Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)

1876-06-03 / 126. szám

X. évfolyam. 126-dik szám. Kolozsvárit, 1876. szombat, június 3. MAG­YAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egény évre.................................16 ft. — kr. Félévre......................................8. — , Egy negyedre............................ 4 , 0 , Egy hónapra ....................... 1,­0, SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumnyomdában. Kiadóhivatal : A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-hoz. 70 HIRDETÉSI DIJAK: & Ötször hasábozott g&rmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön azámittatik. ^ Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ^ NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 26 kr. Reclamok, hirfüzérbe soronként 1 írt. KOLOZSVÁR, JUNIUS 2 Küküllőmegye. Junius 1. 1875. Bámulatos, mily kiterjedést öltött napjaink­ban a hirlap-irodalomban azon elv, hogy minden dol­­got nem csak egyoldalúlag, hanem azt még el is ferdítve, hoznak a nyilvánosság terére. Minek sze­rencsétlen következménye aztán a közvélemény félrevezetése. Mert kétségtelen, hogy úgy a politiká­ban, mint az egyes megyék belviszonyainak meg­ismerésében — a közvélemény megállapítására, — a hírlap irodalomnak nevezetes befolyása va­gyon, és ép ezért sajnos, hogy még oly zugliká­­szok is tollat ragadnak, kik egy vagy más dologban sértve érzik büszkeségüket; a azért boszosak, hogy egy egész megye — avagy ország, miért nem gondolkozik az ő saját belátásuk szerint; mert nem tartja azt példányképnek, kit ő bámul és végre mért lát más embert az orrán túl is, mikor erre ő maga képtelen ?! Egy ily példányát a valóságos elferdítésnek közli a­­Kelet* mult havi 111 -ik száma; Kü­­küllő megyének mult hó­d­ikán és következő nap­jain tartott bizottmányi gy­ülésének lefolyásáról. Hosszas és annak lefolyásáról kevésbé esm­e­­retes egyénekre nézve unalmas volna az egész há­rom hasábra terjedő czikk minden pontját kritika alá véve, válaszolni. S igy csak annak főbb moz­zanataira szorítom észrevételimet, mert elferdítő képességét a tisztelt levelező úr ezekben vette leginkább igénybe. Nepotizmussal vádolja levelező úr Küküllő­megye bizottságát és avval, hogy a valódi érdem és tisztességnek ezen nepotizmus elől félre kellett vonulnia, mert minden véderő nélkül állott a lefolyt közgyámi választáson Ha nem ismerném személyesen Küküllő me­gye tisztikarát, úgy hitelt kellene adnom levelező úr ezen állításának és azt kellene felőle hinnem, hogy ezen megye is azok egyike, melyben az egyes főbb családok ivadékai foglalják el a leg­főbb és legtöbb hivatali állomásokat. De igy egyebet nem tehetek, mint utalni levelező urat, tekintsen körül Küküllőmegye tiszti karában s meggyőződik, hogy épen ezen megye azon kevesek egyike , melyben a nepotizmus legsilányabban van képviselve, anélkül azonban, hogy a­­valódi érdem és tisztesség­ lenne ez által előtér­be helyezve, hanem igen is egy, még a nepotizmus­nál is veszedelmesebb, ha tetszik nevezzük j­e­­zsuitizmusnak. Ez a jezsuitizmus Küküllömegyében az ural­kodó párt, s mivel történetesen a lefolyt közgyá­mi választáson verességet szenvedett, jelöltjével krokodilusi könyekben tör ki levelező úr. Menjünk tovább, nem jó e képnél hosszasan időzni, melynek szemlélése csak az unalom érze­tét kelti fel bennünk. Különben már megvigasz­talódtak az árvaszéki ülnök helyettesítésénél. A tisztelt levelező úr átmegy a megyének egy nevezetes kérdésére, a Kis-Küküllő völgyén la­kó birtokosoknak százados sérelmére, melyet a Küküllő vizének gyakori kiöntései idéznek elő és azt mondja, hogy már 1848 előtt megkisértetett annak orvoslása a malom­gátok leszállításával, de mindannyiszor írott malaszt maradott a hatal­mas malombirtokosokkal szemben, és oly hosszú idő után csak az utóbbi években sikerült a me­gyének a szabályozást keresztülvinni, egynek ki­vételével — és ez a mikefalvi malomgát — a je­lenben az összes gátok szabályozva vannak, re­méli, hogy a kivétel alatt levőnek is rendezése minden hatalmi befolyás mellett is be fog követ­kezni és be kell hogy következzék. E tételnél azonnal szembe ötlik levelező úr állításának valótlansága, mit inkább az ügy­körül­mények nem ismerésének és a hydrotechnikábani járatlanságának akarok tulajdonítani, mint szemé­lyes részakaratnak. Ugyanis, teljesen bizonyítják a legújabban a nagyméltóságú közlekedési miniszter úr által esz­közöltetett lejtmérések, hogy nemcsak a mikefalvi malomgát, de azon alól még három, egész D.-Szat.­­Mártonig, szabályozva nincsenek. Az ezeknél ész­lelt rendezetlenségek iszonyú nagyok. S vajjon mi lehet más oka, hogy ezek még nem rendeződ­tek s nemzetgazdászati szempontból is a vidék­nek úgy, mint a malom tulajdonosoknak egymás­közt oly nevezetes korai behunyt szemmel elné­zetnek, mint épen azon jezuitizmus, mely minden­ben irányadó szerepet játszik megyénkben, s melynek hatalmi befolyása alatt vajmi gyakran megtörik az igazság és jogosság követelménye. Örömmel üdvözöltük ezért a nagyméltóságú közlekedési miniszter úr határozatát, mely ezen ügy feletti újabb tárgyalásé az 1840 ik X. t. sz. értelmé­ben a bizottmányi gyűlés által kiküldendő három tagú bizottságra bizta, mert egyedül igy, — ezen jezuitismus befolyásától menten, remélhető, hogy végre D­­Szt.-Mártonon felül is keresztül vitetik gátregulatió a törvény és méltányosság alapján, 8 teljesedésbe megy valahára, mind ezen vizmen­­ti birtokosoknak, mind magoknak a malom tulaj­donosoknak hosszú időn keresztül táplált óhaja. Hogy három alsó gátnak rendezetlen állása mellett épen a Mikefalvinak szabályozását sür­­geti levelező úr, azt újból a hydrotechnikábani járatlanságának, avagy személyes részakaratnak és teljes tájékozatlanságnak kell tulajdonítnom. Mert kevésbé laicus ember is igen jól tudja, hogy köz­­bül egy gátot addig szabályozni nem lehet, míg az alatta fekvők teljesen szabályozva nincsenek. Nem az egyes malom tulajdonosok hatalmi befolyása alatt tört meg a regulatió keresztül vi­tele igen tisztelt levelező úr, hanem igenis a je­zuitismus alatt. Végre kérem levelező urat, elferdítő, hogy ne mondjam rosz akaratú tehetségét ne gyakorolja épen megyénken, mert mindannyiszor annak meg­­czáfolásával mi sem maradunk adósok. Y. TARCZA. B 0 S S U E T. Bossuet 1627-ben Dijonban született és 1703- ban halt meg, nemes, de nem nagy úri családból és ez volt akadálya annak, hogy XIV. Lajos ked­velése daczára sem juthatott el a legnagyobb mél­tóságra. Oly neveltetésben részesült, hogy jellemét egyátalában nem magyarázza meg. Eleinte a je­zsuitáknál növekedett, később 10 évig a navarrai oskolában, azután Sorbonneban lesz theologia doc­tors. Mindig ahitat08, vallásos dolgokkal foglalko­zik, a Biblia olvasásánál sír, mert, habár csak gö­rög és latin fordításban olvassa, felismeri annak költői szépségét, úgy, hogy benne a héber és fran­­czia szellem fúziója jö létre, a­mi páratlanná te­szi stílusát. Ezért mondák róla, hogy az ő hazája Judea, tanítója Ezsaiás. ő 9 éves korában már felvette a tonsurát, 13 éves korában kanonok lesz és midőn doktori disputatióját tartja Condé her­­czeg jelenlétében, az appugnansok ellenében, ez karjával akar védelmére kelni. Tény, hogy teoló­giában növekedett fel, vagy, mint Lamartine mon­­dá, született főpap ő. Minden körülmény befolyt arra, hogy pap és szónok legyen. És mégis ő sem­ valódi pap, sem valódi szónok. Mert a valódi papnak, a­­természetfölötti* doktorának, bírnia kell kegyességgel, a vallás iránti feltétlen oda­adással, de ő kegyetlen, durva, csak ambitiójának szolgája. A valódi pap szereti az igazságot és em­beriséget, ő nem szereti egyiket sem. Még kevésbé valódi szónok, mert ennek az igazság érzetével kell bírni és ő nem bir. Bossuet épen akkor jő Párisba, mikor Izic­e­­lieu megérkezik provenczei útjából, hol a protes­tánsokat üldöztette, betegen, haldokolva jött haza és Bossuetnak örökös czélja volt, ő utána, bíbor­­nokká és miniszterré lenni. Megteszik a Dauphin nevelőjévé, ekkor kezdődik udvari élete, ekkor kezdődik, mint Lamartine mondá, kettős szerepe: a szentet játsza kifelé és benn hódol ambitiójá­nak. Több alkalma van a magas társaságban, es­télyek alkalmával (a­mi akkor szokásban volt) egyházi beszédeket tartani, így a Rambouillet kas­télyban, Chambert asszonynál, az orleansi herczeg­­nőnél. Ez jó iskola volt reá nézve, és megfelelt szellemének, mert ő a pompát, a színészies elő­adást szereté, felhasználta a profán és szent iro­dalom minden eszközét, mint Lamartine mondá: ,Az Isten színésze volt az ő templomában­, ez jól jellemzi, de egyszersmind elitéli. Midőn a herczeg nevelését befejezi, menuji püspökké teszik, már előbb elnyerte volt a con­­donnei püspökséget, de két évig Boha megyéjében meg nem jelent. A Dauphin nevelése által (kis öreg Dauphinnak hívtak, mert fiát, az ifjú Daup­­hint Feneion nevelő) nem nagy érdemet szerzett, ő rész tanító volt, mert sokat tanított és köny­veket is irt tanítványa számára, de minthogy nem birt szeretetet vegyíteni tanításába, a tárgy és tanítványa iránt, beszéde annak feje fölött ment el, sőt annyira meggyűlöltette tanítványával a könyveket, hogy ez felfogadta, hogy ha megsza­badul, soha egy könyvet sem nyit fel. És ezt mégis tarta. Nem olvasott egyebet, mint a Gazet­te de Francéból a humen híreket és 50 éves ko­rában úgy halt meg, hogy semmit sem tett. Bossuet mindenek fölött szónak, de nálánál népszerűbb, korában is. Bourdaloux, Bossuet-t az udvar tiszteli, hallgatja, de Bourdaloux-t mindenki szereti. Sokan magyarázták e különbség okát. Azt mondák, hogy Bossuet oly nagy szónok volt, hogy még bámulni sem merek. De ez nevetséges állítás. A valódi ok abban volt, hogy Bossuet inkább ud­vari ornamentális, hivatalos szónok volt és Fran­­cziaországban soha sem szerették a hivatalost. Ő szereti a pompát, a színészies előadást, ezért ha­lotti beszédei a legsikerültebbek; a gyászczere­­monia, díszítés az ő tehetségének kiegészítő ré­sze. Neki a gyászbeszéd eszköz, hogy udvaronczi kötelességének eleget tegyen; noha ő maga megvall rá, hogy oly kevés jó van a nagyokban, hogy Is­ten szolgái ritkán dicsérhetik; de ezzel gyászbe­szédeit maga ítéli el, (melyek saját szavai szerint) az emberi dolgok hiábavalóságának pompás bizo­nyítékai.* Az egyházi szónokok e korban írott beszéde­iket recitálták, így tett Massilon és Bourdaloux is, ki különben szemeit behunyta s csak képzelet­ben követte az Írott sorokat. Bossuet, mint Feneion mondá róla, egész életében készíté beszédét, de a pillanat inspiratiójára bízta a szavakat. Miért nem tettek így a többi szónokok? Mert nem mertek. Ak­kor jól meg kell c­satolni minden szót, mert külön­ben XIV. Lajos nem tűrt volna olyan forma beszé­det, milyen volt az, melyben az uralkodó figyelmez­tetve van múlandóságára és ha a pap azt mondja neki, hogy a férgek emésztik fel, sértés lett volna. Vagy midőn Peronnet a keresztyénséget salátához hasonlítja, melyen a papság képezi a sót, az ön­­kínzás az eczetet és a jezsuiták az olajat, ha ezt XIV. Lajos előtt mondta volna el, miután még hozzá téve, ha a szelíd, jó jezsuitákat a vidékre kiteszik, hamar megszaporodnak — nagy sértést követett volna el. Bossuetnak sok­oldalú tehetsé­geit dicsérék. Igaz, hogy itt filosófiai munkát, theologiát, történetet, politikát és szónok volt; de egyik téren sem tanúsított eredetiséget, mindenütt csak egy tehetsége van : a szolgaiság, egy könyv képezi forrását: a Biblia és egy tekintélye van : a király. — Azon könyv, melyet tanítványa szá­mára irt, a „Discours sur historie universelle (ime annyira szónok, hogy midőn történetet ír, akkor is „Beszéd"-nek nevezi) első részében csak egy kis kronológiát képez, második részében fejti ki, hogy a történet nem egyéb, mint a profétiák meg­valósulása és a­k­ik részben a császárságok egy­másra következését adja elő, olyformán, hogy ezek a keresztyénség eljövetelét előkészítik és azután uralmának megvalósítására vannak hivatva. Tehát fogalma sem volt a történet folyamáról és még kevésbé későbbi következményeiről, ki­felejti a Protestantismus­, szabad gondolkozókat stb- Műve történelmi és bölcsészeti szempontból egyaránt fölötte hiányos. Noha vannak szép részei, igy az, melyben Rómáról, Carthagóról ir, és melyekben Montesquieut is inspirálta. — A filosofiában ő Cartesianus volt, mert akkor ez volt a divat és ő mindig az uralkodó hangulatnak hódolt meg. De minthogy Descartes kegyvesztett és száműzött volt, így filosófiáját úgy tanítá tanítványának, hogy szer­zőjét meg sem nevezi. Legkitűnőbb Bossuet tagadhatatlanul, theo­­logiai controversiában, Ő a protestánsokat üldözi első­sorban. Már a metzi kerületben szervezett egy missiót ezek ellen, később írja :Histoire des variations des eglises protestantes.“ Győzelme kön­nyű volt, mert ellenfelei, Claude és Jurieux je­lentéktelen tudósok volak, kikkel szemben párat­lan stylje, erős dialektikája könnyen győzött. De azért nagyot, maradandót e téren sem mutat fel, mert a művészet csak akkor igaz, ha az igazság képezi alapját és nagy lélek hevíti alkotóját, Bes­­suetban mind a kettő hiányzik. Neki a tudomány eszköz, uralkodó tehetsége a szó, ezért inkább szónok, különben is egy nagy szónok nem lehet nagy gondolkozó. Mert a nagy gondolkozó inkább befelé fordul, a szónok kifelé akar hatni, így Bos­suet is inkább csak szónok, ő minden középszerű, divatos eszmét elfogad, maga nem nyomoz, újat nem keres, sőt nem szereti az újítókat, a zajt ke­rüli, conservativ szellem. Ezért ellensége a janse­­nismusnak is, noha ellensége a jezsuitáknak is. Sőt határozottan elítéli a Guyet asszony és Fene­ Ion által teremtett quietismust is, de a római ud­var ítélete szerint is, Feneleon ép oly túlzásba esett az Isten iránti szeretetben, mint Bossuet a közellévők szeretetében. Erősen megtámadja, úgy­szólván megöli Richard Simon theologust is, ki a judai forrásokat tanulmányozza, a Biblia kutatá­sára minek ez, ha újat talál, Róma elitéli, úgy­sem ér semmit, így akarja Bossuet a hitet con­­serválni és midőn meghalt, azt gondolá, hogy meg­menti azt, nem látta a protestantismust, a szabad gondolkozás terjedését, nem látta előre a készülő A török trónválság. A keleti viszonyok alakultában új, nagy for­dulat állott be. A papok és tanulók békés forra­dalma megdöntötte a tehetetlen Abdul Aziz trón­ját s helyére a volt szultán legidősebb fiát ültette, a­ki V. Murad névvel vette át az uralmat. A nagy esemény részleteiről még nincsenek tudósításaink, de a tény maga kétségkívül történeti jelentősé­gűvé lesz a török állam fejlődésében. Május 29- én ment végbe a trónváltozás. Mi előzte meg azt és mi történt a szerail titkos világában, azt ho­mály borítja s talán sohasem is fog kellően föl­­deríttetni. Jellemző, hogy egyetlen egy kéz sem emel­kedett az uralkodó szultán védelmére; a trónvál­­tozás minden erőszak, sőt minden zaj nélkül ment végbe. Hétfőn, végezték el a dolgot a palotában, s kedden reggel hivatalosan tudatták a török bi­rodalom lakóival, hogy V. Murad szultán ,Isten kegyelméből s a nép akaratából­ átvette az ural­mat. Az új padisa beigtatása még tegnap meg­történt. A nép örömujjongva hallgatta a híreket; este a várost kivilágították s a lakosság három napig tartó örömünnepet rendez. Keresztények és mu­zulmánok egyaránt meg vannak a fordulattal elé­gedve,­­ a­mi fődolog, a rend nem jön egy pil­lanatig sem zavarva és a forradalom egészen bé­kés maradt. De nemcsak Konstantinápolyban, hanem a külföldön is nagy megelégedéssel üdvözölték a vál­tozás hírét. A tőzsdén az árfolyamok lényegesen javultak, s a politikai világ is a legkedvezőbb reményeket fűzi az eseményhez. Mindenütt az a nézet uralkodik, hogy a keleti bonyodalmak meg­oldása immár lényegesen meg lesz könnyítve. Annyi bizonyos, hogy legalább erélyes, józan s a viszonyokhoz képest becsületes kormány fog alakulhatni, melynek nem kellene attól félnie, hogy a nagy úr szeszélye legüdvösebb tevékenységét is meg fogja hiúsítani. Midhat pasa lesz a nagy­­vezír, Khalil Sherif pasa v­endi a külügyeket és Sadik pasának lesz feladata némi rendet hozni a zilált pénzviszonyokba. A trónváltozás a Gorcsakoff-féle emlékirat sorsát, úgy látszik, szintén végképen eldöntötte. A nagyhatalmak tervezett beavatkozása ellen irá­nyult a szufták egész mozgalma, mely kezdetben csak Mahmud pasát akarta elűzni, s most a a szultán megbuktatásával teljes diadalt aratott. Ha már eddig is igen valószínű volt, hogy Konstan­tinápolyban nem fogják elfogadni a berlini Pro­gramm főelveit, úgy ma a tagadó válasz föltétlenül bizonyosnak tekinthető. Másrészt Szerbia és Monte­negro harczkedvére is remélhetőleg érzékenyen vissza

Next