Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)
1873-09-19 / 214. szám
4 VII. évfolyam, 214. szám. Kolozsvárit, péntek szeptember 19. 1873. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Égész évre .......................16 ft. — kr. Félévre ................................8 „ — Egy negyedre.......................4 „ — „ Egy hónapra ........................19 50 . Tn SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyeeami nyomdában. Kiadó hivatal: lyeeami nyomda „központi irodájáéban, főtér, Teleki Domokos-ház. "Eri rS ff* “3. HIRDETÉSI DIJAK ÖtHöz határoott *ar ára 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték. Nagyhirdetéseknél kedvezmények. NYILTTÉR toronként, vagy annak helye 86 tar. Reclámok: hirfilzérbe toronként 1 fi. KOLOZSVÁR, SZEPTEMBER 18. Vasúti rendőrségünk és a morál. A napokban a nagyszebeni indóháznál az első és második osztályú váróteremben barátimmal s régi ismerőimmel beszélgetve, podgyászomtól pár óra perczig eltávoztam, s utj dupla vadgalambszin selyem esernyőm hirtelen gonosz kezekbe kerülve oda lett. Tudakozódva az itteni viszonyokról s megjegyezve, hogy előttem feltűnő, hogyan veszhet el épen I. és II. osztályú közönség körében idegen tulajdon, azt a feleletet kaptam, hogy az itt Szebenben nem első eset, sőt igen gyakran megtörténik. Nem akarom e tény ódiumát egy műveit és előttem igen tisztelt városra hárítani, azt sem mondom, hogy Kolozsváron vagy Pesten és Bécsben is nem történik ilyesmi, sőt amaz átalános szabály érvényét is elismerem, hogy ilyen helyt az embernek nem kell szórakozottnak lenni, nem evvel is-avval is társalogni, hanem a maga holmiére ügyelni. Mindezt megengedve, mégis kimondom azon nézetemet, hogy oly helyen, ahol még úgy mondva, az ember szemét elpillantja, vagyonát elorozzák, a vasúti rendőrség vagy a morál rész lábon áll. Azon perez óta, amint az utas indóházba lépik, személye és vagyona azon pályaudvar tisztviselő-személyzetének közhutalmas felelőssége alatt áll; nem értem az anyagi, de az erkölcsi felelősséget. A pályafőnök egy ház urához hasonlítható. Ha az én házamnál elvész vendégem vagyona, akár az övé, de a szégyen és kissebbség rám is háramlik, nem menthetem ki magam cselédim gonoszságával, akiket azért megbüntetek, szükségképen és kérlelhetlenül sújt engem is az emberek ítélete. — Azt mondja a példabeszéd , a hal a fejétől kapja a szagosságot. Nem kívánom alkalmazni a szebeni indóházi tisztviselőkre , de ha áll az, hogy ott az oly eset, ami velem történt, gyakori, akkor nekik s kivált a pályafőnöknek ezt komolyan figyelemre kell méltatni, a rendre és vagyonbiztonságra nézve gondoskodni, az ily eseteket a lehetőségig meggátolni, s ha előkerülnek, bármi áron kinyomozni és a tettest szigorúan megbüntettetni. Mert ez kétségkívül előbb-utóbb részhírbe hozza az egész szebeni indóházat. Szeben az erdélyrészi leggazdagabb s miveltebb városok egyike, még a magyar királyoktól nyert szép adományos birtokai vannak s azokból nagy a jövedelme. Kevésbe kerülne a közrend és közbecsület érdekében egy-két városi rendőr szolgát avval megbízni, hogy ilyen dolgok történését a lehetőségig megakadályozzák, kivált most egy ideig, míg ez órzások megszűnnek. Ne tekintsék szebeni barátink e felszólalást egyébnek, mint saját jó hírnevök és a közmorál érdekében történtnek. Mert ismétlem, ha oly helyen történik lopás,hol a társadalom alsóbb rétegei gyűlnek össze, ott még csak kimélőbben ítélünk, de ott, ahol annak színe jelenik meg, ez elszomorító jelenség, ezt sújtani kell és megszégyenítni. Hárinthatná ezt valaki a ki- és bejáró cselédségre, de a pályára nyíló ajtó be van zárva, a másiknál okvetlen őrt kell alkalmazni, aki szemmel kísérje, ki megy be és ki , mit visz vagy hoz magával! Velem sokszor történt más indóházaknál, hogy ilyennek figyelmébe ajánlottam podgyászomat, mig dolgom elvégeztem, s azt felelték: ne féljen az ur, a mi itt ben van, annak elveszni nem szabad. — A szórakozottságot is felelőssé teszik némelyek, a kik a rosznak mindig kész védelmezői. De az nincs rendén. Én ma elvihetem valaki sövegét a casinóból vagy templomból, de mihelyt megtudtam, hogy nem enyém, sietek visszaadni. Az én tévedésem jóvátehető és nem káros senkire nézve. De hogy a rablónak utat nyissunk gonoszságra pártfogásunk alá vételével, az bűnrészesség lenne. Hogy a más vagyona után leselkedőknek rendőrségi hanyagságunk által újabb és újabb módot adjunk zsákmányolásra, s azt a vétkes tant hirdessük: viseljen gondot kiki a maga tulajdonára, ez embertelen, erkölcstelen, meggyalázó tan ! — Azt hiszem, ez esetet fel kell használnunk arra, hogy az indóházaknál a vasúti rendőrséget mindenütt életbe léptessük, vagy ha már megvan, az illető orgánumokat kötelességeik pontos teljesítésére szoríttassuk, hogy az utazók megkárosítása s a közhitel megromlása meggátoltassék. Az utazók a különböző helyek szokásaival nem ismeretesek, hogy ilyen tolvaj szarkaféle emberek előkelő helyekre is lopva betérkeresete, hanyatló munkaereje, családja fentartásának gondjai által kényszerítve ez év elején levelet intézett Kossuthhoz, vetné latba nyomatékos szavát az ő érdekében s ajánlaná őt a honvédmentáz bizottmányának felügyelői minőségben. E levélre Kossuth a következő sorokban válaszolt Szathmárynak : Vitézlő Szathmáry István volt honvéd főhadnagy s jelenben csizmadia mester urnak, N.Szalon tánkeznek, nem is sejti, tehát jóhiszeműséggel jár két régi és uj ismerőseivel s mikor észre veszi magát, portékája el van lopva ! Ezt meggátolni a vasúti rendőrség tiszte, miben őt gyámolitni az illető város közhatósága is tartozik. Másfelől a közerkölcsök sülyedését is meg kell akadályoznunk, oda kell hatni mindnyájunknak, hogy cselédeink miatt arczunk meg ne piruljon. Az ilyen gazembert vagy nem kell becsületes emberek közé, tisztességes társaságba beeresztenünk, vagy ha már bevisszük, vigyáznunk rá s megintenünk, hogy a más vagyonához ne nyúljanak, szégyent ránk ne hozzanak. Én valóban ezentúl óvakodóbb leszek indóházainkban s óvok mindenkit, hogy a szelem indóháznál kivált kissebb portékáját, minő a pálcza, esernyő, kezéből le ne tegye, mert ami velem és immár annyival, az kétségkívül vele is megtörténhetik, ha nem lesz vasúti rendőrségünk és nem javul meg hazánkban a közmorál. Mint kormánykörökből kiszivárgott hírek után rebesgetik, a kormány az új kölcsönt megkötötte. Hogy mily nagy az összeg, erről hallgat a hír ; a kamat nagysága azonban a mellett bizonyít, hogy mennyire tönkre van téve az ország hitele. Azt is mondják, hogy a kormány a vetőmag és a netári ínség enyhítése czéljából nagy mennyiségű búza és burgonya vásárlásra a szerződést már szintén megkötötte. — A bankügyi tárgyalások Bécsből, szept. 15-től írják a „P. N“-nak. A napokban várják vissza de Pretis pénzügyminisztert Wartenbergből s Lucamot a nemz.bank vezértitkárát Carlsbadból, a a bank köreiben azt hiszik, hogy a magyar banktárgyalások még e hónapban újra megindittatnak és pedig ezúttal úgy, hogy addig be sem fejeztetnek, mig eredményhez nem jutnak- Itt átalános a remény, hogy oly megegyezés fog létesülni, melyben mindkét fél, vagy a bankot is hozzá számítva, mint három fél megnyugodhatik. Sőt a vérmesebbek azt tartják, hogy már nincs is másról szó, mint azon pourparlerai eredményeit positiv formába önteni, melyek ez ügyben Szlávy mint elnök és Kerkapoly pénzügyminiszter és az osztrák kormányférfiak között néhány héttel ezelőtt tartottak. Még ma korai volna a beszélgetés egyes részleteit nyilvánosságra juttatni, de ha arról biztosítom, hogy a két kormány között megállapodás létesült arra nézve, hogy a valuta mily időköz alatt és mily pénzügyi operátiók segélyével állíttassák helyre, s hogy a bankkérdés megoldására nézve a nemzeti bank ércz alapjának meg TARCZA. Kossuth két levele. Csorvásy István úrtól — kitől ezennel bocsánatot kérünk, hogy nevét kijelentett akarata ellenére nyilvánosságra hozzuk — Nagy-Szalontáról Kossuth Lajosnak két érdekes magánlevelét veszszük, melyek megható hangja és tartalma magasztos világot vet arra a lélekre, melyet nem csak minden legkissebb nyilatkozása, sőt még minden ellene intézett támadás is mindig fényesebb világításba helyez nemzete előtt. Az előttünk fekvő eset nem vág a politikába, ami benne elvi indok van, azt minden nemes léleknek, minden emberbaráti érzületnek föl kellene találnia önmagában, sőt föl kellene azt találni magának a nemzetnek, melyet erre azonfelül még lekötött becsületszava is kötelez. Mert hogy neki, a hontalannak, a magának is felette szerény anyagi körülmények közt élőnek kell apránként, előforduló egyes esetekben teljesítgetni csekély erejéhez képest azt, amit a nemzet maga és az ő képét viselő testület elmulasztani a világ, Isten és saját maga előtt nem pirult. De térjünk a tárgyra. Szathmáry István volt honvéd főhadnagy, később csomadiamester Nagy-Szalontán, csekély 28 Via Bertholet. Turin jan. 17. 1873. Vitézlő bajtárs uram ! Csorvássy István ur felszólított, ajánljam önt Vidats János úrnak, a felügyelői állomásra a honvédmenháznál. A legszívesebb készséggel megtettem s őszintén örvendenék, igazán örvendenék, ha ajánlásom eredményre vezetne, amaint örvendeni fognék, ha akármikor s akármiben, ami tőlem kiterelik, önnek szolgálatára lehetnék. És pedig nem csak azért, mert személyesen lekötelezettnek érzem magamat ön iránt azon gyöngéd figyelemért, s (ha szabad úgy mondanom) kegyeletes megemlékezéséért, melyet igen kedves ajándékával , tavaly márcziusban küldött 10 szép rózsa csemetével irántam tanúsított, mely küldeményével nekem, az örömben oly igen szegény hontalannak tartós örömet szerzett, hanem óhajtanék önnek szolgálatára lehetni különösen azért, mert én önt levelének olvasása óta, melylyel becses küldeményét kisérte, oly embernek ismertem fel, ki iránt lehetetlen a legnagyobb tisztelettel, s nagyrabecsüléssel nem viseltetnem. Keresetlen kifejezéseinek minden szavában egy igazán nemes lelkületet ábrázoló levelének ez egyszerű aláírása : „Szathmáry István volt honvéd főhadnagy a 3-ik zászlóaljnál jelenleg csizmadiamester“ szebb nemes levél, mint a minőt királyok adhatnak. Eltettem a levelet, gondosan megőriztem, (mit nem sok levéllel szoktam tenni) s mert magyar, önnek honfitársa, s a nagy multból bajtársa vagyok, egy nemével a büszkeségnek szoktam a levél aláírását megmutatni azoknak, kiket méltónak tartok, hogy kérkedjem előttük rózsáimmal, melyeket önnek szívességéből leírok, s melyek egy sor gyönyörű testvéreik előterében félholdba ültetve virágkertem ,ődiszét képezik, s azok közt, kiknek e rózsák mellett önnek levelét megmutattam, még nem találtam emberre, ki tisztelettel ne emelt volna kalapot az aláírás meghallgatásánál, miként én emelek mindig olvasásakor. Tehát elhiheti ön, vitézlő barátom , hogy szívemből örvendenék, ha ajánlásomnak azon eredménye lenne, hogy ön a kívánt állomást elnyerje. Meg kell azonban vallanom, hogy ehez igen kevés reményem van. És pedig azért, mert a honvéd menház nagyon szegény alappal bir. Nagyon sülyedlüok barátom uram! Az uralgó szél befolyása alatt a nemzet — mely 4- ben hős volt mint hősiebb talán senki — gyávává lett. Annyira gyávává, hogy még csak a becsület szavával fogadott tartozást sem merte leróvni azok iránt, kik ezer halálnak néztek szemébe, hogy a nemzet jogait megvédjék, s kik roncsolt tagjaikkal mint megannyi eleven szemrehányás állanak a nemzet előtt. És a nemzete mulasztását egyesek kötelességérzete csak nagyon szűken pótolta. Nyomorúság az uram ! valódi nyomorúság, a mi a honvédmenházra begyült. Bánatos szégyen rezg végig idegeimen, ha meggondolom mily kevés gyűlt be. S a kevésnek a mi begyült rendeltetése: annyi roncsolt testű munkatehetetlen honvéd ellátása, a mennyit ellátni lehet. Félek, a szerény terjedelmű menház jó része pénzhiány miatt üresen marad. A dolog e helyzetében igen meglehet, hogy az igazgató bizottmány nem ítélendő akár helyesnek, akár szabadnak egy oly felügyelőt nevezni ki, aki mint keresetképes, nem tartozik azoknak rovatába, kiknek ellátására a menház vagyona rendeltetve van. Meglehet, azt fogja gondolni a bizottmány, hogy valamint pl. a párisi Invalid palotánál,bár gazdag alappal bir — minden állomás a legfelsőbbtől a legalábbikig Invalidusok számáravan feltartva, úgy kell ennek lenni a honvéd menháznál is, annyival inkább, mert ez nagyon Egy utas osztása is nem épen a lehetetlen dolgok közé soroztatott : némi támpontot vélek nyújthatni e tárgyalások főirányzatának megismerésére. Külföldi politikai szemle. Kolozsvár, szept. 17-én M a c-M a h o n teljhatalmának meghosszabbítására vonatkozó híreket a „Havas“ hivatalos közleménye több ízben megcáfolja, minek folytán a „Temps“, mely e híreket közölte, jónak látta hátrálni, mindazáltal azt hiszi, hogy az általa fellebbentett tervek valószínűleg nem a nemzetgyűlés visszajövetele előtt, még talán a minisztertanácsban sem fognak tárgyaltatok míg az alkotmányi előterjesztések napirendre nem kerülnek. Minden formális elhatározás e percben felesleges és időelőtti volna; miért volna e megkötés, mikor még kéthavi idő van? Mikor a kabinetről beszélünk, a miniszterek többségéről akartunk beszélni, melyek azt képezik, és akár maguk között, akár politikai barátjaikkal és környezetükkel folytatott beszédjeikben azon szándékot nyilatkoztatták ki, melyet mi olvasóinkkal közöltünk.“ A Tempsnek e nyilatkozata igaz lehet. Hogy a kormány most azt állítja, hogy e lap közleménye valótlan, csak azt mutatja, hogy vagy szégyenük bevallani, hogy ott kezdik az dolgot, ahol Thiersnek télben kellett hagyni és Mac Mahon teljhatalmának meghosszabítását a kamara által akarják indítványba hozni, vagy hogy a fusio megint fellobbanóban van, így a „Rep. Frant.,“ mely a fusiót már eltemette, ma hirtelen azon meggyőződésre jó, hogy csalódás volt azt hinni, hogy a fusionisták magukat legyőzzetteknek tartsák. Spanyolországból egy távirat a kormány győzelmét hozza hírül. Don Carlos bandái felett ha e hit egész terjedelmében való, ezzel együtt legyőzöttnek tekinthető volna a carlista-lázadás, mely mint féreg marja az ország testét. A távhit így hangzik : Bizalmas tudósítások szerint Tolosa mellett egy 10,000 emberből álló kormányhad megtámadta a carlisták Don Cartos által vezényelt zömét, mely 14,000 emberből és ágyukból állott. A carlisták szétverettek, nagy vesztegségeket szenvedtek és egy zászlót vesztettek el. Részletek még hiányzanak. A cortes többsége ülésén, melyről közelebbről szólottunk, a többség Salmeron minisztériumának elismerést és köszönetet szavaz és felkéri Senor Don Emillio Castelart, hogy minisztériumot alkosson, előre is biztosítván számára mindazon jogokat és hatalmat, melyre szüksége leend. Erre Castelar a következő feltételeket szabta ki: A megkegyelmezés előjoga kizárólagosan a végrehajtó hatalmat illeti. A republikánusok bizalmatlansága azon katonák iránt, kik a köztársaságnak nem szolgáltak, szűnjék meg és semmi akadály sem forog fen jövőre ezek akalmazásában. Teljhatalom, hogy a hadsereget, mely a nagy carlista háborúban 220,000 emberből állott, megerősíthesse. A polgári őrség az új törvény szerint: polgári rendőrség minden szabadelvű párt ember