Magyar Polgár, 1880. július-december (14. évfolyam, 149-303. szám)
1880-11-21 / 271. szám
XIV. évfolyam Kolozsvár, vasárnap, 1880. november 21 271 -sik szám. JÜLI SZERKESZTŐSÉG: ORDA-UTCZA, NYOMDA ÉPÜLET. .Vírtelenől Leküldött közlemények nem köröltetnek. jtmilba11 *a kéziratok nem adatnak viasza. lkak bémentei levelek fogadtatnak el. NAPILAP. KIADÓHIVATAL: L . C. NYOMDA ÉPÜLETE (KOkordantexa.) ELŐFIZETÉSI DÍJ: egész évre ... 16 frt. 1 évnegyedre . 4 frt — kr félévre..................8 , egy hóra . . 1 „ RO „ Hirdetési dg: sora 6 kr. — Bélyegideték: minden hirdetés ötén 80 kr. — Nyilt tér: sora 86 kr. Költségvetési vita. Budapest, dot. 18. Az idei költségvetési vita egészen diás jellemű minden eddigitől. És kis egyszerű magyarázata az, hogy a feltett ellenzék nem lépett fel mint art,a szélbal pedig sokkal óvatosabb mit, mint eddig , de épen e körülmény tözetkeztében, még eddigi beszédeinél híresebbek voltak felszólalásai. És az enészetes. Ha pattogni nem tudnak, a tor nem sokat tudnak. Másfelől na* 1:3 meglátszik a szélbal magatartási az a körülmény, hogy belsejében klönböző elemei, ha nem is nyiltan ii nem is erőszakosan, de folytonosan ■dinek egymással. — Ezért voltak isakadva, midőn Tisza kérdést intétt hozzájuk, hogy tulajdonképen a orsónál uniót, Kossuth tanácsára, A úszótól való elszakadást, vagy pedig dulci confoederatiót akarják-e, midőn az ö málló függetlenséget követelve, a ...ami államformát felforgatni akarúl Erre jön agyon országházban és ajtóban különböző magyarázat, de a kikeit, hogy az ,önálló függetlenségi fizikából kibontakoztak volna, és akár Kossuth tanait és akár ezélt alul való solidaritásukat tagadták vol. De ha ez nem válik a szélbalorogházi állásának erősbítésére, bizonyára nem fog az országházon kivüi jó nyugtot engedni nekik; a korvpypárti sajtónak legalább kötelesig. A képviselőknek elodázhatatlan és elolaszthatlan feladata a közönséget kvilágositani azon roppant nagy sötétség iránt, melybe a szélbal törekvéssit és eszközeit burkolja, és azon úgy hacs felől, melyben önmaga van. A mostani költségvetési vita is megélhetett mindenkit arról, hogy a nélhalnak épen elvi álláspontja iggragébb, holott eddig azt hitte és it hirdette, hogy ez a legerősebb. Azt hitte, hogy ha mindennap, tót egy fakk ismétli azönálló függőséget, ez által erős várat épített tsívak, és csak most veszi észre, úgy mihelyt azt a kérdést intézik lati, hogy jelszavát magyarázza meg, ütödöző árnyalatokra oszlott fel és magával jött ellenmondásba. Ezen a évenkell a támadást tovább is vntvm, mert a felbomlás elől a szélbal im szabadulhat ;épen terjedése Ihj veszedelme; ez ellenmondásnak iűzik pedig s z é r ó 1-sz ó ra be fog ilyeskor; csak meg legyen minden to arra nézve, hogy a közönség kiíttíndittassék. Azonban a költségvetési vita még siralmasabb állapotban tüntette fel az u. n. mérsékelt ellenzéket. Ez a repedt fazék most már ép hangot sem tud adni. A régi, nevezetes határozati javaslatok elmaradtak; most már csak egyéni nézeteket és kifakadásokat hallatnak. Így történt az, hogy míg gömöri Szontagh Pál hirdeté, hogy az 1878-iki kiegyezés rész, azt azonnal fel kell mondani: addig Senynyei Pál tiltakozott az ellen ; mig Bittó az 1878-diki kiegyezésben végveszedelmünket látja: addig oldala mellett Széll Kálmán, Horváth Lajos, a két Ernuszt, Fröhlich megbotránkozva hallgatják kifakadásait és még az a ca- cinó-forma club létrejötte is veszélyeztetve jön ezáltal, pedig ez volt az utolsó kísérlet, hogy a repedt falakat, legalább a választásokig, még összetartsák. Ha más ok nem lenne a többség összetartására, az ellenzéknek ez a ziláltsága, tervtelensége, czéltalansága eléggé bizonyítja, hogy Magyarország kormányának vezetésére most más párt nincs, mint az,mely a Tisza-kormányt támogatja. Ha pedig az ember még tovább tekint, akár a múltba, akár a jövőbe, láthatja, hogy a pénzügyek rendezésére követett állandó erőfeszítés, a közbejött nemzetközi bonyodalmak legyőzésével is, eredményre vezet; hogy intézményeink és intézeteink békésen, szépen fejlődnek; hogy fővárosunk, vasúthálózatunk bámulatosan fejlődik; bizony ezeket nem kívánja kockáztatni egy okos ember sem, azokért a haotikus eszmékért és vad szenvedélyekért, melyeket az ellenzéken látunk. Ez a meggyőződés rohamosan fog terjedni a költségvetési vita hatása alatt. H S. TARCZA: Felhők fölött. „Véres napokról álmodom.“ Petőfi. flit mi, a Tárczák, és Csa r na- ■ok lakói?... Vájjon mi nem ép úgy a laphoz tarózunk e itt, a vonal alatt, mint föld- mint «* épülethez, bokor az erdőhöz, Vakefészek az ereszhez ? Ha az emeleten baj van, nem érdeklik a földszintet is ? Ha fekete felhők eresztik lomha szárnyaikat az erdők óriásaira, «*» pillant föl a bokor is ? Ha orkán csap ki rész alá, nem érezi meg a fészek is ? Bár a vonal alatt vagyunk, sokszor 'hgósabban érezzük magunkat a vonal előtt levőknél. Tárcza, Csarnok: két liget. Mig a toalfillet, a bérczen, sokszor az érdemi, ritkán az eszmék villámai czikáznak, minden sor két-három ellenséget lezür : kidig itt, e ligetekben a költészet meleg épsogara keresi föl a bokrokat, hogy dal r> hkaiuta a madarakat. A madarakat, melyek a dallal semmi ^ érdeket nem akarnak elérni, csak azt — daloljanak ! Daluk szívhez szól, mert szívből ered,ből ered, mert a költészet melegágya siót. Hol viharok nem dúlnak ; szenvedők hullámai nem tornyosulnak ; ellentélekek nem viaskodnak ; szóval: hol semmi ok sincs arra, hogy mindent elgázoló csatatér nyiljék, — ott e melegágy épen, romlatlanul fennmarad. Csak is az ily hely igaz világa a költészetnek ! Itt tisztán csilingelhet az élet italának üde forrása: nincs irigy földi béka, mely zöld nyálával bepiszkolja a csillogó habocskákat, s kuruttyolásával elnémítja a „parányi sarkantyúk pengését.* Itt szeplőtlenül szállhat égre a dal: nem áll közbe undok földi szenvedélyek felhője, hogy légi útjában megfertőztesse. Itt emelkedik a szív, vált aranyszint a gondolat ! Itt.. . — Hol? A költészet tiszta, nemes világában. Vonal alatt, — felhők fölötti • Felhők fölött; felül emelkedve mindazokon, kik a véres dráma szereplői voltak ; megtisztulva mindazoktól a földi érzelmektől, melyek rokon-, vagy ellenszenv elnevezés alatt mérlegünket az igazságtól jobbra, vagy balra billenthetnék, vázoljuk magasabb szempontból, földiektől eltekintve, e hét szomorú eseményeit, a mivelődés történet írója egy véres lapot csatol kötetébe , arra e hét története lesz fölírva. A 19-ik évszáz végső napjai, Európában, az emberi mivelődés, és miveltség bölcsőjében, oly tett által lettek beszenynyezve, mely az emberiség nomád állapotában, a vadak rengetegeiben is büntetést vont volna maga után. A legújabb, és legbiztosabb nagy hatalomnak, a sajtónak egyik első rendű védtelen tisztje orozva megtámadva, és félholtra vagdalva egy más czóló, és irányu nagyhatalom két alsóbb rangú fegyveres tisztje által .. . A szellem vérbeköpülve a nyers erő alul.. . Mindannak tetemes része, miért az emberiség anno 1-től e mai napig küzdött: szólás, és sajtószabadság; a személynek, és otthonnak biztonsága , a nyers erő bitorlói által gyilkos fegyverekkel foszlányokra vagdalva . . . És miért ? — semmiért! Ily tetteket ma semmivel, absolute semmivel se lehet indokolni, de sőt menteni, beszámíthatóságukban enyhíteni se. Az, hogy valaki marad, és miveletlen, nem enyhítő, hanem terhelő körülmény. Az pedig, hogy a vadak oly szabadon barangolnak a társadalom veszélyére, akár az és rengetegekben, elsősorban ép a társadalom, másodsorban az állam hibája. Miért tűr magában a társadalom egy külön társadalmat, külön törvényekkel? Ha nem tűrné, bizony nem volna már, mert amit a társadalom erősen akar, az — ha már magának az államnak kezdeményezéséből nem is, a társadalom erélyes föllépésére előbb-utóbb mégis csak kivihető. Hanem mi nem csinálunk semmit. Mikor egy-egy ily elborzasztó esemény fölháborítja a kedélyeket, felzúdulunk, egy-két hétig írunk, szónokolunk, szitkozódunk , hanem aztán a mint buzgóságunk lelohad, egy lépést se munkálunk a végett, hogy azok az állapotok, és okok, melyek az ily eseményeket lehetőkké teszik, megváltoztassanak, illetőleg elenyésztessenek. Hisz’ most egyikünk tűzhelye sem szent, egyikünk élete sem biztos. Annál a királyutczában haramia módra betört ajtónál a mi ajtóink sem erősebbek, annak a királyutczai mártírnak a tagjainál a mi tagjaink sem sérthetlenebbek. Vagy talán ezzel a kettővel veszendőben a latrok magva, s jövőre már csak ezért se volna mitől félni ? Ne feledjük az előző eseteket, melyek — fájdalom — csak arra a logikus föltevésre engednek következtetni, hogy ez a miénk se volt utolsó, annyi indok, amennyi a király-utczai orvtámadást szülte, bármely perezben található, s annyi akadály mellett, amenynyi itt is ellenállott, az orvtámadás mindannyiszor keresztül is vihető. Végkövetkeztetésem tehát az, hogy ily merényleteknek jobban ki vagyunk téve, mint az ormok kórói a viharnak. Ha egy tisztnek nem tetszik arczunk, szavunk, és kabátunk színe, kilesi az alkalmas pillanatot, reánk tör, s ott hagy a vértócsában. Ennnek nem szabad többé így lenni, mert akkor akár Afrika sivatagjain barangoljunk, akár itt, szobánkban izzadjunk kenyérkereső becsületes munkánkban . . . A társadalom kötelessége, hogy fölálljon mint egy ember, s addig hangoztassa : követelje a katonai osztálynak büntető igazságszolgálatás tekintetében a társadalom többi osztályával leendő egyesítését , a fegyver hordozásának szolgálaton kívül való eltörlését, míg az illető intéző körökben nemcsak meghallják, de keresztül is viszik. Egészséges, éber társadalom nem várja be összedugott kézzel, hogy saját szükségleteiről Isten nevében más gondoskodjék, hanem kimondja nyiltan és bátran hogy mire van szüksége, erélyesen kezébe ragad minden törvény által megengedett eszközt, hogy szükségeit ki is elégítse. Lehetne még itt, a felhők fölött, sok egyébnek a megváltoztatásáról álmodozni, mi e mostani tartatlan állapotok javulására többé-kevésbé közrehatna. Így arról a katonai kasztszellemről, arról a téves fölfogásról, hogy civil és katona, két ellenséges érdek képviselője ; arról a szomorú körülményről, hogy nagy keservesen kisajtoit adónk árán feltartunk fiaink számára egy költséges germanizáló intézetet, s fizetünk egy rakás idegen nyelvű, érzelmű és érdekű tisztet, kik közt nem egy a mily jó barátunk a magyar vendégszeretet, és annyira ellenségünk a magyar nyíltság és igazságérzet miatt. stk. stb. De nem akarom túllépni sem csevegésem korlátait, sem a vonal alatt olvasó közönség ízlésének határait. Hasonló tárgyakról a lap emeletén kell beszélgetni, így is sokan nagyképűséggel ás öszszevont szemöldökkel fognak vádolni. De higgye el a türelmes olvasó, hogy az író nem ragadhatja ki magát az események hatása alól. Emberek vagyunk a — a felhők fölött is. * A mi történt — fájdalom — visszavonhatatlan. Ki adja vissza a bűnös merénylet jobb sorsra érdemes áldozatának teljes épségét ? Ki köszörüli ki azokon a nagy eszméken és érdekeken ejtett csorbákat ■■üiüü m áit— melyek ott tátonganak, vádolva államot társadalmat ? Még most is piritja arczunkat a felszökkent vér; még most is zúg keblünkben a fölháborodásnak méreggel és keserűséggel telt vihara, hogy ezredéves nemzeti ünnepélyünkre azt kelle megérnünk, hogy otthonunkban, melyért „elhulljanak legjobbjaink*, néhány sehonnal előtt kutya legyen a magyar...................... Azt a bénaságot s a nemzetnek ez elpirulását nem kárpótolja, nem hozza helyre semmi . . . Bölcs, szigorú és igazságos büntetés némi megtorlást nyújthat ugyan, de hogy az elkövetett roszsza a büntetésben kiszabandó hátrány arányos legyen, ez lehetetlenség. Vannak sérelmek, melyekért a legbölcsebb, és igazságosabb bírák, és legtökéletesebb törvények se tudnak kellő elégtételt nyújtani. Annyival kevésbé a mai előhaladott kor humánus törvényei ily emberekkel, a cselekvénynyel szemben. Mikor mai törvényeinket hozták, a világért sem számítottak arra, hogy közöttük még vadak is maradtak vissza, kiknek a vérontás csak egy kis ebéd utáni kommódzió, mint Afrika vadjainál, kik embertársaik legyilkolásával mutatják magukat. Én a mi törvényeink legszigorúbb szabványát is enyhének tartom a jelen esetben. A lelkiismeretem egy cseppet se riadna vissza attól, hogy e kivételesen köztünk veszett vadak számára kivételesen idéztessék vissza a barbár korok legkínzóbb büntetésneme. . . Vagy, az ártatlanul kiontott vér hull A kolozsvári merénylet alkalmából a „Neue Freie Presse“ hosszabb vezérczikket közöl, melyben élesen megrója a brutalitást. Elmondva, hogy a kolozsvári eset nem az első, mert ott a spalatói, hol három katonatiszt egy sereg katona kiséretében Collanti szerkesztőt hátulról nyílt utczán megtámadta a veszedelmesen megsebesítette. Kételkedik a czikkíró abban, hogy a kolozsvári tisztek Barthát megtámadják, ha nem tudták volna, hogy a spalatói merénylők Zágrábban kényükkedvük szerint sétálgatnak, így azonban a kolozsvári s a spalatói eset közt benső összefüggés van A felindulás, melyet a kolozsvári eset Magyarországban keltett, az országgyűlés beleszólása s a magyar kormány közbelépő őszse, mely nem úgy, mint az Irák kormány, akkor is kellő erélyyel védelme alá veszi a megsértett állampolgárt, ha az az ellenzék soraiban áll, kétségkívül elő fogja idézni a gyors és kielégítő megtorlást. A katonai bíróság ily esetekben semmit sem ér, mert enyhén szólva, a katonai bíróság az alkotmányos államban anachronizmus. Remélhető, hogy a kolozsvári és spalatói eset után a képviselő testületek korszerű reformokat fognak behozni a katonai bíráskodásba. E tekintetben — végzi a nevezett bécsi lap — bármily szégyenítőleg hangozzék is, a magyar képviselőház akciójára sokkal nagyobb reményeket építünk, mint a képviselőházunkéra, melynek többsége rokonszenvez oly bírói eljárással, mely a múlt századból veszi eredetét. A képviselőház igazságügyi bizottsága e hó 18 án délután 5 órakor tartott ülésében hitelesítette a kényszeregyezségre vonatkozó intézkedéseknek az utóbbi ülésben tárgyalt részét. Ezután áttért a bizottság az előadó által szerkesztett és a tagokkal közlött vegyes és átmeneti intézkedések tárgyalására. Az előadó javaslatára a 261. § t elvben elfogadták és azzal egészítették ki, hogy az ebban jelzett cselekvényt vétségnek minősítik és 3 évig terjedő fogságot és ezer forintig terjedhető pénzbírságot, nemkülönben hivatalvesztést állapítanak meg az elkövető ellen. A 266. §-t elvben elfogadták és kimondották, hogy az is büntetendő, aki másnak előnyt adott vagy ígért Ez a cselekvény is vétség s a büntetést két évig terjedhető fogságban és 500 frtig terjedhető pénzbírságban állapították meg. A 269. §-ban tervezett és a bejegyzett kereskedők nejeinek előjogaira vonatkozó intézkedéseket az előjog részletezésével a 266. §-hoz tették át. A 267. §-t azzal egészítik ki, hogy az 1876: XXXVI. t. czikknek idevonatkozó szakaszait idézik. A 268. és 269. §§-okat változatlanul elfogadták. Ezzel a bizottság a csődtörvényjavaslat tárgyalását befejezte és abban állapodott meg, hogy a törvénykezési rendtartásra vonatkozó törvényjavaslatot a jövő keddi ülésen tárgyalja, hogy megállapítsa azon alapot, amelyben a javaslatot tárgyalni fogja. Ezután a bizottság hozzáfog a forgalom tárgyát képező értékpapírok megsemmisítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalásához, hogy e tárgyalások alatt a törvénykezési rendtartásra vonatkozó javaslat előadója a beterjesztett javaslatot a keddi ülés megállapodásához képest átdolgozhassa. Bittó István nyilatkozata — váratlan és óriási hatást szült különböző irányban — mondja az „Eb s.“ Alig végzi Bittó beszédét, Széll Kálmán látható izgatottsággal hozzá rohant és súlyos szemrehányásokat tett neki, a miért az 1868 ki kiegyezést úgy elkárhoztatá s ezt úgy állitá fel, mint a 67-ki műnek is megrontóját s egyúttal kijelenté Széli, hogy ő most már a közös klubba be nem léphet. Az egyesült ellenzék közhelyiségében tegnap értekezlet tartatott. A tagok, az említett forrás szerint, nagy számban jelentek meg. Az elnök göm. Szontágh P. tanácskozási tárgyul egy közös „ellenzéki kör” alakításának eszméjét tűzte ki, mint ez az előző értekezleten már megállapittatott. De senki fel nem szólalt s tanácskozás szoros értelemben véve nem történt. Általában úgy látszott, hogy a legnagyobb rész hajlandó az eszmét elfogadni, de a végleges megállapodás a költségvetési vita további fejleményeitől tétetett függővé s e czélból a tanácskozás vasárnapra halasztatott. Az elhalasztásra lényegesen befolyt az egyesült ellenzék egyik ifjabb notabilitásának, ki b. Sennyeyvel a legközelebbi viszonyban áll, azon kijelentése, hogy ő újabb fiaskóba belemenni nem akar s azért a tárgyalás felfüggesztését javasolja. Bittó beszéde folytán most már a közös klub sorsa is kétes s néhányan a mérsékelt ellenzék tagjai közül inkább a kormánypártba hajlandók visszamenni, a legközelebbi értekezlet vasárnap lesz. A képviselőház pénzügyi bizottsága e hó 18 án esti 6 órakor Mórica Pál elnöklete alatt ülést tartott. A kormány részéről jelen voltak Tisza Kálmán miniszterelnök, Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter. Az ülés megnyitása után Rakovszky István előadó terjesztette elő a hadmentességi díjról szóló törvény szakaszának ideiglenes módosításáról szóló javaslatot s azt elfogadásra ajánlja. Hegedűs Sándor és Szapáry gr. pénzügyminiszter rövid felszólalásuk után némi styláris módosítással elfogadták a törvényjavaslatot. Ezután a megyék 1881. évi közigazgatási árva és gyámhatóságai költségeinek fedezéséről szólójavaslatot tárgyalták és elfogadták. Végül az állandó országház építéséről szóló jelentés szövegének hitelesítése után véget ért az ülés azzal a kijelentéssel, hogy a kereseti adóra s a kölcsönös önsegélyző egyleteknek nyújtandó adókedvezményről szóló törvényjavaslatot a jövő hétfő- *-‚*ο•- ‘■»-fe r-i"' « bizottság, a fogyasztási adókra vonatkozójavaslatot pedig akkor, midőn a kereskedelmi kamara befejezi e javaslat tárgyalását. Az országgyűlési egyesült ellenzék értekezletet tartott 0 hó 18-án este. A tagok nagy számmal jelentek meg. Tárgyalták a párton kívül állók által az egyesülés érdekében előterjesztett javaslatot. Az indítvány ellen senki sem tett kifogást, sőt a hangulat arra vall, hogy az értekezlet elvben elfogadta, határozatot azonban nem hozott, hanem abban állapodott meg, hogy érett megfontolás után a költségvetés tárgyalásának lefolyásától teszi függővé határozatát. Az országgyűlési függetlenségi párt tegnapelőtti értekezletében tárgyalta az ötös bizottságnak az orsz. függetlenségi párt szervezkedésére vonatkozó jelentését. A jelentés általános tárgyalása előtt kimondták, hogy a jelentés értelmében a tavaszszal tartandó országos nagygyűlés előtt orsz. pártértekezletet hívnak össze Az orsz. pártértekezlet napjául jan. 22-két és 23 kát tűzték ki. 4 katonai fegyelem ügyéhez. IV. Vannak bizonyos traditiók az osztrák hadseregben, melyek nemzedékrőlnemzedékre szállván, még ma is közös hadseregünkben élnek. Megengedem, hogy a traditiókban sok jó és szép lehet, de van sok rész is közte. A jót kár lenne elejteni; a roszat, a mi nem árt, meg lehet tűrni, de a mi árt, ami gátolja azt, hogy közös hadseregünk a reá nehezedő súlyos feladatnak az állam mai helyzete s jogviszonyai szerint megfeleljen, azt nem lehet megtűrni, azt le kell rontani, avval végkép szakítni kell. Ha Európa államain végig tekintünk, az egyetlen egy Oroszországot kivéve, tapasztaljuk, hogy a hadsereg mai napság már nemcsak a koronás fő védbástyája, mely mint válaszfal trón és nép közt áll, arra hivatva, hogy az absolutisticus hatalmat be és kifelé kiterjeszsze. A hadseregek ez idő szerint védői az államnak, a társadalomnak bel- és külellenség ellen. Az osztrák hadsereg, melyet ma közösnek nevezünk, azon időben vette kezdetét, amikor a Habsburg-ház Európa politikai szinterén kezdett fellépni. Azóta sorsa folyvást a dynastia sorsához volt kötve; részt vett az az uralkodóház fénynapjaiban úgy, mint a vész idejében, mindig hű támasza volt a trónnak egyik álam sem mondhatja, hogy Iladari vqj- - ■‘r,’, • . miénk. Francziaország dicsekedhetik ugyan, hogy az első állandó hadserget ő állította fel, de ezen első franczia hadsereg ma már nem létezik, elmerült az a nagy franczia forradalom hullámaiban s magával sodorta a régi időkből átörökölt traditiókat is. Azon hadsereg pedig, melyet Francziaország ma bir, sokkal újabb keltű ; traditiói csak I. Napóleonig érnek fel. Ezen régi hadsereüinknek van múltja; nem egyszer mentette meg a trónt a végveszélytől. Nincs ország Európában, melynek földje e hadsereg vérét nem itta volna. Zászlói látták a baltitengert, látták az Adriát egészen jó mélyen lent a méhében roszakat forraló Vezúv és Retna tövéig, látták az atlanti óceán partjait úgy, mint e Balkán félsziget belsejét. Részt vett a hadsereg 4 évszázon át Európa minden küzdelmeiben, s részt fog venni marazon nagy tusában is, melyet a maszka előbb-utóbb egész Európával fog megkezdeni, s akkor e hadsereg, ha isten megsegít, fogja látni a Don és Volga partjait is. Ilyen hosszú mult után nem csoda, ha e hadseregben a traditióknak egy egész sora él, mely, hogy úgy mondjam, minden szét lengi át. Ámde a 4 évszáz alatt az idők is megváltoztak. Az absolutismus ideje, amelynek első mézes heteiben e hadsereg született, lejárta magát; az örökösödési, vallási s nem tudom még miféle ürügy alatt megindított hódítási és foglalási korszak, melyben e hadsereg, változó szerencsével, oly tevékeny részt vett, régen letűnt, átengedvén a politika színterét a józan ész diktálta önfentartási elvnek. Ebből folyólag kell, hogy ezen régi hadsereg a traditiók azon részével szakítson, mely a trón intenzióival úgy, mint a ma uralkodó situatióval ellentétben áll. S ez az, amit hangsúlyozni akartam. A fegyelem ezen traditiók kifolyása, s e kettő jellemzi a hadseregben uralkodó szellemet. Amíg a traditiók azon része megmarad, mely a hadsereget védfalnak tekinti trón és nép között, s helyébe a jelenkor elve nem lép, mely szerint a hadsereg a társadalom védője, mind addig a szelleme és fegyelme a régi marad. Amíg a tiszti karban egy Ristow akad, ki a nemzetiségben okot lát, katona és katona közt különbséget keresni, mind addig nem mondhatjuk, hogy a traditióknak ama bizonyos része elejtetett volna, s amig ez nem dolgutaj tm *vqj --— " "■ • w— régi fog maradni. Távol legyen tőlem, hogy én abból, mit két ember, ki önmagáról, katonai esküjéről, trón és állam iránti kötelességéről felejtkezett, elkövet, következtetéseket vonjak az egész tiszti karra nézve. Sokkal jobban ismerem én a kart, melynek magam is tagja voltam, hogysem képes volnék feltenni, hogy a két elvetemedett egyén gondolkodási módja és cselekvése a tisztikar helyeslésével találkozzék. Jól tudom, hogy e kar színe-java már rég szakított azon elvekkel, melyek a jelen kor mostani viszonyaival össze nem férnek. Ámde nem lehet tagadni s a Ristow esete bizonyíték rá, hogy a tisztikar (habár igen gyér számban)