Magyar Polgár, 1881. július-december (15. évfolyam, 147-298. szám)
1881-12-11 / 282. szám
Először is a magyar fővárosnak 360.000 lakosa van; ebből magyar nem kevesebb, mint 198.000, német nem több, mint 119.000 ; a többi nemzetiség a magyar fővárosban alig érdemel figyelmet, kivéve a tótságot, mely 21.000 lélekkel szerepel. Az érdekes nemzetiségekből ott látunk még 400 oláhot, 1700 horvát-szerbet és 7000 külföldit. Szóval ebből az a tanulság, hogy Budapest csakugyan magyar főváros, a magyar elem dominál benne, a magyar elem van hatalmas túlsúlyban valamennyi más nemzetiség felett. Komolyan itt velünk, ami különben a nélkül is tudva volt, csupán csak a német elem konkurrál. De ez sem afféle magyar faló vad német, mint teszem azt a kedves szászok egy része, hanem igen hazafias és tisztességes érzületű népség. Ennek 119,000 lélekre menő, tagadhatatlanul tekintélyes számát a budai nyárspolgárság, a kőbányai németség, a 70.000 főre menő zsidóságnak egy nagy része, valamint a circa 20 ezer főnyi osztrák és külföldi illetőségű németek teszik ki. A más nagy városok népességeinél tett és statisztikailag konstatált tény igazolva van a magyar főváros lakosságánál is, az t. i., hogy a népességnek csak egy kisebb része városi benszülött, a nagyobb részt pedig a kivülról jövő bevándorlás adja, úgy hogy az ez által nyert succrescentia jóval nagyobb, mint a tulajdonképeni autochton lakosság. Így látjuk, hogy Budapest 360,000 lakosságából csak 151,000 születt Budapesten, a többi mind kívülről költözött oda be, és pedig beköltözött csupán a sajátképi magyar területről nem kevesebb, mint 166,636 lélek. Ha ezen számhoz hozzáadjuk a Budapesten születtek 151,881 számát, kijön 328,517. Csak ami ebből fenmarad, 360,000-ig költözött be Ausztriából, külföldről s Horvátországból. Látszik ez adatokból, hogy főleg a magyar területről, a megyékből beköltözöttek 166.000 főnyi száma adja a főváros magyar anyanyelvű közönségének legnagyobb s leghatalmasabb contingensét. Ez a megyei magyar bevándorlás adja meg tulajdonképen a fővárosnak a magyar jelleget. És itt, azt hisszük, érdekes lesz tudni, hogy az erdélyi részek mennyi contingenst szolgáltatnak a magyar főváros lakosságához. E tekintetben a statisztikai adatok a következőket mondják: Van Budapesten erdélyi megyékből való illetőségű ember : Alsó-Fehérből 183, Besztercze-Naszódból 42, Brassó megyéből 113, Csikból 87, Fogarasból 26, Háromszékből 149, Hunyadból 118, K.-Küküllőből 48, Kobzából 399, Maros-Tordából 191, N.Küküllőből 80, Szebenből 220, Szolnok-Dobokából 223, Torda-Aranyasból 58, Udvarhelyből 67, összesen erdélyi illetőségű ember tehát csak 2004 van Budapesten. Ha végig néz az ember az illetőségi rubrikán, biztosra veheti, hogy a legcsekélyebb létszám valamelyik erdélyrészi megyéből való s tényleg úgy is áll a dolog, hogy a szoros értelemben vett Magyarország megyéi közül csupán Tornát és Ugocsát kivéve, egyetlen egy sem szolgáltat oly kevés népességet a fővárosnak, mint az erdélyi megyék. Különösen sajnos, hogy a székelység oly nagyon csekély számban van képviselve a fővárosban Pedig nem szükséges magyarázni és hoszszasan fejtegetni, hogy például csak 10—15,000 főnyi székelység is mily roppant mérvben mozdítaná elő a magyarosodást. Főleg a székely nőcselédek, mint szakácsnő, dajka, komorna, pestra bírnának itt megbecsülhetlen nemzeti missióval. A sajtóban évek előtt volt is szó róla, hogy mily gazdag keresetforrás nyitnék itt a fővárosban a székelységnek, a tulajdonképi székely néposztálynak, az építkezéseknél, melyek folyton roppant számúak, a hajószállítmányok kirakásánál stb., mely munkát majdnem mind a tótok végzik , azonkívül mint különféle bérkocsisok és házmesterek is bőven kaphatnának alkalmazást, mely utóbbi két foglalkozási kört jobbára németek töltik be. Sajnos nagyon, hogy a székelyföld geographialag oly messze esik a fővárostól s a közlekedési eszközök sem valami kedvezők. Mindamellett, ha volna erély és akarat, erős, segítni lehetne a bajon. Például a székely közművelődési egylet kiterjeszthetné figyelmét a székelység érdekeinek emez oldalára is. Adhatna magának olyan szervezetet, hogy annak egyik ága egyenesen és kizárólag annak szentelné magát, hogy a székelységnek a fővárosba tódulását irányítsa, eszközölje és elősegítse, — helyszerző vagy közvetítő bureau útján. Ez nagyon áldásos, hasznos vállalkozás volna — a főváros szempontjából, meg a székelység érdekei tekintetéből. És megjegyzendő az is, hogy a tulajdonképeni házi cselédségnek Budapesten több mint fele tót és német. Tehát bőven nyitnék tér a székelységnek, csak legyen, aki ügyét fölkarolja erős akarattal. Hogy ismét magára a fővárosra térjek vissza, tagadhatlan, hogy, egyebektől most eltekintve, a magyarosodás tekintetében is óriásilag haladt. Akik 25 év óta nem látták Budapestet, most alig ismernének rá és ha békés fejlődésünk lesz, 20—25 év múlva a 119.000 főnyi német elem le fog olvadni a minimumra. Éspedig nemcsak a megyei beköltözés hatalmas magyar áramlata következtében, hanem az iskolák által is. Oh, e téren lélekemelő haladás történt. Maga a főváros tömérdek számú nép- és polgári fiú- és leányiskolákra, két főreáltanodára egy félmilliónyit költ évenként s a mellett a különféle felekezetek s az állam maga hatalmasan mozdítják elő az iskoláztatás által a magyarosodást. Csupán a fóvárosi községi tantestület száma nem kisebb mint 600. Az iskolába járó ifjú nemzedék nyelve, szive, érzelme : magyar, így haladva tovább, egy negyedszázad alatt a zérus fokra fog szállni a német Journálok közönsége s az idegen szó ritka lesz a magyar fővárosban, ritka, mint a fehér holló ! A kettőnk között mégis te vagy az elégültebb J Oh Margit, én rósz, nagyon rósz lehetek! — kiáltott fel, egy karszékbe dobva magát, s minden benyomást, hiven viszszatükröző arcza egyszerre sötét, komor kifejezést öltött. — Nem vagy te rósz, Blankám, csak elkényeztetett szeszélyes gyermek, akit, mivel mindenki szeret, senki sem tud megregulázni—szólt,helyéről felkelve, Blankához lépve , gyöngéden simogatva szép göndör haját. — Csak te némelykor, te okos kis öreg asszony. — Majd megreguláz más, csak kerülj egyszer hatalmába, — folytatá Margit. — Be jó, hogy olyan higgadt, komoly férjed lesz, a minő Gábori Ő majd le fog szoktatni bohóságaidról, s ha boldog leszel, nem fogsz unatkozni. Azt hiszed, én nem. Egyszer alig hiszem, hogy valaha Gábor nejévé legyek. — Hogyan! tán nem szereted őt?— kiáltott fel élénken Margit. — Legalább nem úgy, amint én képzelem, hogy szeretni tudnék. — De Istenem! mi kifogásod lehet Gábor ellen ? Hisz ő olyan kiváló ember, mind külsejére, mind jellemére, mind szellemi tulajdonságaira nézve, annyival több mindazoknál, akiket ismerünk — mondá hévvel Margit. — Na nó, vigyázz kedvesem, túlságos lelkesültséggel magasztalod — mondá hamis mosolylyal Blanka. — De Blanka, kérlek, mit gondolsz? — mentegetőzék mélyen elpirulva Margit. — No csak ne pirulj, nem gondolok én semmi rosszat, nem is tagadom Gábor — S miért ne beszélnék előtted, aki iránt olyan határtalan bizalmat érzek, sőt többet is mondok. Lásd, én meg vagyok győződve, hogy mint Gábor neje nem lennék boldog, még jobban unnám magamat, és még több bohóságot követnék el. Márpedig annál jobban becsülöm Gábort, jeles tulajdonait, beismerem, hogy ő mind helyzetére, mind egyéniségére nézve a legjobb parthie lenne reám nézve, ha én nem az lennék, ami vagyok. De így tökéletessége inkább elriaszt, mint vonz; higgadtsága nyomasztólag hat reám. Tartok tőle, de nem szeretem. — Pedig ő szeret téged! — Alig hiszem. Azt vélem inkább, hogy ő is épen úgy rabja egy régi, mondhatni tudtunkon kívül, szüleink által kifőzött egyességnek, mint én, s ép oly örömest rázná le magáról e nyomasztó kötelezettséget , csak azt nem tudja, miként kezdjen hozzá. — Blank?, az égre, hogy beszélhetsz én érzem, hogy minderre szükségem is lesz, ha ideálomat feltalálom ; mert az nem egy józan, becsületes férj, ki mellett nyugodt, nyárspolgári életet élhetek, (huh!boradok ennek még a gondolatától is) hanem egy szilaj lovag, kinek szépsége el láthit, módúra lebilincsel; a ki, meglehet zsarnokom leend, s én épen ezért imádni fogom. — De Blanka, honnan merited ezeket a különös eszméket? — Szivemből, Margit, s az emberi szívben annyi ellenmondás rejlik: rosszak, hálátlanok vagyunk mi emberek, ritkán jutalmazzuk szeretetünkkel azokat, kik egész gyöngédségüket reánk vesztegetik. Hisz lásd, Margit, miért szeretlek, miért becsüllek én téged annyira ? Azért, mert mindig korholsz, nyíltan megmondod véleményedet bohóságaim felett, s miért nem tudom úgy tisztelni szüleimet, mint ahogy tán kellene? azért, mert mama minden szeszélyemnek enged, minden kedvemet betölti, csodál, imád. Apám pedig épen úgy minthogy őt nevetség tárgyává óhajtsam imádja mamát s meghajol kívánságai előtt, tenni- s bármily helytelenek legyenek is azok. Ne — Blanka, te elrémitesz! — Nekem olyan férj kell, akit szeressek, különben nem lesz jó. Hah Margitom! mint tudnék én szeretni ! Lángolón, szenvedélyesen, egész a vétekig! — mondá felugorva s szilajon megrázva fürtös fejét, mialatt különös, határozatlan színű szemei sajátságos, phosphorszerü zöldes fényben ragyogtak. — Mi minden áldozatra képes tudnék lenni azért, akit így szeretnék! Le tudnék mondani érette mindenről, dolgozni, nélkülözni játék lenne nekem, rabszolganője lennék örömest. És ítélj el, Margit, hogy ezt kimondtam, csak neked, csak előtted tevém. Én tudom, hogy ez rész, helytelen, de úgy nyomta a szívemet, hogy kénytelen valók vele. Oh szánj engem, Margit! —kiáltott fel barátnője nyakába borulva s arczát zokogva annak keblébe rejtve—szánj engem, ez véletlen fájdalmat okoz nekem! — Szegény Blankám! szánlak, valóban szánlak! De lásd, e vallomásod után meg nem foghatom Gábor iránti hidegségedet. Hisz ő nem vak gyöngéid iránt, szintén megmondja véleményét, így— Igen, de hidegen, rosszulásán át nem sugárzik a szeretet melege, azért nem is bír azzal hatást kelteni. S én tudom, hogy ha neje lennék, akkor is csak úgy lenne, h úgy komolyan megmondaná véleményét, én nem hallgatnék reá, s ő ezt látva, hidegen elvonulna. Hah! nem ilyen férj kell nekem, hanem olyan, a ki egyik perezben haragjának egész szigorát éreztesse velem s a másikban lángoló, túláradó érzelemmel szorítson szivére. — Különös egy leány vagy te, Blanka; félek, az élet nehezen fogja kielégiteni igényeidet, le élő ellenmondás, te! — Meglehet, Margit — felelt Blanka, egy törpe zsámolyra kuporodva, könyökét térdelte s fejét kezére támasztva; s a mint kószált haja előrt hullott a komor kifejezésü arczra, merő ellentéte volt annak a nevető, vidám gyermeknek, a minőnek ezelőtt csak néhány perccel mutatkozott. — Én nem is hiszem, hogy boldogságra legyek alkotva. Sejtem, hogy az életben sok szenvedés fog érni, de ha a köznapi nyugalmas élet s bármi nagy küzdelmek között kell választanom, százszor inkább nyúlok ezek után. — Mit csináltok, gyermekek, mivel mulattok ? — szólalt meg egy finom női hang, kissé segélyes beszédmodorral s a szoba, vagyis inkább terem ajtajában drága és választékos, bár korához kissé fiatalos öltözékben, Blanka mamája jelent meg. (Folyt, köv.) A véderőről szóló novella részletes tárgyalásit csütörtökön kezdte meg az osztrák birodalmi tanács képvselőháza. Hosszabb vita fejődöt ki a novella 4 ikra felett, mely a tengerészetnél a tettleges szolgálati kötelezettséget egy évvel meghosszabbítja, de viszont a tartalékban a szolgálati kötelezettséget megfelelőleg rövidebbre szabja, a e mellett a póttartalékban a szolgálati kötelezettséget, mely eddig a betöltött 24-ik évvel véget ért, tíz évre kiterjeszti. A bizottság kisebbsége a többséggel szemben az eddigi törvényes intézkedések fentartását indítványozta s az indítványt Rockbauer indokolta a házban. Az egyesült baloldal többségének óhaja folytán azonban az indítvány visszavonatott. Ugyancsak a bizottság kisebbsége a 21 ikg nál is terjesztett elő külön véleményt. E szakasz az egy évi önkénytesekről szól, a a bizottság kisebbsége az ezen szakaszban adott kedvezményt odáig akarta kiterjeszteni, hogy oly védkötelesek, kik a képzetség bizonyos mérvét kimutatják, két évi tényleges szolgálat után a tartalékba helyeztessenek át. A képviselőházban dr. Herbst indokolta a különvéleményt, — kifejtvén, hogy a magasabb képzettségű egy évi önkénytesek és a tudatlan újoncz között van egy középképzettségű osztály, melynél a katonai kiképeztetést szintén rövidebbre lehet szabni, s ezek két év alatt altisztekké teljesen kiképezhetők. Ezen indítvány ellen a honvédelmi miniszter hosszabb beszédet tartott, melyben a normális tényleges szolgálat érdekei szempontjából kivihetetlennek nyilvánítá azt, hogy a szolgálati idő tekintetében még több osztályok állottassanak fel. — A tárgyalás e szakasz felett folytathatni fog. BISMARCK TERVE a munkáskérdésben. Egy mozzanatra hívjuk fel a figyelmet, melynek még csak előjátékát látjuk, de máris nagy hullámokat vert fel, értjük a behozni szándékolt állami munkás -baleset-biztosítást. Bismarck herczeg, tán mivel a vállalatokat a felelősségi törvény által terhelve, vagy mert a munkást fedezve nem látta, egy ily állami intézet felállításának viharába ment be. E mozzanat az által vette kezdetét, hogy Sturm képviselő a német birodalmi gyűlésen 1879 első napjaiban indítványt nyújtott be az iránt, miszerint kéretnék fel a birodalmi kanczellár, terjesztene be törvényjavaslatot, melynek alapján, miként a bányásztársulatoknál, úgy a gyármunkások részére is, kötelező nyug- és rokkantsági pénztárak állíttatnának fel ennek következtében felkéretett, mégpedig azon jelzéssel, hogy a pénztárak nemcsak a munkásnak, hanem azok özvegyeinek és árváinak is segélyt biztosítsanak, hogy a díjt a munkások és munkaadók együtt hordozzák, a pénztárt együtt igazgassák, s a felügyelet az országos hatóságokra tétessék át. A birodalmi kanczellár ez irányban bocsátotta ki 1879 aug. 4-től a német kormány hoz körlevelet. S egyidejűleg evvel a bochumi vasöntöde igazgatóját Baaret magához hivatta. Mire Baare egy emlékirat alakjában, melyben kimondatik, hogy az a bányákra, minden gyári iparra, a mezőgazdászata is kiterjesztetnék, az alapelvek átadattak a nyilvánosságnak, még pedig azon változtatással, hogy a díjfizetésbe a községek, mint a kikre a szegények eltartása esik, szintén bevonassanak. Már 1875-ben Basel kanton törvény.... H 0 farms azont mondják. Holott az egyéni szabadság csak hozása előtt »tt nem »klór vek«»a W«*› ““S“-“A nem ment keresztül. Maga Baare nem késett nyilatkozni, hogy a nyilvánosságra jött tervezett atyja sajátlag ,Hoffmannal a"biztosítási szaklapok, melyek az Állam e beavatkozását a magánbutosítás ielyre hárányosnak láják, heves támadásokat, a biztosító társaságok ellene ker-Állam e DeavaiAu*»°“* ,, v°— . meryre hárányosnak láták, heves támadásokat a biztosító társaságok ellene kérvényt’intéztek. Az államkanczellár e közben megteremtette a közgazdászán tanácsot mely behívott szakértőkből állíttatott össze: az elébe adott két kérdés közül egyik ezen biztosítás volt. A mztoisnas kötelezettsége többséggel átment, de a díjfizetés oda módosíttatott, hogy mellőztetvén, a község egy részét a munkaadó, egy részét a munkás fizesse. A törvénytervezet 1881 elején a szövetségi tanács elé került, még pedig azon formában, hogy a 750 márkát nem kereső munkás díjának *,-hát, a munkaadó és az az országos szegény alap, vagy állam kik 750 márka keresetnél többel rendelkeznek, azok díjának felét a munkaadó, felét a munkás fizesse. Már maga a kötelezett biztosítás eszméje visszatetszést szült; az pedig, hogy a díj egy része az állam által hordoztassak, államsocialismusnak kiáltatott ki. Hoszszas vita keletkezett. A birodalmi kanczellár tekintélyének egész súlya kellett ahoz, hogy a törvénytervezet bár módosításokkal 1881 márczius 1-én átmenjen. S következése lett, hogy a törvénybe, a kihagyott vasúti s tengerészeti személyzet mellett, a mezőgazdasági munkások sem vetettek fel; a négy héten aluli munkaképtelenség a betegsegélyző-egyletek működésének hagyatott, azonban az, hogy 750 márkánál kevesebb keresettel bírók díjának */,ad részét a munkaadó, 1h-&a részét a birodalom (de nem az állam) fedezte, keresztül ment. A kárpótlás a teljes munkaképtelenség esetére, a kereset 66*/i°/o. a részletes munkaképtelenség esetére 25—50%-ban állapíttatott meg; halálesetére az özvegyek, árvák és szülők részére a munkabér 20—250/s-ba lett kiszabva. A november 17-én elhangzott trónbeszéd a birodalmi gyűlés napirendjére tűzte. S feszült figyelemmel lehet várni, mi lesz a sorsa, annyival inkább, mivel a trónbeszéd már jelzi, hogy utánna az aggkor és rokkantság által előidézett munkaképtelenség állami biztosítás útjáni fedezése fog következni. E törvénytervezet három nagy és nevezetes elvet tartalmaz: a) hogy állami, illetőleg birodalmi legyen, berlini székhellyel; b) hogy kötelező legyen, mégpedig mind a munkaadóra, mind a munkásra nézve; c) hogy a 750 forinton felül kereső munkások díját a munkaadó és munkás, azon alól egy részét a munkaadó, más részét, tehát a munkás részét, a birodalom fizesse. E tervezet oly heves támadásoknak volt és van kitéve, mintha minden alapelve új gondolat volna. Communismust, socialismust, despotismust, cesarismust kívánnak benne felfedezni. Nem lesz felesleges bár futólag megvilágítani, mi bír benne történelmi múlttal, mi benne új. Állami baleset-biztosítást akar, vagyis az állam által akarja biztosíttatni, dól altatni, garantíroztatni. Alig van állam Európában, mely állami biztosítást ne hozott volna be. A tűzbiztosítás terén különösen a germán államok épen előszeretettel viseltetnek iránta. Anglia Francziaország, Dánia állami életbiztosítókat állított. Francziaország pedig, épen a munkás-balesetbiztosításra nézve, egész odáig ment, mint akar menni Németország, állami intézménynyé tette, csak hogy kötelezettség nélkül. Kifogásolják, hogy a tervezet kötelező biztosítást akar. Despotikusnak, az egyéni szabadsággal ki nem egyeztethetnek hozüs maga volna kötelező. Az államivataloknál szintén kötelező a nyugdíjbiztosítás, a rendszerben fekszik, hogy aizetésből levonatik a díj; senki sem köteleztetik, hogy állami hivatalnok legyen, s ha a lett, ha a kötelezettség által elvesztettnek hízi e részbeni egyéni szabadságát, kilép s azonnal visszaszerezheti. Különben is Németország a tűzbiztosítás teren épen kezdeményezője, s miután több állam követte, zászlóvivője a kötelező biztositásnak. Ha a ház, mint adóalap fenntartása érdekében áll az adamnak, ép oly érdeke a népesség védelme, a szegényügy rendezése. S miután a munkás oly foglalkozást választ el pedig szabadon, mely veszélyesebb, mint a nagy többség foglalkozása, kivételes helyzeténél fogva a kivételes intézkedés nem egyéniségére, hanem foglalkozására esik. Mi benne eredeti? az, hogy az államot egyik díjfizetőnek állítja be. Ez az, mi az elbírálást és pedig méltán felhívja Anglia azon kötelezettsége határait, melyben a Friendlyk tőkéje magasabb kamatozása, s az állami életbiztosítás garantirozása által magára vállalt, a valószínűség határai között ismeri. Francziaország a munkásbiztosítás támogatására 10 milliót tett folyóvá, kötelességének szintén határt vetett. A ráfizetésre az államnak az életbiztosításnál készen kell lennie, annyival inkább a balesetbiztosításnál, mivel a balesetből következő halál, s különösen az ebből következő munkaképtelenség kockázata tisztázva nincs. Miért is azoknak, kik az államot e kötelezettségtől óvni kívánják, sok igazuk van. E kötelezettség mondhatni örök, de mindenesetre kettős: egyszer miként Anglia és Francziaország garantírozza a deficitet, másodszor a díjfizetéshez is hozzájárul. De ha szintén e pénztárt idővel liquidáltatni is lehet, a hozzájárulás addig is annyira bizonytalan, hogy az évi költségvetések alkalmával mindig kérdésessé válnék, mit kell e czélra előirányzani. Ahonnan ki lehet mondani, hogy az állami segély mint elv, helyén van, s miután az állam kockázatokba nem bocsátkozhatik, a segély határait, legyen az egyszeri, vagy évi, az államnak pontosan ismernie kell. K. L. ORSZGGYŰLÉS: A képviselőház ülése deczember 9-én. A képviselőház mai ülésében a Szerbiával kötött különféle szerződések beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatokat tárgyalta. Nagyobb vita a közönséges bűntettesek kölcsönös kiadatásáról szóló törvényjavaslatnál fejlődött ki. Herman Ottó elmondott beszédével nagy megütközést keltett pártjában és az egész házban, amennyiben a királygyikosság theóriását hozta szőnyegre. Irányi Dániel mindenekelőtt kijelentette, hogy a Herman baszédét rosszalja, azt a párt nem engedte meg s ő egész más okból (a menekültekről szóló rész miatt) nem pártolhatja a törvényjavaslatot. Németh Albert is jónak látta beleszólani a vitába, elítélte ugyan a Herman theóriáját, de egyúttal idézte amai franczia ügyvéd védőbeszédét, aki szerint a politikában nem emberek, hanem akadályok vannak s nincs gyilkosság, csak akadályok elhárítása. Tisza Kálmán miniszterelnök erélyes hangon utasította vissza azt, hogy e házban a királygyilkosság szóba jöhet, nehogy ama gyalázatos feltevés merülhessen föl, hogy létezhetik Magyarországon párt, amely a királygyilkosságot megengedi. Hogy ilyeneket, mint amiket Herman elmondott, e házban büntetlenül el lehet mondani, ez bizonyítja a létező alkotmányos szabadságot. (Verbovay közbeszól: Miért nem hozat zsaudárokat ?) Tisza Kálmán . . . azok szoktak zsaudárokkal kormányozni, akik az ellenvéleményt még ki sem akarják hallgatni. (Nagy derültség. És annál inkább kéri a javaslat elfogadását, hogy ez által a fölmerült kérdés álta elkövetett gondatlanság herreütve legyen. A Németh beszédére a Pilátus lémosását hozta fel a kormányelnök honlaul, mire Németh Albert a találástól elkeseredve, vastag személyeskedést engedett meg magának, azt mondván, hogy nem ő, hanem a kormányelnök a Pilátus, aki ez oldalon (balra mutat) 7 évig hazudott, s ottan a hül, 6 évig calol (Nagy zaj. Rendre! Rendre! felkiáltások.) Elnök Németh Albertet a sértésért megrója. (Helyeslés.) Ugron Gábor Herman Ottó nevében visszautasítja a miniszterelnök által használt ,gyalázatos“ kifejezést, mire Tisza megjegyzi, hogy nem a képviselőre értette ezt, hanem a fölmerülhető föltevésre. Eötvös Károly is segített a támadásokban. Tisza Kálmán Németh-tel szemben kijelenti hogy a Pilátus-féle hasonlattal tévedett mert Pilátus azért mosta a kezét, hogy a félrevezetett nép nyomásának nem birt ellentállani. (Derültség.) Az igazságügyminiszter felszólalása után a ház a tvjavaslatot elfogadta.risból, melyhez a Páriában hu zárólagosan franczia nyelven v *8 11., felezensége, Berlinből ^ „.6 ‘r*. a kevésbbé fényes ajánlatot,1' * .G.r e^uV-b.n ven, melyet azután csak nyolc, ix*1 va volna szabad magyarra fordít "‘K a hazaáruló Jókai, e,en ajáS?m & sem fogadja el, daczára, hogy ezek^'kéke gazdag emberré tenné őt Eeés 1^fi' szakadatlanul dolgozott a magya? élet( szolgálatában és szegény maradt '10(lakó nyilatkozataiból, de főként 1 *5 színház megnyitására irt prol0L&J4P- t íruik, mos' mar maga i* s,,,„Kjatót, hazafiasságból magára rótt »?8,&n árjj, ■ magára rótt terh.,v,i érzi,hogy szelleme, tehetsége DPm "zet, gyümölcsöző, nem hozott olv«n°tolfii hua/nnl: pf mihtanpU» V8Q ‘ «ott 4 hasznokat, milyenekre jogosan Érthető volna, ha teljesen elkeseredésében elmenne nem kormány tanácsosnak (hogy végi adja magát a kormánynak) harisba, hogy világszerte Ünnepelt ή Pi' dig ember legyen. De ő itt marad *El! mozdul arról a földről, melynek epe tét szentelte s melyen meghalni 68zélt- Érti, érzi é,,gés!: élete, hangosan hirdeti, hogy nem elévìtett ....................., 7 ®9gfk. nak születni, hazafinak is kell lennik‘ Magyarországnak a fejlődés mai ki?' mdett te gyarok legyenek és bármennyi’°^D ®8' , ’“'rí égető szüksége van arra, hogyain, de különösen azok, kiket az 1818n seggel, génjévé, áldott meg, igazán ez bármennyi lemondásba kerüljön, mám. ,’ sorban arra gondolnia köteles,1--- s; a szegény hátra maradt hazána’^S?'* vitson, azáltal, hogy Magyarországot a lassza működése színteréül. És itt MagyarországOn, kiknek a mindennapi kenyerilkTonsV?11 I ffetése hnavaha,xz I getese, hogy a hazát boldogítani , megrohanják, rágalmazzák és háláim isentik a férfiút, ki igazán lehetne ennek az önzetlen hazafiassái Pedig nem esnék nagyon nehezékre , háttért találniuk ehhez a jellemhez : van Munkácsy, Zichy Mihály, Liszt Krencz; mindegyik Magyarországon szilutett, de valóban velünk éreznek veli és szenvednek, velünk örülnek-e ? Fel tudják logni a magasabb értelemben vett hazafiasság kötelmeit és megteszik-e hazájuk érdekében mindazt, amit megtenni hítalajukban állana? Nem felelünk e késért kérdésekre, mert feleletünk könnyen bántó lehetne azokra, kiket mint művészeket mi is rendkívülen nagyrabecsülünk. Csak néhány tényt sorolunk fel. Liszt Ferencz a magyar királyi zeneakadémia igazgatója, s hogy ennek az állásának minél lelkiismeretesebben megfelelhessen, évenkint alig van egy két hónapig Budapesten,ma Rómában zongorát,kólát nyit előkelő hölgyek számára. Munkácsy híres és gazdag ember; hírének és gazdagságának mit sem ártana, ha tettel is bizonyítaná, hogy magyar, és hazajönne Budapestre, mint az egy évenkint fölmerülő, de soha nem teljesülő hit- ujságoli szokta, anesze semmi, fogd meg jól,mely hű lovagjainak, a derék magyaroknak. Épen igy van Zichy Mihály is. Hanem azért egyiknek sem jut eszébe meghozni azt az áldozatot, hogy Rómát vagy Weimart, Párist és illetőleg Pétervárt felcseréljék a magyar fővárossal. S Jókai Mór mégis hazaáruló! KALEIDOSKOP. — Egy hét történetéből. — Budapest, decz. 9. h0j if*’ Mór büszke és elégedett lekt,an,et é3 ikcXi 4 . A -Fftggetlenség“ ma megvégrl főff ®0ktrOldal^ és szidalmazás után égre fölfedezte, hogy Jókai 18 tehet olyasmit, ami nem egyenesen és közvetlenül hamis,r I 6" ese^ annál figyelemreméltóbb, ! ^.,870108 kapcsolatba hozható az utolsó Két nap hasontermészetü esetével. Jóai, a szélső baloldal szerint pokolra való bűnös politikus, fényes ajánlatokat kap rá. A hazafiasság kizárólagos birtokosai különben ezen a héten egy pártfelüktől, Degré Alajosultól is kikapták a magukét aPártok és a vezérekhez. röpiratbm Ez a könyv annyira bántotta a derékállamférfiakat, hogy a függetlenségi pád tegnapi ülésén határozatilag kimondatták, hogy a röpirat nem bír semmi különös jelentőséggel. Mindenesetre furcsa és még nem egészen elkoptatott módja a kritika gyakorlásának. Ezt a könyvet megbírálni különben — ha nem ily rögtönítélő bírósági eljárást alkalmazunk — igen bajos, a minthogy mindig zavarba jő az ember, mikor egy, a pártátét elfogultságának bilincseiből félig kibontakozott, de félig mid közöttük vergődő egyén munkája fekszik előtte. Ilyen könyvekben az igaz a tévessel: az elfogultság az önálló birálattaoly szorosan össze van forrva, hogy szétválasztásuk és így azután megítélésük majdnem lehetett.-u. Az egész a határozatlanság, ki ingadozás, a tétovázás bélyegét viseli magán, mintha szerzője még nem jött volna tisztába az igazsággal. Azt, amit a kormánypártról is, bátran mellőzhetjük: mond ugyan erről is sok hízelgőt, de annál k öbtt olyat, amit részint bajos volos elhitetni az önálló gondolkozást! közönséggel, részint pedig olyat, amit csak a politikai naivitás tud komolyan szeméthányni az ellenpártnak, mert a parlamentáris élet és szokások, valamint a modern politikai törekvések és a modern politika általános jellemének alapos ismerője híme" jól tudja, hogy az, amivel a szóban forgó könyv szerzője vádolja kormánya Pártunkat, vagy egyrém, vagy pedig az egész lágon otthonos (meglehet, hogy ennek daczára rész) szokás, s igy nem lehet jó*»nul kívánni, hoováWn e»v mscvarorfZ“' nul kívánni, hogy épen egy magyar gi párt legyen ment tőle. S szélső bali politikus annál kevésbbé tehet Pa' naszt ilyen .bűnök* miatt, mert ebből » szélsőbaloldali könyvbő! világosan kitfl*1*» hogy a szélsőbaloldal is csak épen elkövette volna ezeket abűnöket,“ ¦,n a kormánypárt, ha rendelkezett volna a bűnelkövetéshez szükséges eszközökkel^ A könyv leginkább a választásiriodus történetével foglalkozik és legirdukevebb része kétségtelenül az, hol s szélsőbaloldali pártviszonyokat ismertet Egy beavatott rántja le itten a leplet.“Írról a nagyszájú banda-bandázásról, a függetlenségi párt belső tartalomnál hiségét takarja. Pedig végre nem támadja meg ”. Ő most is szélső baloldalinak vajongat, hanem megunta és megutálta a fára is a szellemet, mely a függője .