Magyar Polgár, 1884. július-szeptember (18. évfolyam, 150-225. szám)

1884-07-01 / 150. szám

Előfizetési díj: Eg­ész évre 16 frt.­­ Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt 50 kr HIRDETÉSI DU: Egy négyszög centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, keres­kedők, iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyeg illeték: minden hirdetés után 20 kr. — Nyílt tér: sora 25 kr. Szerkesztőség és­­Kiadóhivatal „Magyar Polgár“ könyvnyomdája (Retfo&zap­otexa 9. a . ) Vm -r. ifszennyolczadik évfolyam 150. szám. Kolozsvár, 1834. kedd, julius 1. Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivitelére Használhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. Előfizetési felhívás. A „MAGYAR POLGÁR“ tizennyolcza­­dik évfolyamának második félévé­re kibocsátjuk az előfizetési felhívást. Lapunk az új félévben teteme­sen megszaporított munka­erőkkel folytatja pályafutását. Gon­doskodtunk arról, hogy a „MAGYAR POL­GÁR" a politikai szélcsend most követ­kező napjaiban állandóan a legélén­kebb, legváltozatosabb olvas­mányt nyújhassa olvasó­közönségének. A­j összeköttetéseink s eddigi munkatársaink buzgó közreműködése le­hetővé fogják tenni, hogy a ..MAGYAR POLGÁR“ úgy a fontosabb napi­­eseményekről való gyors és pon­tos tudósításaiban, mint egyéb közlemé­nyeiben a fokozottabb igénye­ket is minden irányban kellőleg kielé­gíthesse. Azon jelentékeny áldozatok, melyeket lapunknak sok tekin­tetben új berendezése meg fog kívánni, természetesen csak úgy lesznek állandóan folytathatók, ha a­z olvasó­közönség a „MAGYAR POLGÁR"-t megfelelő nagybecsű támogatásában ré­szesíti. E támogatást kérjük s ennek biz­­tos reményében megyünk az új félév elé. A „Magyar Polgár előfizetési ára: Félévre.................8 frt.* Negyedévre 4 frt Egy hóra . 1 frt 50 kr Előfizetési pénzek — legczélszerűb­­ben postautalványnyal — a ..MAGYAR POLGÁR“ kiadóhivatalához (Kolozsvár, főtér 2-ik szám) intézendők. Mutatványszámokkal — kívánatra — szívesen szolgálunk. TÁRCZA. Irén. (Részlet az „Irén“ cz. nagyobb verses beszélyből.) — Az utolsó órák. A búcsú. — A nyár heve már beköszöntött, A városban kihalt a zaj; A fingás népség szétüzönlött Fürdőkre, falvakra. E faj, Mely otthonát nyáron utálja, Hogy fár­adalmit kipihenje, Szalad, rohan onnan sietve, Hol élveit már nem találja, Oda, hova uj öröm vonzza, S hol a természet beszél hozza. Megy mutogatni szép ruháit, — Mert fürdőre mi másért áhit ? — Megy udvarolni, s azt fogadni; A természet meg fogja adni, Mit a város mord falai Nem engednek meghallani, S mind megtagadnak, eltakarnak. Mi más élet az, hol akarnak S tudnak mulatni nyáron át! Hol nem kell vonni az igát, V Mit terhes munka tol a vállra, S hol életgondtól messzi válva Lehet mulatni és örülni, — Habár mindez hitelbe megy — Lehet naphosszant tétlen ülni, — Csak ez az élet, ez az egy ! S Irén Hát menni került ő is, Le nem divatból tette­m Oh, tudja jól a sudár kő­ris, Mely látott könyt, hallott panaszt, Ha Irén, hintaszékén rengve, Ült este, árnyában merengve. A kőrislomb, az nem beszél, De ha megzizzenti a szél, Úgy visszasugja azt neki , Hogy mind meg tudja érteni, A mit sohajja, könnye mondott, Tengernyi bút, ezernyi gondot; A kőris tudja, mi a bánat, Mióta látta ezt a nőt És tudja, hogy a bú­tért támad, Hogy hallá fölzokogni őt; — Búját-baját a kőris lombja Fájón zizegve visszamondja. Úgy vissza­búgja: „Értem, érzem; Sirok harmattal teveled. Én is megsirom, én is vérzem, A mely lehull, a levelet. S a szél ha szárnyaira vette, Ha zord vihar zúg el felette, Fáj az nekem is, mert hiszen A szállongáló falevél, Mit szelek szárnya elviszen, Az enyém volt, rólam beszél: Az éltető, anyai tőről, A lágyan kelő rügybölcsőről, Hol fölfakadt a tavasz tértén,.... Az enyém volt, az én levélkém!.. .“ Irén is az volt: elszakadva, Egy szállongáló falevélke. A hol pihenne, a Hol nyugodna, Az enyhe fészek sem kímélte. Az enyhe fészek? Édes otthon? Hát volt-e néki otthona, Hová fejét lehajtsa nyugton, Hol ápolgassák s a­hova A külvilág siket zaja Ne dördülhessen bé soha, — Hol anya csókja melengesse, Hol ágyát anya keze vesse, S hol őrködjék az anya­szem Fölötte nappal s éjjelen? Csak menni, menni, menni mindég, — Ha nem is idegenbe tán — Hogy hálátlannak ne tekintsék, Szívvel fizetni azután, Ha részesiték minden jóban, Csak szeretetben nem valóban. Irén lelke, e tiszta lélek Érezte csak, hogy mi ez élet. Nem madárélet, — hisz’ nincs benne Se csicsergés, se szárnyalás, Nincsen menybolt, mely derült lenne, S sugár, mely fénynyel száll alá, — Csak zugó-bugó, zord vihar . . . És két erőtlen, gyönge kar. — Ez úntalan élet­kerengés Hová vezet, mit tudja ő, A beteges, a gyönge nő ? A czéltalan, borús merengés, A végczélt, azt nem fejti meg. Az indulás órája jő, — Irén fölkészül, útra megy, Még sorba járja ismerőit, Azok meg őt fölkeresik, Sopánkodik majd mindenik. És Albert? Mit keresne ő itt, Hol az érzést igy elhazudják? Az ő szerelme nem hazugság. Nem is megy hozzá, csak levélben Vesz tőle búcsút melegen. Röviden ír, csak úgy sebtében .. . Pár könyfolt van a levele«. „Már távozik? Hát Isten önnel! — Így kezdődik a kis levél — „Tőlem, tudom, nem válik könnyel,— „De e szegény szív még remél. „Még vágya sincs, ábrándja csak „S a sóvárgásba az se’ csap. „De mégis, bár madár lehetnék: „Utján mindig elől lebegnék, „S csicsergeném a tiszta légbe, „Hogy im, betölt hát érkezése. „Vagy tán, bár könnyű szellő lennék: „A fák, virágok közt lebegnék, „Bólintva, hogy köszöntsék sorba „A fák, virágok, meghajolva. „De nem, hisz’ fogva tart az élet! „A mit hiszek, a mit remélek, „Sem mint szellő, sem mint madárka „Nem szállhatok rövid útjára, — „Búcsúm csak e pár szó legyen : „Ne feledje, hogy szeretem!“ Nincs messze az a másik otthon — Távol csupán az igazi. -Pár óra s Irén ott van, otthon, o­tt majd el fogja mondani, Hogy mért késett megjöttivel ... S a régi éltet kezdi el. KOLOZSVÁR, J­UNIUS 30. Védelem. Őseink hajdanában véres kardot hordtak szét, ha veszély fenyegette a hazát. És az ország minden ép fia sík­ra szállt, hogy az ellenséget visszaverje. Járványos, ragályos kórok fenyegetése veszélyesebb minden hadseregnél, mert e harczban fegyvereink egyenlőtlenek; épen azért miniszteri rendelet alakjá­ban, a figyelmeztető véres kard bejár­ta már az országot, s ha mindenki megteszi kötelességét, emberi számítás szerint elkerülhetjük a pusztítást, mely különösen lassan szaporodó fajunknál és általában gyér népességű hazánkban csak tetézné a közbajokat, melyekkel naponként meg kell küzdenünk. Kolozsvár törvényhatóságában nem csalódtunk, mert, pár nap előtti hason tárgyú czikkünk reményei szerint, azon­nal megtett minden lehető lépést az óvintézkedések iránt. Közegészségügyi bizottsága j­á­r­v­á­n­y­­­b­i­z­o­tt­s­á­g­g­á alakult és Bokros Elek h.­polgár­­mester, mint törvényszerű elnök veze­tése alatt, sürgős határozatokat hozott, melyekből erélyt és bizalmat olvasha­tunk ki. Az egész­ városnak közegészség­ügyi szempontból való megszemlélése; a rendetlenségek, tisztátalanságok el­­enyésztése; élelmi piac­unk naponkén­ti vizsgálata; köz- és magánhelyek gya­kori fertőtlenítése, és végre a közönsé­get figyelmeztető és tájékoztató hir­detmény kibocsátása, mind oly hatá­rozatok, melyek kétszeres értékűek most, midőn biztos kilátásunk van arra, hogy nem maradnak a bizottság jegyzőköny­veiben, hanem szigorúan végre is haj­tatna­k. Ne keressünk ezekben semmi oly rendkívüli intézkedést, mi az aggodal­mak alaptalan fokozására s a kedélyek ok néküli alkarmirozására vezetne. Mind­azok elő vannak írva közegészségügyi törvényünkben s teljesitendők lettek volna eddigi rendes viszonyaink között is. Csak hatóságunk eddigi rendes kö­zönye ad azoknak most rendkívüli szí­nezetet. Hanem a múltakra vonatkozó rek­­riminácziók rendesen nem érnek sem­mit. Főleg egészségügyi kérdésekben csak annak lehet gyakorlati értéke, hogy a jelenre vonatkozó határozatok miként alkalmaztatnak, az actuális intézkedé­sek miként foganatosíttatnak. E tekin­tetben különösen a város megszemlélé­sére kiküldött hat tagú bizottságnak kívánunk erőt és kitartást. A leglénye­gesebb intézkedések megtétele az ők munkájuktól függ, mely tehát ép oly fontos, mint nehéz lesz. Hiszen lépten­­nyomon találhatnak kifogásolni és föl­jegyezni valót. Kezdve főterünktől, ki egész a város belterületének legszélső pontjá­­ig Elismerjük, hogy nehéz mun­­k­a a bizottságra, de el azt is, hogy csakis ez lehet az egész várost felöle­lő általános közegészségügyi intézkedé­sek legradikálisabb kiindulási pontja. Tisztaság az egészég első föltétele. E tekintetben pedig városunkban sok a kivánni való. Hibás volt eddig ebben a hatóság, de a közönség is. A hatóság azért, mert az or­szágos törvény, az ide vonatkozó törvény­hatósági szabályrendeletek s alkalmilag kiadott hirdetményei alapján mindig csak rendelt és fenyegetőzött, de so­­hase ellenőrködött, még kevés­bé büntetett, Így aztán lassanként elveszett minden tekintélye­s a közön­ség körében egészen kiment divatból, jobban mondva: divatba se jött a köze­gészségügyi rendelkezések teljesítése. És így fokról-fokra úgy lejárták magukat a közegészségügyi tekintetek, hogy kü­lönösen külvárosi polgáraink többet gondolnak szarvasmarháik, mint család­tagjaik egészségével s a köztisztaságra való figyelmeztetést még a miveltebb körökben is a legtöbben oly naiv eljá­rásnak tartják, mit nagyon sok belváro­si ronda telek tulajdonossá szánalmas mosolylyal fogad s tovább tenyészti ön­magában a csökönösséget, telkén a mér­ges gombákat. Hibás a hatóság a szegények ápo­lása körül követett eljárásában is. A gyógyköltségek fölhajtásában elmegy a vagyontalanok egyetlen ingéig s e szi­gorral annyira elriasztotta ezeket a köz­kórházak használatától, hogy ezek for­galma észrevehetően megcsökkent. A fe­lületes szemlélő könnyen a közegész­ségügyi viszonyok javulásának vehetné ezt, holott épen ellenkezőleg, a szegé­nyebb nőposztiány pusztulása következik, belőle, melynek tagjai inkább kénysze­­regnek különben is egésségtelen viskó­ikban, hiányos táplálkozás mellett és orvosi segély nélkül, semhogy kórház­ba menve, utolsó rongyaikat is koc­­­káztassák a gyógyköltségek miatt. Ámde hibás a közönség is. Légió­ként azért, mert a közegészségügyet nem részesíti méltó figyelemben. Felio-

Next