Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)
1869-09-19 / 111. szám
111-ik szám Harmadik évi folyam. Előfizetési feltételek: évre .......................... fit — kr. Félévre » Negyedévre .... 3 „ — „ Hívenként..................1 r — „ Megjelenik hetenkint háromszor: V»sáro»p, Szerdánéa Pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt. POLITIKAI LAP. Kolozsvárit, vasárnap September 19. 1869. Hirdetési dijak. Ötször hasábozott eor ára 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiók-kiadó-hivatalok: Déésen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Szamosújvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit: Stein J. és Demjén L. M.Vásárhelytt: Wittich JózsefnéL. KOLOZSVÁR, SEPTEMIBER 18. A ,.M. Polgári magántársürgönye. München, sept. 17. Károly romániai feje delem elutazott Schweitzba. Páris, sept. 17. A császár a császárnéval sétát tett a parkban. Az orvosok megszüntették a császárnál való eddigi rendes látogatásukat. Madrid, sept. 17. A kormány Florenczből egy táviratot kapott, melyben Victor Emanuel király beleegyezését jelenti ki a genoai herczegnek a spanyol trónra való jelöltségébe. Isten hozta! Legyen Eötvös József, a tudós, a hazafi pártkülönbség nélkül üdvözölve e bérezés kis házában, melyet a szomorú napokban, egy évtized előtt is rokonszenvvel keresett fel. Vajda tanügyünk felvirágzása örökitné köztünk létét. Isten hozta! Mátray Ernő. I069—1069.... A buddhaismus tana szerint minden elenyésző világot egy uj világ követ, s annak élére egy uj isteni szellem lép. A jelen évtől visszafelé számított századnak hajnalán, első évében nem egy, hanem két ily szellemi hatalom üdvözölte születésével a század világát, melynek mindket h ten irányadó fénycsillagokul szolgálni valának hivatva. E két szellem, az 1769. évnek e két gyermeke: I. Napoleon és Humboldt Sándor. Mintha jelzeni akarta volna a gondviselés, hogy a születésük évével kezdődő kor nagyszerű, az emberiség életének mélyébe ható átalakulások kora leend; mintha e századnak Janus-arczait, melyeknek egyike a mult anyagi elnyomatás és szellemi sötétségről beszélő lapjaira, a másik a jövő szabadsága és felvilágosodásának derült fénye felé tekint, azoknak megfelelő képviselőkben akarta volna feltüntetni: a század bölcső évében ringattató bölcsőit két oly férfiunak is, kik életük egész folyamában a legszembeszökőbb ellentétek által fejezék ki a jelenkornak közvetlen befolyásuk alatt alakult kettős ter-mészetét. A sors már születésükkor tetszett önmagának az ellentétekben. A csaták hősének atyja egy tudományosan képzett ügyvéd, születéshelye a tengernek, melyen Humboldt legfényesebb tudományos diadalait aratá, egyik szigete volt; a tudomány bajnoka egy a hét éves hadjáratban kitűnt vitéz őrnagynak való gyermeke, s a najyvilágot a Spree partjain, azon Berlinben látta először, mely később Napoleon ellenségei legmélyebb megaláztatásának lön színhelyévé. A bölcsőtől az élet napjának leáldoztáig, mely Humboldtot ugyancsak születéshelyén, a dicsőség és hírnév ragyogása közt, minden gondolkozó, művelt ember tiszteletétől környezetten, Napóleont szintén a tenger egy szigetén, de Sir Hudson Lowe bilincseiben, az egész világtól elfeledve és átkozva érte el: mindkettő tettdús, nagy eseményekben gazdag pályán haladt keresztül. Hihetőleg ezen életpálya eseményeinek nagysága okozá, hogy oly sokan hajlandók őket egyaránt a „nagy“ névvel felruházni. A történelem tág zónaterén gyakran találkozunk délibábok, a valóság színébe burkolt óriási alakokkal, melyek bámulatra ragadnak, s csak ha közeledünk hozzájuk, akkor vesszük észre, hogy a képzelt coloss valóban létező része__csak egy sír fejfája, vagy talán egy bitófa__ Ilyen I. Napóleonnak nagysága is. Nagy gyilkos, vagy nagy hóhér: e két czím között választhat. Harmadik „nagyság“ számára nem létezik. És ugyan miért volna e „nagy“ ember? Talán azért, mert statistikai kimutatások szerint életének minden napján 2000 embert ölt meg, az 1822—1815 évek alatt született francziákat testben és lélekben nyomorékokká tette, három millió honfitársából katonát csinált, Angliával 80 milliárdot prédáltatott el, Spanyolországot 4, Portugálliát 102 millió lakosától fosztotta meg és Németországból évenkint 120,000 embert hurczolt a harczmező vérpadjára? Oh, ezek a számok rettenetes hangon hirdetik I. Napoleon „nagyságát.“ Tegyük hozzá még, hogy fegyveres zsarnoksága által ő egyengető az utánna beállott reactio tespedő absolutismusának utait, hogy nélküle, az 1789-ki franczia forradalom után, soha nem lett volna lehetséges azon undok korszak, mely a felvilágosodás századának, a XIX-ik századnak első negyedét csaknem egészen kivette az emberi fejlődés áramából. Mint Goethe Faustjában Mephistopheles eltűnése után a kéngőzt, úgy hagyá vissza I. Napóleon is világrészünkön a legirtózatosabb nyomort, az általános elszegényedést, a népek erkölcsi sülyedését. őt teendi a részrehajlatlanabbul ítélő jövő nemzedék azoknak kiontott véréért is felelőssé, kikben a nemzeti szabadság és függetlenség hőseit a zsarnokok pallosa öldöste le! De ha a század démonja ily rémítően teljesíté átkos munkáját, a század őrszelleme is emberül megfelelt feladatának. Elszomorító, de egyszersmint magasan felemelő e kettős irányú tevékenység párhuzamba állítása. Napfénynél világosabbá teszi különben jámbor, becsületes ember. Jó magyar típus, s nem a legelfogultabbak közé tartozik . Dr. Szabó József. • Ha Nagy Sándort kísérhette háziorvosa titaiban, miért derogálna Mikó Imre rexeiájának, hogy a kolozsváriak ismerve gyengeségét, mellékletképpen vele elküldötték dr. Szabót. Az igaz, hogy Nagy Sándor nem volt közlekedési minister, s nem volt déli vérmérséklete Hollán Ernője, az is igaz, hogy ő exeiája utai nem voltak oly hosszak, mint a Nagy Sándoréi, de annál hosszadalmasabbak. Dr. Szabó az erdélyi képviselők doktora, s mint ilyen, hivatva van é terüket megtapintva jelezni, hogy vérük csendesen kering, s nem iramlott lajhárabbá; kopogtatás, hallgatódzás alapján felfedezni, kinek rész a mája, s nyelvüket kinyittatván, hiteles orvosi bizonyítványban konstatálni, nem azt hogy egészségesek, hanem hogy nyelvük húsvétkor nem maradt Rómában, — többeknek végül observatio alá véve fejeságyát, constatirozni, hogy még mindig a gyermekkor stádiumában vannak, s nincsenek benőve. Hogy párthívei mennyire respectálják mint orvost, tanúsítja az, hogy patiensei elküldötték Pestre három esztendőre. Politikában mindenről szűk nézete van. A közös ügyet egy skatulya mindent meggyógyító Morisson-pirulának, a ministereket nyolcz fiaskó életitalnak, a delegatiót közös lovat gyógyító Korneregy ily párhuzam azon állítás igazságát, hogy az anyagi erő, a kard hatalma és a szolgáig a szellemi sötétség éppen oly szoros, oly okozatos kapcsolatban állanak egymással mint a tudomány, a felvilágosodás és a szabadság. Ha I. Napóleon Nagy Sándorhoz, úgy Humboldt méltán hasonlítható az „új világ“ felfedezője, Columbushoz. Mindketten bejárták az egész világot; amaz, hogy a Quadalquivir partjaitól a Kaukaz bérczeiig, az egyptomi gútáktól Moszkva kapujáig véget vessen a nemzetek önállóságának, s letiporja a népjogokat; ez, hogy Amerikát még egyszer felfedezze a tudománynak, hogy a tropicus őserdők és Észak-Ázsia jéghegyei, a scandináv partok és a jó remény foka között minden irányban eláraszsza az emberi tudás termékenyítő sugarait. Napóleon a legkietlenebb északi tájakig vive el gyilkoló fegyvereit. Humboldt a tudomány érdekében megmászta a Chimborasso-t, addig senki által el nem ért 18,096 lábnyi magasságig. Napóleon vaskarjával bilincsekbe verte Európa legmiveltebb nemzeteit; Humboldt „Kosmos“ának egyik szép lapjára az elnyomott, rabszolgaságban sintó négerekre vonatkozólag a következő szavakat irá: „Mindnyájan egyenlően a szabadságra vagyunk teremtve, azon szabadságra, mely kezdetleges állapotok közt az egyest, államéletben a politikai intézményeket élvező összeséget jogosan megilleti.“ A párhuzam vége az, hogy I. Napóleon születésének évszázados évfordulóját bár a franczia nemzettel nem volt képes megünnepeltetni még a császári trónon ülő unokaöcs minden hatalma sem, míg Humboldt Sándor nevét pár nappal ezelőtt öt világrész gyermekei dícsérték, s a távol Amerika egyik legnagyobb városa, New York lelkesedéssel leplezé le a tiszteletére állított óriási emlékszobrot. Letűnt ugyan mindkét csillag az emberiség egéről, de az általuk jelképezett küzdelem még nem érte el végét. Mint az ind bálványtemplomok koronás fejű krokodiljai, úgy kívánják meg e század koronás fői is még mindig emberáldozataikat. Ámde nemünk jelenének elfogulatlan szemlélése magasan föléleszti bennlünk a reményt, hogy a jövő kor élén csak egy szellem: a béke, a jólét, a fejlődés és szabadság szelleme fog állani; hogy a nemzetek megtagadandják egyesek szeszélyétől a véradót, s be fogják látni, miszerint együttesen ugyanazon egy családot képezik, melynek vagyona fel nem osztott örökség, úgy, hogy bármely rész megkárosítása az egésznek esik kárára; szóval él bennünk a remény, miként eljö az idő, midőn gyilkosokként fogják büntetni nemcsak egyes egyének, de egész embertömegek életének megsemmisítőit is! Molnár Antal: TARCZA. Erdélyi képviselők (A „Magyar Polgár“ 1870-es naptárából.) Zeyk Jóska. Egy angol azt irta „erdélyi utazásában“, hogy itt grófok, bárók, zeykek és nemesek vannak. És az angolnak igaza volt. A mi Zeykünk is azon fajhoz tartozik, melynek természetrajzi neve: fél vér. Az országházban különben nem oly szerénytelen, mint a két választója nevében beszélő Pap Zsigmond, s eleget hisz tenni hivatásának, ha fél Aranyosszék helyett kipödri a bajuszát. A választók köszönjék meg, hogy egy hidalgó nem restelli kiviselni képüket, s az urimagáét csak ünnepnapon ölteni fel. Jelenlegi pártállása nem zárja ki, sőt feltételezi, hogy szabadelvű volt, mert bajsza nőttével egyenlegesen nem lehetett volna conservativ és conservative!)!). Mint hírlik, a pénzügyi reformok tárgyalására készül; a hús- és fogyasztási adót Mihaleknél, a cukoradó keserűségét Kugler cukrászatában; a bor- és söradót a „Nemzeti szállodába“, a dohányjövedéket csak a serrarhamu elemzésében tanulmányozza, mióta egy fapesztiszivarral mérgezési kísérletet követett el magánburgi porraktárnak, az országgyűlési gőzfürdőnek hideg zuhanyokkal, az interpellatiókat Lánylatoknak, a királyi leiratokat gyógytárba küldött recipéknek, a feliratot ostyának tartja, mely jelenti, hogy a gyógyszert minden keserűsége mellett is készek vagyunk lenyelni. Bármennyire tiszteli is gr. Mikó Imre exolás kollégáját, de mint közlekedési ministert lenézi, mivel ő szólított már embereket abba a világba is, hová ő exolája sem csatornát, sem vasutat nem építhet. Különben nyers, öszinte ember, egészséges világnézetekkel. Hogy milyen praktikus és olcsó kúrákat viszen végbe, álljon itt saját esetem. Ifjú legény koromban két esztendeig rázott a hideg. Kolozsvár minden orvosa és gyógytára kifáradtak, s engem még egyre kínzott betegségem. Végre elszántam magamat dr. Szabóhoz fordulni tanácso s orvosi segélyért. Egy fényes délben, midőn a permanens lázad a legippertinensebbül bánt velem, kaptam a kalapomat s beállottam dr. Szabóhoz. Előttem egy másik patienst expediált. Szegény ember, olyan tremával ugrott ki a szobából, hogy majd levert. Az öreg urat éppen készülőben kaptam kifelé, botja, kalapja kezében volt már. Amint meglátott nekem rohant, s megállva az orrom czimpája előtt, akkorát kiáltott reám, hogy amely utat a küszöbtől három lépésben tettem, most egyben retiráltam meg. „Mi az ördög baja van, hogy álló délben jön hozzám? Hát már ma nem mehetek ki az uraktól a házamból?“... „Méltóságos uram a hideg ráz.. „Menjen a fenébe, a hideglelésben nem hal az ember bele, nem kellett volna annyit zabálni.“ A leczke, azt hiszem, tovább is tartott, de én már ijedtemben a lépcsőkön rohantam lefelé, sokkal gyorsabban, mint az előttem leszaladt úr, bit a a kapu között találtam meg, folytonosan verejtékeit törölve. Jó órában legyen mondva, a hideglelést e pillanattól fogva nem ismerem. Ijedtemben elhagyott és még ma is áldom érette dr. Szabót. Ennél olcsóbb s sikerültebb kúrán nem mentem életemben keresztül soha. Reméltem, pártjának nemsokára a mi doktorunk el fogja mondani, amit makacs betegeinek szokott mondani, ha nem fog rajtuk az okos szó: Itt hagyom, mint szent Pál a rómaiakat! — belőlem ugyan bolondot többet nem csinálnak !“ Átalában derék, kedvelt ember, szíve jó, lelke magyar. Nem is tudom, hogy került bele a közösügyes credoba? Gr. Kálnoky Pál. A mostanival egyenérdekű politikai szereplését már gyermekkorában, mint page, uszályhordozó kezdte meg. A szépelhetnemség terére lépvén, azt nézte, hol van a „seblep“ s ösztönszerüleg utána állott, mint a huszárparipa a trombitásnak. Deákpártiságának más lélektani okát is adják némely gonosz nyelvnek, t. i. az „Angol királyné“' Államtudományi tanulmányok. 11. Az angol „self-government" apostolánál, Gneistnál kellemetlenül lepi meg az olvasót a tartományi, kerületi és községi képviselő testületek modern alakzatai iránti ellenszenv, a „40,000 falusi, 400 kerületi parlament“ kigúnyolása. Gneist feledi látszik azt, hogy a valódi önkormányzat nem csak a községek vagy kerületek főbb hivatalainak önálló gyakorlásából áll, hanem magába foglalja az e gyakorlás fölötti felügyeletet is; feledi látszik, miszerint épen e képviselőtestületek adják meg az állampolgárnak azon jogokat, melyek nélkül az önkormányzat reá névre nem volna egyébb pengő érez, és zengő czimbalomnál. Nem megyünk igen meszire, nem fejtegetjük részletesen, mily erős védbástyául szolgált ezen intézmény a polgári szabadságnak a legújabb időkig, mennyire biztosítá középkori alakjában az egyéni jogokat az államhatalom minden elnyomási kísérlete ellen, mily helyesen alkalmazhatók reá Eötvösnek azon szavai, hogy „a sokoldalú haladást, melyet e korban szemlélünk, ama számtalan, bizonyos korlátolt körben majdnem önálló testület létezésének köszönhetni, melyek mind egy időben munkáltak saját fejlődésükön, s melyek közül bizonyos körre nézve mindenik a polgári-sodás központjául szolgált ? * * *) Elég legyen itt csak hazánkra, hazánk közelmúltjára hivatkoznunk. A törvényhatósági képviseleti intézmény nálunk azon korlátozott, rendi alakjában is, amint 1848 előtt tennálott, elég érdemeket szerzett arra, hogy törvényesen az „alkotmány védbástyájának“ neveztessék el. Századunk első évtizedében, midőn a franczia forradalmat követő reactio siri csendet idézett elő Európa nyugtalan vérű gyermekei között, midőn az absolutismus nagy mogulja, Metternich hg. nemzetünk alkotmánya ellen is annyiszor intézte támadásait,nem a servius kormányközegek meghunnyászkodásán, nem a szabad tevékenységében külömböző akadályok által gátolt törvényhozás lanyha ellenállásán, hanem azon törvényhatósági testületeken szenvedtek kísérletei hajótörést, melyeknek kebelében szabadabban nyilatkozhatott a nemzet akarat, a kisebb körű bár, de annál intenzívebb ellenállást fejthetett ki az alkotmányellenes törekvések minden nemével szemben. A törvényhatóságok rendi képviselete volt nálunk azon iskola, melyből annyi kitűnő bajnoka került ki szabad eszméknek, az alkotmányosságnak. Ott, a municipiumok zöld asztala mellett tanuit meg a közügyek iránt érdeklődni, a haza jogaiért lelkesedni azon nemzedék, mely 1848-ban a az azt követő szomorú években, tehát a nemzetélet legválságosabb időszakaiban elég erőt érzett magában előbb mindent megtenni a fenyegetett alkotmány megmentésére, annak eltiprása után pedig kétségbe nem esni a nemzet jövője fölött.... S ha már a középkorból fönnmaradt rendi szerkezetében ily eredményt tudtak felmutatni e testületek, mennyivel többet remélhetnénk azoktól a jövőben, az 1848 i törvényhzás szelleme és a felelős parlamentáris kormány követelményeinek megfelelő átalakításuk után, ha a kormányon lévő többség nem *) A XIX század uraik. eszm. II. 348.