárgynak eleje vége. De nem természetes-e ez így? Mit tanulhatnánk mi fiatalok Kossuthinál egyebet, mint a honszerelmet? A demosthenesi szónok, a ragyogó tollú iró, a lángeszű kormányférfiu, mindezek oly tulajdonok, miknek birtokába jutni nem mindenkinek adatott; de az önfeláldozó hazafi,ehez nem hivatás kell, elég ide a tiszta lelkűlét és szilárd akarat, s ezt tanuljuk mi Kossuthtól elsősorban. Nem prédikál ő hazafiságáról, nem emleget ő lelkiismeretet s többféle többé-kevésbbé hatásos dolgokat; egyszerű komolyság-Igal mutat rá dicső életének nagyszerű történetére, hol fény a gyászszal, a börtönök sötétje, a kormányzó dicsőségével, majd meg a számkivetés keserveivel váltakozik, s mindezeken át minden egyes lapról megingathatlan honszerelme tűn szemünkbe, s nem azt mondja ő, hogy csudájuk és bámuljuk, egyedül csak, hogy példáját kövessük.“ Időt engedtünk a kormánynak. Nem sürgettük, nem háborgattuk. Az eredmény aligha igazolja azonban e kíméletes eljárásunkat. Végre lássák át valahára e hazának nem magyar ajkú intelligens fiai: eljött az ideje annak, hogy tisztán lássanak; higyjék el ezt egy embernek, ki irányukba szűkkeblű lenni soha nem akart, s nem akar, hogy az ily embereknek körükbeni megtűrése, s az, hogy az ily embereknek vakmerőn a nemzetiség nevében tett nyilatkozatait maguk vissza nem utasítják, nem csak az egyetemes hazának, de éppen saját nemzetiségi érdekeiknek is legtöbbet árt. Igazat ad azoknak, kik őket minden nyerhető jog élvezetére képteleneknek tartják. Ha nem honárulóvá is, de legalább utópistává bélyegzik azokat, kik magyar honfitársaik közül hiszik, hogy méltányos igényeiknek törvénybeni megadásával nemzetiségeknek zöme meg fog elégedni, s megfosztanak bennünket az érdekekbeni hatás lehetőségétől, sőt ily fellépésekkel az ahhoz való kedvtől is. Azt pedig csakugyan feltesszük, hogy ők is inkább a magyar elemmel egyetértve, békésen s nem az ellen erős s legalább is kétes küzdelemmel óhajtják elérni czéljukat. Érdekegység az, mely az államokat összetartja. Egy s ugyanazon állam egyenjogú polgárainak — józanan felfogva — egymással homlokegyenest ellenkező érdeke nem is lehet. Az egyenjogúság elve kimondatott, ne tegyék életbeléptetését önmaguk lehetetlenné. Áldást csak az egyetértés szülhet, s az ez ellen izgatókat előbb-utóbb eléri az igazság karján kívül saját nemzetük átka is. Tisza László: A dunai ronfüuderatio. egyaránt helytelennek tartja a „Magyarország“ nevezete alatt kifejlett államalakzatot, s annak a „dunai confoederatio“-val fecsorélését javalrja. A Duna szőke habjai által öntözött tereken a történet különböző korszakaiban egymástól nyelv, és mivel a még tekintetében eltérő népfajok telepedtek meg. Egy része ezeknek a magyar szent korona fősége alatt egyesülve, nemcsak tudatára jutott az európai államszövetségben számára kijelölt missionak, hanem iparkodott azt életének legválságosabb perczeiben is bőven betölteni. A magyar nemzet — e szót államjogi értelmében véve — soha sem tévesztő el szemei elöl, hogy feladata: védelmezni Nyugat polgárisodását a keleti szomszédainak hóditásvágyában fenyegetőleg föltornyosult vészterkek ellen. Történelmünk minden lapján vérbetűk igazolják, mily lelkiismeretesen, saját érdekeinek háttérbe szorításával is teljesíti a magyar ezen az emberiség jövője iránti kötelességét. Nem e nemzet hibája, hogy feladata másik részének betöltése, az értelmi fejlődés világának, a keleti barbarizmus eltét ésében elterjesztése az osztrák sas és az ozmán félhold kétoldalú megtámadásai között erejét felülmúló gigasi vállalat volt. E kettős feladat szentesítette Magyarország történelmi lételét. A szabadság, melynek nevében szintén óhajtja az „Unita“ a dunai confoederatiót, csak a béke, s a szellemi fejlődés szövetségének áldásos terén honosulhat meg hazánkban szintúgy, mint a velünk szomszédos népek között. Az „Unita“ által ajánlott terv valósításának megkísértése, hitünk szerint, rövid idő alatt a zsarnokságnak mondatlan szellemi és anyagi sülyedéssel járó confoederátióját idézné elő, melynek nyomorai között Dunánk partjánál méltán mondhatná el, már a jövő nemzedék is, a költővel: „Hazánk könye vagy te nagy folyó!“ Belpolitikai szemle.