Magyar Polgár, 1885. január-június (19. évfolyam, 1-147. szám)
1885-02-14 / 37. szám
son.) Vagy pedig nem fogják ambitionálni — és azt hiszem én — akkor pedig bizonnyal sokkal kevésbbé fog lehetni a törvényhatósági bizottságoknak válogatniok a tagok közt, mint amennyire meg fogja választhatni egy kormány, midőn javaslatát a korona elé terjeszti. Én sem azt nem akarom, hogy a főrendiházba tekintélyt nem adó elemek jöjjenek, a választás áttal pedig ez az egyik eshetőség; de azt még kevésbé akarom, hogy a legtekintélyesebb elemek oda jutva, a főrendiház túlsúlyra vergődjék a képviselőház felett. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) De t. képviselőház, a t. képviselő úr tiltakozik az ellen, hogy itt foederalismusról, particularismusról beszéljünk, s rámutat, hogy hisz Amerikában nem azért van foederalismus, mert a senatusba az egyes státusok választanak, hanem azért választják ott a senatust, mert a szövetség egyes államokból áll. Igaza, tökéletes igaza van a képviselő úrnak. Egyes álllamokból áll az amerikai szövetség, melyek nagyobb függetlenséggel bírnak, mint pl. nálunk Horvátország. Hát te hát, legelőször is ezen utóbbira reflektálva, ismétlem, a képviselő úrnak igaza van, de épen azért, Amerikában azért alakul úgy a senatus, mivel saját nagy hatáskörrel bíró államokból áll a szövetség, ez a tény épen argumentum arra, hogy nálunk, hol a megyék nem ily nagy hatáskörű államok — s nem is akarjuk, hogy ilyenek legyenek — nem kell ily elemekből alkotni a főrendiházat. (Helyeslés a jobboldalon.) Sok hivatkozás történt továbbá a particularismustól való félelem ellenében az 1848. előtti időkre. T. ház, nem lehet ember, a ki az 1848. előtti időkben a rendek táblájának határtalan érdemeit, fényét tagadni akarná. De méltóztassanak visszaemlékezni, hogy mindennek daczára hányszor emeltek panaszt az ország vezérférfiai azért, hogy a particuláris érdekek szétszaggatják az országos érdekt, szembehelyezik magukat az ország érdekeivel és nem azt vallották-e ők, mit vallanak a tudományban is a szabadság emberei, hogy decentralisálni, amennyire lehetséges, az államegység veszélyeztetése nélkül a közigazgatást, decentralisálni a törvényhozást! Nálunk ma a törvényhozás centralisálva van. Nem kívánnám, nem szeretném, s nem tudnék belenyugodni, hogy az által, hogy ismét megyei joggá tétessék az egyik ház alkatrészének megválasztása, a törvényhozás decentralizáltassék. (Helyeslés jobbfelől. Az igen, képviselő úr, midőn kifejezi aggályát a felett, hogy a kinevezés folytán a kormány befolyása túlságos lesz a felsőházban, azt mondja a többek közt, s úgy okoskodik, hogy ha a képviselőházban nem volna oly túlságos nagy a kormány befolyása, akkor még bele lehetne nyugodni, de miután itt oly nagy a kormány befolyása, nem kell engedni, hogy ott is nagy legyen; ellensúlyt kell ott találni a túlságos kormánybefolyás ellen. Parlamenti rendszer mellett, t. ház, milyen kormánynak lehet a képviselőházban befolyása ? Azon kormánynak, mely többséggel bír a képviselőházban. Az ellen keres a t. képviselő úr túlsúlyt a felsőházban ? Én ezt a parlamentarismussal határozottan nagy mérvben ellenkezőnek tartom, sőt éppen azt kell óhajtanom, hogy a képviselőházban többséggel bíró kormány azon javaslatoknál, melyeket az alsóház elfogadott, állandó csökönyös gátja a törvényhozás másik házában ne akadjon. Tehát azon kormány befolyása ellen, mely csak úgy létezik az alsóházban, ha a képviselet többsége támogatja, nem lehet és nem szabad a felsőházban támaszt keresni. (Helyeslés jobbfelől.) Megbocsásson nekem a t. képviselő úr, de annyira tisztelem a képviselő úrnak mind képességét, mind tudományát, hogy midőn ezen állítását, mely itt előttem írásban is megvan, olvastam, nem lehetett más meggyőződésre jutnom, minthogy az egy szerencsétlen rögeszme szolgálatába állott nagy tehetség aberratiója. (Élénk helyeslés jobbfelől. Mozgás balfelől.) Ami a t. képviselő úr indítványát illeti, én úgy tudom s a t. képviselő úr maga is elismerte, hogy ezen törvényjavaslatnak több alapeszméje van, elfogadja, ha a részletekre nézve nem nyilatkozott is, a többit, csak ez egyet támadja meg. Te hát! Nem mondom, hogy nem jogos, mert teljesen jogos, de várjon, ha valaki a reformot akarja, ha valaki azon javaslatnak több alaptételét helyesli, az e a helyes és czélhoz vezető eljárás: egyetlen alaptételért visszautasítani az egészet, vagy nem az volna-e elfogadni és azon egy pontját, ha kell, megváltoztatni, vagy a bizottsághoz utasítani? (Helyeslés jobbfelől.) Mondom, a jog megvan mind a kettőhöz, a czélszerűség azonban okvetetlenül ez utóbbit ajánlja. Megvallom, csodálkoztam azon, hogy miért nem ez utóbbi történt, egész addig, míg a t. képviselő úr el nem mondotta, hogy mi minden részletkérdés, mi minden szabadkérdés a választási elvnél. Elmondta, hogy részletkérdés az is, hogy kik válaszszanak; az is, hogy kikből válaszszanak; az is, hogy mennyi időre válaszszanak. Szilágyi Dezső: Legalább 8 évre! Tisza Kálmán miniszterelnök: Igenis, csakhogy az évek száma maga részletkérdés. Azután a t. képviselő úr volt szíves nem szólni arról, hogy várjon csak a szorosan vett magyar megyék, vagy pedig a Szent István birodalmában levő összes vármegyék válaszszanak-e ? Mindez, t. ház, részletkérdés. De mit jelent ez? (Halljuk! Halljuk!) Azt, hogy minderre nem tudtak megegyezni, kellett tehát lelni egy negatív tért, amelyen a kormány javaslata ellen lehessen szavazni. (Élénk tetszés jobbfelől.) Még csak Iványi Dániel. képviselőtársam javaslatára és beszédére kívánok egy pár szóval reflektálni, bár az elmondottaknak némely részében azokra is reflektáltam. (Halljuk! Halljuk!) Előre is kijelentem, hogy a határozati javaslatok közül még csak az övére reflektálok, mert a másik két javaslatra reflektálni tökéletesen felesleges dolognak tartom. (Helyeslés jobbfelől. Mozgás balfelől.) Irányi Dániel t. képviselő úr — melleslesleg jegyzem ezt meg — azt mondja, hogy a két ház közt, ha nem egy eredetűek, conflictusok támadnak. Én, tehát úgy tudom, hogy olykor-olykor conflictusok mindenütt támadnak. Például nem olyan régen volt, hogy a franczia alsóház és a senatus közt conflictus volt, pedig ezek mindegyikének minden tagját választják. A confliktusok ellen tehát az ő választási rendszere sem bírna hatálylyal! (Igaz! ügy van jobbfelől.) Azt mondja továbbá a t. képviselő úr beszédjében, hogy szabad embernek törvényt csak az hozhat, akit ezzel megbíz és mégis azon határozati javaslatban, melyet nem mint egyéni nézetet, hanem mint comproraissumot a jelen viszonyokkal fogadott el, azt mondja, hogy a főrendiház tagjait képezzék a főrendi családok által választott tagok. Hát t, képviselőház, ezek azután csak a felsőházi tagokra fognak törvényt hozni, vagy ha másokra is, ezzel dekretáljuk, hogy a tbbi nem szabad ember, mert rájuk olyan hoz törvényt, akit nem ők választanak. Azt gondoltam, hogy ebben nem ellenmondás rejlik és viszont azt mondom, hogy ha az nem lehetséges, amint hogy nem is lehetséges, hogy mind választassanak, csakugyan bárki is, mint szabad ember, jobban megnyughatik abban, hogy az hozzon törvényt, akit az országgyűlésnek felelős kormánya felterjesztésére a korona bíz meg, mert azok a kormányt, az országot képviselik, minthogy az hozzon törvényt, akit egyszerűen egy osztálynak tagjai bíznak meg. A másik, amire reflectálni akarok, s amit igen fontos dolognak tartok, az indigenokra vonatkozik. Amint méltóztatnak tudni, én nem vagyok barátja annak, hogy jelen állapot szerint midőn sem birtoka nem kell hogy legyen az illetőnek az országban, sem az nincs kizárva, hogy ugyanakkor más ország parlamentjének is tagja legyen, hogy — mondom — ily viszonyok közt jogot gyakorolhasson valaki a magyar törvényhozásban. Hogy ennek nem vagyok barátja, ezt mutatja az is, hogy midőn amaz annyit emlegetett szavazás volt, én egyénileg részemről oda hatottam, hogy akik akartak a kormány mellett szavazni, otthon maradtak. De azt hiszem, jele annak maga ezen törvényjavaslat is. Csakhogy azt is hiszem, hogy azon túlmenni, mit a törvényjavaslat mond, nem volna helyes. Mert megmondja ezen törvényjavaslat, hogy csak azok, kik Magyarországon brit földbirtokuk után nyerik meg a kimondott qualificatiót és csak azok, kik kinyilatkoztatták, hogy törvényhozási jogot sehol másutt, mint a magyar felsőházban gyakorolni nem akarnak — ki van tehát zárva, hogy két irányban bírhassanak befolyással — és ki van mondva az, hogy igenis, csak azok, kik érdemeiknél fogva is Magyarország sorsában érdekelve vannak. Eddig menni helyesnek tartom, bár tudom és hihetőleg fel is fog hozatni, ha itt nem, hát másutt, hogy vannak országok, ahol nem oly szigorúak, mert vannak családok, melyeknek tagjai Bécsben, Münchenben és Berlinben bírnak a parlamentben szavazati joggal, tehát egészen elkülönített államokban; de nálunk, a mi viszonyaink közt ezt kimondani, amit erre nézve a törvényjavaslat tartalmaz, okvetlenül szükségesnek tartom, — csakhogy viszont túlmenni rajta, nem tartanám helyesnek és igazságosnak. (Helyeslés jobbfelől. Egy hang a szélsőbaloldalon: Az, hogy magyar legyen, az semmi ?!) Aki szerepelni akar a magyar törvényhozás bármely házában, miután ki van mondva, hogy annak nyelve kizárólag a magyar, annak okvetlenül meg is fog kelleni tanulni magyarul, vagy nem fogja a jogot igénybe venni. (Felkiáltások a szélsőbal felől: Szavazni fog!) Kérem, midőn én az ezen határon való túlmenetelt ellenzem, vájjon akkor is saját hatalmi érdekeimet védem? Hiszen nézzék meg ama bizonyos szavazásnak névlajstromát, amiért én — mint mondják — ezen javaslattal boszszút állok, hiszen ellenem szavaztak azok az indigenek! Ha tehát mindamellett nem akarom, hogy túlságig menjünk irányukban, miért teszem azt? Azért, mert nem tartom az ország érdekében levőnek. (Élénk helyeslés jobbfelől.) A t. képviselő úr — többen is ugyan, de főleg a t. képviselő úr — ellenzi azt, hogy a felsőháznak bizonyos esetekben meglegyen a kezdeményezési joga és ezt, mint a magyar közjoggal homlokegyenest ellenkezőt, tünteti fel. Hát te hát, hogy az a gyakorlat nem volt soha Magyarországon, azt tudom, hogy törvény sem arra, hogy lehessen kezdeményezés a felsőházban, sem arra, hogy ne lehessen, nincs, azt is tudom ; de hogy a főrendi tábla sokszor igényelte magának ezt a jogot és csak propter bonum pacis állt el attól, azt is tudom. De kérdem: azért, mert valami nem volt, semmi viszonyok közt nem szabad, hogy az legyen ? Hisz akkor, tisztelt képviselő úr, megakasztanánk minden haladást, ha minden úgy lesz, ahogy volt, mert épen abban áll a haladás, hogy valami olyan történjék ami nem volt. (Helyeslés jobbfelől. Vizsgáljuk tehát azt, hogy helyes e ez az intézkedés, lehet-e előnye, lehet e kára ? Mert ez azon szempont, amelyből valamely javaslat helyességét meg kell bírálni. Én meg vagyok róla győződve, hogy kára nem lehet, nem lehetett volna úgy, amint az eredeti javaslat szerkesztette és talán még kevésbbé lehet úgy, mint azt a bizottság részletezte, mert hiszen mindaz, ami pénzügyi kérdésekre vonatkozik ; mindaz, ami a monarchia másik államával való viszonyra vonatkozik ; mindaz, ami a katonai dolgokra vonatkozik, már az eredeti javaslat szerint is fenn volt tartva a képviselőházban való kezdeményezésnek , a bizottság pedig még egy pár részlettel megtoldotta. Azt gondolom, tehát, hogy Belgiumban is eléggé ismerik a képviselőházak természetét és ott megvan a kezdeményezési joga a senatusnak és csakis a pénzügyi és újonczozási kérdések vannak kivéve. Hasonlag Angliában is teljes joggal lehet a felsőházban kezdeményezni, kivévén a moneybilit és a mutingbillt, egyebet mindent lehet. Hogy tehát az, amit a törvényjavaslat ajánl, nem valami, az alkotmányon ejtett sérelem, azt nem szükséges magyarázni. (Igaz! ügy van a jobboldalon.) De mi lesz a haszna, kérdi a képviselő úr, azt mondván, hogy időnyerésről szó sem lehet, ha csak azt nem akarja a kormány, hogy ezentúl a képviselőház a felsőháztól átjött javaslatokat, ahelyett, hogy mint most, tüzetesen, alaposan tárgyalná, csak úgy futólag és felületesen intézze el. Bocsánatot kérek, nem így áll a kérdés. Elsősorban meg vagyok róla győződve, hogy ha a felsőház előtt lesz valami kérdés, és nem akkor kerül oda, amikor a másik ház vitatása folytán már mindenki tájékozva van, akkor ott a tárgyalások okvetlenül tüzetesebbek és hosszasabbak lesznek; míg ellenben senki sem kívánja, hogy a képviselőház azt, ami nem ott kezdeményeztetek, felületesen intézze el. Hiszen teljesen joga van tárgyalni oly alapossággal, aminővel akarja, teljes joga van azt elfogadni vagy el nem fogadni. Jog semmi irányban sem villaltatik. De egyet engedjen meg a t. képviselő úr, hogy megjegyezzek, és ez az, hogy azt hiszem, hogy oly hosszasan, mint nálunk tárgyalják az egyes kérdéseket, nem fogják a felsőházban tárgyalni, és ha valamely tárgy megvitatásának alaposságára az kell, hogy mint nálunk — csak mint factumot mondom, nem megrovásképpen — minden kissé nevezetesebb kérdéshez 50 — 60 szónok 2—3. hétig szóljon, akkor nem tárgyalnak alaposan sem Franczia-, sem Angolországban, sem sehol a világon. Mert ha ott a legfontosabb kérdés egy-két hét alatt el nem dől, az már a ritkaságok közé tartozik, kivévén, midőn az izlandiak obstructiót csináltak. (Zaj a baloldalon. Élénk helyeslés a jobboldalon.) Nem attól függ tehát az alaposság, hogy minő hosszasan és terjedelmesen, hanem, hogy miként tárgyalunk, és azért, mert a felsőházrövidebben tárgyal valamit, még nem lehet azt mondani, hogy kellő alaposság, kellő mélység nélkül is felületesen tárgyal. (Helyeslés jobbfelől.) Az is mondatott, hogy miféle jogfosztás, melyik után kisebb, melyik után nagyobb a jogfosztás. Először is tehát, én itt olyat, amire e szó jogfosztás illik, nem tudok. Megmondom miért Hiszen ezen javaslat úgy, amint beterjesztetett, nem enyészteti el a jogot; a jogot meghagyja, — amennyire egy törvény meghagyhatja — örök időkre, csakis annak gyakorlatát köti feltételhez. Meghagyja azt, hogy aki ma nem bír ezen feltétellel, akár maga, akár valamelyik utódja megnyeri a feltételt, a jogot ismét megkaphatja. Ez tehát a jognak nem elenyésztetése, hanem annak bizonyos feltételhez kötése. Itt igaza volt abban, bár m megtámadtatott érte, egy ezen oldalon ülő szónoknak, hogy ezen szempontból is a kormány javaslata méltányosabb, mint az például, melyet Iványi képviselő úr ajánl. Mert a kormány javaslata szerint a jog épségben maradván, a feltétel beálltával mindig feleleveníthető; ama javaslat szerint pedig e jog oda reducáltatik, hogy választhatnak saját kebelükből néhány törvényhozót, de a saját joguk örök időkre megszűnik. Olyat is hallottam azon oldalról, amin valóban csodálkozom. Az is mondatott, hogy a megyének meg kell a választási jogot már csak azért is adni, hogy ha már kimennek a főispánok, legyen a ki a megyét képviselje. Hát, t. hát, várjon azok az igazi megyeirta emberek 1848 előtt, de még most is, mit mondanának, ha egy kormánynak eszébe jutna azt mondani, hogy a főispán képviseli a megyét ? Hiszen ez a megye összes traditiói, maga a megye eszméje ellen van. A főispán nemcsak azért, mert ő a korona kinevezettje volt, és mint olyan ült a felsőházban, de azért, mert a kivált régibb időben nem képviselhette a megyét, soha ezen a czimen nem ült ott. Tudjuk, hogy 1848 előtt, méltóztatnak erre emlékezni, — a főispánok legnagyobb része egyszer ment egy évben a megyébe, és ez a szorgalmas főispánok közé tartozott, de voltak köztük, akik három évben csak egyszer a tisztújításra mentek el. Hogy ez a főispán hogyan képviselhette a megyét és annak érdekeit a főrendiházban, azt nem tudom. De ha eszébe jutott volna valakinek azt mondani, hogy a főispán a megyét képviseli, azt okvetellenül megkövezték volna. (Tetszés jobbfelől.) Ne kívánjon tehát a megye jogot oly czimen, melylyel a főispánok soha sem bírtak. De, t. hát — bocsánatot kérek, hogy türelmével ennyire visszaéltem —(Halljuk! Halljuk!) még csak berekesztésül egy pár szót. Mint ezekből is látható, én a határozati javaslatok egyikét sem fogadom el. Óhajtom, hogy a törvényjavaslat, úgy amint be van terjesztve, lehetőleg változtatás nélkül fogadtassák el. Elvi alapjait változatlanul fenntartani mindenütt igyekezni fogok ; ha egyes részletekben kell módosítás, azt hiszem, e törvényjavaslattal szemben az helyesebben a másik házban lesz megbeszélhető. (Mozgás balfelől.) De egy kivételt teszek, ez az a bizonyos 25. fj, mely annál találgatásra adott okot. Teljes készséggel előre kijelentem, hogy feláldozom. (Halljuk! Halljuk!) Miért? Mert hogy áll ennek a dolga? Midőn a szakasz kimondja, hogy az első kinevezéseknél figyelemmel kell lenni azokra, akik az utolsó három évben a főrendiház üléseiben rendesen résztvettek, vájjon lehet-e ebben — mint mondatott — csalétek arra , hogy azok, akik különben kimaradnának, szavazzanak a javaslatra, mert akkor ki fognak neveztetni? Én azt tartom, nem lehet. Mert ez nem erőt, nem módot ad a kormánynak ez irányban ha ugyan akarna vele élni, de megköti a kezét, mert erkölcsi kötelezettséget vállal e törvénynyel, ha elfogadtatik aziránt, hogy azokra lesz figyelemmel, kik három éven át rendesen résztvettek a főrendiház üléseiben és mindenki megtámadhatja, ha ezekből hagy ki — habár ellene szavaztak is — és olyanokat vesz be, akik sohasem voltak ott, mint most és rászavaztak a javaslatra. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Sokszor és itt is beigazul az, t. ház, amit régen hallottam és talán már egyszer itt is mondottam, hogy az egyenes után menni mindenek közt a legnagyobb ravaszság, mert nem hiszik el az embernek, hogy az egyenes után megy. (Élénk derültség és tetszés jobbfelől.) Én egyenesen megmondtam, mit akarok; békét tettem a kormány kezére a kinevezésekkel, és azt látják, hogy kortes-ígéret van benne. Ismétlem tehát minden egyéb pontját a javaslatnak; itt részleteiben is óhajtom fenntartani, ezt az egy szakaszát azonban, áldozatul Szilágyi Dezső t. képviselő úrnak, (Élénk derültség és tetszés jobbfelől.) Készséggel odadobom. Különben ajánlom a törvényjavaslatot elfogadásra. (Élénk, hosszantartó helyeslés jobbfelől.) A felsőházi reform és a horvátok. A zágrábi „Pozor“ azt bizonyítgatja legújabb vezérczikkében, hogy a magyar országgyűlés csak a magyar s nem a közös felsőház reformjáról tanácskozhatik. A kiegyezési törvény világosan meghatározza, hogy Horvátország mikép legyen képviselve a felsőházban. E törvény szerint tagja a felsőháznak a horvát tartománygyűlés által választott három képviselő s kivételkép engedi meg a kiegyezési törvény, hogy ama mágnások, papok és világi méltóságok, kik 1848 előtt helyet foglaltak a főrendiházban, tagjai legyenek a közös felsőháznak mindaddig, míg az más alapon fog szerveztetni. A „Pozor“ azt következteti ebből, hogy a főrendiház reformjával szemben megszűnik ama méltóságok joga, melyet csak a kiegyezési törvény kiegészítése útján nyerhetnek vissza, nem pedig a magyar országgyűlés egyoldalú határozata alapján. A „Pozor“ fölszólítja ennélfogva a magyar országgyűlés tagjait, hogy ne vegyenek részt a felsőházi reform tárgyalásában, vagy legalább az általa megjelölt álláspontot foglalják el. Minden egyéb magatartás újabb megsértése volna a kiegyezési törvénynek s tagadása annak a kardinális elvnek, mely szerint Horvátország Magyarországgal egyenjogú királyság. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése febr. 12-én. Folytattatott a felsőház szervezéséről szóló javaslat általános tárgyalása. Herman Ottó úgy találja, hogy Magyarországon a democratia zászlója porba van tiporva. Ő azonban fölveszi azt, kijelentvén, hogy „nem fél a golyótól sem.“ Kikelvén az aristocratia, ellen, végül a következő határozati javaslatot nyújtja be. Az országgyűlés képviselőháza kimondja: 1-ször, hogy a főrendiháznak, mint rendi intézménynek létjoga abban a percben szűnt meg, a melyben a népképviseleti rendszer elfogadtatott ; 2-szor, hogy úgy a jogegyenlőség, mint a „semmit rólunk nélkülünk“ elveknél fogva — mint amely elvek a szabad választáson nyugvó népképviseletnek sarokkövei —■ a főrendiház eltörlendő; 3-szor, hogy a nemzet közéletének az önkormányzatban gyökerező fejlődése, a rendi intézmény minden faját teljesen kizárja; 4-szer, hogy tekintettel a nemzet korszellemének, a legválságosabb helyzetben is, nyugodt, inkább szenvedő, mint cselekvő lüktetésére, oly intézményre, mely egyfelől a népképviselet, másfelől a szentesítés jogával felruházott korona és tanácsa között helyet foglaljon, semmi szükség nincsen. Mindezeknél fogva utasítja a képviselőház a kormányt: terjeszszen elő oly törvényjavaslatot, mely a főrendiház eltörlését kimondja. Beadják: Herman Ottó és Hoitsy Pál. Zsilinszky Mihály Szilágyi Dezsővel, Irányival és Herman Ottóval polemizált, még pedig sikeresen és általános figyelem között. A felsőházi tagok kinevezéséről szólva, igen ügyesen fordította az argumentácziót Szilágyi Dezső ellen, ki daczára hogy élethossziglan kinevezett egyetemi tanár, mégis elég független, s éppen ellenzéki állást foglal el a kormánynyal szemben. Nincs tehát ok, amiért a kinevezendő felsőházi tagoktól a függetlenség megtagadtassék. A jeles érvelésű, szép szónoklatot tetszéssel fogadták a többség padjain. Tisza Kálmán miniszterelnök szólott ezután. E beszédet lapunk élén közöljük. Szilágyi Dezső állt fel ezután és szokása szerint „helyreigazította“, vagyis tüzetesebben kifejtő beszédének azon részeit, melyeket Tisza állítólag félreértett. A dáz figyelme erősen kimerülvén, elnök öt perczre felfüggesztette az ülést. Szünet után Helst beszélt a törvényjavaslat ellen, támogatva Iványi határozati javaslalatát. Polemisált Beksicscsel a liberalismus jelentősége fölött, s a szélsőbalnak vindikálta a liberalizmust. A kiváltságokról szólva, azt raondá, hogy ha választania kellene a vagyoni és születési kiváltság között, az utóbbit választaná, bár egyiket sem szereti, s éppen azért kellemetlenül lepte meg a törvényjavaslatban foglalt nagy census, mely „kétszeresen jogegyenlőségi sértés“. Éppen úgy perkorreskálja szónok a felsőház törvényhozási initiativáját is, mely fonák következményekre vezet. Ezzel az ülés véget ért. A gyorsvonaton érkező vendég elébe Nagy Sándor megyei árvaszéki elnök vezetése alatt egy három tagú küldöttség ment a bomoródi vasúti állomáshoz, egy sokkal nagyobb küldöttség, tiszteletes Pánczél Károly élén, Mundra községben várta, a városban pedig a mélt. főispán urnát, ki egész készséggel ajánlá föl vendégszerető házát a helyettes püspök urnak, Könczy Gyula ur, mint a ref. egyházközség jogi gondnoka fogadta a keleli tanács tagjainak nagy részével. Oly általános volt az érdeklődés az egyházfő érkezése iránt, hogy azt mondhatni, a várakozó tömeg az est beállta daczára, sorfalat alkotott, a merre az utczákon elhaladt. Különben közeledését, ősi szokás szerint, harangozás jelezte. A helyettes püspök úr itt időzése valósággal ünnepe volt nemcsak a ret. egházközségnek, hanem az egész városi intelligentiának is. A történteket röviden összefoglalva, chronológiai sorrendben adjuk az alábbiakban. Folyó hó 7-én (szombaton) d. e. 10 órakor a főtiszteletű vendég úr az egybehívott presbyteri ülésen végzi az elnöki tisztet. Az ülésnek két fontos tárgya volt: egyik az első pap fizetésének a múlt, állandó igazgató tanács által 680 írtról 800 írtra ajánlott fölemelése, a másik a templomnak az orgona elhelyezhetése czéljából való javítása. A keleli tanács, tekintetbe véve az egyházközség virágzó anyagi állapotát, abban állapodott meg, hogy nemcsak az első pap fizetésének fölemelését, hanem az egész egyházi személyzetét ajánlja a legközelebbi közgyűlésnek. A templom javítása ügyében pedig, a szakértői vélemény meghallgatása után kimondta, hogy szükségesnek látja az egész templomnak oly mértékben való felemelését, amely lehetővé teszi az orgonának veszély nélkül száraz talajon való elhelyezését. Egyúttal a főtiszteletű helyettes püspök úr kilátásba helyezte, hogy a múlt, állandó igazgatótanács templomépítési czélra, előnyös törlesztés melletti kamatra kölcsönözni fogja a szükséges pénzösszeget. A keleli tanács ülése után az összes városunkban levő állami, megyei, községi hivatalok tisztviselői, a közös és honvéd tisztikarok tagjai, s a felekezeti lelkészek látogatást tettek a helyettes püspök urnái. Mindenesetre dicséretére válik városunk intelligentiájának, hogy akkor, amidőn a ref. egyház jelenlegi feje körünkbe érkezett, megragadta az alkalmat annak bebizonyítására, hogy nincs meg benne az az elfogultság, amely nem engedi a más ajkú s felekezeti érdemeinek elismerését s kellő mértékben való méltatását. A látogatások véget érvén, a főtiszteletü úr is sietett azokat a testületek főnökeinél viszonozni. Délben Horváth Mihály főispán ur ő méltósága, vendége tiszteletére, fényes ebédet adott, a melyre a presbyteri tagok hivatalosak voltak. Toaszokban itt nem volt hiány. Nagy hatást tettek főképen a helyettes püspök urnak classicus szépségű pohárköszöntői. Délután a főtiszteletű ur meglátogatta a református elemi fiú- és leányiskolákat, s azokat minden tekintetben teljesen felszerelt mintaiskoláknak nyilvánította. Megvizsgálta az egyház pénztárát, s a számadásokban egyetlen hibát sem kapott. A vizsgálat alkalmával a pénztárban 1000 forint volt készpénzben folyó ügyek fedezésére, s 3000 frt takarékpénztári könyvecskében. Ezután betekintett a lelkészi hivatal irattárába, s amint erről a másnapi közgyűlésen nyilatkozott, az összes egyházi könyveket, irományokat, de főképpen az oly nagy fáradtságot igénylő „Családkönyvet“ példás rendben találta. E napon tiszteletes Pánczél Károly ur házánál volt souper, a helyettes püspök tiszteletére. Szép társaság volt együtt ez alkalommal a fogarasi ref. első pap asztalánál. Ott voltak a többek közt a megye főispánja, a kir. járásbiró, a megyei árvaszéki elnök, a ref. jogi gondnok, stb. A vacsora folyamán megeredt pohárköszöntők közül kiválóan hatott az, melyet a főtiszteletű helyettes püspök ur az unitárius vallásu járásbiróra mondott, kívánva, hogy az Isten sok ilyen unitáriust adjon a ref. egyháznak. A helyettes püspök ur itt időzésének fénypontja vasárnapra esik. E nap hosszú időkre emlékezetes marad előttünk, mert e napon hallottuk a református egyházi szónokok egyik legjelesebbjét. A fogarasi ref. templom emlékezetünk óta még sohasem telt meg annyira, mint ez alkalommal. Ott volt a város egész intelligentiája, sőt még a helybeli lelkészek közül is többen. Köztük a görög kath. érseki Tiarius, s a szent Ferencz-rendi zárda főnöke is. Szeretném, ha mindig oly áhitatosnak látnám az imaházban megjelent közönséget, mint akkor, amidőn az erdélyi ref. egyház jelenlegi főpásztora imára nyitva ajkait, az ég urához esdekelt, hogy áldja meg e hazának minden ajkú s minden hitü polgárát. Egyházi beszéde alapigéjéül Pál apostolnak a corinthusiakhoz irt I. levele I. részének 3. versét választá. Mit mondhatnánk e beszédről egyebet, mint azt, hogy ez egyike volt azoknak az egyházi remekeknek, amelyeket a tehetséggel megáldottak is csak az ihlettség pillanatában teremtenek. Mily mesterileg ecsetelé a kegyelem hatását s a béke üdvösségét ! Valódi főpásztori fennköltséggel monda, hogy miért jött hozzánk. Eljött, hogy békességet szerezzen a mi lelkeinknek, hogy csak egy szikrát éleszszen bennünk abból a lángból, amelynek neve haza és Isten iránti szeretet. Nem szólok többet e remek beszédről, mert úgy is képtelen volnék e becses lap olvasóival távolról is érzékeltetni úgy annak szépségeit, mint a magasb élvezetet, melyet oly kitűnő előadásban nyújthatott. Az isteni tisztelet után a ref. egyházközség közgyűlése tartatott meg. A közgyűlésen is a küldöttség által meghívott helyettes püspök úr elnökölt. E népes ülés a megelőző napon tartott kebli tanácsnak a fizetésfölemelések s a templomépítés ügyében tett javaslatai felett volt hivatva határozni. A főtiszteletü úr, mielőtt a presbyteri ülés indítványait napirendre tűzte volna ki, egy minden tekintetben kitűnő megnyitó beszédben a közgyűlés tagjainak lelkére kötötte, hogy a fölvetendő kérdésekhez higgadtan, egy egyházi gyűlés méltóságának megfelelően szóljanak. Püspöki látogatás, Fogaras, febr. 10. Éppen kétszáz év járt le azóta, hogy Horti István erdélyi ref. püspök meglátogatta szerény városunkat. Nincs tudomásunk arról, hogy a lefolyt kétszáz év alatt az erdélyi református egyházfő csak egyszer is fölkereste volna az itt lakó ref. egyházközséget. Ezért természetesnek találjuk, a midőn f. hó 6-án a bir szárnyain köztudomásúvá vált, hogy főtisztelete Szász Domokos helyettes ref. püspök úr ide érkezik, egész nap egyébről sem lehet hallani, mint a „református püspök“ jöveteléről. Az egyházközség táviratilag értesülve a helyettes püspök úr szándékáról, meg is tette a kellő intézkedéseket, hogy a fogadtatás az egyház fejéhez méltó legyen.