Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1875-06-03 / 124. szám

vártt tartandó párt tanácskozásban résztvenni tisztelettel felkérem. — Kolozsvárit 1876. Junius 2. az elnök távollétében. Lászay Ferencz, alel­nök. — Közbejött akadályok folytán a b.-szol­­nokmegyei szabadelvű pártgyülése nem tartat­­hatik meg jun. 4-én s az újabb felszólítás, melyet tegnapi lapunkra már későn vettünk, így hangzik. Felhívás. A­ képviselő-választás körüli teendők megbe­szélése végett felkérem a belső-szolnok megyei sza­badelvű párt tagjait hogy f. hó 6-án délután 4 órakor, Deésen a városház nagy termében meg­lenni szíveskedjenek. Gr. Bethlen Sándor pártelnök. Az országgyűlés egybehi­­vása. Ő felsége a király következő körrendeletet intézett a törvényhatóságokhoz: Mi Első Ferencz József,­­ Isten kegyelméből ausztriai császár Csehország királya stb. és Magyarország apostoli királya. Kedvelt híveink! Uralkodói kötelmeinkhez tartozván az or­szág törvényeinek hű és pontos végrehajtása fö­lött őrködni. Miután az 1848. évi IV-ik t. ez. 1-ső §-a az országgyűlést évenkint Pestre egybehivatns rendeli, s miután számos függőben levő kérdés mielőbbi megoldását a nemzet erkölcsi és anyagi érdekei sürgősen követelik. Minisztertanácsunk előterjesztése folytán el­határoztuk, hogy az ország főrendeit és képviselőit a folyó évi kisasszony hava 28 ik napján megnyi­tandó országgyűlésre Budapest fővárosába egybe­hívjuk. Minek folytán nektek ezennel komolyan meghagyjuk, hogy haladéktalanul megtegyétek mindazon intézkedéseket, melyek a törvény értel­mében szükségesek arra nézve, hogy az 1874. évi XXXIII. t. czikk által rendelt módon és számban megválasztandó képviselők a senkitett országgyű­lésen megjelenhessenek, s a törvényhozás műkö­dése a mondott napon és helyen akadálytalanul megindittathassék. Kikhez egyébiránt császári és királyi kegyel­münkkel kegyesen hajlandók maradunk. Ferencz József, s. k. Báró Wenckheim Béla s. k. Tisza Kálmán Debreczen­­ben. Tisza Kálmán május 30-án érkezett Debre­cenbe, megtartandó számadó beszédét. Fényesen és nagy lelkesedéssel fogadtatott, az egész város ünnepi díszt öltött s Tisza bevonulása a vasúttól szállásáig valódi diadalmenet volt. Mindjárt meg­érkezte után tizenhat küldöttség tisztelgett nála. Este a város kivilágittatott s 9 órakor 600 fák­lyavivő megjelent a nagy városház téren hol kö­rülbelül 16,000 ember gyűlt öszsze. Békésy ta­nár beszélt a választók nevében s kiemelte hogy ők tudják, hogy az országos ügyeket rendezni nem rövid idő műve, de Tisza, kinek éles belátása ellen­szegült az utolsó évek áramlatának, mely hazánk sülyedését előidézte, biztosítékot nyújt a jövőre ; kéri a hit alaptalanságának kijelentését, mely sze­rint Tisza nagyobb város képviseletét szándéko­­nék elválallni. Tisza feleletében int, hogy a legkö­zelebbi múltakra csak azért tekintsünk vissza, hogy a történt tévedésekhez hasonlókba ne essünk, mert a rekrimináció csak viszályt szülhet, hazánk jóléte pedig fiai egyetértésétől függ. Azon kérdésre, igaz-e másutt föllépésének híte, azt feleli, hogy választóin áll megbírálni tet­teit s eljárását, és a szerint határozni, de mig bizalmukkal megtisztelik, nincs kerület, mely Deb­­reczentől eltántorítaná; kéri választói támogatását, ha hiszik, hogy hazánknak jelen állásában is szol­gálatot tehet. A néptömeg Tisza szavaitól fölvil­lanyozva viharosan hangoztatja perczekig e szót: „Hisszük! Hisszük !* — Általánosan nyilatkozó nagy lelkesedés. Másnap (31-én) Tisza tiz órakor lelkes élje­nektől fogadtatva megjelent a collegium udvarán, az igen nagy számban egybegyült hallgatóságnak beszámolását elmondandó; visszapillantást vet a mult országgyűlésre s a jelen helyzetre; megem­lékezvén a politikai helyzet alakulásairól, előadja az éles tusát, mely között a választások 1872-ben történtek s áttér a pártok bomlásnak indulására s a sok apró párt előállására; emlékeztet a kor­­mánybukásokra, melyek minden külső ok nélkül történvén veszélyeztették a parlamentarismust, s így szükségessé tették a pártok tömörülését, egye-SU16861. " Hosszabban előadja, miként történt a jelen helyzetnek s a szabadelvű pártnak alakulása; e közben felhozza, hogy azok, kik a bihari pontokat öt esztendeig hazaelleneseknek hirdették, most megtámadják őt, hogy ezen pontokat nem tartja m­eg; áttérvén a jövőre, nem lát oly veszélyt, mit hazafias buzgalom s akarat meg nem előzhetnének. Némelyeknek a kormányhoz nincs bizalmuk; ön­hez joguk van ; de nagy veszély az, hogy nem va­lósítható reményeket táplálnak, s ígérgetnek! csak magát ámító vagy mást ámitani akaró ígérheti egy napról a másikra a bajok megszüntetését; ha azonban lesz erős tömött párt és ennek Mután erélyes kormány fog a parlament s az ország élén állni, fokozatosan néhány esztendő alatt elérhe­t­ő­­z az ország ügyeinek minden irányban va­n rendezése. , Először is rendezendő az egész általános közigazgatás, s pedig úgy, hogy megszüntetendő lesz azon állapot, hogy a közigazgatás különböző ágazatai egymás mellett, sokszor egymással szem­­ben haladnak és sehol organikus összeköttetés nincs. Ezen teendő a magyar közigazgatás tör­ténelmi fejlődményei alapján foganatosítandó. Hatni kell továbbá kereskedési, hitel - iparviszonyaink javítására. A vámszövetséget illetőleg egy nemzet sem szigetelheti el magát többé a másiktól és nekünk sem lehet önállóan a többiekre való figyelem nél­kül ily viszonyokat rendezni. A kormány köteles­sége az ország ez irányban létező jogait megóvni, de azokat lehetőségig a szomszéd államokkal ba­rátságos egyezkedés útján érvényesíteni. Egyezke­dés útján a kölcsönös érdekek kiegyenlítésénél az egyik fél által a másiknak szükségkép okozott, de méltányosan viselendő kár kisebb lesz, mintha vámtarifák és más hasonló eszközök alkalmaztat­nak, melyek két szomszéd állam ipara és keres­kedése közt meginduló háborúval egyértelműek. A kormány eddig is, nem tekintve a reá háromló következésekre, megtett mindent, mit az ország érdekében jónak látott, mit bizonyít eljá­rása a vasutak függő ügyeinél, a nyugdíjak elinté­zésénél a kataszter-hivatalnokok kinevezésénél, ígéri a lelkiismeretes törekvést arra, hogy megküzdve minden akadálylyal, az ország javát előmozdítsák. Az úgy érhető el biztos­an, ha a képviselőházban tömör többség lesz, mely tekin­tettel hazánk minden ajkú lakóinak jo­gos igényeire, a magyar állam eszméjét helyezi mindenekfölé és nem szivárvány után kapkod, hanem a valóság héjaival néz szembe s azokkal igyekszik meg­­küzdeni. A beszéd minden pontja zajos átalános he­lyesléssel fogadtatott. Némethi Lajos fölhívására, hogy vállalja el jövőre is a képviselőséget, Tisza perczekig tartó lelkes élyenek közt kijelenti, hogy a jelöltséget elfogadja. A szabadelvű párt elnevezését illetőleg mondja, hogy a szabadelvűséget jelezve látja, ha a párt a névnek megfelelő szabadelvű irányban indul és a körülmények szerint hol­­gyorsabban, hol lassabban, de biztosan és mindig a kitűzött czél felé halad. A választók a népség nagy és lelkes részvétele mellett Tiszát lakásáig kísérték gyorsan sajátu­miel, hogy elmaradásunk miatt hoszszasat­ pirulnunk ne kelljen. A történelem nem lesz szigorú bírája azon törvényhozóknak, kik az alkotmányos­ság hűn ápolt eszméi diadalának örömei kö­zött nem gondolták meg, hogy bármely üdvös eszmének életét csak az átgondolt és lelki­ismeretesen keresztülvitt rendszer biztosíthatja. Az országgyűlés megnyíltával mindinkább élénkült annak érzete, hogy közigazgatásunk és államhatartásunk rendszerén vagy rend­szertelenségén segítnünk kell. Kétségtelen, hogy e tekintetben a kezdeményezés a többséget, illetőleg a belőle keletkezett kormányt illette, de részint a válaszfelirati viták alatt a balkö­zép által a közjogi alap ellen folytatott tá­madások, részint a választások alatt felfokozó­dott pártszenvedélyeknek a képviselőház ter­meibe átszármazása miatt a komoly munka annál nehezebb volt, mert maga a többség önmagával sem volt békében. E többség látta a láthatáron a fekete pontokat, de pártvezére elvei helyességébe, sőt szükségességébe vetett bizalmánál fogva abdicatióról nem gondolkozhatott, mert arról volt meggyőződve, hogy az akkori párt­állá­sokhoz képest a bajokon csak önmaga fog se­gíthetni; nem riadott vissza a pártjabeli mi­­nistérium változásától azon reményben, hogy a rendzeres támadások éle nem fog oly metsző lenni, mint előbb volt, s az új kormány az al­kotásra képesebb leend. Nehezítette a helyzetet, hogy a többség a Deák Ferencz hazafias vezérletét nem nél­­kü­lözheti, s maga Deák Ferencz sem tehette át a kormány kezébe a vezérletet, mert át kel­­lett látnia, hogy a meglevő többség felbomlása az akkori viszonyokhoz képest az alkotmányos élet megrendülésére vezethetne, s hogy e több­ség összekötő kapcsát a Deák Ferencz által személyesített elvek, s nem a kormány politi­kája képezi. Lónyai volt ugyanis a kormány elnöke, s azon állás miatt, melyet ő előbb az And­­rássy-ministériumban nemzetgazdászati képzett­ségének reputatiojánál fogva elfoglalt, főleg el­lene lettek intézve a támadások, mind­azok miatt, melyek államháztartásunk rendszerében már akkor hibásnak kezdtek mutatkozni. A választások nagy többséget hoztak ugyan a jobboldalnak, de e nagy többség in­kább a közjogi alapnak, mint a kormánynak ígért támogatást, s azon megkülönböztetés, mely a választások alatt a Deák-párt és kor­mánypárt fogalma közt létetett, nem hagyha­tott semmi kétséget az iránt, hogy e többség­re az akkori kormány feltétlenül nem számít­hatott. A kormány és pártja közti feltétlen bi­zalom hiányának tulajdonítható a Lónyai-kor­­mány azon tartózkodása, hogy az államháztar­tás sebeit nyíltan feltárni nem sietett, sőt az országgyűlést megnyitó trónbeszédben azon té­telt hallottuk, hogy „az államélet fejlődése egyre fokozza az állam jövedelmét és hogy a közhitelt eddig csak beruházási czélokra kel­lett igénybe venni.“ A Lónyay gróf személye ellen intézett támadások aról győzték meg őt, hogy sikert csak úgy vívhat ki, ha pártja vezérlését ke­zébe veszi és ha pártja bizalmával feltétlenül rendelkezvén, támogatására bizton számíthat A fejedelem azon elhatározásában, hogy a Lónyay gróf lemondását elfogadta és Szlá­­vyt miniszerelnökké kinevezte, egyszersmind a fejedelem azon atyai nézete is hallgatólag ki­fejezést nyert, hogy Deák Ferencz vezérletét az ország érdekében jövőre is szükségesnek tekinti. Nyíltan bevallom, hogy a fejedelem ezen elhatározását örömmel üdvözöltem, nem azért, mintha a Lónyai gróf tehetsége és hazafisága iránt teljes méltánylással nem viseltettem volna, de nem is azon kötelességszerű tiszteletből, melylyel minden alkotmányos érzelmű hazafi a fejede­lem kinevezéseit becsben tartani tartozván, a kormányra hivott egyéneknek nem személyét, hanem tényeit bírálhatja, hanem azért, mert reméltem, hogy m­iután a Deák-párti kormá­nyoknak a legtisztább hazafiság által sugall politikájának eddigi sikere nem felelt meg minden tekintetben a meghozott áldozatoknak s a hozzá kötött várakozásoknak, a szükséges reformokat csak úgy lehetene létesíteni, ha az azokat kezdeményező kormány nem lesz az ellenzék sűrű támadásai által megbénítva s orvosolni lehetent államháztartásunk azon se­beit, melyek az 54 milliós kölcsön iránti tör­­vényczikk feletti viták alkalmával feltárattak. Csalódtam. Az 1873. év elején megne­hezedett költségvetési viták a pártszenvedély küz­delmei közt havokig tartottak, s valóban a 34 millió hiányt mutató s eredményében még kedvezőtlenebbül fejlett költségvetés épen al­kalmas volt a pártszenvedély zaklatására s a Deák-párt önbizalma csökkentésére. Az első ülésszak e szerint az 1873. év nyarán a nélkül fejeztetett be, hogy a kor­mány az államháztartás és közigazgatás reform­jára vezető kezdeményezéseket tehetett volna. A desponsio e korszakában egyetlen fényes pontot képezett Deák Ferencz nagy hazánkfiá­nak az állam és egyház közti viszony és a polgári házasság tárgyában mondott beszéde, mely hogy tényleges eredmény nélkül hang­zott el, oka abban rejlik, hogy ránk jött az egész monarchiában kiütött pénzügyi hanyat­lás, rosz­termés és a pusztító járvány. Ily viszonyok közt vette kezdetét az or­szággyűlés második ülésszaka az 1873. év őszén. Az év folytán közbejött csapások a költ­ségvetés a jellegére hátrányosan hatottak. Egy új kölcsön iránti törvényjavaslattal kelle a kormánynak előállani, s a keleti vasút épí­tése folytán felmerült zavarok több millióig vették igénybe az állam segélyét. Ezen új kölcsön, mely főleg az általános pénzügyi helyzet miatt méregdrága volt, s mely ennek daczára, a kényszer­helyzet miatt, az ország fizetési képessége tekintetéből meg­szavazandó volt, a Kerkápolyi pénzügyminisz­ter visszavonulását vonte maga után, kinek tárczája egy időre betöltetlen maradt és ké­sőbb a kormányelnökre bízatott. Ily viszo­nyok közt a kormány nem foglalhatott el erős állást a belreformmok terén s a megyék területi szabályozása iránti törvényjavaslat, melyet a Szlávy kormány a közigazgatás kö­rüli reformok alapjának méltán tekintett, a kormány állásának csak gyengítésére és nem erősítésére szolgált, holott más viszonyok közt, ha nem is részleteiben, de általánosságban pár­tolásra lett volna érdemes, sőt az erdélyi részre nézve életszükséget képez. A pénzügyi helyzet nehézségei, s az el­­lenzékeskedés, melylyel minden lényegesebb törvényjavaslat nem csak az ellenzéknél, de gyakran a kormányt támogató többség kebelé­ben alakult töredékeknél is találkozott, tette szükségessé a reform eszmei tisztázása s a pártok közti éles ellentétek megszüntetése czél­­jából a 21-es bizottság megalakítását, mely­nek végeredménye a Szlávy kormány lemon­dása, Bittónak kormányelnökké neveztetése és Ghyczynek a pénzügyminiszterségbe lépése volt. A 21-es bizottság elhallgatott czél­ja a job-, közép- és balközéppártok közti egyesü­lés előkészítése volt, azonban csak Ghyczynek a középpárt vezérének a kormányba lépését eredményezte, kit azonban pártja nem köve­tett, hanem tartózkodó állást foglalt el. Ily pártállások közt a Bittó kormány sem foglalhatott el erős állást a reformok terén azon pár hónap alatt, melyek a második ülés­szakból az ő kormánya alatt teltek el. A vá­lasztási törvény revisiója, az ügyvédi és köz­jegyzői rendtartás voltak a jelentékenyebb tör­vényjavaslatok, melyek tárgyalhatók voltak, minthogy szükséges voltuk pártkülönbség nél­kül beismerve lévén, ellenzésre nagyban nem találtak. A második ülésszakot követő múlt évi szünet alatt Ghyczy Kálmán közbecsülést kiér­demelt hazánkfiának kell­ megküzdenie azon nehéz feladattal, hogy az egyensúlynak az állam rendes bevételei és kiadásai közti helyreállí­tása czéljából a kiadások leszállitassanak és a jövedelmek fokoztassanak. (Folyt köv.) Lészay Lajos orsz. képviselő szá­madó jelentése választóihoz. Hazámfiai, uraim és barátaim! Midőn képviselői megbízatásom lejártával a számadás terhével vállaimon állok önök előtt, az őszinteségnél fogva, melylyel tartozom, kény­telen vagyok bevallani, hogy a lefolyt ország­gyűlés eredménye sok tekintetben nem felelt meg azon méltó várakozásnak, melyet a nem­zet és önök hozzá kötöttek, mert ez ország­gyűlés inkább a válságok, mint az alkotások országgyűlése volt De épen e válságok és azok szerencsés kimenetele tanúsága annak, hogy Magyaror­szág képviselői élénk tudatával bírtak annak, hogy a munka, mely előttök áll, sokkal nehe­zebb, hogysem bevégezni lehetne azon lázas ingerültség leküzdése nélkül, melylyel a kép­viselőház mindkét nagy pártja nem csak egy­mást, de önmagát is emészté; átlátták, hogy e nehéz munkát a törvényhozás pártjainak ép és egészséges öszszemű­ködése nélkül létrehozni nem lehet. Nem az volt a teendő, hogy a már meg­választott utakon haladjunk előre, hanem az, hogy állami életünk alkotmányos fejlődésének minden pontján vegyük számba, hogy a meg­kezdett utakon hova jutunk, s helyesen vannak­­­ azok választva azon magaslatra, melyen nemzeti és országos lételünk alkotmányát ma­gunk és az utókor védelmére úgy leszünk ké­pesek biztosítani, hogy az vész és viharral daczolni képes leend. A lefolyt országgyűlés kezdetével már megvolt bennünk sejtelme annak, hogy nem minden ponton vagyunk helyes utón. M­oNT :kérem hibáztatni az előbbi tör­vényhozásokat, mert oly munkákat teljesítet­tek melynek párját nehézség tekintetében a történelem nem mutatja fel. Feladatuk volt alkotmányosságunk erő­szakkal megszaggatott szálait a mult és jövő közt erős kapocscsá szilárdítani, s nem csodi ha a restitutio elvétől vezéreltetve a vissza ’ állított intézményeket a mult és nem a ’ feladatul; veg­­gő haladó európai polgárosulás vívmányait oly Melyik párt, mit akar? (Palásti Sándor „A józan magyar néphez" czimű röpiratából.) (Folytatás.) Már most ki mit tart e kérdésekről? Itt van a bankkérdés. Az, a kérdés t.­­, hogy legyen-e magyar bankópénz, és legyen ott, a­honnan a jóhitelű magyar ember is kaphat belőle? Legyen bizony. A szélsőbaloldal készen is volna mindjárt a dologgal. Felállítunk egy bankó prést, aztán nyo­matunk bankót, a­mennyi kell. Csak egy hibája lesz: nem adnak érte semmit. Mert nem odáig van az, hogy bankót nyo­matni. A­ki azt mondja nekem: itt van ez a ké­pes papiros, ér az egy forintot, arról nekem tud­­nom kell, hogy az az egy forint megvan a zse­­bében ezüstbe, s ezzel váltja be a bankót, ha kí­vánom. Ez az, a­mit ércz-alapnak neveznek. Ilyen ércz-alapja van az osztrák nemzeti banknak vagy 140 millió ezüst forint. Hátba vagy ötven milliócskát ide mi közénk hozna, s adna ki rá magyar bankót? Nem akar erről hallani se a szélsőbaloldal. Inkább elmegy a János pap országába kincset ke­resni, s ha nem talál, készebb meghalni éhen, mégse kell neki az osztrák pénze. A jobboldali ellenzék pedig azon kezdi, hogy mással szóba se áll, mint épen az osztrák urak­kal. Neki elég, ha bármi kevéskét kikönyöröghet tőlük. Megverte az isten, a­ki más szájával akar jóllakni. Azért hát a szabadelvű párt úgy gondol­kozik: Megpróbálom az alkut, előbb az osztrákok­kal. Ha mit a szomszédban kaphatok, mért men­jek azért házalni? De ha kívánságomra rá nem állanak, akkor keresek ezüstöt másutt, hanem a

Next