Magyar Polgár, 1883. október-december (17. évfolyam, 226-299. szám)

1883-11-17 / 265. szám

1883 nov. 17. MAGYAR POLGÁR. (265 sz. A delegácziók. A magyar delegáczió nov. 14-én tar- s totta zár ülését. I Elnök: Haynald bibornok-érsek,az illést , megnyitván, szót emel ■ Kállay közös pénzügyminiszter: () csájfl szári és királyi Felsége a közös ügyek tár- gyalására kiküldött országos bizottság által a lefolyt ülésszak alatt hozott határozatokat legkegyelmesebben szentesíteni méltóztatott. Van szerencsém a t. országos bizottságnak a határozatokat kihirdetés végett átnyújtani. Ez alkalommal kedves kötelességem ő f Felsége parancsából, az ő nevében a t. orszá- I gos bizottságnak ugy a tanácskozások folya- Im a alatt tanúsított !»•_'. .idl*'v.'i-i ’ a kormány " előterjesztéseinek tüzetes és ahpM megbirás -sáért és tárgyalásáért, valamint a határozatokban nyilvánuló áldozatkészségéért legfelsőbb elismerését és őszinte köszönetét nyilvánítani. (Élénk felkiáltások: Éljen a király!) A országos bizottság a közös kormány iránt a lefolyt időszak alatt annyi bizalmat és oly szívélyes előzékenységet tanúsított, hogy ezáltal bennünket a legőszintébb híjára kötelezett. Fogadja ezért a 1. bizottság úgy a magam, mint az összes közös kormány részéről legőszintébb köszönetünknek nyilvánítását. (Éljenzés.) Elnök: Az országos bizottság nevében talán kijelenthetem, hogy valóban örömére szolgál Felséges urunk legmagasabb megelégedésének kifejezése, és hogy azt mély hálával és hódoló tiszelettel fogadja. (Élénk helyeslés.) Egyszersmind kérem a tisztelt országos bizottságot, engedje meg, hogy nevében is mély köszönetet mondjak azon lelkes kormányférfiaknak, kik az országos bizottságot munkásságában előzékeny szívességgel adott felvilágosításaikkal és beható közléseikkel elősegítették, s így működését megkönnyítették, azt czélhoz vezetni segítettek. Értem Felséges urunk közös kormányának férfiait, miniszteri nagyméltóságaikat, a minisztériumi képviselőket és közegeket. (Élénk éljenzés.) Fogadják hálánk és tiszteletünk kifejezését. (Élénk éljenzés.) Most a legmagasabb megerősítéssel ellátott határozatok fognak kihirdettetni. Cziráky Béla gr. jegyző olvassa a határozatokat. ^ Elnök: Ki vannak igy teleit hirdetve Felséges urunk, királyunk fejedelmi megerősítésével ellátott határozataink. Eddig még példanélküli gyorsasággal teljesítette a közügyek tárgyalására kiküldött országgyűlési jelen tisztelt bizottság fontos feladatait, mi nagyrészben azon körülménynek tulajdonítható, hogy az évek során nagy körültekintéssel és becsületes szorgalommal működött minden illető közegeknek munkássága folytán a monarchia közös ügyei terén mutatkozó állandó szükségek mind tisztábban állanak már az országos bizottságok elé és bizonyos normális állapotok és követelmények hoszszabbú tárgyalásokat nem is igénylő eljárással helyesen felismertetvén, mintegy normális költségvetési tételekben találják ellátásukat. De mindamellett nagy érdeme az országos bizottság tagjai kényelmet nem ismerő munkásságának és nem ritkán nagy erőfeszítéssel járó fáradozásainak, hogy minden tárgyalási gyorsaság mellett a monarchia létérdekeivel szorosan összefüggő ügyek körül fölmerült szükségleteknek nagy összegekben engedményezett fedezése, mindezek valódi szükségességének teljes felismerésével, mind pedig az azokat fedezni hivatott népek adóképességének lelkiismeretes tekintetbevételével történt, mert valóban nem könnyen vette a tisztelt bizottság nehéz és nagyjelentőségű feladatát. Munkásságának kitartásával és buzgalmával mintegy megkettőztette a látszólagos rövid időt, hogy beható megfontolásának tárgyává tegye mindazt, mi komoly átgondolást és számbavételt igényel, és minek megtagadása vagy megrövidítése szintúgy, mint könyvesen történt engedményezése az egész monarchiának s igy kedves hazánknak és népünknek is vagy főbb érdekei veszélyeztetésével, vagy anyagi ereje fölösleges megfeszítésével járt volna. És amit így, erősen hiszem, dicsekvőleg fölemlíthetünk, annak megnyugtató érzetével térünk vissza a már bevégzett munka után a kedves honba, mint iránta való hazafiús kötelességünket itt is teljesítvén, egyéb, részint hivatali, részint törvényhozói működésünk folytatására sietünk. Én azonban nem távozhatom ezen elnöki székből, melyre a tisztelt bizottságnak nem érdemelt szívessége emelt, anélkül, hogy nagyméltóságú elnöktársamnak és az országos bizottsági jeles jegyzői karnak, a háznagy, az albizottsági elnök és előadó uraknak, valamint minden tisztelt bizottsági tag úrnak ez falammal is szerzett hazafiús érdemeikért Őszinte tiszteletemet, az irántam tanúsítottnézésért, szívességért és támogatásért egyéköszönetemet kifejezzem, szerencsés hazaérkezést és kedves hazánk ügyeiben a legvéresebb működést kívánván mindannyia J°knak. Mit tevén, kérem még, engedjék meg, itteni együttlétünk befejezéséül egy felükben élő és arczukról lesugárzó hő kivonatnak kifejezésére hívjam föl a tisztelt urakat, tt oly oda irányul, hova minden hű magyarnak egyik főbb óhaja fordul, hogy t. i. Felséges apostoli királyunk még számos évek hossza során istentől minden áldástól tetőzve és dicső uralkodása legfényesebb sikerének örvendve, a legkésőbb emberi korig éljen! (Hosszas, lelkes éljenzés.) S igy már a monarchia mindkét részének közös ügyei tárgyalására az 1883-iki október 23-ikúra Bécsbe egybehívott országgyűlési bizottság üléseit befejezettnek nyilvánítom. (Éljenzés.) Szlávy József: T. országos bizottság! (Halljuk!) Mélyen tisztelt főmagasságú elnökünk méltóztatott megköszönni azon bizalmat, mely részünkről irányában nyilvánult akkor, midőn egyhangúlag elnökünknek megválasztottuk. De vájjon van-e közöttünk valaki, kit ezen megtiszteltetés méltóbban érhetett volna? Vájjon van-e közöttünk, ki a magyar országos bizottságot méltóbban képviselte volna, mint azon férfiú, kit széles tudománya, szikrázó szellemi tehetsége, fáradhatatlan tevékenysége, páratlan jótékonysága és áldozatkészsége, jósága nemcsak hazánkban ismertté és tiszteltté tesznek, hanem kinek az egyház úgy, mint a politika, a tudományok úgy, mint a művészetek terén szerzett bokros érdemei messze földön elismeréssel és tisztelettel találkoznak. Valóban nem ő tartozik nekünk, hanem mi tartozunk ő neki köszönettel, hogy bokros és soknemű elfoglaltsága mellett ezen terhes állást elvállalni szives volt. (Élénk helyeslés.) Ezen hálának, mely mindnyájunk kebeléből fakad, akarok kifejezést adni, hozzátévén azon szerény kérést, hogy ő eminencziája úgy, mint eddig, ezentúl is bennünket nives jóakaratában részesíteni méltóztassék. Élénk éljenzés.) Erre a jegyzőkönyv hitelesíttetvén, az ülés végett ért. Törökország helyzete. (Látogatás a szultánnál.) A „Times“ párisi híres tudósítóját fogadta a szultán. Blowitz tizenkét napot töltött Konstantinápolyban és azzal a meggyőződéssel távozott onnan, hogy „Törökország bajai nagyok, a visszaélések, amelyek miatt szenved ez ország, számtalanok, és hogy drastikus orvosságot kíván állapota; de egyik baja sem gyógyíthatatlan, mert olyan uralkodója van, aki képes meggyógyítani őt és aki el is határozta magát erre.“ A tudósító tolmács közvetítésével beszélt a szultánnal. Abdulhamid mindenek előtt köszönetet mondott vendégének, hogy saját szemeivel akarta látni Törökországot, amelyet annyian rágalmaznak Európában, de oly kevesen tanulmányoznak igazán. „Engem—folytatta a szultán — alattvalóim kiváló tulajdonságai és az ország fő forrásai bátorítanak, hogy orvosoljam az ország bajait. Szándékosan becsmérlik azok Törökországot, akik azt állítják, hogy gyógyíthatatlan. Javítani kell pénzügyeit, igazságszolgáltatását és közigazgatását. Az én háztartásomat már reformáltam. Kormányom már évek óta nem vett föl új kölcsönt és az államadósság kamatjainak fizetésére nézve közös megállapodás útján egyeztem ki. A függő adósság sem oly nagy, mint állítják, de ezt a kérdést is meg kell oldani, hogy növekedő akadályul ne szolgáljon. Nincs is igazuk azoknak, akik a szabadság ellenségének tartanak engem. Jól tudom, hogy minden országnak a kor színvonalán kell állania, s a túlságos szabadság, amelyet nem tudunk használni, épen oly veszedelmes, mint a szabadság teljes hiánya. Oly ország, melynek nyakára zúdíttatik a szabadság, nem tud élni a szabadsággal és hasonlít az emberhez, aki nem tudja kezelni a puskát. Meglövi apját, anyját, testvéreit, végre önmagát. A szabadság használására nevelni kell az embereket, én pedig éppen ezt akarom. Számos iskolát nyitottam, a nevelés legjobb előkészítés a szabadságra. Közigazgatási collegiumot is állíttattam, amely jó sikerrel működik, növendékei a közigazgatás terén munkálkodnak. Raghib bej (a tolmács) ön mellett szintén onnan került ki. Ön látja, hogy nem ijedek meg attól az eszmétől, hogy képessé tegyem az embereket a szabadságért való vágyódásra. Ismétlem, egyik bajunk sem gyógyíthatlan, oly tulajdonságokkal és erővel rendelkezünk, amelyek képessé tesznek minket a teljes gyógyulásra. Sok barátunk nincs, de mégis gyönyörű országnak kell ennek lenni, amelyre annyian vágyódnak, akiknek csupán abban áll politikájuk, hogy rosz hírünket költsék, hogy azután annál könnyebben megejthessenek minket. Némi szünet után — „Ön volt a berlini congressuson ?“ Igen, felséged, és ha megengedi mondanom’’, Törökország akkor követte el egyik legnagyobb tévedését. Egyik nagy embered kellett volna oda küldenie, de oly emberek voltak képviselői, akik kétség nélkül hívei voltak és jó szándék által vezéreltettek, de nem volt tekintélyük és remegtek Bismarck herczeg előtt, aki őket pillantásával is elhallgattatta. Nem tudom, hogy miképen történt meg ez a tévedés, de Berlinben mindenki bámult rajta és azt gondolta, hogy a török kormány a ..ért küldött külföldi származású képvisőket, mert nem akarta, hogy muzulmánok legyenek a felelősek az esetleges következményekért.“ „Igen, önnek igaza van, én sajnáltam és még most is sajnálom. Tudtam már akkor, midőn a görögök bebocsáttattak a congressusba, ahol nem volt joguk, és akkor, midőn meghatalmazottaim nem léptek ki és tiltakoztak, a nemzeteknek, mikor vereséget szenvednek, leginkább kell őrizniük méltóságukat. De kínos időket éltünk akkor, az ellenség kapunk előtt volt, nem nagyon bízhattunk Európa igazságosságában és nem volt sok barátunk. Kevesen kívánkoztak Berlinbe menni, hogy szembe szálljanak a congressus határozataival és aláírják a megcsonkító szerződést, amelyet előre láttunk. Azt hiszi-e ön, hogy boldogabb most Bulgária és Tesszália, mint elválásuk előtt. De nem akarok e fölött vitatkozni, az általunk elkövetett tévedést megmagyarázza, de nem menti ki.“ „Felséged azt mondja, hogy nem nagyon bízott Európa igazságosságában, de nem hagyta el Törökországot sem Anglia, sem Francziaország és felséged semmit sem vethet szemünkre.“ „Nem, soha sem láttam őket ellenségeim közt. Mi mindenkor kerestük barátságukat és mindazok daczára, amik történtek, soha sem tartottuk ezt fölöslegesnek Az utóbbi időben felhők támadtak köztünk, de reméltem, hogy a legsűrűbb felhőt barátságos egyetértés fogja elűzni nemsokára.“ „Felséged Egyptomra és Tunisra gondol ?“ „Igen, az utóbbi időben tapasztaltam, hogy Anglia hajlandó a kiürítésre. Hiszi ön, hogy hamarjában elhatározza magát erre?“ A tudósító elmondta, hogy Angliában van egy hatalom, ammelylyel számolnia kell a kormánynak: a közvélemény. A kormánynak időt kell engedni arra, hogy előkészítse a kisérítésre a közvéleményt, valamint a megszállásra előkészítette. A szultán ezután így szólt: „Igen, de addig nem átallják megsérteni jogaimat. Ez nagy ki neám nézve, mert én aggódom barátságukért és azt hiszem, hogy ők sem vetik meg az én barátságomat. Nekünk több érintkező pontunk van, amit mindegyik nemzet politikájának szigorúan számításba kellene vennie. Ami több, a nemzetek közti barátságot nemcsak diplomatiai tények fejlesztik, hanem igazságos ítélet is. Az én országomról ész nélkül nyilatkoznak és rágalmazzák. Én súlyt fektetek Európa véleményére és azt szeretném, hogy ne csak azok találjanak hitelre, akik gúnyolnak minket. Ön, aki meghallgattathatja magát, mondja meg ezt és bizonyítsa, hogy ez országról pártatlan vizsgálat után jobb ítéletet lehet szerezni. Azt hallom, hogy ön sok emberrel találkozott itt és minthogy ön szokva van a megfigyeléshez, mondja meg nekem, hogy minő következtetést vonz a látottakból ?“ „Ha megengedi felséged, hogy nyíltan beszéljek, elmondom. Azt hiszem, hogy az ország bajai nemcsak gyógyíthatók, hanem könynyen gyógyíthatók. De két akadály van. Az egyik az, hogy minden felséged akaratától függ és azért felségednek kellene lemondania praerogativáinak egy részéről. A másik az, hogy kétséges, váljon azok, akiknek parancsol felséged, bele fognak-e egyezni ebbe a részleges és lassankénti lemondásba, mert talán épen azok, akik felséged akaratától függnek, fogják leginkább ellenezni ezt, hogy felséged absolut akarata mögé rejtsék hibáikat. De miután ez megtörtént, ha sikerülne felségednek oly közigazgatást szervezni, amely végrehajtaná az egész országban a felséged által elrendelt reformokat, óriás lépés történnék Törökország regeneratiója felé. Felséged kezében tart minden szabadságot. Ha felséged megnyitja markát lassan kint és annyi szabadságot ad, a mennyit elfogad és a mennyivel élni tud az ország, Törökország gyorsan regenerálva lesz. A függő adósság consolidálása, a tiszviselők felelőssé tétele tetteikért, az egész országban utak készítése, az igazságszolgáltatás rendezése, a nevelés folytonos fejlesztése, ezek oly reformok, amelyek gyorsan megtermik gyümölcseiket; de ismétlem, felségednek ki kell irtani a föltétlen meghódolás szellemét, amelyre támaszkodva a tisztviselők eltűrik a visszaéléseket, mert nem felelősek.“ „Értem, amit ön mond. Örülök, hogy nem osztja azok nézetét, akik azt állítják, hogy nem regenerálható ez ország. Amit ön reám nézve mond, osztom az ön nézetét, és el vagyok határozva, hogy lassan kint kinyitom markomat. A nehézség a helyes eszközök megtalálásában rejlik. Mikor bebizonyult, hogy ez ország nem bírja el az alkotmányt és oly képviselőházat, amely nem az egész ország képviselője volt, hozzám jöttek az emberek és felelősséget emlegettek. Csak egy másik volt, föléleszteni az alkotmányt, de én nem egyeztem bele. Azok, akik felelősségről beszéltek, saját akaratukkal szerették volna helyettesíteni az enyémet, mások akaratinak rovására és az ország nagy része csak urat cserélt volna. Én tehát iparkodom előkészíteni az országot a nagyobb függetlenségre és több dolgot megváltoztattam már, amiről nem vett tudomást a külföld, de aminek hatása van az országban belül.“ A szultán figyelmeztette végül a tudósítót, mint olyant, aki meg akar győződni az igazságról és hirdetni azt, hoyya szultán nem szándékozik eltörülni a létező szabadságokat, hanem újakat adni, hogy nem akarja nagyobbá tenni birodalmának pénzügyi zavarát, hanem megszüntetni, hogy nem akarja megszüntetni az igazságszolgáltatást, hanem rendezni és szilárdítani. Emlékezzék meg én minél gyakrabban, hogy e nemzetnek vannak ugyan gyengeségei, de nagy ereje is, és hogy én az előbbieket gyógyítani, az utóbbiakat pedig értékesíteni akarom. Jókai Bécsben. A „Fremdemblatt“ írja — csütörtöki ketettel —a következőket: A „Litaraturfreunde“ -egyletben tegnap este Lewinsky felolvasást tartott Petőfi Sándorról, a legnagyobb magyar költőről. E felolvasást mult évben, a Petőfi-szobor leleplezése alkalmából írta Jókai Mór, az ünnepelt költő barátja, kit Petőfi egy hozzá intézett költeményében „lelke jobb felé“nek nevez. Lelkes, elragadó módon vázolja ebben Jókai a nagy költő életét, ki hasonlóan az üstököshöz, futott végig a költészet egén. A rendkívül nagy közönség a legnagyobb figyelemmel hallgatta a felolvasást. A felolvasás után Jókait, ki több díszvendéggel együtt szintén jelen volt, hízelgő tüntetéssel fogták körül. Lewinsky kijelente, hogy illik valamit abból is előadnia, amit Petőfi Jókairól mond, miután épen most hallhatták, hogy mit mond Jókai Petőfiről. S előadta Petőfinek a Jókaihoz intézett költeményét. A szép verset zajos tapssal fogadták. Jókai úr fölállott, hogy az iránta tanúsított barátságot megköszönje. Az irodalomkedvelők egyletének elnöke átadott ezután élénk és hosszantartó tetszésnyilatkozatok között Jókainak egy ezüst babérkoszorút, kérvén a mestert, hogy fogadja el e csokrot, mint gyönge jelét az egylet elismerésének. Erre Jókai szólt. Természetesen németül beszélt, meglehetősen erős accentussal, de, mint a nagy taps mutató, mely minden mondata után fölhangzott, szívhez szólóan: Tisztelt hölgyeim, tisztelt uraim, kedves barátaim! A „magyar ember“ már akkor szívesen jött e szép fővárosba, amikor Bécset még minden nemzetiség elnyomójának tartották, hát még mitt milyen szívesen jön. A saját nemzete szeretetét még igazságtalanságában is erénynek tartja. S ha ez minden népnek erénye, miért lenne bűnné ép a németeknél ? (Tetszés.) Jókai ezután így folytatá: Néhány évvel ezelőtt volt szerencsém itt Bécsben egy felolvasást tartani, természetesen németül. Ezt otthon egy kicsit rossz néven vették, s a kedves ifjúság rendezett tiszteletemre egy lármás tüntetést, melyet azonban a rendnek azon barátai, kik a gondviselést képviselik, meghiúsítottak. (Derültség.) Én azt írtam akkor a lapomba: „De fiuk, legyen hát eszetek, ne rejtsétek el az erényeiteket a sötétségbe és a ködbe, jöjjetek hozzám nappal s mondjátok meg nekem, hogy ti jobb hazafiak vagytok!“ Mikor a kedves muzsafiak megtudták, hogy amit ők akarnak, az erény, otthon maradtak. (Zajos derültség) A nemzeti harcz tovább folyik, tartson is tovább. Inkább legyünk jó ellenségek, akik egymást becsülik, mint jó barátok, akik egymást megvetik. (Tetszés.) Mi, magyarok, becsüljük a német nemzetet. Az önök nagy miniszterei, akik századokat fognak túlélni, mi értünk is dolgoztak. Amit mi, magyarok, a német nemzetről szellemi gazdaságban, felvilágosodásban nyertünk, azt eltagadni most, amidőn egész Magyarország Luthert ünnepli, képtelenség volna, s meg sem kísérti senki. Jutalmul ezért a tiszteletért, abban a ritka élvezetben részesülök, hogy a metropolis egyik legünnepeltebb férfia azon fáradozik, hogy a mi legnagyobb költőnket, Petőfi Sándort kedveltté tegye a német közönség előtt. S az a tetszés, melylyel e kiváló társaság ez előadást fogadta, meggyőz bennünket arról, hogy a mi tiszteletünk viszonozatlanul nem marad. (Bravó!) Köszönöm uraim a kitüntetést, melyben részesítettek. Elviszem ezt a koszorút haza, megmutatom barátaimnak, s azt fogom mondani: „Látjátok, szeretnek bennünket. (Élénk tetszés.) Nekünk viszonozni kell a szeretetet. (Zajos tetszés.) A szeretet a szabadságra vezet, szolgaságra a gyűlölet. (Bravó.) Ezt a koszorút még meg kell érdemelnünk, meg fogjuk érdemelni!“ Sokáig tartott, míg a taps, melyet Jókai beszéde előidézett, lecsillapult. Lewinsky ezután előadott még néhány költeményt Petőfitől, egyik gyöngyöt fűzte a másik mellé, s a közönség alig tudott betelni vele. Vidám lakoma fejezte be az élvezetes estélyt.