Magyar Polgár, 1868. július-december (2. évfolyam, 77-154. szám)

1868-08-02 / 91. szám

ál­ik szám! Eln­ek, kérem a t. képv. urat, méltóztassék a ház méltóságát szem előtt tartva, illő tisztelettel szólani. (Helyeslés.) Ne gunyolja a házat, hanem teljesítse kötelességét. (Zajos helyeslés.) Timku: T. ház! Bocsássanak meg, már mon­dom, hogy a tárgyhoz nem szólhatok, ha ezeket nem hozom elő. A kormány kedvezett ezen tanár­nak, és én oly tényeket akarok felhozni, hogy be­bizonyítsam, hogy a kormány igazságtalanul járt el. (Ez nem tartozik ide.) Elnök: (Csenget.) Tessék az interpellare benyújtani, a kormány arra felelni fog. Timkn: Bocsássanak meg, ha az iterpella­­tióhoz sem szabad szólani (igenis szabad szólani, de nem ily modorban!) nem fogok szólani és az interpellate sem terjesztem elő; de kérem tudo­másul vétetni, hogy nekem szólani nem volt sza­bad. (Zajos ellenmondások, fölkiáltások: A szólás­szabadságot senki sem akadályozza, de ne ily modorban szóljon.) Elnök: Tessék az interpellate indokolni azon tisztelettel, melyet a ház méltósága megkíván, és melylyel a ház iránt tartozik. (Élénk helyeslés.) Timku: Én tisztelettel viseltettem akkor, mi­kor tényeket felhoztam, én nem fabrikáltam ezen té­nyeket, hanem elmondtam a­mint van. Csengeri Imre jegyző olvassa az interpel­látiót: Van-e a kormánynak tudomása arról, hogy a szebeni államgymnasiumban egy Dier nevezetű ta­nár, a­ki azonkívül, hogy hivatalának megfelelni képtelen, miről több ízben saját vallomása által is tanúbizonyságot adott, botrányt okozó és állásával meg nem egyezhető magaviselete által (Felkiáltá­sok: Ez nem tartozik ide, forduljon ezzel a minis­­tériumhoz.) az intézetnek eddigi jó hírét nagy mér­tékben megrontotta, hogy erkölcstelen, az úgyne­vezett titkos betegségekről tartott előadásai által (Zajos felkiáltások: fontolja meg hol­ül, ezt nem lehet tűrni, ez nem a ház elé való) a tanuló ifjú­ságot elkedvetlenítette, hogy több ízben az egész classis előadásaira menni vonakodott, továbbá, hogy incollegialis magaviselete által valamint a tanársze­mélyzetet úgy a tanuló fiatalságot is maga ellen a tudo­mányban f­eléhaladás legnagyobb botrányára felin­gerelte (Élénk felkiáltások: adja ezt elé másutt, ad­ja elé a sajtóban! de ki akar bújni a sajtóper alól és azért adja e házban elő!) És mindezeket tud­va szándékozik-e az igen t. minister úr ezen rész­­nak elhárítására a szükséges intézkedéseket meg­tenni. Bónis Sámuel: T. ház! Nincsen semmi sza­vam az interpellátós, hanem miután az azt beadó képviselő úr azt méltóztatott nyilvánítani, hogy a ház­at ki nem hallgatta, erre bátor vagyok neki azt felelni, miszerint ebben a házban még eddig szólásszabadsággal mindenki élhetett. (Úgy van!, hanem ez a ház megkövetelheti minden egyes tag­jától azt, hogy a ház méltósága iránt illő tisztelet­tel viseltessék; (Élénk helyeslés) megkövetelheti mindenkitől azt, hogy midőn jogával él, akkor a ház szabályait tiszteletben tartsa. (Helyeslés.) Timkn Ábrahám szabadkozik az ellen, mint ha ő a ház méltóságát megsértette volna. Szép lap s szép nap ez az 1808 év julius 29-dike a magyar törvényhozás történetében. A re­­actió szónokai rendre kitesznek magokért! Erdélyi lapszemle. (v. E) Elismerés a „Hermanstädter Zeitungénak a bátorságért, mely oly soká néma és társulási czéllal, melyet most jellemezni aka­rok. Nevezzük meg először a társulatokat, melyek a Bursch élet kizárólagos tényezői, szóljunk élet­módjukról és azután czéljaikról, s azt hiszem, sok oly vonást fedezünk fel bennük, melyek nálunk egészen ismeretlen jelenségek. E társulatok két egymással folyton farkas­szemet néző csoportozatra szakadnak. Az egyik csoportozatot az úgynevezett „Burschenschaft“­­ok, a másikat a „Corps“-ok képezik. A jénai „Burschenschaft“-ok három külön társulatra oszlanak, n. m.: Arminia, melynek tagjai vörös sipkát hordanak; Germania fehér sipkával és Teutonia, kék sipkával. A Corps­ok szintén három osztályra: Thüringia fekete sip­kával, Frankonia sötétzöld és Wesztphalia vi ágoszöld sipkával. A nevezett társulatok tagjait „színes deákokénak is nevezik, sipkáik­ és a mel­lükön hordott különböző színű szalagokról. Ezenki­­, vannak még nemszínes, de elismert társu­­n­k ’ u'.m" „Fin konia“, „E is beri­a“ és „A g­­enomia , mely utóbbival mi is barátságos vi-Comn ^nk’ ^'nd a Burschenschaft­ok, mind a felpniiu ,egyfoma ^etet űznek, s csak is egyes den társuU C8etekben ^rnek el egymástól. Min­­déglö­­ffiegvan a maga Kneip-ja (ven­•képeikkel v ** tagjai Járnak, ez czimereik­ és együtt vannak iM majdnem e6é87 DaP isznak, természet éPP esténkint dipólnak, azaz szerepet játszik nálV^*' A* éneklés 87'ntén Vagy na^v s ep-v Q ’ A Bursch-dalok száma igen rendbeli k,tL dékét im itt közlöm: G akalmi Burschdal türe‘ »Stoss­­ an! Jena soll „Die pbl­i,ter,“U *»'.t«,ab,hocht“ * gewogen meist;“ „Sie ahnen in Burschen was Freiheit heisst!“ „Frei ist der Bursch!“-----------------­A „philister“ név alatt minden jenai tanuló házi gazdáját érti; az egész dal refrain-je pedig ez: „Frei ist der Bursch!“ Eredeti jelenet az úgynevezett „sörkereszte­lés“ (Biertaufe), mely által a belépendő tagok (Fuchsok) felolvastatnak. Ily ünnepélyességek al­kalmával a sör képezi a keresztelő vizet. A ke­resztelés, a különböző társulatoknál, lényegében ugyanaz, csak egyes apróbb külsőségekben van némi eltérés. A keresztelendők a sörös medencze elé állnak, mely mellett az illető társulat valame­lyik idősbb tagja (dempostes Haupt), mint impro­­visált főpap, bizonyos számú segédlettel fungál. A főpap az alkalmi dal kíséretében egy sör­rel telt kannával, c­eremoniális taglejtésekkel, meg­kezdi az ünnepélyes szertartást, ráöntve az új Bursch-polgárok fejére a keresztelő sört. Ezután a segédlet tagjai is hozzálátnak a munkához, meg­dörzsölve az illetőket, éppen mint egy fürdőinté­­zeti szolga a betegeket. Az alapítási ünnepélyek is nagy czeremóniá­­val mennek végbe, melyek sok tekintetben a mi carneváljainkhoz hasonlók, csak hogy nincs ott annyi masquirozott alak. A sörherczeg (Bierherzog) és neje négyes fogatú hintóban, fényes tarka kísé­retével, előttük néhány díszbe öltözött Bursch, ló háton, kivont karddal, s a társulat lobogójával, har­sogó zene és a kocsik hosszú sorától kisérve. A díszes, vidor menet a város egyik utczáján le a másikon felvonul, s igy foly körülbelül egy óráig, azután kirándulnak a falusi székhelyre, hol nagyon természetesen, dirom-dánom következik. U­ na­­gyobbszerű ünnepélyek (comers-ek) alkalmával a társulatok régibb (inactiv) tagjai is megjelennek és ilyenkor a sokszor 3—5 napig tartó ünnepélyezés egyik főmomentuma valamelyik főtéren foly le s az asztalok hosszú sora mellett a jó kev, vidító zene, nem kevés kiváncsit vonz oda. A­mi e tár­sulatok fény- és árnyoldalait illeti, a hazafiasság, egyetértés eszméi, belső szervezetükkel szoros kap­csolatban állanak, s a szabadelvű, nemzetiségi esz­mék és kérdések tagjaikban meleg, határozott vé­dőkre találnak, s mi legfőbb, erkölcstelen magavi­seletet nem tűrnek meg, s ha találkozik valaki, ki a törvényszabta határokat átlépi, kiutasítják körük­ből. E társulatok törvényeinek kötelező ereje azon­ban a legnagyobb súlyt a „menzúrák“-ra (párba­jok) fekteti, mint egyedüli harczias foglalkozásra és a satisfactio egyedüli competens tényezőjére. Az egyetemi törvények tiltják a párbaj bármily nemét, különösen a pisztoly- és kardpárbajokra relegatiot vagy consilium abeundit mondanak. A német Bursch „Schlagerrel“ vív; ez egy egyenes hosszú kard volna ha ugyan egy ujnyi szélességű pléh-vékony­­ságú hajlékony vasdarabot kardnak lehetne nevez­ni. De tekintsünk meg egy ily „menzúrát.“ Vala­melyik falun vagyunk. Nagy terem, tele színes és nem színes deákokkal, philisterek­ és itt ott kato­nákkal. A Burschok a terem egyik oldalán, a Corps­­o , a másik oldalon foglalnak helyet. Kíváncsiság, eszültség honol minden arezon. A színes deákokra tekintve, nem kevés olyanra is fogunk akadni, ki­nek arcza összevissza van vagdalva és karczolva, h­ogy némelyen a vonásokat alig lehet kivenni, és ők erre büszkék. Az érdeklettek nemsokára belépnek és ha a terem annyira zsúfolva van, hogy az illetők nem igen mozoghatnak a publicumhoz e szavak intéz­­tetnife. „corona ab“ s szépen távozni kell. De Hatósági élet. (V. E.) A nagyszebeni városi képvi­­s­e­l­ő­s­ég julius 27 -i ülésében Schneider Fri­gyes, városi orator elnökölt. A képviselők névso­­rozata felolvastatván, oly sokan tűntek ki távollé­tük által, hogy a jelenlevő tagok száma még cse­kélyebb volt, mint a 20­0i ülésen, mely a határo­zatra elegendő szám hiánya miatt nem tartatott meg. Az elnök sajnálkozását jelente ki e felett, s a másodszor napirendre tűzött sorozat 1-4 pont­jainak tárgyalásába bocsátkozott a jelenlevő tagok számának tekintetbe vétele nélkül. E pontok tár­gyalása közben határozatképes számban jelentek meg a képviselők. Felolvastatván és hitelesíttetvén az utolsó ha­tározatképes és az elmaradt ülés jegyzőkönyve, Hufnagel Vilmos város- és széksebész kérvénye fizetése felemelése, vagy egyenértékű remuneration ért, került tárgyalás alá. A városi rendőrigazgató­­ság, a városi magistratus és főorvos pártfogó ira­taik, és Schreiber, K. Bedeus és Süssmann kép­viselők hasonértelmű szónoklatai után a kérelmező fizetése a jövő évi január elsejétől számítva 315 írtról 450 írtra emeltetett. A tárgysorozat második pontja az elvben el­fogadott városi faraktár kiviteli módosulásainak ki­dolgozására választott bizottmány javaslata volt. A képviseletest illető osztálya a tervezetnek elvbeni elfogadását ajánlja, s csak egyes részletek ponto­­zatait véli a munkálatból elvetendőnek. B. Bedeus képviselő mindenekelőtt tudni óhajtja, jövedelme­ző-e az ajánlott faüzlet, vagy ha nem is jövedel­mező, nem-e káros a községre nézve. Melzer Dá­niel úgy véli, hogy a beszerzési alapra eső száza­lékadó, a fabiztos 700 frtnyi, s a szolga 200 ftny évi fizetése, a kezelési költségek s a magas fa­árak tekintetéből e városi faraktár üzlete nagy ki­adásokkal nehezednék a községi pénztárra. Schnei­der József egyátalában nem tartja a városi farak­tár felállítását czélravezetőnek. A faárak a közön­ség javára korántsem csökkennek az által, ha a városi faraktár nagy készletet vásárol be, de föl emelkednek. A faárak csökkentésére nézve egye­dül az új favágások rendezése vezet czélra. Az egész javaslatot azon meghagyással óhajtaná az illető bizottmánynak visszaadni, hogy oly favágá­sok kérdését tanulmányozza, mik a faárak csök­kentését vonnák maguk után. Rochus képviselő Schneider indítványát pártolja. Schneider Frigyes párhuzamot von Brassó és Szeben faviszonyai közt. Brassó oly favágásokkal rendelkezik, mik az ösz­­szes piacz faárának szabályzására befolynak, ott ki is fizeti magát a faraktár városi kezelése, de nem igy a favágásokkal nem biró Szebenben stb. Pártfogolja Schneider József indítványát, úgyszinte az utána szóló Schreiber Ferencz is. Az indítvány Bedeus bárónak azon módosítványával fogadta­­tik el, hogy az ajánlat nem az ad hoc bizottmány­szerencsére nem vagyunk sokan. A párbaj mindig egy negyedóráig szokott tartani, a közbeeső szüne­teket bele nem számítva. A test egészen gondosan védve van, csak a fő áll szabadon, a szemeket erős aczélszemsodrony védi. A vívás dühösen foly de előzzük meg e jelenetet és tegyünk egy kis kitérést. A színhelytől nem messze a magasabb hal­mokon előőrsöket színes deákok személyében pillantunk meg, szemeik őrködve tekintenek minden­felé. Egyszerre a terem felé iramlanak, a terem­ben zaj, lárma, ü­vegcsörömpölés s­e kiáltó hang, der Pudel (Pedellus) kommt i­s erre hőseink elszán­tan szöknek ki az ablakokon, törve rombolva min­dent, mi utjokba kerül. A hivatalos személy, a Pedellus, vagy gyakran a lovas rendőr nemsokára belép a terembe s hűlt helyét találva a vérengzők­nek, leül asztalhoz, sört hozat és iszik, és a cen­­zurának e napra vége van. E megzavartatások nem nagyon gyakoriak, s így a menzurák nagyobb­­része zavartalanul foly le. Ifjaink minden alkalmat megragadnak, hogy egymást kihívhassák, s ha alkalom éppen nem kínálkozik, belekötekednek az utczákon egymásba s egy ily alkalommal 15—20 kihivás is történik. Egy kissé parodiaticus marad­ványa a lovagkornak! A nyári idény különben nemcsak a Burscho­­kat vonzza ki a vidékre, hanem a philistereket is. Vasárnaponként oly néma a város mintha kihalt volna minden lélek belőle, de aztán annál zajosab­bak a környék közmulató helyei, hová hétköznap is essrefelé családostól zarándokolnak ki ozsonnára s concertet hallgatni az emberek, a­mi bár a mi házitűzhelyhez szokott szemeinknek némileg fel­tűnő, de hogy czélszerű­bb a mi örökös otthon­­ülésünknél, az is lehetséges. Czirják Albert, Ő hangtalanul keblébe bureaucrat s magyarellenes érzelmeinek e lap 178 ik számában újra kifejezést adott! Üdvözlet a lap kolozsvári rendes levelezőjé­nek, ki Csendreverődött kollegáinak gondolkodás­­módját nyíltan kitárta s fringiát rántott az oly mél­tatlanul bántott Macellariu védelmére. Vegye elis­merésül czikkének bű fordítását a gyengéden meg­­legyintett „Magyar Polgár“ tól. . „Rövid idő előtt szóban forgott, hogy Macel­lariu minél előbb ide (t. i. Kolozsvárra) érkezik Pestről. Biztos értesülés szerint, egy időre ott ma­rad, s a hir onnét eredhetett, hogy helybeli laká­sán neje váratik. Ha már hírt közlök Macellariáról, kit Tisza László (épp a „Magyar Polgár“ ban) kis­sé kirívóan második Herostratuskint mutatott be, meg kell említenem, hogy itten második fellépése tudomásulvétele után rögtön a kormány szándéka jött szóba Macellariut szabályozni s némelyek igye­keztek bizonyságokat hozni fel e szándék mellett. Nem vagyok azon helyzetben, hogy erre nézve megbízható értesülést bírnék, de az igazságügyér speach­jéhez efféle kombinátiók közel állottak. A publikum a kormányt az alternativa előtt látta: meghagyni Macellariut hivatalában, s ez által ma­gát azon szemrehányásnak tenni ki, hogy a törvé­nyeket saját orgánumai által engedi megvetni, vagy azt (Macellariut) hivatalától fölmenteni s azon megrovást vonni magára, hogy a képviselők iramú uitását nem tiszteli. Reméljük (t. i. a Herrn. Ztg. et comp.), a kormány inkább i­ikírozza a további megrovást Tisza László és Berzenczey részé­ről, mintsem hogy a főkormányszéki tanácsos rend szabályozása (Masszegeth) által a képviselői iramú uitást tönkretegye. Az igazságügyminiszer úr első felháborodása úgy is a pronunciamento felcserélé­séből az „epistolic volantes“-sel eredhetett. Mindamellett, hogy ezen kívánságunknak adunk kifejezést és nem vagyunk hajlandók a (nicht ma­gyarisch) nem-magyar nemzetiségek nemzeti fájda­lomkiáltásait (teszem azt a balázsfalvit) szó nélkül elutasítni. Macellariu képviselő föllépésében új ada­tát látjuk a pesti országgyűlésben uralgó betegesen felizgatott nemzetiségi hangulat tényének. A legtöbb nem magyar faj illető képviselőit csak akkor látja a síkra szállani, de akkor élesen, ha specificus nemzetiségi fájdalomkiáltásnak adhatnak kifejezést. Vajjon ezen tünemény nem egyenes hatása azon kizárólagos nemzeti szellemnek, melyben ez ural­kodó néptörzs kormányoz és igazgat? Vajjon a nemzetiségi törvény véglegesen segít-e ezen?!“ S itt elhallgat a „Hermanstädter Zeitung“ le­velezője e csattanóé két rethorikai kérdéssel, s az olvasóra hagyja mindkettőre válaszolni, az elsőre igennel, és sokával a másodikra. Cs­ak rövid meg­jegyzéseket kapcsolunk a „Hermanstüdter“ re­flexióihoz. Mi nem látjuk a kormányt azon alterna­tíva előtt, mit e dik­t elé: a képviselői immunitást sérteni a Macellaria elmozdításával, avagy saját közegei által engedve sérteni a törvényt, s Ber­­zenczey és Tisza Lászlónak nem járni kedvébe. Nem pedig, mivel sohsem olvastunk oly képviselői immunitásról, a mely a képviselőnek más elve­ket valló kormány alatt is hivatalt as securál s a kormányt működésében saját közegei által zsibbasztja; s nem, mivel hál’ Istennek, nem egyedül Berzenczey és Tisza László az egyedül józan észszel felruházott urak e széles hazában, kik oly erélytelen kormányt, mely a gátat maga­­magának gördíti útjába, nem akarnak. Félremagya­rázott békülékenységi politika által tovább is tűrni az államgépezetben a reactiót, avagy midőn az magát megadni nem kész az eszély sugallatára fél­retenni az útból, ezen alternatíva áll­­na a ministe­­rium előtt. S hogy ő részben merre indul, a ,,der maustadter“ levelezőjét további töprenkedéstől meg­kímélendő, ide igtatjuk Horváth minister beszédének egy passusát. „A kormány békülékenységének nem adhatta világosabb tanúságát, mint a midőn a kor­mányszék s a királyi tábla tagjai közt Erdélyben oly egyéneket tűr, tűrt legalább eddig, a­kik ilyen hangon mernek nyilatkozni. (Zajos helyeslés, szűnni nem akaró éljenzés, — de nem csak Ber­zenczey és Tisza László részéről.) De honnét magyarázza a „Hermanstadter“ levelezője azon „exclusiv szellemet, melyben az uralgó törzs (értsd a magyart) kormányoz, s mely a nemzetiségek jajait okozza?“ — Nem értenék, ha a „Hermanstu­dter“ pártállása nem adná meg a kellő választ: közlönye ez azon megcsontosodott bureaucratiának, mely hatvannégy évig a szász nemzeti érdekek elnyomásával saját érdekének me­rev rendszerében mozgatta a szász földet és szívta ki a nemzetet, s a­mely bureaucratia uralmát egy részben a mai kormány törte meg, romjai törébe az oly soká prokrustesi ágyba lekötött szász nem­zet érdekeinek megfelelő kormányzatot emelvén. Ez az uralgó törzs exclusivitásának magya­rázata, a mai kormány legnagyobb érdeme a szász nemzet s legnagyobb bű­ne a szász bureaucratia előtt. S ha ez urak bölcs skepsissel kérdik: véget vet-e a nemzetiségi törvény fájdalmuknak ? Jó lé­lekkel reá mondjuk a nemet, az 180­0-ki szabály­zat elveinek feltámasztása, s ebben a szász nem­zeti sir ásása távol esik az összes magyar nemzet szándékától. Üdvözlet a „Hermanstädter Zeitung“ nak! — A „S­ie­be­n b­ü­rgi s­ch­e Blätter“, az ifjú szászok lapja 174 ik számának homlokán je­lenti olvasóinak, hogy augustus elsejétől megszűnik napilap lenni, s hetenkint kétszer jelenik meg. E változást következőleg indokolja: A „Siebenbü­rgische Blätter“ már félév előtt lépett életbe, mint közege oly pártnak, mely mű­ködésének czéljává a szászföldi viszonyok újjá­alakítását tűzte ki, a magyarországgal a­­unióért szállt síkra, s határozottsággal az alkotmány álláspontjá­ra állott. Azt érze feladatául, hogy nemzetét a re­form ügyének megnyerje, előtte a létező állapotok tarthatlanságát kimagyarázza, új korszakra készít­se a szászságot elő, s oda hasson, hogy az ó kor­szakból az újba elkerülhetlen átmenet, a mennyire lehetséges, kíméletesen hajtassák végre, magát az átmenetet pedig elősegítse. A mit az új szászpárt zászlójára irt, a programmot, a melylyel a politi­kai harcrtérre kiszállott, fenntartá, s fenn is tar­­tandja, m­íg politikai pártkint létezni meg nem szil­nik. Közege eleinte hetenkint kétszer jelent meg, mi csakhamar elégtelennek bizonyult czélja eléré­sére , majd négyszer jelent meg. De négyszeri megjelenése sem volt elégséges, hogy politikai mis­sióját, melyet az ifjú szász párt joggal tulajdonított magáénak, melyet a viszonyok kényszere háríta reá, s egész terjedelmében teljesítse. A mult évi augustus 1-től tehát, mint napilap jelent meg a „Siebenbürgische Blätter.“ Mint hatott az ifjú szászok pártja, mennyiben érte át hivatása tel­jesítését, az erős és széles alap mutatja, melylyel ma már nemzetében bir, mutatja a szászföld köz­véleménye, mely túlnyomó többségben meg van a párt programjának nyerve, s most épp oly határo­zottsággal kiált reform után, a mint ezt a párt or­gánuma téve. Nem volt tehát eredménytelen az ifjú szászok pártjának működése,­­ nyugalom­mal és jó lelkiismerettel hiheti, hogy feladatának egy részét berülte. Nincs ok többé, hogy a „Sie­­benbürgische Blätter“ továbbra is napilap marad­jon, mi ezelőtt szükséges volt, hogy határozottab­ban vívhassa a maradás barátjaival elkerülhetlen harczát és programmjának nemzetében szélesebb tért nyerjen meg.“ Mi is így hisszük,­­ a szász nemzet közélete korántsem oly gazdag, hogy annak visszatükrözése egy lap napi megjelenését igényelné. A derék Sieb. B1­ät1e­r“-t ezután sem szűnünk meg ro­­konszenvvel kísérni szép pályája futásán! Augustus 2

Next