Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)
1876-01-01 / 1. szám
Sorban az vagyok, kit jelenben sokat rosznak tartok, sokat módosává látni kívánok, — de én vagyok az isijét első sorban, ki teljes hittel és reménynyel nézek elébe a közel jövőnek s hiszem, hogy mindaz, a mi rosz, módosítva lesz, államéletünk rongált gépezete uj életet nyer. Ma minden a régi és ez nem lehet máskint. Mióta a képviselőház összeült, mondhatni egyetlen fő működése az államháztartás pénzügyi szükségleteinek előteremtésére szorítkozott. Majd négy hó telt el és még egyéb teendőkre idő nem maradott. Igaz ez nem sok és a mellett még nem is haladás, igaz, hogy az adókkal terhelt vállakra csak uj terhek rovattak s a már-raát görnyedék fizetőképes ereje hanyatlik; igaz, szomorúan valom be ezt én is, tudják önök mindnyájan; de volt és van e más út? Az államnak kötelezettségei vannak és a milliókkal tele irt váltó kifizetésre vár. (Folyt. köv.) Külföldi politikai szemle. Ismételve említettük, hogy a szerb skupstina ülései mostanában újra igen viharosak voltak. Különösen a decz. 16-iki ülésben folyt heves harcz a kormány ellen. Három hóval ezelőtt két szerb alattvalót, kik állítólag kereskedelmi ügyekben Boszniában utaztak, a török hatóság internált. Ez ügyben néhány képviselő a kormányhoz interpellate intézett, melyre Pavlovics külügyminiszter azt felelte, hogy ez ügyben már kérdést intézett a boszniai helytartóhoz, ki azt mondá, hogy az internáltak a lázadás érdekében működtek s rendes útlevelük sem volt. A szabácsi hatóság, hová az internáltak tartoznak, viszont azt állította, hogy az illetők tekintélyes szabácsi polgárok, kik ismételve szoktak kereskedelmi ügyekben Boszniába utazni. Minthogy a szerb kormány a boszniai kormányzóval boldogulni nem bírt, a külügyminiszter utasította a konstantinápolyi szerb ügynököt, hogy az internáltak megszabadítására lépéseket tegyen. Erre a házban, mint röviden már jelentettük, igen heves és hosszadalmas vita indult meg. Egy képviselő kiemelte, hogy az ilyen dolgok máskor hadüzenetre szoktak alkalmat adni s azt mondá, hogy a külügyminiszter nem járt el elég erélyesen. Az eset—mondá egy másik — jó alkalom lett volna rá, hogy a porta, mint a biztosított szerződések erőszakos megszegője, egész Euópa előtt megbélyegeztessék. Pogovics és Boskovics képviselők előadták, hogy a törökök az ujiczai kerületből szerb nőket raboltak el. Mikosevics képviselő házát kifosztogatták s a Drina folyót elzártál. Ezekért a dolgokért visszatolást követelnek. „Ha azt akarjuk — mondá Boskovics — hogy államot képezzünk, úgy legyünk hősök s védelmezzük jogunkat.* Dzorovics azt mondá, hogy a két internáltat időközben bizonyára már meg is ölték. „De ha már meghaltak, vannak Szerbiában törökök, összehasonlítást és egyéb nagyszerű detailt, melyet egy Petőfi sehol se szokott eltagadni. Sokat lehetne még költőnk politikai optimizmusáról elmondani, azonban tovább kell sietnünk. Mily gönczös ellentétet képez mindezekhez Petőfinek költői világnézlete. Mindenesetre nem eléggé ismeretes még, hogy Petőfi épen legérettebb és legoriginálisabb költői termékeiben legsötétebb pessimistának mutatkozik. Míg tehát mint polgár a legtapasztalatlanabb, legnaivabb optimista, addig mint költő legérettebb, legkomolyabb pessimista. Pessimismusa alatt t. i. e helyen nem értve holmi Eduard von Hartmann féle otromba pessimistereit, hanem olyasmit, a miről a divatos ephemer világfájdalmárok és éh-s jai- lyricusoknak még legcsekélyebb fogalmuk sincs: Schopenhauer-féle pessimismust, mely bizonyos Jézus Christus tanának leghűbb utánzása, vagy követése. Ezen álpessimisták ellen intézte Petőfink „Világgyűlölet“ czímű gyönyörű költeményét, mely a magyar irodalomban még soha elő nem fordult souveránitással utasítja el a világfájdalmárok plebs-ét. Petőfi csakugyan a legaristocraticusabb magyar költő. . . . Schopenhauernek „apostola“ és kéziratainak örököse dr. Frauenstaedt Berlinben nem győzte dicsérni a „Világgyűlöletet,“ midőn megismertettem vele. Valóban Petőfi költői pessimismusa oly érett, hogy e nemben ritkítja párját, még az egész világirodalom költészetében is . Olyan költemény mint az őrült, Világosságot, Az utolsó ember, s számtalan hasonló irányú és tartalmú által Petőfink a világirodalom gazdagitója lön. (Erről többet és érdekesebbet mond dr. Zielnek Petőfi fordításomról irt terjedelmesebb bírálata a „Rostocker Zeitungéban 1872. januárban.) És épen ezek a költemények nem léteztek eddig élvezhető, vagy csak érthető német, vagy más nyelvű fordításban. Igaz is, hogy nem mindennapias olvasmányok. A dudásnak se tetszik a Beethoven Sonateja. (Semmi kétség, hogy Toldy is kézikönyvében különös súlyt fektetett Petőfinek ezen legsajátságosabb oldalára.) Magától értetik, hogy költőnk pesimismusa csupán csak concret alakban nyilvánul, mert sensu proprio és abstract modorban csupán csak philosophusnak szabadna azt kifejezni. Dühring Ede, a berlini egyetemen a nemzetgazdászat magántanára, Petőfi pessimismusára vonatkozólag többek kzött és írja hozzám (1873. julius 9. kelt) levelé ben : „Es scheint, dass gegenwärtig derjenige Pessimismus die meisten Wurzeln io das Leben selbst zu treiben bestimmt sei, der radical genug ist, den transscendenten und nihilistischen Gemüthspessimi mus selbst zum Gegenstand zu machen u. alles das aufzulösen, was keinen natürlichen Zusammenhang mit dem Menschenschicksale hat.“ a valódi Pessimismus tehát nem foglalkozik Péter bácsi, vagy Pál koma hallatlan balesetével, vagy Erzsók néni kiraboltatásával, vagy a ti zsébeteknek vagy a mieinknek ürreségével stb., szóval: azzal amit Duffring Ede (rosszul kifejezve), „Gemüths-pessimismusnak“ nevez, hanem az egész napirendszert, mint olyant, az egész objectív, lát-, ható és láthatlan világot átkarolva bátorkodik kér dezni hogy: minek és miért? (Ily metaphisikai húrt pengetnek a világirodalom hősei : Shakespeare: Hamlet, Goethe: Prometheus, Faust, Petőfi: Világosságot, őrült, Eötvös Karthaust, melyben azonban több a sentimentális világfájdalom) Avagy tán vakmerő bűn volna ilyesmit kérdezni ?................ Mire volnának aztán e földön a kevés valódi költők, philisophusok és a sok theologusok ?------Lássuk most Petőfinek republikai programját, mely eredetileg nem egyéb, mint az 1848. „Életképek“ II. félévi 26. sz. (junius 11.) vezérczikke Egész épségében közöljük ezen egészben igen jellemző és emelt hangú s sok részleteiben gyönyörű müvecskét, mely a végén szinte mint eskü, vagy ima hangzik s mégis csak — Optimismus. Nevezetes még benne, hogy a vége felé oly mérsékelt hangon beszél Petőfi, hogy alig lehet ráismerni az 1848-beli vörös szerkesztőre. (Az eseményeket, melyekre czéloz, ismereteseknek tehetem fel, bővebb commentárhoz úgy se lévén terünk.) Pest, május 27. 1848. Bocsásson meg a’ haza, hogy most, midőn minden pillanata oly drága, oly fontos, magamra vonom figyelmét, úgy szólván nyakára tolom magamat. Igen rövid leszek, szokásom szerint, s ha nevemhez egy eszme nem volna kötve, vagyis, ha nevem egy eszméhez nem volna kötve, a közönségtől ezen egy két perczet nem merném elrabolni. Tény, hogy még a márcziusi napokban is a magyar nemzet egyik kedvence voltam ... néhány hét, ime egyike vagyok a leggyűlöltebb embereknek. Minden elmenti hazafial kötelességének tartja egy-egy követ hajítani rám. Több újságlap nem átalta magát pellengérré tenni, hogy nevem rá szögeztessék. Nem szükség a világtörténetet átmagolnunk, hogy megtanuljuk, mi a népszerűség? csapjuk föl akárhol e nagy könyvet, s egy lapjából is megtanulhatjuk. A népszerűség a tajpeji szikla, melynek tetejére nem azért viszik föl az embert, hogy ott a magasban uralkodjék, hanem hogy lehajítsák. A népnek mulatság kell. Tudtam én ezt, mielőtt ama szikla tetejére ért velem az ujongató sokaság, nem részegített meg a rám dobált koszorúk illata; ébren és teljes lélekjelenléttel vártam a letaszítás pillanatát és ennek köszönhetem, hogy nem a fejemre, hanem talpra estem. Talpra estem és semmi bajom sincs. Itt állok most alant a mélységben, alant és koszorutlanul, de állok ! Egyet sajnálok, megvallom. Ha már kedvetek jött engemet lelökni, miért nem löktetek oroszlánok barlangjába? hadd szaggattak volna szét e vad, de nemes állatok ! . . . miért löktetek ide, hol a csúszó mászó férgek hemzsegnek ? melyeknek csípése nem halálos, de több mint halásos, undorító. Istenemre, ha már bűnös vagyok, inkább érdemeltem a vérpadot, mint azt, hogy haszontalan rongyos lelkű ficzkók hizlalják rajtam piszkos nyelveket, miket eddig csak arra használtak, hogy az uralkodott önkény kegyelmes sarutalpát nyalogassák, mint farkcsóváló alázatos ebek. De bűnös vagyok-e vagy sem ? mit vétettem ? Egy verset írtam, melynek tartalma az, hogy nincsen többé szeretett király, és egy népgyűlésen kimondtam, hogy a minisztériumban nincs bizalmam. Akkorjában úgy viselte magát a minisztérium, hogy igazán nem bízhatott benne az, aki féltette a hazát , ezt pedig csak az félti, aki szereti. Kül- és belháború fenyegetett, és hadseregünk nem volt, s fölállítására nem tett lépést a minisztérium . Jellasics föltűzte Horvátországban a legnyilvánosabb pártütés zászlóját, s a minisztérium úgy bánt vele, mint daczos gyermekével a majom szeretetű anya, az ember nem tudta, szirogatja-e, vagy pofozza ? s ezekhez járult a budai vérengzés ... itt a haza szivében, a minisztériumnak csaknem szemei láttára aprította egy idegen zsoldos a magyart ! Ha ilyen kétségbeejtő körülmények között kikiáltom bármily válogatatlan szavakkal, hogy nem bízom a minisztériumban, ezt vétkesül csak az tulajdoníthatja, aki nem tudja, mi a lazaszeretet. Hallgatni mindig könnyebb, mint beszélni, aki figyelmezteti a hazát, hogy itt és itt veszély fenyegeti, az ellensége nem lehet, de igenis ellensége az, aki látja a veszélyt és hallgat. Azzal, hogy kimondtam, miszerint nem bizom a minisztériumban, nem akartam én őket elkergettetni, hanem ösztönöztetni általatok arra : viseljék magukat úgy, hogy átalános bizalomban, szeretetben részesüljenek. A kocsis nem azért csattant ostorával, hogy lovai kidüljenek a rúd mellől, hanem hogy sebesebben haladjanak. A hasonlítás nem igen költői, de talán nem is igen rosz. Ha én a minisztériumnak volnék, jobban bíznám azokban, kik őt koronkint gáncsolják, mint akik örökké határtalan bizalmat szavaznak iránta, mert legroszabb esetben is gáncsolói legalább nyílt őszinte ellenségek, míg amazon talán álbarátok ; ki tudja ? előttem legalább igen gyanús, hogy az egész bukott pecsovics-párt térdet fejet hajt a minisztérium előtt. Jó emberből lehet egyszerre rosz ember, de a roszból egyszerre jó soha sem lesz. De én nem hiszem, hogy a minisztériumnak ellensége csak egy is azok közül, kik őt eddig megrovogatták, sőt tudom, hogy nem ellenségei, hanem a legőszintébb barátai, és ezért nagyon igazságtalanok, kik minket gyanúsítanak, piszkolnak. Azonban, ha tetszik, gyanúsítsanak, piszkoljanak tovább is ... . mi azon vagyunk, hogy a méltatlanságok eltűrése a legkisebb áldozatunk legyen, melyet a haza oltárára teszünk. Egyébiránt bármily nagy emberek miniszereink és én teljes elismeréssel vagyok lángelméik iránt, nem hagyhatom helybe, amit nagyon is túlbuzgó barátaik hirdetnek, hogy egyedül csak ők menthetik meg a hazát. Kimondhatlan szomorú dolog volna, ha nyolc emberen állana egy nemzet élete vagy halála. S ha mindjárt így volna is, ezt nem volna szabad kimondani, mert ha e hit elterjed és meggyökerezik ,féktelen kárára lehet a nemzetnek. De nincs így. Az én hitem más, én azt vallom, amit vallott a nagy franczia forradalom: „vannak a státusban hasznos emberek, de szükségesek nincsenek.* Minden időszak megtenni a maga embereit, a öljük le ezeket s lesz elégtételünk.* Knesevics erőszak alkalmazását ajánlja, ha a foglyok tizenöt nap alatt szabadon nem bocsáttatnak. Milovanics szélbali azt mondá, hogy ha az állam nem nyújt védelmet, a nép az önsegélyhez fog folyamodni. „Török ruhában — mondá — átmegyek a határon , megboszulom magamat. — Mit érünk a kormánynyal, az állammal, ha nem védhetjük magunkat? Jobb meghalni, mint a törökök iszonyatosságait nézni." Általában a szenvedélyek egészen féket vesztettek s pártkülönbség nélkül olyan alakban jutottak kifejezésre, hogy valóban komoly következményektől lehetett tartani De a zivatar lassan kint lecsillapodott, miután a külügyminiszter megígérte, hogy a konstantinápolyi szerb ügynököt erélyes föllépésre fogja utasítani. „De repressáliákra — magyar a külügyér — nem gondolhatni, mert háborút idézhetnének elő. „Hisz épen ezt akarjuk“ kiálták mindenfelől, ami eléggé jellemzi a szerb skupszina n ügy többségének hangulatát. Mint Athénból jelentik, a görög kamara megkezdette a tárgyalást a Bulgaris-kormány vád alá helyezése ügyében. A jelen kormány a miniszteri felelősséget illetőleg törvényjavaslatot terjesztett elő. A kamra a jövő évi budgetet még a görög karácson előtt akarja elintézni. Az európai irodalom 1875-en (Vege.) Olaszország. A jelen évben Michel Angelo, Ariosto s Boccaccio ünnepélyei sok alkalmi művet hoztak létre, melyek között Gotti nagy műve Michelangelo életéről a legnevezetesebb. Bibliographiai műveket sokan írtak, legnevezetesebbek Ottino, Capponi, Vismart, Gregor Passerini gyűjteményei. Ponzi József római senator „Studii sulla geografia naturale e Civile del Italia“ igen becses művet adott ki. A földrajzi művek között érdekesek Cacciauiga s Tigri monographiái egyes városokról. Calonna neveléstani, Poletti s Cantoni bölcsészeti műveket írtak. Giuseppe Pitré 4 kötet siciliai népmesét, Lionardo Vigo siciliai népdalokat adtak ki. A latin klassikusokból — különösen Catullusból — több fordítás jelent meg. A költők között Morandi, Graf, Sanvitale művei érdekesek. Legtermékenyebb regényiró volt Medoro Savini. Az ő munkáinál nevezetesebbek azonban két kitűnő siciliai író Giovanni Verga és Navarro della Miraglia művei. Caccianiga Antal „Il Bacio della Contessa Lavina“ czímű szép regényt írt. Barillitól is jelent meg egy kedves regény „Cone un Sogno.“ Salvatore Farine 3 regényt adott ezen évben. Igen érdekes még Virginia Mulazzi „Cimpia Morato”-ja. A történelmi irodalomból nevezetesek Errara műve Maninról, Castro Brescia Arnoldról s Testiről, Bufalini önéletrajza, Capponi nagy műve Florenczről, Bonazzié Perugiáról, Cante Cesar Olaszország történetei az olasz függetlenségi harczok leírása s Carotti nagy munkája Piemont- ról. Villari az olasz olasz követek levelezéseit adta ki. Túlle Massarini politikai s történelmi műveinek gyűjteménye nagy feltűnést okozott. A jogi művek közt kettő érdemel felemlítést. Schupferé a családról s Terenzio Mamiaui és Pasquale Stanislao Manciui közös műve a büntetőjogról. Általában megjegyzi a tudósító — Angelo de Gubernatis — végül, miszerint a tudományos irodalom Olaszországban jelentékenyen emelkedett. Oroszország. Ezen országban a jelen évben 3141 könyv jelent meg, de irodalmi becsű igen kevés, sőt a legtöbbnek társadalmi hatása is alig volt. Leo Tolstoi gróf regénye „Anna Karenina” nagy hatást okozott s általában ezen szó tekintélye rendkívül emelkedett. Dostoiefsky s Kostomarof társadalmi regényei méltók a felemlítésre. A költészet kevéssé volt képviselve. Ostrofsky s Averkeief néhány hatásos színművet, Stdidrine, Suvorin életképeket, Pypin, Aksakof irodalmi tanulmányokat írtak. A művészettörténelemre nézve nagy becsüs a fényesen kiállított gyűjtemény „Comte rendy of the imperial archaeological commission for 1872.“ A jogi művek között nagy fontosságú Bezobrazof politikai tanulmányainak gyűjteménye, Hradotsky, Lebodef, Gortchakof s mások önálló művei. Stoyanof a nemzetközi jogról, Martens az orosz szerződésekről, Yakushkin a vámjogról írtak becses műveket. A történelmi irodalom a jelen évben nem volt oly gazdag, mint a mult évben. Yurii Tolstoi, Solovies nagy műve s Popof kisebb munkái a legnevezetesebbek, az archaelogiai társulatok tevékenyen működtek. A földrajzi s utazási művek leginkább Ázsiáról szólanak s ezek között Prezhvalsky, Fedtchenko, Middendorf, Dorn, Zakharof, Kauffmann művei a legfontosabbak. Andreief a Ladoga tóról irt egy kimerítő munkát. Nyelvészetileg nevezetes Ahlquist finn műve „De Vesztínska sprakens kulturord.“ Nevezetes, hogy a cenzura miatt igen sok mű jelent meg külföldön s ezek között három nagy fontosságú, kettő Koshelef műve a helyzetről s a földbirtokjogról s a harmadik Yurii Samarin és Dmitries "által van irva „Revolutionary Conservatisms“ czim alatt. A censura hatalmára vonatkozólag érdekes megjegyzem, miszerint csak nem minden lapbóliltattak el egyes számok s több munka le is foglaltatott. Érdekes mű volt még ezen évből Courrière Parisban kiadott alapos kis műve „Historie de la Littératura Contemporaine en Russe“, melyet Schuyler ismertető melegen ajánl: Spanyolország. A jelen évben kiadott művek száma kevesebb mint a mult évben, mely körülménynek oka főkép a polgári háború. A legtöbb könyv Barcelona, Sevilla és Valenciában jelenik meg Madridon kívül. A tudományos társulatok kevés jelt mutatnak. Canaleja, Cello, Fabre, Balagner, Delgada archaeologia gyűjteményei a legnevezetesebb akadémiai kiadások. Cesnola tábornok Cyprusban szép archelogiai gyűjteményt szerzett, mely Madridban van felállítva Legtöbb történelmi mű jelent meg. Miliaret a canari szivol fogoeiliőről ««»«« ««ta», fidal Aquinoi Tamás életét irta mg, Ceballero a angol reformátorokét. Rodrigue Villa, Cayaogo, történeti okmányokat gyűjtöttek össze. Cruzada Villamis Huber 8 spanyolországi szövetségi útjáról -Zol Oliver testvérek Granadáról Contreras útjáról-zol Oliver testvérek Granatárról. Contreras 1,1 arab emlékekről, Amador de os Rios a sevillai arab feliratokról Írtak kitűnő műveket. Fabio a materialismusról, Giner de los Rm jogi dolgokról. San Martin, a meleg elmélet alapja, először orvostani tárgyakról írt. Castellano, Serrano tenyészettudományokkal foglalkoztak. A szinnyirodalom termékeinek legnagyobb része francziából lett fordítva, kitűnő önálló művet ,az Echegaray („En el Puno de la Espada“) Alánon két szép regényt, Valera Pepita Gimenezes ,Las Ilusiones del Dr Faustino“ czimek alatt szabadelvű czélzatos műveket adtak ki. Castn y Serrano „Historias Vulgares“ müvén dolgoz, s azonkívül kisebb elbeszéléseket adott ki. NEMZETI Bérlet SZÍNHÁZ. 76-ik szám. Kolozsvár, szombat január 1-én, 1876. UJ ÉVI ÜDVÖZLETÜL. Allegóriás képlet változással, szines fény világítással, zene és karének kísérettel az összes személyzet által ; az uj diszleti kellékeket festette Beczkey János. Ezt követi: Budavár bevétele 1849. Eredeti népszínmű 3 szakaszban. Irta Vachot Imre. Kezdete 7-kor vége 9 é. után. Holnap, vasárnap január 2-án .A rab vagy a hamisváltó készítő* Szigligeti színműve 3 szakaszban. HIRHARANG. Kolizsvárt, decz. 31-én 1876. „Faust* tragoedia — mint már említettük — január hó első napjaiban kerül színre E. Kovács Gyula ju,Al°mjátt5kuu. A főszerepek E. Kovács (Faust), Vitrai (Mephisto), Boér Emma (Margit) kezében vannak, és azt hiszszük, hogy ha lelkiismeret dolgot csinálnak szerepeikből, az előadás sikeülni fog. „Faustéban a színészre kettős nehéz feladat várakozik. Először a színpadi hatás elérésére híven személyesíteni az alakot, melyet épen játszik, másodszor pedig magyarázni az egész drámai költeményt, annak magasztos eszméit, czélját, szellemét. Goethe „Faust"-jának csak első része hozható színpadra, de azért a szereplőnek úgy kell játszania, nehogy az egésznek intenziós csorbát szenvedjenek. Persze