Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)
1874-10-18 / 237. szám
Vílt. évfolyam. 237-dik sirám. Kolozsvárit, 1874. vasárnap, október 18. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre ..................................16 ft. — kr. Félévre................................................8 „ — „ Egy negyedre............................ i „ — „ Egy hónapra ...............................1 „ 60 „ In & SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában Kiadóhiivatal: A lyceumi nyomdaközponti irodájáéban főtér gr Teleki Domokoshoz. i «5. HIRDETÉSI DIJAK: ^ ^ Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél _ kedce*ntémj/ek. *2_______________________________________ s* 4 NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 26 kr. Reclainok: hirfüzérbe soronként 1 firt.1 KOLOZSVÁR, OKTÓBER M. Az egyetemi rector székfoglalója, m. Az eddig előadottak eléggé bizonyítják, hogy a uj rector saját érdeke előmozdítása s illetőleg Derének megörökítése, tudományossága a bátorsága fitogtatása szempontjából magát az egyetem szent ügyét áldozta fel; belső és külső bajainak kitárásával pellengérre tette azt és arról győzte meg a tudománybarátokat s azokat, akik önfeláldozóst küzdöttek a kolozsvári egyetem felállításáért, hogy hazánk második egyetemének — annyi belső és külső bajjal — jövője nem lehet, vagy legalább igen sok idő fog kelleni, amig kiforrja a magát, hogy rendes mederbe jutva, a tudományoknak világot terjesztő fáklyája lehessen. Nem tartjuk e bajokat orvosolhatatlanoknak s már természetüknél fogja sokkal szelidebbek, semhogy oly nagy hűhó nélkül azokon segíteni se lehessen. De érdekében állott az uj rectornak mind e bajokat oly vastagon kiszínezni ; e színezés okvetlenül szükséges volt egyéniségére nézve, hogy a tudós tanári kar s az egész ország előtt felkiálthasson:mind e bajok között szerencsétek, hogy én lettem ez egyetem rectora, mert én ember vagyok a gáton“, amint ígéri is, hogy ő egy maga e bajokon segíteni fog,an hozzá bátorsága és 25 éven át szerzett tapasztalata és tudománya. Tudom becsülni a nemes ambitiót és néha az egoizmust is — bizonyos határig — meg tudom bocsátani, de midőn valaki egy szent ügyet, — a rectorról szólva — az egyetemet állítja pellengérre, hogy kimutathassa „én"-jének hatalmas voltát, ezt megbocsátani nem lehet; nem bocsáttatom meg különösen Finály úrnak, akit — szájhőseeségét leszámítva — legkevésbé tartok képesnek egy egyetem reorganizálására, újjáteremtésére. Ily körülmények között, mert egyebet nem tehetünk — fájlalnunk kell, hogy egyetemünk ügyén oly nagy csapásokat mért egy ember egoismusa A rector, ki állásának magasságáról oly kicsinylő, s a rectori oly mélyen jellemző módon tudta a tudós tanári kart megleckéztetni , aki a kolozsvári rectori beszédek méltóságát a „húsos fazék ak ig“ nem átallotta lealjasitani, nem késik — az egyetem ügye érdekében, vagy hatalmassága fitogtatása czéljából, — a tanári karnak jó tanácsokkal szolgálnia ezt mintegy megsérteni, azáltal, hogy tagjait nem tartja olyanoknak, akik — mint okos műveit emberek — a társadalmi viszonyokhoz simulni tudnának bárhol és bármily körülmények között. Midőn az egyetem belső bajait színezi, úgy találja, hogy a tanárok Budapest „h u s é s fazékai“-hoz vágyódnak, s hogy ezek Kolozsvár város társadalmi viszonyaihoz simulni nem tudnak. A rector e simulást nem tudja eléggé tanácsolni, mert Kolozsvár igen jó és nem háládatlan város, a rector maga is küzdött a bajjal, amig végre csak ide lapult s úgy találja most, hogy e város igen nemesszivü tud lenni. Itt nem mulaszthatjuk el sajnálkozásunkat kifejezni azon kellemetlenségekért, melyek Finály urat mindjárt idejövetele alkalmával a rögtöni elmúlásban akadályozták ; másfelől örömünket fejezzük ki, hogy daczára ezen kellemetlenségeknek, Finály ur áldozatot hozott Kolozsvár városa részére s idesimulásával, ha nem is akkor mindjárt, de legalább most öregbítette a felvilágosodott fák számát, a kegyeskedett is úgy akkor, mint most oly állásokat fogadni el, melyek a közművelődést hatalmasan előmozdítják ; hisszük is, hogy Kolozsvár város — Fihály úr ezen nemes önfeláldozása és hozott áldozataiért — ily nyilatkozata után sietni fog lábaihoz lerakni legbensőbb hála és köszönetnyilvánítását. De bármennyire is lekötelezve érezzük magunkat Finály úr irányában, nem vagyunk képesek még sem elpalástolni boszankodásunkat és nagy mértékben való megbotránkozásunkat, hogy Finály Henrik úr a rectori székfoglalóban olyanoknak sejteti Kolozsvár polgárait és azok társadalmi viszonyait, hogy azokhoz csak nagy önküzdelem után sikerül a simulás ; és épen Finály úr sejtesse ezt, akit e nemes város — ismeretlenül is — nem mondom meg nem érdemlett, de ismeretlen voltához képest igen szép kitüntetésekben részesített és számára meglehetős nagy „fazekakból“ igen szép „hub falatokat“ tálalt. Másfelől a rector úr ebbeli észrevételeit magával a tanári karral szemben nagy tapítatlanságnak tartjuk. Mert hiszen ki tehet arról, hogy soknak „húsos fazéka“ Budapesten fő, ott születvén vagy családjaik ott lakván; a nélkül, hogy Kolozsvár város társadalmi viszonyait fumigálnák, vagy épen a kolozsvári egyetem cathedráit kicsinyelnék, csak jobb volna ott a megszokott „húsos fazékok“ körül időzni, mint más helyt. Egyébiránt Kolozsvár város lakossága nem érezte ez idegenkedést s hogy sokan másfelé vágynak arról épen semmi tudomása nem volt, sőt épen arról győződött meg, hogy a tudós tanári kar tagjai Kolozsvár társadalmi viszonyaihoz családi kötelékek felvétele által siettek simulni. De ha lennének is olyanok, akik Budapestre vágynak, nem bírom felfogni, e vágy miért ébresztette Finály urban a legrosszabb gondolatot, amidőn elég okot kaphatott volna annak igazolására. Ezek szintén azt mondhatják : Finály urnak, könnyű már, mert a „húsos fazeka“ Kolozsvárt melegszik s ha mind kergetnék, sem tudná ott hagyni. A rector e szerint vastag hibát követett el a tanári karral szemben, mert ezt mintegy azzal vádolja, hogy kötelességét kellőleg nem teljesíti, miután a Budapesttel való kacsintásban tölti idejét, vagy kötelességét itt nálunk csak félvállról s unatkozva, kényszerűségből teljesiti. Másfelől csak feltehetett Finály úr tudós tatártársaiban annyi műveltséget és férfiasságot, melynél fogva városunk viszonyaihoz mindenféle figyelmeztetés és tanácsadás nélkül is simulni tud és akar. Hisszük, hogy Finály úr tanszékének betöltésére a váltójog lefordítása az az 1858-ki pénzváltozás ismertetése, máskülönben 25 éven át szerzett tapasztalatai által eléggé képesítve van; nem vonjuk kétségbe és hisszük, hogy tanszékének elég jó kedvvel kíván megfelelni, de másfelől — habár a rectori széken legyen is — nem állíthat ellenkezőt tanártársairól sem, nincs jogosítva különösen rectori beszédében azzal gyanúsítani tanártársait, hogy másfelé vágynak, s ezzel mintegy azt erősíteni, hogy tanszékeiket csak kényszerűségből töltik be. A rectori székfoglalóval szemben az érdekelt tanárok érdekeinek megvédése szempontjából azt hiszem városunk polgárainak, s az egyetemi ifjúság erős meggyőződését fejezem ki, midőn azt mondom, hogy a kolozsvári kir. tudomány-egyetem egyetlen egy catedrája — ide értve a Finály űrét is — sincs kényszerűségből betöltve; a tanárok egyenként és összesen — ide értve Finály urat mumismaticájával, Szász Béla urat a „Kelettel“ — önfeláldozóan, egész odaadással s a legnagyobb lelkiismerettel iparkodnak e tanszékeket betölteni Ki kellett jelenteni azokért, akik Finály urnak a székfoglalóba befektetett dolgokért s az ezáltal tanintott bátorságáért tapsolni siettek. Finály úr kijelöli az irányt tudós társai számára, hogy azok disputáik közben meddig mehetnek, hogy ne sértsenek. Ez furcsán veszi ki magát a rector szájából, mert először ő nem gymnáziumi rector, másodszor meg a tanárok nem gymnáziumi tanulók. De ami legérdekesebb, a nagyságos rector úr fontos dictiójával épen azon hibába esik, amelynek elkerülésétől tanártársait óva inti. Vagy kell-e vastagabb sértés annál, mint midőn az egyes tanárokra díszes közönség előtt, a lefolyt évben tanúsított cselekményeiket helytelenítve, mintegy ujjal mutat, az egyetemi tanári méltóság lealacsonyítására és megsértésére kell-e súlyosabb cselekmény annál, mint midőn a rector, ezen kihágások és vétségek mintegy megbüntetése és megszüntetése iránt, a díszes közönség előtt mintegy kezességet vállal? Már ezek után van elég és alapos indokunk hinni, hogy Finály úr — amire ígérkezett — az egyetem méltósága megvédését nem fogja eszközölni, sőt rectorsága alatt e méltóság fényének halványulására számíthatunk. Világos, hogy mindezeknek felemlítését a rectori beszédben nem vártuk. Amíg Finály úr gyanúsításait szórja minden irányban s szelet vet, tüzet gyújt, ellenségeskedést szít, addig tudományos álláspontja előttünk teljesen ismeretlen marad. Mert ha még a fennebbiek mellett tudományos álláspontját is körvonalazza, némileg ki lennénk békülve; de így fájdalommal tapasztaljuk azt, hogy Finály úr kisiklott kezeink közül, s az egyedüli alkalom tudományos álláspontjának körvonalazására, egy huszár hajvágással el van ütve. Igaz, hogy sokan ezt tőle ügyességnek veszik, de a szemlélődő előtt nem mosódik el jelentőség nélkül e körülmény, s azt következteti, hogy Finály úr azért lépett fel nagy dob, réztányér és trombitával, hogy a zajban elfelejtse az ember azt, aminek meghallgatásáért az ünnepélyre tulajdonképen elment. A kolozsvári egyetem mindenesetre a kezdet nehézségeivel küzd, ezt bizonyára tudta volna TARCZA. A csillag jós. DR. MALTZAN HENRICTŐL. Épen az angol-arab Adenben tartózkodtam, föidön egyszer késő éjjel kedélyes társaságból hazatérve, a nagyobb terek egyikén nem csekély meglepetésemre mintegy hatvan férfi és ifjúból álló csoportra találtam. Mindnyájan titokteljes hallgatásba voltak merülve, melyet csak néha -néha tört meg mystikus sugdosódás. Ez alkalmasint kapcsolatban állt egy a szomszédos ház födelén feltűnő sajátságos jelenséggel, melyre tiszteletteljesen mutattak időről-időre a jelenlevők. A hold, utolsó negyedében lévén, még nem jött fel, de a csillagos éj oly dolgos vol, hogy az emmett födélén tisztán ki lehetett venni egy fehérbe burkolt magas alakot, mert majd állott, majd körüljárt, de folyton égnek emelt arczczal. Jobbjában, a mennyire kivehetem, pálczát, baljában egy háromszögöt tartott. Egy illettem álló arab, kihez kérdőleg fordultam, megmagyarázta a dolgot. »Az alak amott Hadsi Monker, a nagy bü- 7®Sz- Most idézi a csillagokat. Átlátszó pálczája előtt feltárulnak az ég titkai s az a másik hátószögű tárgy pontosan tudatja vele a csillagok Mását, melyekből jósolni akar.“ E meglehetősen homályos felvilágosításból következtetem, hogy a „pálcza“ távcső, a háromszög pedig csillagtávmérő kell hogy legyen. Az tehát csillagvizsgáló volt és pedig valószínűcsillagjós, mert a tudományos csillagászat a mostani arabok előtt majdnem ismeretlen. Mégis, kik sejtenek erről valamit, inkább csillagjóslással foglalkoznak, lévén ez igen jövedelmező térség Arábiában. „Hadsi Monker — folytató rövid idő múlva az arab— Yemen legnagyobb csillagjósa. Minden arab, kinek valami baja van, csak őhozzá fordul tanácsért. Hadsi Monker pontosan meg tudja határozni az órát is, mikor valakinek egy vagy más dolgot véghez kell vinnie, s azt, hogy ez vagy amaz mikor és hogy történik. Előtte nem titok a jövendő. Jóslatai mindig teljesülnek. Oh! ő nagy ember. Minden arab tiszteli őt s még maga az angol kormányzó sem tesz semmit a nélkül, hogy ki ne kérné tanácsát.“ (Ez utóbbi persze nem egyéb reclamnál.) — Már rég elfeledem Hadsi Monkert és az arab szavait, midőn egy élményem ismét emlékembe hozta. Az ország belsejébe akartam utazni s e végből pár arab vezetőt vettem szolgálatomba. Az elutazás előtt pár nappal ezek hozzám jöttek s tafitomra adták, hogy addig ők nem mehetnek, mig a nagy csillagjós felvilágosítást nem ad nekik az iránt, hogy kedvező-e vagy kedvezőtlen az óra, melyben útnak indulni akarnak. „Ez nélkülem is megeshetik“, mondom, de ők nem osztották véleményemet. Hadsi Monger csak úgy jósol, ha én is ott éízek. No persze, mert így nagyobb tiszteletdíjra volt kilátása. Némi habozás után végre beleegyeztem. Nem kevéssé aggasztott azon gondolat, hogy a nagy ember hokus-pokusainál nehezen fogom megőrizhetni a megkívántató komolyságot, mi sértőleg hathatna Hadsira, ki aztán egy kedvezőtlen jóslattal igen könnyen meghiúsíthatja elutazásomat. Másrészt nem tagadhattam meg bizonyos kíváncsiságot, mely arra ösztönzött, hogy a csillagjóslás részleteivel személyesen megismerkedjem. Egy szép estén, épen midőn a csillagok föltünedeztek az égen , megérkeztünk a csillagjós házához. Bejutni nem volt könnyű. Már véresre ütöttük kezeinket az ajtón, mig végre belül mozgást haltánk. Az ajtó megnyílt s a küszöbön megjelent egy vén négernő. A csúnya boszorkány nyitányképen jónak látta a szidalmak egész özönét zúdítani árva fejünkre a háborgatásért. Oly szébőséggel téve ezt, hogy más körülmények között megbámulom beszélő tehetségét, de most sem időm sem kedvem nem volt ehez. Pár pénzdarabot, nyomtam kezébe, melyet előbb erővel kellett bataliámba kerítenem (valami sajátságos, félvad tartózkodást mutatott). Erre kissé megszelídült. Sőt annyira ment, hogy minden további etiquette-ellenes szavak mellőzésével kérdé, hogy mi járatban vagyunk. „Tanácsot akarunk kérni a csillagjóstól — felelém. E szavakra fekete cerberusunk fürkészeleg szemügyre vett bennünket. A benyomás, mit kisérm tettek rá, meglátszott őt nyugtatni, de én, daczára annak, hogy olyan jámbor arczot csináltam, amint csak tőlem kitelhetett, nem nagy bizalmat kelthettem benne, s miért újra barátságtalanul kezdé viselne magát. Ismét erszényembe kellett nyadnom, mi legalább annyival közelebb vitt czélunkhoz, hogy megígérte, miszerint utánanéz, várjon lehet, Hadsi Monkerrel beszélni. (Folyt, következik.) Egyveleg. (Örök ifjúság.) Laferriére,egyike Francziaország legnépszerűbb színészeinek, megírta emlékiratait s közelebb sajtó alá is rendezte. A Figaro, kinek alkalma volt a kefelevonatokba pilantani, egyik közelebbi számában a műből mutat - nyúl egy fejezetet közöl, melynek czime: » ju .Lomutk.■ 1653.b.n Laferriére Servertt időzött. Egy este magábosan ült otthon midőn egyszerre m. ejtik»en állt s egy 25-28 éves szép nő lép szobájába. A hölgy minden előző bevezetés nélkül megszólítja Laferriéret: Uram azt mondják, hogy az ön viszonya G.... herczeg fiához nagy befolyást biztosít önnek a rendőrministnél. Férjemet politikai vétség miatt közelebb elfogták Moszkvában; itt vannak papírjai — ezekből a tényálladékot megtudja. Nos én arra kérem önt használja föl befolyását, mentse meg férjemet , apa s veszteségem kétszeres.“ Ezzel a nő zsebéből kivett pár papirost, az asztalra tette s eltávozott. Laferriérenek sikerült megszabadítani a titokteljes nő férjét. Pár hó múlva ismét egyedül ült otthon a művész, midőn ama nő, kisérve pár évvel fiatalabbnak látszó hölgy által, nyitott be hozzá. „Uram szólita meg a nő Laferriére-t, némileg háladatos akarok lenni nemes tettéért. Im fogadja e levelet s holnap, ha egyedül lesz, bontsa föl s olvassa el. Az abban említett növények bőven teremnek Olaszországban s Kaukázusban. Isten önnel uraml“ Alig hogy a két hölgy elhagyta a művész lakását, Laferriére a kíváncsiságtól üldöztetve rögtön felbontotta e levelet, mely körülbelül ilyforma tartalmú volt. „Ön látott engem s leányomat. Én hatvan éves vagyok. Női ösztönöm titkot fedezett föl évekkel ezelőtt — az ifjúság állandósítását. Használja ez utasítást, mit alább közlök önnel — s azt hiszem, nem bánandja meg!“ Laferriére használta kz utasítást s most 40 éves korában is alig néz ki többnek 22 évesnél, írja, hogy néha, ha a gyöngeségtől majd összeroskadt, csak zsebkendőjével, melyet az ifjitó Berbe márt, arczát kell megtérülnie s az egész test uj erőre éled. D’ Annay Alfréd azt írja, hogy egyszer Laferriérenél volt ép, midőn ez valami tégelyt akart elrejteni. D’ Annay a tégely tartama iránt tudakozódott, mire Laferriére egy cseppet csöppentett D’ Annay kezére az ifjitó szerből. A hatás meglepő volt. D’ Annay kéjes érzetet érzett végigfutni egész testén , azon helyen hová a csepp esett, bőre bársony sima lett s puha mint a selyem. E szer, melynek titkát Laferriére nem akarja elárulni, egészen szag-