Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)

1869-05-26 / 61. szám

Harmadik évi folyam. 61-ik szám Előfizető« feltételek. . . 12írt — ki. . . 6n n Negyedévre . .. . . 3n n HaV 'nként . . .. . . 1 » n Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt. POLITIKAI LAP, Kolozsvárit, szereik május 20. 1869 Hirdetési dijak. Ötször lssibozott sor ára 6 kr. Bélyegdíj minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyuj a kiadó-hivatal. Fiókkiadó-hivatalok: Décsen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Siamovisvártt: Csausz testvérek. Kolozsvártt .• Stein J. és Demjén L. M.-Vásárhelytt: Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR, MÁJUS 25. Legújabb távirati tudósítások. Pest, május 23. A pesti cath. papság a hatóságot felhívta, hogy tegyen intézkedéseket a catholica congressus választásainak előkészületeire vonatkozólag. A hatóság azonban minden résztvevést visszautasított, mert a jurisdictiók egyházi ügyekbe nem elegyedhetnek. A budai ultramontánok reá akarják bírni Eötvöst, hogy a városi képviseletnek a népiskolák ügyében hozott határozatát megsemmisítse. A felirati vita folytatására eddig több mint ötven szónok van előjegyezve. Bécki ágia máj. 23-án Arany 5.85. Ezüst 121.75 Erdélyi földteherm. kötv. (á 100 ft) pénz — 76.—.áru 76.75. — Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 152.80. áru 153.50. Erdély és a kir. biztos. Az anyaországtól — a mohácsi vész következtében — külön vált Erdély fejedelme közül 12 tanácsost (consiliarius) rendeltek az 1548—1558. orsz.gyűlés határozatai. Az Apr. C. Il-r. I... a C. C. Il-r. I. articulusai felelősség terhe alatt kötelezik őket a tanácsadásra; a fejedelem önkényű rendeletei érvényteleneknek nyilváníttatnak. Ily kormányzás mellett Erdély nemcsak önállását tudta fentartani két hatalmas ország különnemű ostromai ellen, hanem európai szerepet is játsza, mint önálló állam. Hazája volt a szabadságnak, ápolója a szabad eszméknek; gyakran szoktá kebeléhez az ily érzelmeikért hónukban üldözötteké" ; asylum volt akkor s ide menekülnek, noha változott körülmények között, az otthon nem szivesen fogadottak ma is. Külön állott a két ország tettleg, de egyek valának érzeményben, egygyé tartozásuk kölcsönösen lelkesitő fiaikat, ennek valósítására törekedtek nagyjai, ezt sóvárgák mindnyájan. A nemzeti fejedelemség megszűnt, s a Leopoldinum diploma a magyar koronához kapcsolá vissza Erdélyt megint, de vele nem egyesitteték. A fejedelem — 1765 óta nagyfejedelem — Bécsben székelt s az előbbi consilium status helyét a gubernium foglalá el, (igy nevezve 1793-tól fogva), melynek fejévé 1691. jan. 10-én gr. Bánfy György jön. Hatásköre in publicis, politicis, juridicis et oeconomicis röviden körvonalaztatott, de teendőit az ugyanekkor Köröspataky Kálnoky Sámuellel élén felállított cancellaria Bécsből dictálá. Az országgyűlésnek, mely lassanként csak a királyi, illetőleg nagyfejedelmi propositiók registrálására valt hivatva, csak a kijelölés joga hagyatott fenn. Nem tetszhetett e helyzet Erdélyben TARCZA. sziklyászene Prielle-Arnellának. (Május 23-án 1869.)* Vendég művésznőnk utolsó előadását sokkal nagyobb közönség előtt játszta el, mint a legelsőt. Ez legtisztább bírálata vendégszerepléseinek. A halás és érdekeltség nem devalválódott, hanem napról napra nőtt olyan mértékben, mint ahogy szűkké kezdett válni színházunk közönségünknek. A „Camelius hölgyében Cornelia ma még jobban magával ragadta a közönséget. A hatás jelenetről jelenetre fokozódott, s néha oly tapsviharban tört ki nyílt jelenetek alatt is, aminőt színházunkban nem hallottunk eddig. Cornelia művészetét a főváros orgánumai száz meg ezer oldalról mutatták be a közönségnek, s miért ereszkednénk most ismétlésedbe? Beszéljünk inkább azon inposáns jelenetről, mely bnest kézszorítása volt az öszszes közönségnek, a távozó művésznőhöz. Amint a függöny legördült, — a színház egész környezetét ezer meg ezernyi tömeg lepte el. A „társaság urai és hölgyei“-től elkezdve — a legegyszerűbb kézművesig még egyszer látni akarta kedvenczét. (Nem tudom a „társaság“ megengedi, hogy Cornelia átalános kedvencze legyen a burgereknek is?) Áz öltözködés után művésznőnk A közönség éljenzései közt elfoglalta kocsiját, melyet a következő pillanatban fél Kolozsvár látszott követni. A zene megszólalt, a ropant tömeg csak nehezen bírt megindulni, de a szíves éljenzés annál gyorsabban terjedt. A fáklyák hosszú sora már a főtéren kigyózott be a szénitezába, midőn a menet vége még a farkasutczát sem bírta elhagyni. Végre megérkeztek Ürmösi polgártársunk Lázához, hol a szives házigazda és vendégszerető családja várta Corneliát „haza.“ Itt megrendült a dalárda üdvözlő dala, s ezután Sz. R. ur tartotta a következő beszédet: Tisztelt művésznő ! Kolozsvár lakói még egyszer jelét adni kívánták — távozásod előtt e falak közül — iántadi rokonszenvük és tiszteletüknek. E lobogó fáklyák, ez ezernyi ember s az igénytelen szavak, miket én elmondok, csak parányi tanúbizonysága ugyan a ragaszkodásnak bennünk te hozzád, de ha az égiek előtt kedves a szívből jövő ima, a milliók ajkairól elzengő háladat, akkor te is kedvesen veheted hódolatunk ez egyszerű nyilvánulását, mely igaz és őszinte. De hogy legyen kedves előtted az _ őszinte szó, midőn éppen tetőpontján állasz a művészetnek: mondani azt, mit szived nem érez; ölelni, kit tán megvetsz; gyűlölni, kihez tán szeretet lánczai fűznek; meghalni, mikor élsz, s mosolyogni, midőn szived tán búban szenved, mikép ezt szerepeid változatossága igényli. Nemde asszonyom, sejtelmünk nem csal, hogy éppen nemes pályádnak e sajátos volta az, mi előtted sokszorosan teszi becsessé a tisztelet őszinte kifejezését, mert mig mi a nagy világ színpadán mozgó alakok annak nyújtunk baráti jobbot, kit szeretünk, s visszavonulunk attól, kivel viszonyba lépni nem kívánunk; addig te nehéz feladatod fáradalmaitól pihensz meg most, köztekbe lépve s elfogadva tőlünk a jobbot, melyet nem egy költő eszméjét követve, hanem saját szivünk sugallatából nyujtunk. Felejtsd is el most egy perezre művészeted, lépj le a magas polczról, melyre emelkedél, mert csak mint ember emberekkel szemben fogod megérthetni, csak igy eshetik jól szivednek a tisztelet e nyilvánuilása, mit, ha ott fenmaradsz, csak távol völgyben alig csillámló pásztortűznek tekinthetsz, de nem az érzelemnek és lelkesedés magasan lobogó lángjának. Városunk egén csak átvonuló üstökös valál, de mint az aggódó tudós remegve várja, ha számítása nem csal, s visszatérő a fényes égitest, úgy mi is, bár nem a csillagászat, de az emberi szivek éppen oly örök igazsága törvényeinek csalhatatlanságában bízva, számítunk újra megjelenésedre körünkben. Ne hagyj minket e reményünkben csalódni, s térj vissza közénk oly hamar, mint ezt mi óhajtjuk, s tarts meg emlékedben minket oly soká, mint mi kegyeletes emlékezettel leszünk irántad mindig. Élj sokáig, boldogan, nemes pályád díszére, a magyar nemzeti nyelv emelésére, a mivelt közönség örömére és gyönyörére s tenmagad dicsőségére ! Isten veled!“ Cornelia meghatottan állott az ablakban a közönség szűnni nem akaró éljenzései között. A következő pillanatban egy igaz könycsepp lopódzott fel szivéből beszédes szép szemeibe, ajkai megnyíltak, s a mit szólott, ezt már lelke súgta, mely bizonnyára túl volt áradva a momentum érzelmeitől. Válasza itt következik, Liven, a mint elleshettük. „Higgyék meg önök, hogy nem a dicsőség az, mi engem boldoggá tesz — hanem az, hogy 9 évi távollét után önök által ismét szíves fogadtatásban részesíttetem. Jól tudom, hogy azt nem érdemlem, de mégis kedves előttem, mert Kolozsvár közönségétől jön, kik között éltem legboldogabb napjait töltöm, hol oly sokáig tanultam ismerni e lelkes közönség rokonszenvét, mely pályámon buzdított. Mindezekért sokszorosan kedves és feledhetetlen e pillanat nekem. Ennyi rokon szív nyilatkozatával szemben nekem csak egy szivem van, mely mind azt amit öntik együtt éreznek és nyilvánítanak, egyedül érzi mindnyájok iránt. Fogadják forró köszönetemet, s tartsanak meg szives emlékükben !„ A végszavak már ismét az éljenzés árjában hangoztak. A dalárda ismét énekelt — a zene megszólalt.... a közönség nagy nehezen búcsút vett Cornéliától — a viszontlátásig fiainak s a hatalommal szemben gyengeségük tudatában az egyesülésben keresték s találták az orvoslást. Az anyaország szint ily nézetben volt. Érezte horderejét a leendő egyesülésnek a — divide et vinces elvét követő — hatalom; megtagadni határozottan ugyan nem meré azt, de akadályozni igen sokáig tudá, pedig ezen egyesülést érdekugyanazonosság követeié, a nemzetegység tanácssá, s igy hó vágya jön mindkét fél lakóinak, e nemzeti vágy valósítására törekedtek legnagyobb államférfiai, erre szentelő életét a nagy Wesselényi. Az egyesülés hatalmas gátja a gubernium volt; oly mesterségesen tudott játszani, hogy megtagadtatá a nemzettel önmagát, midőn 1837. az ország rendei az unió ellen nyilatkoztak. Nem separatisticus hajlam, nem az absolutismustól való félelem — mint sokan szeretnék hinni — hisz az ország ennek éppen legyőzésére való egyesülendő, hanem a bécsi hatalom intenziói előtt önérdekből is meghajló gubernium eszközlé ezt! 1848-ki törvény szentesíté az uniót, végrehajtásával a felelős ministeriumot bízza meg, és post tot discrimina rerum a jelen kormányra maradt foganatosítása. Habár sok várakozás után is, de örömmel üdvözöltük ezekből a gubernium hatalmát megszüntető, feloszlatását hirdető ministeri rendeletét. Örömünk azonban nem teljes levelek a szerkesztőhez. 1. Barátom Miklós! Walter Scott valamelyik regényében egy öreg embert ír le, kinek foglalkozása az volt, hogy egy fehér lovon Skócziát székébe hoszszába átutazta és ahol elmosódott vagy hibás feliratokat talált ki igazította. Engedelmeddel, egy értelmes és jellemes emberre nézve, az öreg skátus szerepét akarom utánozni. A „Magyar Polgár“ legutóbbi számában egy jobboldali hazafi az erdélyi kir. tábla biráinak kinevezéséről írván, azt mondja, hogy: „Lészai Lajos kineveztetését és szédítő előmenetelét csak főrendi születése fejtheti meg.“ E bemutatás Lészai Lajossal szemben kiigazítandó. Lészai, az én véleményem szerint, az állomást, melyre kineveztetett, már ezelőtt húsz évvel megérdemelte és betöltötte volna. A Bach- és Schmerling korszak alatt igaz hogy Lészai nem szolgált, ez szerintem érdeme. Én nem mondom, hogy együgyűségből vagy más ilyszerű okból rész politikának nem lehet becsületes ágense, eszköze, de azt mindig erkölcsi és értelmi imbecilitásnak tartom, ha valaki bizonyos téren és ügyekben szolgálhatni véli az önkényt anélkül, hogy az egész rész politikára nézve solidárisnak érezné magát. Úgy tudom, hogy Lészai e nézetet osztotta és az önkény korában csakugyan nem szolgált. Ő sem hitte, mint sok becsületes ember, hogy tiszta kézzel lehessen szolgálni oly kormányt, melynek szándéka hazánk irányában hogy tiszta nem volt, azt hiszem senki nem fogja tagadni. Nem pártunkbeli ember mutatta be Lészait, pártunk részéről annál határozottabban kifejezhetem, hogy nai eltekintve a politikai véleménytől, értelmességéért és jelleméért a Lészai kinevezésének csak örvendeni tudunk, mert úgy ismerjük, hogy igazságos bíró lesz belőle, — eddig is a volt. Ajobboldali czikk többi részére most nincs semmi megjegyzésem, sőt örvendek, hogy némely szerencsétlen kinevezés még a jobboldaliaknál is aggodalmat, sőt elégületlenséget okoz. Igazitsuk ki a hibás bemutatást. Kolozsvárit, május 23-án 1869. Két barátod: Sámi László. * * Sámi Lászlónak szerencsét és áldást! Köszönettel vettem soraidat s sietek azokat nyilvánosságra hozni. Köszönöm, mert ezekben újabb bizonyságát adod azon figyelemnek, melylyel a „M. Polgár“ iránt mindig elkötelező jóindulattal viseltettél; közlésével pedig sietek, hogy válaszom se késsék, mely azt hiszem nem csak Neked, kivel e kérdésben teljesen egyetértek, de pártelleneinknek is megnyugtatására fog szolgálni. Senkinek sem volt talán a mi (sok tekintetben isolált) provinciális életünkben több alkalma meggyőződni azon példabeszéd igazságáról, hogy a „ki szelet vet, vihart arat.“ Őszintén bevallom Neked, hogy a helyzet és körülmények sokszor kívánatossá tevék és teszik, hogy egy kis szelet vessek vagy vettessek, egyről azonban azt hiszem régen meggyőztetek, a támadt vihar elől nem igyekeztem menekülni, hanem a közügy javára oszlattam el a fellegeket, s ha egy két villám néha leütött, azt hiszem sokat tisztította azon légkört, melyet néha mesterségesen tesznek megromlottá. Ami magát a kérdéses ügyet illeti, tapasztalhattad, hogy nem mulasztottam el egy szerkesztőségi csillag alatt megjegyezni, hogy a peres czikknek nem osztom minden tételes nézetét. Nem, elsősorban éppen a Lészai Lajos megtámadását; nekem is meggyőződésem lévén, hogy a tábla új aquisitioi között Lészai legelső helyen áll, ki éppen múltjánál fogva legtöbb igényt tarthat a közbizalom és a közbecsülésre, vele egy sorban említem meg Gyarmathy Samut is, mert e két férfiúban én becsülni tanultam a politikai ellenfélt is. Nyeremények ős—jelen körülmények között —a táblánál, mert elfogulatlan bírók és nem bureá t cratákra van szükségünk. Hogy nagyon „ventre a térre“ haladott volna Lészai, ezt a nézetet sem osztom, mert hisz mit mondjak akkor azokra a scandalosus kinevezésekre, melyek pláne „par force és par basard“ vitettek keresztül. Említsek-e neveket? Nem, még egy kissé nem, de el fog jöni ennek is az ideje. Most csak azok pirulnának el, kiket ilyen utakon neveztek ki, nekem pedig nem ez az originális czélom, hanem hogy azokat leplezzem le, kik az ilyen hasard játékokat pour plaisir rendezték és rendezni szokták, no, mert övék volt a hatalom, s abból egy-két morzsát miért ne lehetne juttatni azoknak, kik utána hajolni megtanultak! Azt kérdezheted: De hát mi volt czélom egy olyan czikk közreadásával, melynek egyes részeit magam sem osztom? Engedd, hadd maradjak adósod rövid ideig a felelettel, — fogadd azonban ígéretemet, hogy nemsokára letörjeszti tartozását készüived, barátod K. Papp Miklós. II. * Kolozsvár, május 23. T. Szerkesztő úr! Miután Önnek, pártja szempontjából, nagy gonddal és érdekkel szerkesztett lapja 59. 60-dik számaiban a m-vásárhelyi kir. tábla szervezése ötletéből két czikk jelent meg „jobboldali“ tollból, remélem Ön ismert lojalitásától és higgadt türelmétől,hogy ezen szintén „jobboldali“ észrevételt lapjába fel fogja venni. Czikkező a m.-vásárhelyi kir. táblai kinevezésekért főleg három okból tesz a kormánynak szemrehányást, hogy a kinevezésnél állítólag az igazság rovására, bizonyos érdekek legyőzésével terhelt elnök nem mellőztetett, hogy a birák névsorában levő egyik — mindnyájunk által, kiket közelebbről ismerjük — tisztelt hazánkfia szédítő gyorsasággal léptettetett elő, mit czikkező förendít származásának tulajdonit; végül, hogy a bírói névsorba ügyvédet felvéve nem találunk. Az első és utolsó két ok szempontjából elmondottakhoz nem szándékunk érdemileg hozzászólni, bízván azt e részben illetékesebb tollra; minket csupán a második pontba foglalt méltatlan és minden jobb érzést sértő kifakadás felett el nem titkolható megütközésünk indít ennek kifejezést adni. Habár reánk nézi közönyös szokott lenni az író személye, hanem főérdekű, hogy mit ír? mindamellett jelen esetben igen óhajtottuk volna, ha „jobboldali“ nem álcra, hanem saját czége alatt mondja el mondandóját; ez esetben az olvasóközönség ítélete egy pillanatra sem lesz valamistifikálható, azonnal tisztában lévén, hogy czikkezőben valószínűleg, a kir. táblai elnök tagadhatlan erélyessége által mellőzött, félreismert, vagy pláne valamely okból nélkülözhető egyéniség utófájdalmai jajdulnak fel , Így véleménye nem elfogulatlan, mindenesetre pedig felismervén azt, hogy a kolozsvári kis úrbéri törvényszék elnöke elleni kifakadásban valamely önérdek vagy eddig elfojtott személyes bosza keresett magának gyáva elégtételt. Ugyanis „jobboldali“ az elnöki kinevezést, általa felhozott tények alapján, elvből — a politikai és igazságszolgáltatási morál szempontjából — támadja meg, ezt értjük. A kolozsvári kir. úrbéri törvényszék elnöke-