Magyar Polgár, 1883. október-december (17. évfolyam, 226-299. szám)
1883-10-02 / 226. szám
Tizenhetedik évfolyam előfizetési díj : Egész évre 13 frt. — Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt 10 kr. HIRDETÉSI DÍJ: Pént sora 6 kr.Bélyegilleték: minden hirdetés után 30 kr.— Nyílttér: sora 26 kr. 226. szám. Kolozsvár, 1883. kedd, október 2. Szerkesztőség és kiadóhivatal Magyar Polgári könyvnyomdája (Tolközés)ato£A 2. sz. Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivitelével. Használhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltétnek. KOLOZSVÁR, OKTÓBEE : A munka kezdetén. Az országgyűlés új ülésszaka nyugodtabb kedélyhangulatban nyílt meg, mint azon heves mozgalmak után képzelni lehetett, melyek az ország közvéleményét hónapok óta izgatottságban tartják. Ez ülésszaknak is sok dolga lesz. Nagyon kívánatos volna, hogy ne vesztegessenek a képviselők sok időt oly kérdések tárgyalásával, amelyeknek hoszszan és szélesen való megbeszélése csak elmérgesíti a kedélyeket, anélkül, hogy magából ama kérdések tárgyalásából valaminő pozitív haszon háramolnék a közügyre. A horvát képviselők magatartásától függ főkép most, az ülésszak kezdetén, hogy ilyen beszédekre ne legyen ok. Ők tudhatják legjobban, hogy minő hálára vannak kötelezve Magyarországnak. Magyarország oly pénzügyi kiegyezést kötött Horvátországgal, amely szerint a horvátok speciális nemzeti érdekeikre, amelyekre Magyarország csak 17, sőt újabb időben csak 15 százalékát fordítja összes bevételeinek, 45, mondd negyvenöt, egész százalékot fordíthatnak , aminek aztán az a következése, hogy a közös magyar-horvát kiadásokhoz való járulásban igen messze elmaradnak törvényesen elvállalt kötelezettségeiktől. Tizenöt év alatt 62 millió frtot ajándékozott Magyarország Horvátországnak az invesztíciókon felül, amelyek szintén közel 60 millióra rúgnak, mely öszszegből csak 10 millió fedeztetett horvát s illetőleg határőrvidéki alapok igénybe vételével! Tudniok kell a horvát képviselőknek, hogy Magyarország a fehérlap megadása óta 100 millió frtot áldozott Horvátországra s a horvát nép oly háládatlannak mutatta magát, hogy három magyar szó kifüggesztését sem akarja megengedni azon hivatalokra, melyek közben járnak arra, hogy Magyarország ezen áldozatokat horvát érdekben kifizethesse ! Ne nagyon feszegessék hát a magyar kormány által a kiegyezési törvények ellen elkövetett sérelmeket, mert könnyen arra a térre terelhetnék a figyelmet, hogy miért nem teljesíti hát Horvátország az elvállalt fizetési kötelezettséget, és ha majd a horvát adminisztráció költségei leszállíttatnának arra a színvonalra, melyet megbíznak, mindjárt egész más színben tűnnék fel a horvátok előtt a mostani állapot! Feltételezzük hát a horvát képviselőkről, hogy nem fognak sokat fészkelődni s hogy a horvát kérdés ez ülésszaktól nem fog sok időt elrabolni. De ha e feltevésünkben csalódnánk, akkor csakugyan akadatolt volna Horvátországnak Magyarországhoz való viszonyát komoly revisto alá venni és csupán a szigorú mathematikát e viszony rendezésénél irányadónak tekinteni. A horvátoknak ez esetben a monarchia és a magyar állam ügyeire csak akkora befolyást lehetne megengedni, amekkora az általuk fizetett költségeknek megfelel, s így a nagy horvát államról való álmodozásnak is hamar vége lenne. Az új ülésszak nagy kérdései közt elsősorban említendő az államháztartási egyensúly helyreállítása. A rendes szükséglet és fedezet közt — meglehet — fog sikerülni az egyensúlyt helyreállítani. De rendkívüli kiadásaink még sokkal jelentékenyebbek lesznek, mint az ország saját rendkívüli bevételei. A különbséget természetesen csak idegen tőkékkel lehet kiegyenlíteni. Ezek azon-ban fedezetüket kell hogy találják beruházásokban. Az egyensúly helyreállítására irányuló törekvés több pénzügyi reformmal van kapcsolatban s azok közt a szeszadó megváltoztatása és az általános jövedelmi pótadó fölemelése nagyfontosságú intézkedések lesznek. Több más pénzügyi reform is szőnyegre fog kerülni, de ezekre most nem terjeszkedünk ki. Az ülészak alatt mindenik miniszternek lesznek nagyfontosságú előterjesztései. Az elnökség és belügy részéről, mint már mondottuk, a felsőház reformja, a vallás és közoktatásügy reformja, a földmivelés, ipar- és kereskedelmi miniszter részéről a vízjogi törvény s az ipartörvény revíziója, a közlekedési miniszter részéről a vaskapu, több folyam és csatorna szabályozása, valamint a s munkács-szrgi vasút s még néhány kisebb vasút kiépítése; az igazságügyminiszter részéről a magánjogi törvénykönyv s a büntetőjogi perrendtartás képezik azon kiválóbb kérdéseket, amelyekkel ez ülésszaknak foglalkoznia kellene. Sok és nehéz feladat vár tehát ez ülésszakra és ezért ismételve is kifejezzük azon óhajunkat, hogy minél komolyabban és lelkiismeretesebben fogják fel honatyáink magasztos hivatásukat, hogy ez ülésszak alatt is, mint a közelebb lefolyt alatt üdvösen munkálkodhassanak szeretett hazánk javára. Tárcza. Kolczu Bábi. Irta Moldován Gergely. Aki a tölgyesi utón Moldovába ment, Holló községe kezdetén, a zuhogó Bor pataka felett láthatott egy szép tisztás helyet, úgy néz ki, mint egy kis paradicsom, mint egy kis tündérkert. Ez a paradicsom jó magasan fekszik; a patak felőli oldal kőszikla, függélyes, mint a fal; a többi részét körülövedzi a havas, körös-körül ott kezdődvén az emelkedés. Az egész tér fenn sima, egyenes, zöld pázsintos, a havas felőli részen élő nyírfa képezi a kerítést, vegyesen a fiatal fenyővel. Közepén a helynek áll egy viskó, aki reá néz e képre, önkéntelenül megkívánja a lakást abban a kis házban, vagy megirigyli a helyet azoktól, akik benne laknak. Amikor először jártam ez után, szemembe ötlött e hely; felette szépnek találtam , én is felsóhajtok, mint sok más: ha én e házban laknám, bár egy hónapig! Ott lakni, a világ zajától távol; nem látni embert; egyedül a természet szépségeiben gyönyörködve, bizonyára tovább elélnék esztendőkkel! S jártam e vonalon többször, de sohase haladtam el e hely mellett a nélkül, hogy meg ne bámuljam. A nép Kolczu Bábi-nak hívja. Mi természetesebb annál: tudakozódtam az elnevezés története felől; s egyiktől egyet, másiktól mást hallottam; mindenik azonban megegyezett egyben, hogy ott hajdanában egy vén banya lakott; mégpedig nevezetes vén banya lehetett, mert különben nem maradt volna fenn emléke, oda csatolva ahhoz a gyönyörű függő kerthez. Elmondom a Kolczu Bibi történetét. * * * A ki nem tudná, mi az a fánáriota? az olvassa el Moldova történetét, vérszipó, poloska, emberi alakban! A görög jövevények annyira elszaporodtak volt Moldovában, hogy még a legfőbb hatalmat is magukhoz ragadták. A fényes porta ezekből tett még kormányzókat is. E század első tizedeiben uralmuk tűrhetetlen volt. A felfelé alázatos, lefelé zsarnok jövevények a nép nyelvét kiforgatták alakjából, idegen erkölcsöket és szokásokat csempésztek be; a népet zsarolták, kutyaszámba vették; a személy- és vagyonbiztonság a legnagyobb mértékben megtámadtatott; maga a kormányzás a legerkölcstelenebb; a megvesztegetés képezte a polgári törvénykönyv egyetlen paragrafusát; a hivatalok áruczikkek voltak a fanárioták kezeiben. Hanem ezek a jövevények pórul jártak. Nem ismerték a moldvai népet; azt hitték, hogy az a szolganép még gondolkodni sem tud s ha ütik, nem is fáj neki, olyan vastag a bőre. Pedig fájt neki minden s kellően tudta méltányolni a fanarita kormányzást és erkölcsöket. 1821-ik évben aztán függve találtak egy ágon egy fanaristát, még pedig a nagyjából. Másnap már kettő volt agyonütve s bedobva az árokba. Azután az ország másik részében harmadnap a vízből fogták ki a legkegyetlenebb adószedőt; az ország másik részéből ugyanakkor nyomtalanul eltűnt a megyei főnök. Az investigatió nem derített ki semmit, sőt eredményezte azt, hogy az addig ügyesen szőt összeesküvés egyszerre csak lángba borította az egész országot, előállott még a vezető is, Vladimirescu, az egyetlen jelszó volt: „Üsd a fanariotát!“ Ütötték is még, pedig oly sikerrel, hogy az ország rövid idő alatt egészen megtisztult tőlük; a kormányzás újólag a román nép kezeibe jutott: a papok a templomokban hála isteni tiszteletet tartottak a legnagyobb jóért, a legnagyobbszerű eredményért. A szegény fanárioták futottak a szélrózsa minden irányában. Mindenik a határ felevette útját; mindenik kifelé tartott, magával vive mindenik azt, ami legkedvesebb volt, az összegyűjtött kincseket. Az is természetes, hogy nem is országúton, nem is ösvényen haladtak, hanem torony irányában, a legelhagyatottabb helyeken, hol ember nem járt, madár nem szólt, mert könnyen megállíthatták volna és könnyen felaggathatták volna az utolérteket sorban a legközelebbi fákra. A nép haragja kegyetlen, utálatos, ártatlant is sújt, mert vak és határtalan. A Csalhó-kő sziklaoldalán három alakot látunk kifelé igyekezni. Egy férfiú és két nő. A férfiú az ötven évet meghaladta: az egyik nő már a a van évnek is viselte a ránczát; az évek erejen még háta is meggörbült; a másik nő alig lehetett húsz éves. Öltözetük pórias, rongyolt. Némán haladtak lefelé és meglehetős sietséggel, mintha felette sürgős volna utjuk. Mikor az aljba értek, a fiatal nő azt mondá: — Atyám, ihatnám! Egy pompás forrás bugyogott ki a kősziklából, letelepedtek körülötte. Egyik se szólt, a fáradság, a bánat, vagy az aggodalom némává tette mindeniket. Mindenik arezon ott ült a gond, az aggodalom; mindenik homlok tanúskodott arról, hogy a szív igenis sokat érez és igenis sokat gondolkodik a fő. A leányka Moldova felé veté tekintetét, hosszan merengett, aztán két nagy könycsepp hullott le arczára, mind a két szeméből. A férfiú, aki igen jól látta azt a két könycseppet, elfordítá tekintetét a leánytól, majd pohárfélét vett ki tüszőjéből, oda tartá a csorgó alá s tele merítve átnyujta leányának. — Igyál kedves gyermekem! Olyan édes ez a viz, mint a tej ! megenyhiti belsődet. A leányka ivott és látszott, hogy igen jót tett neki az ital. A vén asszony mit se szólt s nem is látszott figyelni semmire. „Nemsokára czért érünk. Három-négy órai út után egészen biztonságban leszünk. Erdély jó ország, népe barátságos, embersze■ — mi igen jó hazát lelünk majd benne!“ szól a férfiú, aki vigasztalni igyekezett a leányt. De a leány nem volt megvigasztalva. „Egyetlen egy kívánságom van, — szól végre a leány — ne menjünk messze a határtól!“ — s itt ismét két könycsepp per- Bizalmi nyilatkozat. Lúgosról jelentik, hogy Krassó-Szörény megye közönsége Palik-Ucsevnyi Arthur indítványára, Muntean nemzetiségi bizottsági tag felszólalása ellen, a kormánynak a horvát ügyben tanúsított magatartásáért nagy lelkesedéssel bizalmat szavazott. Az országgyűlési szabadelvű párt szombati értekezletét Vizsolyi Gusztáv elnök megnyitván, előterjeszti a kijelölő bizottság javaslatát a képviselőházi elnökség, a jegyzők, háznagy és a bizottságok választására vonatkozólag. Ennek alapján kijelöltettek a párt részéről : első alelnökké: Kemény János b., második alelnökké: Szontagh Pál, háznagygyá: Visontai Kovács László, jegyzőkké: Rakovszky István, Tibár Antal, Berzeviczy Albert, Zsilinszky Mihály és Pejacsevich Tódor gróf. Az ellenzék részéről az illető pártok jelölik ki a jegyzőket, és a bizottsági tagokat, kimondatván egyszersmind, hogy az eddigi számarány a bizottságoknál is megtartatik. Kimondatott továbbá elvül, hogy a bizottságok tagjai az eddigiek maradnak s csak a hiányzó helyekre választatnak új tagok. E szerint kijelöltettek: az igazságügyi bizottságba: Lészay Lajos, a könyvtári bizottságba : Lánczy Gyula, a közlekedési bizottságba: Székely Elek, a számvizsgáló bizottságba: Perényi Péter dr. A pénzügyi-, kérvényi-, naplóbíráló-, mentelmi- és közoktatási bizottságokban nincs változás. A javaslat helyesléssel fogadtatván, az értekezlet véget ért. A hagyatékoktól vagy hagyományoktól járó örökösödési illetékek biztosításainál a kir. bíróságok és gyámhatóságok által követendő eljárásra vonatkozólag az igazságügyminiszter által 1881. évben 26,809. sz. a. kibocsátott szabályzat módosítás alatt áll. Változtatást fognak pedig szenvedni az említett szabályzatnak 2., 4. és 5-ik pontjai, a mennyiben ezek részint a pénzügyi és hagyatéki ügyvitel kívánalmainak, részint pedig az illető magánfelek érdekeinek megfelelő pótlásokkal szándékoltalak kiegészíttetni. Az erdőtörvény végrehajtásának nehézségeit panaszolván Bars megye közigazgatási bizottsága, kívánatosnak jelenti ki, ha ezen törvény végrehajtása, vagy kizárólag a közigazgatási bizottságra ruháztatnék, és pedig egy külön szakelőadó alkalmazása mellett, mely esetben az erdészeti albizottság nélkülözhetővé lenne, vagy pedig hogy az összes erdei ügyeket önállóan, minden jelentéstétel nélkül