Magyar Polgár, 1880. július-december (14. évfolyam, 149-303. szám)

1880-09-12 / 211. szám

a közjogi ellenzék. A szélsőbal, vagy — a­mint ez „Itt a hangzatosság kedvéért örö­­gttebb Devezi—függetlenségi­ párt, már 4ott actiót indított arra nézve, hogy (járó évi választások előtt, mint or­mossá szervezett és jól fegyelmezett vrsenytárs jelenjék meg a küzdhe­­mon a többi politikai pártokkal szem­­be párt különböző árnyai­i­,­ közlönyei már régóta fennen­t is előre, biztos győzedelmüket, ,­melyet azonban magust sem hisznek. A nagykanizsai választó­kerület- 0,1 szélbali apostolok egész raja gdü­leteken át folytatott izgatások ,egyéb erőszakos eszközök által ki­­fi­­tt-bizony nem igen fényes — győ­zelmük: egészen lázba hozta a diletl apostolait; most már minden üresedésbe jövő választó­kerületben jelötet illitanak fel, korteskednek, dic­­fjoznak, verik a mellüket, átkozzák a serpányt, csépelik a kabarékot s a seul baza nevét emlegetik szünte­ttél. Közelebbről a szélbal, mint e­la­kban jelezve volt, arra is elhatá­ruta magát, hogy hódítását az erde­­i részekre kiterjeszti. Az Erdélyben st­att összeszedhető szélbali matado­rt, megnyerve azokhoz néhány ha­­urékpárti coriphaeust is, összegyűltek 0-14-en Kolozsvárt, s megalkották a közjogi ellenzék erdélyrészi végre­­hajtó bizottságát. Mi, e pártalakulással szemben, az edélyi részekre nézve nem sok vesze­­telőtt láttunk ebben elejétől fogva, s nem sokát látunk ma sem. Kifejezést adtunk itt több ízben azon véleményünknek, hogy a föggetlenségi­ párt politikája Erdélyben talajra nem találhat, s az az egy-két czéldali képviselő is, a­kik az Mfi­iuám kikerültek,távolról sem elveik és politikai törekvéseik varázsá­ig hanem inkább egyéniségüknek s felekezeti és családi összekötteté­seiknek köszönhetik mandátumaikat, s közelebbi választások alkalmával a­­zélbali jelöltek által szenvedett ku­rírorok, mellettünk bizonyítanak. A függetlenségi párt alakulásával írinben támadó álláspontra nem he­­yezkedhetünk, s nem is kívánunk he­­yezkedni, mert minden politikai párt «jogosultságát, addig mig elveket ir zászlójára és tisztességes eszközökkel írni, nyiltan elismerjük, tiszteletben vetjük, a mint azt magunkra nézve­­követeljük, hogy pártunk létjogo- Rillégát mindenki elismerje s elvein­ Wie törekvéseinket tiszteletben tartsa. Vid azonban a függetlenségi párt kezében egy méltatlan fegyver, melyet parlamentben, sajtóban, vezérférfiainak agitatióiban mindenütt felhasználva lá­tunk, mint e párt terjeszkedésének egyik legfontosabb tényezőjét. Ez a fegyver a folytonos siránkozás, s a kiegyezés ellen folytonosan annak hánytorgatása, hogy napról-napra pusztulunk, veszünk, mely állítás hogy valótlan, nyilvánva­lóvá lesz mindenki előtt, a­ki a ki­egyezés előtti állapotok s hazánk, nem­zetünk mai kulturális és közgazdasági viszonyai között párhuzamos egybeha­­sonlítást tesz, nem is kívánva mér­legelni azt, hogy egyéni és politikai alkotmányos szabadság tekintetében mennyire haladottabbak mai viszonya­ink, mint az akkoriak. Ezen politikátlan politika miatt, mely a nemzetet önbizalmától fosztaná meg, ha annak, örökös hirdetése után józan népünk zöme csakugyan hitelt adna: a függetlenségi párt és közlö­nyei valóban megérdemlik a nyílt szemrehányást. Avagy feledik-e a szélsőbal co­­m­phaeusai, vagy nem ismerik a histó­ria tanulságait, melyek fennen hirdetik, hogy látott e nép még nehéz napokat, tatárpusztítást, Mohácsot, s a kicsiny Er­dély érezte Básta vaskorát, Mihály vaj­da vandal dúlásait, Horn-Kloska ke­gyetlenkedéseit — és e nemzet nem esett kétségbe saját életképessége és jövendője felett sohasem ? ! Török-ta­tár hordák virágzó városokat, egész or­szágrészeket dúltak fel századok hosz­­szu során, a népvándorlás utolsó hul­lámverései nemzetünk keblét, homlokát verdesték, s a magyar és székely nép volt az európai kultúra azon szikla­bástyája, melyen ama hullámok szét­­zúzódtak ; de a nemzet soha meg nem törött, sőt a gyakorta megszakgatott béke pihenő óráiban, egyik kezében fegyverrel, másik kezében a munka és tevékenység eszközeivel védte a ha­zát, s munkálta annak szellemi és anyagi felvirágzását annak minden hű fia. A független párt, melyben néhány tiszteletre méltó jelese mellett vajmi sok az epigonok száma, zászlójára ir­ta 1848/9-t. Nincsen széles e hazában egyet­len magyar, a ki az 1848­­-diki esz­mék diadala felett szivéből- lelkéből szent örömérzéssel és kegyelettel ne emlékeznék hazánk történetének e kor­szakot jelző éveire, úgy­re, hiszen az akkor diadalra juttatott eszmék mai megtestesülését épen azon köz­jogi kiegyezésnek tulajdoníthat­juk, a­mely kiegyezést a szélsőbal lép­­ten-nyomon támadásai czéltáblájának tekinti. Van azonban az 1848­9-iki évek­nek keserű emléke is, és ez az, hogy míg a szabadság, egyenlőség és testvé­riség nagy eszméi békés kiküzdése ál­tal a nemzet szellemi diadala tetőpont­jára jutottt, másfelől a békés küzde­lemnek forradalomba való átcsapása s ennek megmérhetlen következményei utján, hazánk az anyagi romlás táton­gó örvényének szélére sodortatott. Hallgassák meg a függetlenség co­­r­pheusai a népet magát, hogy nevezi a nép azon időket, melyek eshetőleges újra felidézését talán komolyan még a függetlenségiek legszélsőbb elemei sem akarják : „bolond világnak,­ „rosz vi­lágnak.” Nos, hát mi, a kik nem hirdet­jük minden kivétel nélkül, hogy „a nép szava isten szava” , mi az 1848-ki eszmék diadalát ép oly fon­tos nyomjelzésnek tekintjük a magyar nemzet élettörténetében, mint a minő volt a Zápolya-Werbőczi-féle sokban analóg küzdelem, a Bocskai, Bethlen és a Rákócziak támadásai, II. Rákóczi Ferencz szabadság­harcza s nemzeti küzdelmeik, de bevalljuk s a történe­lem tanúságára hivatkozunk, hogy még a Zápolya-Werbőczi-féle nemzeti tö­rekvések Mohácsnál végződött gyászos temetkezése sem volt súlyosabb e nem­zetre nézve, mint az 1848/9 esemé­nyek anyagi következményei. Mi hazánk mai anyagi súlyos vi­szonyainak kátforrását nem a kiegye­zés útján alkotmányosan átvállalt ter­­hekben, nem egyik másik politikai párt hibáiban, hanem ama nehéz idők máig még ki nem épülhetett romlásá­ban találjuk. Azért a kiegyezés megtáma­dásában folytonosan a nemzet elsze­gényedését hirdetni, nagyon rosz politika a függetlenségiektől, főleg itt az erdélyi részekben. A ki a nemzetnek életét akar­ja, hirdesse a népnek az életet, kétségbeesés helyett a kitartó küz­delmet, a lemondó henyélés helyett a munkát, a munkához ígérjen népnek békét; vagy pedig ha h­a- 1 - 11 akar okvetetlenül, tegye le a lárvát s kiáltsa nyiltan: Nem azért jöttem hogy békét hirdessek, hanem hogy fegyvert! Agricola­ német határtól harczkész sereget állított föl, úgy, hogy két nap alatt Breslau mel­lett 300,000 embert küldhetett át a né­met határon. Francziaországnak ajánla­tot tett Oroszország, hogy hajlandó Né­metország ellenében támadó szövetséget kötni és nyomban érvényesíteni, minthogy megengedte Németország, hogy Ausztria- Magyarország megszállja Boszniát és Her­cegovinát. Ezt az ajánlatot Párisba küld­te az orosz kormány, Waddington pedig elküldte Bismarck herczegnek Gasteinba. Bismarck herczeg rögtön megszakította a cárát és Bécsbe utazott, és az ilyen tá­madások ellenében megkötötte az ismere­tes szövetséget. Ennek a történetnek ugyan nagy ré­szét elmondták már a hírlapok, de ismé­teljük, mert azt mondják, hogy Varnbüler egyike Bismarck bizalmas embereinek. Warnbüler jól lehet tehát értesülve, mi mégis hézagosnak tartjuk nyilatkozatát: nem értjük ugyanis, hogy minő összefüg­gés van a közt, hogy Ausztria-Magyaror­szág foglalja el Boszniát és Bismarck her­czeg köt a támadás ellenében szövetséget. Ezt különben csak azért említjük meg, mert a német lapok mindenkor Ausztria- Magyarországot tolják előtérbe, valahány­szor Németországnak és Oroszországnak nem épen barátságos viszonyáról beszélnek. A kormány a jövő ülésszak elején az államrendőrség szervezése iránt tör­vényjavaslatot fog a képviselőház elé ter­jeszteni. E törvényjavaslat értelmében — a B. C. informác­ió szerint — az erdélyi és horvátországi csendőrség mintájára egész Magyarországon egy szolgálati tekintetben a honvédelmi miniszternek alá­rendelt Az erdélyrészi szőlő­vizsgálatokról. Az országos szőlővizsgálatok, melyek a földmivelési miniszter úr ő excellen­­cziája intézkedései folytán megindultak, néhány nap múlva — legalább az erdélyi részekben — véget érnek, s így nagyon is ideje, hogy arról egy rövid értesítést közrebocsássak. Mint azt e lapok 1. olvasó közönsé­ge jól tudja, az érd. szőlővizsgálatok vol­­taképen a jul. 20—21 én tartott peéri tan­folyamnál veszik kezdetöket. E tanfolyam­ról különböző lapokból olvastam már ér­tesítést, s én csakis egy tényt kívánok itt e részben felemlíteni, azt nevezetesen, hogy ezen tanfolyamnak sike­rült hazánkban legelőször a szárnyas phylloxerák jelen­létét constatálni. Ez ideig a szár­nyasokra nézve sokan azon hitben éltek, hogy azok hazánkban nem is fejlődnek ki; az említett alkalommal azonban a peóri szőlőkben igen nagy számú nymphákat (gyö­kereken) és szárnyasokat találtunk , és­pe­dig a­nélkül, hogy valami nagy utánjárást kellett volna tennünk. Ha valaki valamely már phylloxerásnak ismert honi telepen szárnyasokat akar kapni, ne csináljon sem­mi körülményes eljárást, keresse azokat a szőlőlevelek alsó lapján s ott meg fogja őket találni; egyre azonban figyelmezte­tem : mielőtt ráfogná, hogy mit talált, néz­ze meg előbb a mikroskop alatt, mert a szőlőtelepeken más apró szárnyas rovar­­kák is találkoznak. Ugyancsak az említett alkalommal megtaláltuk a szárnyasok tojásait is. Ha itt azon kérdésre akarnék felel­ni, ki fedezte fel az első nymphát és száz­­rendőr-testület fog felállíttatni, melynek nyast Magyarországon, arra névvel felelni feladata lesz országszerte a közbiztonsági szolgálatot végezni. Minthogy a magyaror­szági összes csendőrség számára megkí­­vántató iskolázott személyzet nincs meg, e csendőrség fokozatosan egyik kerületből a másikba fog átszármaztatni, olyformán, hogy az egyes csendőrségi kerületek a je­lenlegi honvédségi kerületek területeinek megfelelően kikerekíttetnek. Az I. kerü­letet — parancsnokság Kolozsvárit — Er­dély ; a II .. kerületet — paracsnoksági székhely Szeged — Bács, Temes, Toron­­tál, Krassó, Szörény, Csanád és Csongrád megyék fogják képezni, az utóbbi (II) kerületben az állatórendőrség, illetve a csendőrség már 1881. január 1-én életbe fog lépni.­­ Hogy a csendőrség számára elegendő anyag nyeressék, a képviselőház elé oly törvényjavaslat fog terjesztetni, mely meghatározza azokat a módozatokat, melyek mellett a sorköteles legénység a honvéd hadsereg helyett a csendőrségi tes­tületbe fog besoroztatni; e törvényjavaslat értelmében a csedőrségnél töltött szolgá­lati idő a hadköteleseknek kétszeresen fog beszámíttatni, nem tudnék. Ugyanis expeditionkban töb­ben voltak, kik azt — hogy úgy mond­jam — egyszerre találták meg, s így ta­lán leghelyesebben teszek, ha Phyllo­xera nymphák és szárnyasok hazánkbani első megtalálása és constatálásának szomorú­an érdekes tényét nem egyén ne­véhez, hanem a „peeri phillo­­xera expeditiohoz” kötöm. Mily mennyiségben fordul elő ha­zánkban (Peer) a szárnyas phylloxera, e tekintetben annyit mondhatok, miszerint az említett alkalommal oly számosan vol­tak azok, hogy a­mint az első példányt megtaláltuk, pár perc­ múlva minden je­lenlévő (még a kevésbé jártas is) könnyen talál reájuk. Mikor fejlődik ki hazánkban (Peér) a szárnyas alak? E kérdésre ismét csak az eddig mondottakkal válaszolhatok. Mi júl. 20-án találtuk őket, és pedig akkor már igen sokat. Kétségtelen, hogy már jóval előbb lehetett volna ott őket meg­találni , s egyes peéri és peér-vidéki la­kosok állítása szerint azok már 3 héttel előbb voltak ott találhatók. Ha már hazánkban a szárnyas alak és annak tojása megtaláltatott, kétségte­len, hogy az azt követő alakok (hím, nős­tény és téli tojás) is előfordulnak itt, csak a maga idejében és módja szerint keres­sük őket. Megemlíthetem még e tekintetben, hogy Peér közelében P­e­­­é­b­e­n is talál­hatók szárnyasok és azok tojásai, mégpe­dig nagy számban, a mint erről egyik érde réses phylloxera vizsgálótól értesültem, kin úgy vélem — miután alkalma nyílt észleleteket tehetni — nem sokára egy vagy más helyen közzé teendi e tekintet­ben szerzett tapasztalatait, mit velem együtt mások is várnak. A peéri kirándulás tehát meghozta a maga eredményét a tudomány számára is, bár ezen eredményt a dolog praxisára néz­ve nagyon is szomorú tudomásul vesszük, mert ezen szárnyas phylloxerák nagyon megkönnyítik a rovar tova terje­dését, s különösen pedig nagy mérvben veszélyeztetik a szomszédos falvak szőlőit. De szóljunk csak a czímben felvett tárgyról, az érd. részi szőlővizsgálatokról, illetőleg azok eredményéről. A vizsgálattal foglalkozók mindegy­­an tanárok lévén, már részint visszatér­tek, részint pár nap alatt visszatérnek ta­nári foglalkozásaikhoz, s igy e vizsgálatok befejeztetnek. Czélba volt véve az összes érd. sző­lők átvizsgálása, mit azonban ez alkalom­mal elérnünk nem lehete­ mi tekintetben a gyakran esős idő s esetenként a nehéz hegyi utak is nem kis akadályul szol­gáltak. Mind a mellett átvizsgáltatok Er­délynek egy nagy része, s igyekeztünk azon, hogy lehetőleg oly területek vizsgá­­latlanul ne maradjanak, melyeknél a phyl­loxera netaláni jelenléte nagyobb valószí­nűséggel bír, és a­honnan az ország több részébe veszszők származtak el. Lényegesen elősegítette a vizsgálók működését azon körülmény, hogy a köz­igazgatási hatóságok részéről átalában elő­zékenységgel, pontosan és erélyesen tá­­mogattattak, sőt nyilvánítanom kell, hogy egyes hatóságok e tekintetben minden vá­rakozásunkat felülmúlták. Ugyan­ezt mond­hatom egyéb­iránt átslántisságban a szőlő­birtokosságról is. A vizsgálatok mind ez ideig phyl­loxera találására nem vezettek, mely kö­rülményt, — habár a phylloxera vizsgála­toknak absolut értéket, mint azt már több­ször és több helyen kifejtettem, nem tu­lajdoníthatunk — mindenesetre örömmel vesz tudomásul Erdély szőlő­birtokossága. A lefolyt szőlővizsgálati mozgalomnak van még más igen fontos eredménye is. Erdélyből mintegy 16 egyén vett részt a peóri kirándulásban, s így tehát 16 egyén­nek nyílt alkalom gyakorlatilag is tájéko­zást szerezni a phylloxera ügyben. Ma te­hát haza részünkben szaporodott azon akár a minisztérium felszólítására, akár meglehetősen meg­­egyének száma, kik jjf évfolyam. 211-dik «»ám. SZERKESZTŐSÉG: ^^JORDA-UTCZ­A, NYOMD­A ÉPÜL RT. Vírtelenül beküllött közlemények nem közöltétnek, .jiijilleztlin kéziratok nem adatnak vissza. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. N­APILAP, Kolozsvár, vasárnap, 1880. szeptember 1­2. KIADÓHIVATAL: LYC. NYOMDA ÉPÜLETE (Kok­orda­ utcaa.) ELŐFIZETÉSI DÍJ: egésZ évre . . . 16 frt. 1 évnegyedre félévre....................8 „­­ egy hóra . Hirdetési dij: sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirde­tés útin 80 kr. — Nyilttér: sora 26 kr. 4 frt — kr­­ . 60 . TARCZA, Violania. (Elbeszél) egy velenczei krónikairó.) (Folytatás.) „Már jó csomó aranyoddal adósod **Nyok, Giovanni Loranzo“, hallotta Fran­­­to ellenfele szavát, „minthogy pedig mindig szerencsétlen vagyok a koczkázás- Ss tiszteletre méltó atyám, Messer­ettczntonio, C80709 lábai daczára sem biz­tdm pénzes ládáit, még sokáig várakoz­ol pénzedre, hacsak húgom kezét nem adod el az aranyok helyett.“ .Kezet rá !* viszonrá a másik, „ti­dhallottátok, pajtások.* ,S az ég is hallotta“, nevetett Pi- O. „Ti a család régiségére nézve nem férkőzhettek ugyan a Guistinianikkal, k gazdagok vagytok, s én nem vagyok Mintsem annak az átkozott Ve­­­rnek adjam húgom kezét, ki a mai Ománéi is úgy forgatta szemeit, inkább *0 hitetlen háremébe küldöm ; ezt már­­ azért is megtenném, hogy túljárjak e 06 estáe.* Midőn az átelleni ház árnyékába hu­­zott Francesco nevét hallotta emlittet­­anélkül, hogy bor- és játéktól félhe- O ellenfelei számára gondolna, könynye­­érintve sövegét e szavakkal lépett elő “ árnyékból­ .Francesco Venier itt Won van, a­kinek Messer Pietro dühében rekedt han­got hallatva teret rántotta elő övéből, s Francescora rohan, ha meggondoltabb ba­rátai magukkal nem vonszolják őt a Mar­­cus-tér felé. De még menetközben is még szája átkokat szórt, fenyegetve intett a kezében tartott villogó aczéllal Francesco felé, ki nyugodtan várta volt ellenfele tá­madását. A zaj és kiáltozás felriasztotta a csendes utcza lakóit; egy-egy aggályteljes arca jelent meg egyik-másik ablakban, e háborittatás okát akarván megtudni. S mig Francesco mozdulatlanul helyében ma­radva utánanézett az utcáasarok mögött beforduló ellenfelei után, egyszerre egy fehér rózsa hullott a holdfénytől megvilá­gított kövezetre. Szive megsúgta, hogy honnan jöhetett ezen ajándék, s azt el­rejtvén, boldogan hagyta el a palota kör­nyékét. Kedden, július 27-én a legkereszté­nyebb király elhagyta Velenczét,s a Doge és a köztársaság legelőkelőbb méltóságai egész a szárazföldön lévő Tusináig és a Brenta csatornáig kísérték el a fejedelmet. A város pedig az egész hét folytán tar­tott ünnepélyek izgalmai után visszanyer­te szokott nyugalmát. Akkor még a régi jó erkölcsök és szokások nem engedték, hogy a patríciusok nejei és leányai úgy, mint ma, midőn e sorokat írom a nagy­­méltóságú Giovanni Gennaro Doge uralko­dásának harmadik évében, tarka ruhák­ban, álarczozott arczc­al és sark nélküli czipőkben tolongjanak a Piazzán és a Pia­­zettákon, hogy szégyen és tartózkodás nélkül fogadják ismerőseik látogatását, ka­tarija, senkinek sem marad adósa.“­­ nem teljesen elzárkózott életet folytattak, ily körülmények között nehéznek, sőt csak nem lehetetlenségnek látszott Messer Fran­cesco előtt, hogy hírt várjon Violantától, vagy őt szemtől-szembe is meglássa, ha­csak titkát húgára nem bizza. Madonna Emilia bátor és elhatározott leány volt, ki többet élvén a Vellier-családnak a hegyek között levő vicenzai birtokán, a többi ve­­lenczei nőknél több szabadságban és fér­fiasabb neveltetésben részesült. Ő nem értett ama mesterséghez, hogy aranysárgára fesse haját és szépen énekel­jen a lant mellett; e helyett jól lovagolt, 8 oly biztossággal dobta a vadászgerelyt, mint egy Atalanta; egy évvel ezen ese­m­ények után egy görzi német gróf neje lett. Midőn ezen lány látta, hogy szere­tett bátyja sápadtan és leverten bolyong a magányban, kérdőre fogta őt, ki némi vonakodás után megvallván fájdalma okát, s miként értesült, hogy Giovanni Loranzo tart számot Violanta kezére , Emilia annál könnyebben segíthetett fivére zavarán, mint­hogy Violanta nagynénje, Paolo Contarini fiatal neje, barátnéja volt. A három nő közös fogadalom ürügye alatt a Geminiano templomban akart találkozni, s minthogy ezen szent hely csak néhány lépésnyire esett Violanta lakásától, atyjának vagy testvérének nem tűnhetett fel, ha ide megy szent misét hallgatni. Az öreg dajkát, ki mindenüvé elkí­sérte Violantát, sikerült megnyerniük,­­ így mi sem akadályozta, hogy Francesco beszélhessen kedves Violantájával. A leány bájos pirulással fogadta a közeledő Fran­cesco üdvözlését, s lesütött szemekkel hallgatta szenvedélyteli szavait, hogy nél­küle nem élhet, s ha szerelmével nem bol­dogítja, a törökök elleni harc­ban keresi halálát. A nagynéne és barátnéja jelenléte bátorságot öntött Violanta szivébe. Mia­latt ő térdelve hallgatta a fülébe sutto­gott szavakat, egy pillanatra hátrafordit­­ván fejét, lángoló arczczal rebegte: „Sze­retlek, Francesco.” Talán nem merte volna ezt tenni, ha nem sejti, hogy minő sorsot szánt számára fivére, ki már tudtára is adta, hogy vőle­gényt választott számára, s ideje, hogy menyedzőjére gondoljon. Azon aggodalma, hogy akaratja ellenére is egy nem szere­tett férjhez adhatják, eloszlatta szűzies tar­tózkodását; nemesebbnek és természete­sebbnek tűnt fel szemeiben, hogy barátjá­nak vallja meg őszinte hajlamát, mint hogy az oltár előtt esküdjék hűséget annak, ki iránt csakis ellenszenvvel viseltethetik Mi­nél gyakrabban látták egymást, annál élén­kebbé lett vágyuk, hogy egymásai legye­nek. „Ha hamarjában nem talál ki vala­mit, hogy a kisasszony Messer Venier ne­jévé lehessen, még valami szerencsétlen­ség történik“, szólt a dajka egyszer Con­­arini nejéhez. A fiatal nő boldogoknak szerette vol­na látni fiatal rokonait, s azt is tudta, hogy a Giustiniani család minden tagja őt okozandja ezen netalán napfényre kerülen­dő kalandért. Ennélfogva Francesco és Emi­lia kérésére hajolván, beleegyezett, hogy titokban megkötendő házasság szentesítse a fiatalok frigyét, miután ő is meg volt győződve, hogy ha Messer Sebastiano Ve­nier az összes tanácsnokok jelenlétében a kiengesztelés jeléül kezet nyújt Messer Marcantonio Giustiniani felé, ez elfogadja azt és megbocsát Violantának. A Bandello Luigi novelláiban leírt szöktetések és tit­kos házasságok nem egy akkori asszony és leány fejét csavarták el, úgy hogy ezek csakis könnyelmű csinytettekről és kalan­dos vállalatokról ábrándoztak. A gomsz lélek, a­ki leskelődve hom­polyog, hogy kísértetbe vihesse az embe­reket, csodás utakon kutatja fel áldozatait. Midőn a szerető pár elhatározta, hogy ily segédeszközt veend igénybe, Messer Piet­ro, szeptember hónap levén, ugyanakkor vadászatra ment Bresciába. Francesco en­nélfogva és a segélyére levő nőrokonok elég időt nyertek, hogy kellőleg intézked­jenek; Violanta pedig megszabadult fárad­hatatlan és kellemetlen kémjétől, ki még az utolsó pillanatban is meghiúsíthatta volna tervüket. Ugyanazon időben történt, hogy Paolo Contarinit is kiküldötte a köz­társaság néhány gályával, hogy tisztítsa meg az Adriai tengert a rabló Uskoktól, s rombolja le a dalmatiai és albániai par­tokra épített váraikat. Messer Marcanto­nio Giustiniani ennélfogva megengedte leá­nyának, hogy egyik-másik napot nagynénje házában tölthesse, sőt az öreg ur­ák, ki egészen a nehéz és nevezetes astrologia titkaiba mélyedett, még az sem okozott aggodalmat, ha éjjelre is nagynénjénél ma­radott. Más szegényemberek a legnehezebben találhattak volna papot, ki a szülők és legközelebbi rokonok beleegyezése nélkül is megáldja frigyüket; a gazdagoknak és előkelőknek azonban kivált a mi városunk­ban semmi sem lehetetlen, miután habár folytonos viszályban élnek is az egymásra irigykedő nagy családok, de az alsóbb ren­­dűekkel szemben összetartanak, és sehol sem élveznek oly nagy szabadságot, mint köztársaságunkban. Különben én a Venner­­család szegény szolgája és írnoka vagyok, s igy nem áll jogomban, hogy ily nagy és veszélyes dolgokról itéletet mondhassak. Contarini neje fiatalkora óta ismert egy szegény papot, ki őt is irni tanította volt, s ki most a lidoi töltés közelében levő Sz.­Miklós templom administrator volt. San Nicolót ezenkívül a Contarini-Család­­ból származott egyik Doge építtette volt, s bár több század telt el azóta, a család még most is értékes oltártakarókat, gyer­tyát és más kellékeket ajándékozgat a templom részére, úgy, hogy San Nicolo lelkészei kegyuraiknak tartják a Contari­­nikat. Fra Ambrogio, így hívták amaz ad­­ministratort, ennélfogva nem sokáig gon­dolkozott, hanem készséggel teljesítette kegyúrnője kérését. Messer Francesco kü­lönben is megígérte neki, hogy ha a tizek tanácsa üldözné őt e tettéért, szárazföldi birtokain ad menedékhelyet számára. Ha valaki a remény és félelem hatása alatt az előbbi érzelmét részleg már teljesülve is láthatja, efelé fog hajlani, mint Fra Ambrogis is tette, kit egy előkelő ifjú és egy hölgy kéréseikkel és ajándékaikkal ostromolván, félretevőn aggodalmait, sze­rencsét kisérteni. (Vége köv.) Ausztria Magyarország és Németor­szág szövetségének történetét következő­­képen adta elő Warnbüler ludwigsburgi választóihoz intézett beszédében: „Abban az időben, mikor a birodalmi gyűlés elé terjesztette a német kormány a hadsereg szervezéséről szóló novellát, hivatalosan tudta, hogy Oroszország két mértföldre a

Next