Magyar Polgár, 1871. július-december (5. évfolyam, 146-297. szám)

1871-10-15 / 235. szám

235-ik szám ^ „Magyar Polgár, előfizetési feltételei. Egész évre . Félévre . . Negyedévre Egy hóra 16 frt . 8 frt — *r 4 frt " ^r­­1 frt 50 kr. a«rHirdetéseket a legjutányosb áron elfogad A M. Polgár kiadóhivatala. KOLOZSVÁR. OCTOBER 14 A személyek, mint az elvek képviselői. Ha Deák Ferencz vagy Ghyczy Kálmán áll egy párt élén, bízunk bennök, mert nincs oldo mellükön, elutasítják a miniszteri tárc­át maguk, s nem hor­danak zsebekben száz hivatalt kereső rokont és párt­hívet.De ha egy olyan vezeti a közügyeket, ki maga megtagadja szegény sorsból születését, főhivatalra erőszakosan jut, czimre s főúri egybeköttetésre emel­­kedhetésért vágyik, összehalmoz magára tízféle hiva­talt, a közügy örve alatt saját családi és felekezeti érdekeit mozdítja elő, szive egyik kamrájában sógo­rát, a másikban vejét, gyermekeit, uszályhordóit me­lengeti, a közügynek csak ajkain jut hely, a ki sze­retet helyett gyűlöl, üldöz, érdemeseket hivataloszto­gatással térit, és tényferditéssel, hamis insinuatiók­­kal mások jó hírnevét megrontani kívánja — az ilyen embertől méltán tart az, ki a dologba mélyen tekint, a ki a közérdekeket valóban szívén viseli, a­ki önzés­­telenül áldoz honáért s városáért munkásságot, időt és pénzt. A helybeli szervező bizottság megalakításából kifejlődött s vívott tusa e combinatiokra kell hogy vigye a gondolkozót. Meg vannak vitatva az elvek, megtámadva ama küzdő személyek, kik az elveket képviselik. Nagy Péter és Simon Elek a vita sark­pontjai. S valóban, a­mily aljas és koszos indokok­ból származódnak, s teljesen alaptalannak tűnnek fel igazságosan ítélő ember előtt az első pártja által támasztott vádak, gyanúsítások és rágalmak, oly fér­fiasnak, tárgyfejtőnek és diadalmasnak az utóbbi melletti érzék. J. E., a „Magyar Polgár“, a „Kolozsvári Közlöny ” jegyű írója s én, mind csak kérgei va­gyunk a vita magvának; a küzdelem a körül forog: Nagy Péter és vak engedelmességű pártja legyen-e ezentúl is e városban a mindenható, vagy a közügy, a közérdek; ő igazítson egy-két hívével mindent, osztogasson javalmakat, hivatalt, szolgálatot le a lámpásgyújtóig és városi favágóig pártja és felekezete hívének, kirójja még a terheket is,­­ vagy legyen befolyása a közdolgok intézésére más hivatott, képes és jogosult egyéneknek is. Nehéz helyzet. Mi Nagy Pétert, és híveit, ő minket tart oly kiadású embereknek, a­kiktől akár városi, akár politikai tekintetben jót nem várhatni. Nem, nem és harmadszor is nem. Ez — úgymond egyik párthíve — az ő határozott néze­tük. Ez az általunk teljesíthető excom­­m­u­n­i­c­a­t­i­o. Bármit mondjon a „Kelet“, világos, hogy itt a pap — pártfőnök szól. Jákob szava Ezsau keze. A közvéleménynek kellene igazságot tevőleg közbe szólani, de az félre van vezetve, vagy hallga­tásra kényszerítve, mert az árral szemben úszni nem igen kellemes dolog, mert a kebli hivatalok, javai­nk, középítések, haszonbérek Ugye, jogélvezet és terültkiosztás ez időszerint mind a N. P. és párthí­vei kezében van. A mi részünkről már némelyek nyilatkoztak, de tárgyilagos, nemes modoruk még elbizakodóbbá tette a furfangban s csűrés-csavarásban mester né­zetelleneseinket. Még egyszer szólnunk s a szeg fe­jére kell ütnünk. Fel vagyunk rá hiva. Én teszem nem magamért, de a közérdekért. Nagy Péternek Simon Elek és Jakab Elek ellenében olyan a gyűlölsége, mint az eredendő bűn. Nagy Péter gyűlöli az elsőben az erős római katho­­likust, az utóbbiban a relani unitáriust; mind­ket­tőben irigyli az élhető embert. Nagy Péter pártja tényleg nagy, mert ő egy erős felekezetre támasz­­odik, szövetségben vette a Deák-pártiságot, némely alárendelt papjait, a nepotismust, a városi tisztvi­selőknek kenyeret a várostól való részét, a szemé­­yes gyűlölködés üldözés és boszú indulatát. —MM——a—————---- ---Z­. Itt van forrása annak, miért kell­­ szives olvasó — kisebbíteni S. E. és J. Eleket: eszes,­­ független s módos emberek — az első épen gazdag kitudják s kimerik mondani a személyekről s dol­gokról véleményüket. Azért szeretné Nagy Péter úr e fér­fiakat a köztanácskozásokból excommunicálni, mert evvel va­lóban sokkal könnyebbé válnék a hatalom felekeze­ti irányú monopolizálása, mert a­midőn a pártha­talom oly dölyfös és erőszakos, mint nálunk, kevés embernek van kedve küzdeni csak azért, hogy ma­gának kellemetlenséget, ismerőiből, olykor még ré­gi jó pajtásaiból is pártellenséget csináljon. Az el­nyomott ügy védelmének díja tövis­koszorú, s az igazságmondásnak főbetörés a vége. Fejtsük fel még egyszer, miért szálka Nagy Péter úr szemében Simon Elek és Jakab Elek. Midőn Pataki József Kolozsvár valóban nép­szerű polgármestere meghalt, a püspök úr azonnal Filep Samut candidálta polgármesterségre, mint vallásán levőt, vértanút és sógort. De népválasztás a katholikus Szentkirályi Zsigmondot helyezte e székbe. Ez eszes, jámbor és szabad gondolkodású úr alatt történt az, hogy a püspök úr, mint erőszako­san megválasztott képviselő, az öt megrohanó nép elöl — mely között fölötte sok volt sajáát hívei kö­zül — állítólag háza padlására menekült. Ezt elfe­ledni nem lehetett. Szentkirályit addig interpellálták, annyit akadékoskodtak a tárgysorozat kitűzésében, nézetei előadásában, enuntiatioiban,­­tudom, mert jelen voltam a gyűlésekben és sokszor keltünk vé­delmével, mig beteg lett bele, lemondott s néhány hónapi szenvedés után — tíz árvát hagyva maga után — meghalt. Ha őt nem gyámolították volna úgy mint sze­rencsésebb utódát — mit N. P. úrtól kívánni nem is fogott volna senki — csak tenni engedték volna: az éles felfogású sok ismeretü és tapasztalása, s magát nem csak chartából, de rögtön és szónokilag kifejezni tudó öreg tán máig helyén ülne, azt be­csülettel betöltve, s polgármesterségének üdvös nyo­mait hagyta volna hátra. De ő útban állott, neki távoznia kellett. Szentkirályi visszavonulásával megnyílt az út a polgármesteri székre. A püspök ur ismét ölébe vette kegyenetét. A népválasztástól hihetően nem lehetett sikert várni, a választási jog tehát a képvi­selő testületre ruháztatott; a nélkül, hogy Simon E. egy lépést tegyen, Filep Samu 58 szavazattal tett meg az előbbi 54 szavazata felett. A nagyravágyó férfi­r­e kor új kiadású protestáns Martinuzzija — elérte czélját: a püspöki, alelnöki méltóság mellé megszerezte a quasi polgármesterséget, később az iskola tanácsi elnökséget, s ez által vívta ki a város dolgaira való nagy és döntő befolyást. A köztörvényhatóságok szervezése püspök ar aspiratioinak új tért nyitott, elmentek sógorával Pestre, s kiezközölték az utóbbinak öt város főis­­pánságát. Ha igaz, a­mint beszélik, a sokoldalú, erős administrativ talentumú Hajós 1 szózatot kapott, Simon E. kit minden ember, titokban még a N. P. pártiak is legarravalóbbnak tartottak, 2-et,é­s a bá­mulatosan kevés eszű s még kevesebb ismeretü F. S. öt szavazatot. A polgármesteri szék megürülése ismét moz­gásba hozta a kedélyeket. Zugatták, hogy Simon Eleket kellene megtenni, de úgy hallszott, hogy nem fogadja el. S..E. neve Bankó lelkeként kezdé üldözni ama pártfőnököt, s rögtön kijelölte a polgármester­ségre Filep Istvánt, részint hogy képviselővé válasz­tásakor tett szolgálatait viszonozza, s 1807-ben melőztetését jóvá tegye, részint, hogy az uj főispán mellett egy grata persona szolgáljon, mint polgár­­mester. A képviselő testület azonban megsokalta a dolgot, s miután értesült, hogy S. E. az ideiglenes hivatalt el nem vállalja, de ő Makoldy Sámuel meg­választatása mellett van, ezt 8 szavazattöbbséggel a püspöki candidatus felett megválasztotta, s az ekkor vitássá lett kérdések egyikénél történt az, hogy N. P. az ötöd magával maradt, Szász Domokos párthívét pedig a képviselő testület csaknem egy­értelmű többsége elhallgatásra kényszerítette. Hasztalan a titkolás: Kolozsvártt csaknem ál­talános vélemény ma is az, hogy a polgármesteri széket, úgy mint S. E. senki sem töltené be, ha az uralkodó párt azt az önmegtagadási áldozatot tudná hozni a közjóért, hogy a c­élzatosan felkeltett ellen­szenvet legyőzze, e férfiúval lehetne városunk belü­gyit úgy kormányozni, hogy annak a mai elszegé­­nyült állapotánál jobb jövője legyen, az ipar és iparosok érdekében valami üdvös reform­lépés történ­jék, hogy a polgárok a város közvagyonának idő­szerűi kezelése, s eszerint értékes­ítése és gyarapo­dása által a közterheket könnyebben elviselni tudják, hogy rend, jog és törvény váljanak uralkodóvá, s szóval a város az önkormányzat alkotandó új formái alatt a műveltség és közjóllét pályáján más városok­kal versenyzőiig eléhaladjon. Én úgy vagyok meggyőződve, hogy részint a pártfőnöknek közelebbi vereségéért kiöntött boszuja, részint a leendő végleges választáskor netaláni több­ségre jutása, lélektani és politikai mélyebb oka an­nak, hogy S. E. kihagyatott a szervezési bizottságból. Ennyit erről. Egyebekről a jövő számban. (Folytatjuk.) Uj „Erdélyi Muzeum.“ Csokonai emlékezete. —Pályamű— Irta : Kovács Gyula. Jelige. Nagy mindenütt, lélekre polcára, De legnagyobb, dicsőbb e helyt: Nemes lelke itt gyüle gócába, Hevet, sugárt ide lövell. Itt róla szól minden nyom és jel Reá utal a hagyomány, Suttog a szellő is nevével. . . . Tompa M. Vitéz Mihály! Tündöklő boltjait Ragyogja át dicsőült szellemed! Szent tartozását — nézd — hogy rójja itt Szülötte-földed, édes nemzeted. Jövel! — Feledd, — nem ő hibás azért — , Hogy mindig igy szeretni nem tudott; Az „ős ugar“ nem hajthatott babért: Vérben tapodta napkelet — nyűgöt !.. Élethalál-tusára: Zsibbadás, Vad lázrohamra : ájult dermedés; Évszázadig — szólj! — mi mutatta más Földön fajodnak puszta lételét?! Boldog közép ut, munkás nyugalom. Biztos virányon törni ég felé, Szent áhitat szépen, dicsőn nagyon — Ily végletek közt — oh nem álom-é ? !. — „Isten csodája hogy még áll hazánk!“ — Tengernyi részre igy kiálthatunk. — Ravatalon már hányszor nem valánk ?! S mindannyiszor mi vert fel? Gyászdalunk ! Korod martyrja ! . . . Tisztedül jutott: Egy siri gyászdalt — tulkiáltani. Süket fülekbe, forró szózatot Látnok gyanánt buzogva ontani! Lelked ragadt. — Lövelted lángjait A holt tetembe ihleted szerint. — S — aludta bár mélységes álmait — Elpusztulástól mentve jön megint. S ha e dicsőség nem csupán tied ; Tied belőle a legistenibb; Örök dalok forrása jön szived; S az izmosult nép bennök istenit! Sivár űrön, holt ideal után Múzsák hatalma nem lidérczkedett: Szivedbe nyúltál s forró szózatán — Ki rád figyelt — örömbe reszketett. Dús csillogóbb nyelvek pompái közt Csudáltad a honinak bájait; Sok „rejtek érdem“ fénybe öltözött, Újjá teremtél ódont, hajdanit. Ekéinél, mit a pór énekelt, Megtudtad azt sziveddel hallani; Műszellemed benn’ és kincsekre lelt, S erő-zománccá bírtad hajtani; Ültetgeted a nyelv kopárb­a Más boldogabb vidék virágait; S kezed között nem hullt el himpora, Mienk gyanánt virult pompája itt! S mi jön jutalmad annyi érdemért ? !_ -------Rideg, merev csend, holthideg közöny. Ha egynéhány é­r­­­é­d­e­k meg nem ért: Elátkozottan ülsz a földövön. Ki lantodon nyert örök életet: Lillád se birt téged megérteni; S föléd midőn bus­baut emelkedett: Nem volt kinek, mit elfelejteni! . . . . . . Volt mégis egy, — ki értett — egy kebel; Bubán, örömben társad, mindened! — Ki egy hangot örökké érdemel ott, hol nevedre hymnuszt zengenek. — — — — Volt egy-------, anyád !­lly, jó anyád­ Vitéz!! Dalán, karán ki földajkálgatott. Éltét gyönyörrel szászot adni kész : Csak arczodon ne látna bánatot! Volt egy —-------S ma? van nézd — mil­lió kebel! Nevedben itt mind egybedobbanó! ! Szivében oltárt két ország emel — Jövel! Fogadd, im itt a szent adó! Átlelkesülten rád forr, rád hevül, Neved kiáltja némán e sereg, Követ se látsz itt holtan, merevül: Az is velünk él, melegül remeg !! . . Tekints alá! Oh nézd ez ünnepélyt, Vess Debrecenre egy pillantatot!! E véghetetlen tiszta szenvedélyt Hideg kebellel nem fogadhatod .... Itt gyűlt be a mindenbe szellemed, Első lehedv e szellő kapta el, Itt csendült ki legelső éneked Végsőhajod anyád itt fogta fel! Fölzaklatott, forrongó vágyaid E táj ölén támadtak ellened, S bár jártad a hon véghatárait: Itt és csak itt találtál menhelyet! Lillád nevén ha meg-megnyilt sebed : Itt balzsamozta f a­­ m­­­­­é­d dala S ha üldözött kaján irigy sereg: Itt, itt takart a zöld lúgos fala!! *) Oh, nézz alá, s ha fényes árnyadon Leng még a bús borongás’ fátyola : Olvadjon rá helyette e napon A teljes üdv mosolygó mámora! !----­— Lendülj lepel ! — Smit a menny megtagad— Mutasd hazánk dicsőült dalnokát! — _______Im fény, mosoly, rajt fölhullámlanak ; Ihlet gyulasztja fürtös homlokát!.. . Sik Hortobágy! virágerdőt fakaszsz! Ragyogj elő tündöklő Délibáb ! Borítsa egy fényzáporos tavasz Nagy Debreczennek legnagyobb fiát! ! Rendülj, riadj föl hármas bércorom ! Harsogva száguldj büszke négy folyam! Átok ha volt e népen egykoron Egekre néz ma bizton, vndoran! (írlelkeidnek nyugvó táborán Ily lánggal égj örökké Hunnia : S át fogsz ragyogni századok során, Ki ellened tör: el kell buknia! Imát, imát! Zendüljön énekünk Riadjon égbe milliók szava : Áldott legyen megtartó Istenünk! „Csendben viharban éljen a haza!!!“ Simon Elek ügyvéd urnak. Költőn, okt. 10. 1871. (Nagy-Hunga mellett ) Kedves barátom! Önt a „Keletben“ piszkosan megtá­madva látom, engedje, hogy én — ki eddig mindig hallgattam — egy pár szót szóljak. Szerencsére azon ritkaságok közé tarto­zom, kik nem szégyentik magukat, hogy hála­datosak tudnak lenni. 184­1-ben, midőn együtt volt szerencsénk a hazát és a forradalmat szolgálni — én — önnek akkori főnöke — senkinek anynyi elös­­m­eréssel nem tartoztam, mint boldogult Sch­oph tábori biztosnak és Önnek. Mint száműzött tizen­nyo­lcz év alatt mindenkiből feledve, sokaktól üldöztetve, csak­is édes anyámnak és Önnek köszönhe­tem, hogy a száműzetés kenyerét nem a ke­gyelem kenyerével cseréltem föl. Bocsásson meg hogy nyilvánosan is elmondom azt, mit Önnek gyakran ismételt barátja Teleki Sándor, ezredes, az erdélyi had­sereg volt főfelügyelője. Táviratok a Utáltaidról. Prága, okt. 12. A cseh lapok a legheveseb­ben kelnek ki a németek ellen s fenyegetőznek, hogy Bécs ellen fognak nyomulni. — Grünwald cseh szónok kijelentette az országgyűlésben, miszerint van a kor­mánynak több Versailles-ja, hol a kiegyezési művet befejezhesse. Bécs, okt 12. Az alsó ausztriai tartó­gyűlés reichsrathi képviselőkké választotta a vidéki csoport­ból : Mendét, Scuorert, Durubát, Kaisert és Lenzet, a városi csoportból: Dinstl, Czedik, és Pergelt, a ke­reskedelmi kamarából Mayrhottert, Bécs város csoport­jából: Glasert, Brestelt, Giskrát és Kurandot, a nagy­­birtokosok csoportjából Tintit, Hopfent, Kinskyt, Kielmasegget és Suttnert. Zágráb, okt. 12. Quaternik és Bach, mind­ketten Starcsevicsianusok bujtogatták és vezették a rakoviczai lázingókat. A felzendült terület legnagyobb része már katonailag meg van szállva. Innsbruck okt. 12. A felirati javaslat elké­szült. Tirol utólagosan elismeri a kiegyezést Magya­rországgal s követeli, hogy a császár mint Tirol grója fogadja alattvalói hódolatát. Lemberg, okt. 12. Huszonegy ruthén képvi­selő kijelentette a „Slova“-ban, hogy ők a felirat ellen szavaztak. Bécs, okt. 12. Az oszt. nemzeti bank az arany és ezüstre kölcsönzendő összeg minimumát 2000-re határozta s a kölcsön­adási határidőt három hó helyett egy hóra szállította le, a 47©-os százaléktételt azon­ban megtartja. A brünni fiókintézet 1,300000 s a prágai 1 millióval nagyobb dotatióban részesül. Laibach, okt. 12. Azon törvényt, mely a tart. gyűlésen meg nem jelent képviselők mandátumaiktól megfosztását rendeli — a császár szentesítette.­­ El­nök közlése szerint a tart. gyűlés 14-én fogna bezá­ratni. Bleiweis azon indítványa elfogadtatott, hogy az elnök távirati után az ülésszak nyolcz napi meg­­ ítói Hír 15 — , kérte hogy a kom­ányelőterjesztéseket, hosszab­­bi­tusát kérje,^ gy^ lehessen intézni. S a kiviül sürgöny rögtön elküldését ígéri. Levelezések. Dabrscen okt. 11-én 1871. Már nincs lepel a nagy szobor felett. Ott áll Vitéz, mint egy colossi kép kezén a lant, melyet míg pengetett, Úgy játszta rajt a legszebb éneket Hogy a múzsák Olympia felvivék !“ * * Elhangzott a magasztos ének, elcsengett em­l­ékbeszéd, s leránta a leplet Csoko­nait hadd lássa meg Debrecen hű fiának képét, melyet életében a sors üldözött; megdicsőülésében a kegyelet emlékkel tisztelt meg.­­De minek említsem Debrecen és a bán érde­mét, midőn a test magasztosan beszél? A néptenger ritkul az utczákon, sokan a tem­ető k­ertben és a szülői házban keresik Csokonaink emlékezetes helyeit, mások meg csaknem rohanva futnak a koszorús szoborhoz, melyre leg­szebb babért a múzsa szelleme illesztett. Délután 2 órakor a polgári Casinó nagy­termében, mintegy 200 terítékű asztal mellett gyűlt össze a vendégek díszes serege, hát jó ételek és lelkes köszöntések között, vidáman teltek az együtt­­lét perczei. Patai városi főispán, a nemzeti ünnepélyből, hivatalos ebédet formálván, bevett szokás szerint a királyi családra köszöntötte poharát. Több köszöntőt halottunk, Révész Bálint super­­intendens, Toldy Ferencz, Szász Károly, Szigligeti Ede, Gyulai Pál, Greguss Ágost, Kátay Gábor, Könyves Tóth Mihály és Kálmán, Balog tanár és még az Erdélyből jött és szívélyesen fogadott Hory Farkas ajkairól. Kevés idő volt szóhoz jutni, annyira nagy volt a lelkesedés és szólási akarat. A magyarországi lapok, s különösen az ügye­sen szerkesztett „Debrecen“ részletezi a to­ászok sorát. (Bár nálam is föl van jegyezve, de reánk nézve feleslegesnek tartom elküldését, hiszen abból bőven olvashatják odahaza.) Banquet után, az ev. ref. főiskolát látogatta meg az irodalmi­ kör jelen volt képviselő kara, hol könyvtár, muzeum s más nevezetesebb helyek meg­tekintése után, az ifjúság énekkarának, s pár derék szavaiénak Csokonai emlékezetének tiszteletére rendezett előadását hallgatta élvezettel végig. Onnan színházba ment az ünnepi közönség, hol díszelő­adás volt a halhatatlan költő dicsőítésére. A képletek kitűnőek voltak. „Csokonai felköszönti a márkapárt, és záradékul, meg­dicsőülése. De a toll hatalma cziráű kis dramolet, nem állotta ki a criticát, főképp midőn a fő-fő criticus. Gyulai s a többi pesti nagy aesthe­­ticusok is ott voltak. A hűség próbája élvezetet nyújtott. A gyönyörű színház is mutatja, hogy Debrecen tud áldozni a múzsák hajlékának. Színház után, a bucsu-estélyen gyűltek össze az ünnepély emberei, a „Bika“ vendéglő külön ter­mébe, hol vidám beszélgetés, poharazás és köszönté­sek között, hamar repült el az a pár óra, mit a társaság az együt maradásnak szentelhetett. Ez a nap történetének rövid kivonata, s előbbi levelem kiegészítése. Anonymus. A kolozs-monostori magyar királyi gazda­sági tanintézet értesitvénye. A kolozs-monostori magyar kir. gazdasági tan­intézetben az uj 1871 — 72-diki tanév november 4-én veszi kezdetét s az előadások november 6-án kezdődnek. A tanfolyam 3 évre terjed és pedig: 1. Az első év kiválóan a gyakorlati oktatásra van szánva, oly módon, hogy a növendékek a mezei gazdaság minden ágában előforduló mindennemű teen­dőkkel gyakorlatilag megismertetnek s az év foly­tán a mezei gazdaságban napirenden levő műveletek körül előjövő műszaki kézfogásokba tényleg begya­koroltatnak. Ezen kívül a növendékek a téli hónap*) Darabos utczai lakáson.

Next