Magyar Polgár, 1886. január-június (20. évfolyam, 1-145. szám)
1886-06-03 / 126. szám
Huszadik évfolyam. Előfizetési díjak: Egész évre . Félévre . . Negyedévre Egy hóra 16 frt. 8 frt. 4 frt. 1 frt 60 kr. Mindennapi elárusításra helyben, az eláruitóktól vagy a kiadóhivatalból elvive: Egy síimára 5 kr Hirdetési dijak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezménybenrészesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Myllttér sora 36 krajozdr. — 120. szám. Kolozsvár, 1886. csütörtök, junius 3. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL ..MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA Belközépatcca 4. ss. Megjelenik mindennap, vasár- és ünnepnapok kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltétnek. KOLOZSVÁR, JUNIUS 2. Erdély ipara. Néhány nap előtt, mikor az erdélyrészi ipar ügyében tartott országos értekezlet alkalmából e kérdéssel foglalkoztunk, csatlakoztunk az ott kifejezett reményhez, hogy az elveszett romániai piaczokért részint a kormány gondoskodásában, részint a hazai piaczok megnyerésében kárpótlást lelünk, és így a vámháború még javunkra válik. Azóta oly események merültek fel, melyek e reményünket bizonyára igazolni fogják. Kolozsvár város, mint vártuk is tőle, első sietett kiadni a jelszót, hogy teremtsünk itthon piaczot a piacz nélkül maradt erdélyi iparnak. Gr. Zichy Jenő, az országos iparegyesület közgyűlésén szintén ily értelemben formulázta programmját, mely abban áll, hogy hazai iparunknak itthon és a külföldön piaczokat hódítsunk. Kolozsvár még tovább ment és gyakorlati lépéseket is tett, amenynyiben küldötteket menesztett a határszélekre, kik az érdekeltekkel a továbbiak iránt értekezzenek, sőt a kulturegyletet is megkereste, mely közelebbi választmányi gyűlésén tárgyalja e nagyfontosságú kérdést. A piac nélkül maradt határszéli forgalom nagysága iránt a statisztika csak hiányosan tájékoztat. Az átszállítás töbnyire gyalog és szekéren történvén, az adatok nem voltak kellő pontossággal öszszeállíthatók. Csak a határszéli vámhivatalok megközelítő jegyzeteire vagyunk utalva, melyek szerint a határszéli kivitel 5—6 millió írtra, a behozatal félanynyira tehető. Határszéli forgalmunk tehát évenként 2—3 millió többletet mutat fel s ez már e hiányos adatok szerint is sokkal tekintélyesebb öszszeg, különösen határszéli népünk viszonyait tekintve, semhogy iránta közönyösek lehetnénk. Az erdélyrészi megyék kivitele egész Magyarország kivitelének felét teszi, s e körülmény elég ann, hogy Erdély iparának jövő helyzete ne particuláris, hanem országos szempontból tekintessék. Erre int mindnyájunkat nemcsak a menynyiség, hanem Erdély helyzete és hivatása, — az az: nemcsak a nemzetgazdasági, hanem a társadalompolitikai és nemzeti szempont is. Ha még tekintetbe vesszük, hogy e forgalomban leginkább a szövet, kötélverő, kefe, papír, bőr, fa, üveg, kő és vasáruk vannak képviselve, láthatjuk azt is, hogy csaknem egészben iparunk van érkdkelve. M.-Vásárhelyen alól egész Erdély participált e forgalomban s igy egy néhány északi város kivételével, itt egész Erdély a legmélyebben van érdekelve nemzetiségre való tekintet nélkül. Ezt az ipart nem szabad magára hagynunk. Közönyünk ép oly hiba volna, mint egykor a magyarság elhagyása. Az ipar nemcsak gazdasági, hanem fontos kulturtényező s nemzeti hitünket, reményünket mind csak a kultúrába helyezhetjük. Itt az összefüggés a kultúregylet és az erdélyrészi ipar között. A választmány hívja fel az egylet minden tagját, a megyéket és egyleteket, hogy fogyasztásaikban legyenek tekintettel a magára maradt erdélyi iparra , gazdasági szakosztálya pedig dolgozzon ki tervet ez ipar termékeinek propagálására nézve. Másfelől az iparosegyesületek, kereskedői körök fogjanak kezet s mondják ki, hogy saját körükben minden módon elősegítik iparczikkeink fogyasztását. Ha a székely, szász és román iparosok mai létszámát a régiekkel összehasonlítjuk, csökkenést tapasztalunk, így pl. Brassóban a 70-es években még 38 bőrgyáros volt, most alig van 8; a gyapjúgyárosok száma Brassóban, N.-Szebenben, Disznódon 20 év alatt majdnem felére olvadt le. Ebben nagy része volt az általános viszonyoknak; a közlekedés tökéletesbítése által teremtett idegen versenynek, de legnagyobb része volt Romániának, mely a forgalmat az utóbbi időben a szerződéses viszonyban is minden lehető módon akadályozta. Épen ezért, ezt az ipart még a szerződés megújítása esetén is ápolás alá kellett volna vennünk, annyival inkább pártolandó az most, hogy magára maradt. A székely és szász föld eddig nem igen nézett északra hozzánk és nyugatra az Alföld felé, mert itt nyugat iparával kellett volna versenyeznie. Közönségünk rég kinőtt a 40-es évek szelleméből, mely iparunk pártolását a hazafiság kérdésének tekintette, s az elharapózott divatűzésben és fényűzési lázban cosmopolita lett e tekintetben. Még csak hagyján, mig a mi iparunk is elhelyezést talál keleten. De most, hogy legnagyobb keleti piaczunk részben épen azért veszett el, mert a kis Romániában is föltámadt az önálló nemzeti ipar megteremtésének szelleme. Magyarország közönsége csak nem fog e téren Románia mögött maradni s nem ad előnyt saját ipara fölött az idegennek. Azt mondják- az idegen csinosabb, jobb és olcsóbb. Országos kiállításunk megmutatta, hogy nem jobb, tehát nem is olcsóbb. Sőt állandóság tekintetében iparunk a legtöbb fajban máris versenyképes. Különben ez egy circulus vitiosus, melyből sohase fogunk kimenekülni, ha a közönség nem teszi meg a kezdeményező lépést. A fogyasztó azt mondja: a hazai czikk durvább és drágább a külföldinél, de feledi, hogy tartósabb. Az iparos azt mondja: nem pártolnak, tehát máskép nem versenyezhetek. Mindkettőnek igaza van a saját szempontjából, de hogy ez megváltozzék, erre nézve a közönségnél van a kezdeményezés. Mihelyst pártolja az ipart, azonnal rejlik, finomul és ára normálisabb lesz, így kell eljárnunk az erdélyi iparral szemben is. Forgalmi kimutatásunk szerint, 1884- ben csak ruházati czikkekért 222 milliót, fényűzési tárgyakért pedig 71 milliót adtunk a külföldnek. Csak egy kissé szorítsuk meg igényeinket, hogy ez óriási öszszegek csekély része maradjon meg a hazai iparnak s ez rövid időn virágzóvá tétetik. Sokat hathatnak erre a nőegyletek is! Állam és társadalom álljanak öszsze és közlekedési eszközök, tarifakedvezmények, alkalmas hitelszövetkezetek, valamint árucsarnokok által hassanak az előállítási, anyagi és értelmi kellékek fokozására s a fogyasztás emelésére s meglátják, hogy székelyeink nem kényszerülnek a kivándorlásra s hazánk közgazdasága érezhető arányokban kifejlik! Nemcsak az által, hogy a piacz nélkül maradt erdélyi ipar saját honában otthont talál, hanem az által is, hogy miként mi kiszorultunk Romániából, úgy a nyugati czikkek is kiszorulnak mitőlünk. Csak akarnunk kell s iparunkra szép jövő vár. Hogy a hazai piaczon kívül még idegen keleti piaczokat is hódíthatunk, erre máris megvan iparukban minden feltétel. De erről külön szólunk közelebbről. ____TARCZA.____ A parasztbirtokok fejlődése és mai állása. Az agrárpolitikus előtt abban a váltságban, melyet a modern gazdaságtani eszmék a földbirtok természete és elmélete körül mondhatni Európaszerte felidéztek, a parasztbirtok egyike a legsajátosabb, legfigyelemreméltóbb intézményeknek. A gazdasági communismusnak egy nemét látjuk épen most támadni Angliában, melynek vezére, feje az imént lemondott Chamberlain miniszter, nem kevesebbet tűzött ki programmjában, mint azt, hogy a helyhatóságok felhatalmazandók lennének méltányos fölbecslés alapján földeket sajátítani ki, s azokat kis darabokban megállapított feltételek mellett parasztbirtokokként eladni. Hogy mily fontos újítás ez a nagybirtokok hazájában, Angliában, nem szükség bővebben magyarázni, de hogy miféle eredmények volnának várhatók belőle, s a gazdasági felvirágzás czéljának mennyire felelne meg, az kétségkívül oly kérdés, melylyel foglalkozni nálunk is bírhat érdekkel, s tanulsággal. A parasztbirtokoknál Stuart Mill meghatározása szerint az egész termés egy ember tulajdona, s a járadék haszon- és munkabér közötti különbségek nem léteznek. Más szavakkal, a föld tulajdonosa maga dolgozza meg földjét, vagy ha úgy tetszik, családja segélyével, de általában bérelt munka nélkül. Munkája haszna egészen az övé, csupán csak a közteherviselés minden polgárt kötelező arányának alávetve. Van-e előnye az államra és egyesekre nézve a parasztbirtokoknak a nagybirtokok felett, oly kérdés, mely felett nem értenek egyet a nemzetgazdasági írók. De hiányzanak az adatok is még e kérdés megvilágítására. Stuart Mill vizsgálódásai is csak abban az eredményben tetőződnek, hogy a kisbirtok rendszer nem jár szükségkép együtt a termelés csökkenésével , hogy épen annyi szempont szól ellene, mint mellette. De másfelől Mill is határozottan kimondja, hogy a parasztbirtokosok által mivelt kisbirtokokból csak akkor várható kedvező eredmény, ha azok nem túlságos kicsinyek, ha elég nagyok arra, hogy a család egész idejét és figyelmét igénybe vegyék, mert ellenkező esetben henyélést és egyéb erkölcsi bajokat szülnek. Mihelyt a földbirtok nem elég nagy arra, hogy tulajdonosát fentartsa, a kisbirtok rendszer minden hátrányai válnak észlelhetőkké annak előnyei nélkül, mert vagy nélkülöznie kell saját gazdaságában, vagy napszámba járnia, mintha nem is volna saját birtoka, ami mellett, főleg ha a szomszédos birtokok is hasonterjedelműek, néha kilátása sincs rá, hogy munkát kapjon. Ez az, amit nem vesznek eléggé tekintetbe a parasztbirtok védelmezői. Épen a földbirtok túlságos feldaraboltatása az, amit egy ily tervezetnek a legóvatosabban szükség kerülnie s ami pedig Chamberlain allotment rendszerében is fenyegetni látszik. Rendesen a parasztbirtok előnyeinek illusztrálására Belgium példáját szokták felhozni , igaz is, hogy ott a kisgazdaságokban több igás van, többet termelnek s gondosabban vannak művelve mint a nagyok. Lehet látni aszszonyokat, amint csaknem a fehér homokból kaparják ki ujjaikkal a gyönyörű kolompárt, csodájára annak a szorgalomnak és kitartásnak, mely csak a parasztgazdaságok tulajdona. Francziaországban szintén a parasztbirtokokban gazdálkodnak legjobban és legjövedelmezőbben. Laveleye például határozottan állítja, hogy Francziaország leggazdagabb és legjövedelmezőbb vidékei azok, hol a kisbirtokosok vannak többségben. Mindenesetre számbaveendők itt is a különleges viszonyok, a talaj és az éghajlat, a szőlőművelés és a gyümölcstermelés, melyek épen Francziaországot felette alkalmassá teszik az úgynevezett „petit culture“-re. Egy franczia parasztgazda öt hold föld mellett is boldogulhat, sőt a mellett évről-évre félre is tehet valamicskét, amiből azonban nem következik az, hogy a magyar vagy angol paraszt is hasonló területen hasonló eredményeket érjen el. Kétségkívül igen helyes dolog lehet nálunk is a konyhakertészet, vagy gyümölcstermelés felkarolását sürgetni, de végre is az e nemű czikkek kereslete sem határtalan s már is eléggé el van látva, részint itthonról, részint kedvezőbb termelési körülmények közt levő idegen országokból. De térjünk vissza a franczia gazdasági viszonyokra. A franczia birtokrendszer egyik fő hátránya a földbirtok rendkívüli felaprózottsága az öröklési jog következtében, mely a szülők végrendelkezési jogát vagyonuk felett csupán az egy gyermekre esővel egyenlő részre szorítja, mig a többit egyenlően osztja fel közöttük. De az öröklés utján való ez a felaprózása a földbirtoknak ellensúlyozva van az ingatlan könnyű forgalmas kicserélése által, mely a földbirtok szünetlen változását eredményezi a népesség közt s lehetővé teszi, hogy a parasztság egyre-másra vásároljon kisebb földbirtokokat és birtokrészeket. A franczia földművesnek, ha egy kis ingatlant öröklött, főéletczélja, hogy dolgozzék és takarékoskodjék, amíg lassanként gyarapíthatja birtokát. Természetesen ehhez oly józan, szorgalmas és takarékos természet szükséges mint a francziaparaszté. A franczia rendszer röviden a következőkben vázolható. A földbirtok eladása és vétele költséges ugyan, de az ügyleti eljárás egyszerű s így daczára a magas áraknak, a súlyos adónak és a pénzintézetek által támasztott versenynek, mégis a paraszt az ország legnagyobb birtokvásárlója. A telekkönyvi rendszer is oly egészséges alapokon nyugszik, hogy egy parasztbirtokos könnyen vehet fel birtokára pénzt, oly czélból, hogy valamely szomszédos részt kibéreljen vagy megvásároljon. De felette lényeges a franczia parasztgazdaságban a munkamegosztás és a női munkaerő alkalmazása is. Az asszony kaszálja a füvet, aratja a gabonát és tesz mindent, még a legnehezebb dolgokat is, míg a férfiak másfelé keresnek foglalkozást. A női munka mindenütt túlnyomó, reggeltől estig a család minden tagja a mezőn dolgozik, ételük lehető legrosszabb s minden életczéljuk a takarékosság. Semmit sem költenek könyvekre, újságokra, a puritán egyszerűségű szobában nincs egy kép, egy virág, egy óra, egy porczellán vagy más értékesebb bútordarab, sőt a franczia paraszt nagy része tudatlanságban is nevekedve fel, még a közügyek iránt sem mutat semmi érdeket smerő játékszer a politikusok kezeiben. Akármilyen hátrányai legyenek is ez életmódnak, csakis így érhető el siker, a gazdaságban, eme munkamegosztás által, melyhez járul ama rendkívüli kuporgatás is, melyet a franczia paraszt úgy fejez ki, hogy „cacher de petits sous dans de gants bas.“ Természetes, hogy viszont ebből bizonyos fordírozott egyenlőség ered, mely féltékenyen tekint mindenre, ami az általános színvonalon felülemelkedik; az idő, a pénz- és munkaveszteség óriási lesz azzal, hogy mindez apró darabokat külön kell felszántani, bevetni, megdolgozni; s mindennek koronájául az örökösödés fennálló rendje károsan hat vissza a népesség szaporodására, úgy hogy a családok rendesen kis számúak s némely vidékeken, p. o. Lyon környékein gyakoribb a két, mint a három gyermek egy háztartásban. Különbözők, de bonyolultabbak is a parasztgazdaságok viszonyai Németországon s különösen Poroszországban, de többé-kevésbbé más német tartományokban is. A régi német földbirtok-rendszer szerint minden gazdasági kerület, vagy „mark“ három részből állott: a közös markból, mely a község birtoka volt, a szántókból vagy Feldmarkból, mely a közös markból volt kiszakítva s egyenlő arányban szétosztva a község tagjai közt, s a Dorfmarkból, mely szintén egyenlően volt felosztva a községi tagok közt. A földmives eszerint hármas minőséggel birt, társtulajdonos volt a közös földben, osztalékos a szántón s független birtokos,saját Dorfmarkjában. Ámde a hűbérrendszer bejövetelével lassanként változásul-Fejérváry báró miniszter a pécsi szabadelvű párthoz szívélyes levelet intézett azon alkalommal, hogy a fővárosi I. választókerületben képviselő jelöltül fölléptették. A pécsi kormánypárt ugyanis 1884-ben fölajánlotta a jelöltségét Fejérvárynak, ki akkor honvédelmi államtitkár volt, de azt nem fogadhatta el, mert tényleges katonai szolgálatban volt. De megígérte a pártnak, hogy ha mandátumot elfogad, a pécsiek megtisztelő bizalmára fog reflektálni. Most azt írja meg a miniszter a pécsi szabadelvű pártnak, hogy a budai képviselőjelöltség elvállalása daczára nem változott gondolkozása s örömének tartaná, ha a párt bizalmát a jövőben is megtarthatná. A miniszter levelét a pécsi szabadelvű párt legutóbbi bizottsági ülésén nagy lelkesedéssel fogadták s a bizottság elhatározta, hogy a miniszterhez üdvözlő levelet intéznek. E szerint tehát Fejérváry b. a jövő országgyűlésen nem Buda I. kerületét, hanem Pécset szándékozik képviselni, s Budán az I. kerületben Trefort vallás- és oktatásügyi miniszter készül föllépni. A petróleum-kérdés. Az osztrák képviselőház vámügyi bizottsága hétfőn tárgyalta a Suess indítványát a petroleum-vám ügyében, amely tudvalevőleg ellenkezésben áll a Magyarország és Ausztria között létrejött megállapodásokkal. A lengyelek — saját petroleumérdekeik védelmét látva az említett javaslatban a Suess mellett foglalnak állást, annak ellenére, hogy a kormány a bizottsági ülésen kijelentette, hogy a Suess javaslatának elfogadása esetén demiszionál, a bécsi lapok mind ezzel a kérdéssel foglalkoznak. Az ellenzéki lapok nem akarják komolyan venni a Taaffe-kabinet lemondó szándékát. A lengyel lapok dobbal és trombitával buzdítják a lengyel képviselőket, hogy ne ijedjenek meg Taaffe gr. fenyegetéseitől, hanem szavazzanak Suess javaslatára. A helyzetről a bécsi lapok a következőket combinálják a jövőt illetőleg: Suess javaslata elfogadtatik. Taaffe egész kormányával demissionál, de a felség nem fogadja el a lemondást, hanem beleegyezik a képviselőház feloszlatásába. Az ír törvényjavaslat A Daily News írta: Ha csak valami hirtelen és váratlan fordulat be nem áll, a home-rule törvényjavaslat nem fog másodszori olvasás alá kerülni. Chamberlainnek mintegy 45 párthíve elhatározta, hogy a törvényjavaslat ellen fognak szavazni. Minthogy arra nincs kilátás, hogy Hartington párthívei megváltoztassák nézeteiket, a törvényjavaslat alig lesz megmenthető. Az alsóház valószínűleg Gladstone ellen fog nyilatkozni, mire Gladstone az országhoz fog appellálni. Az angol parlamentből Chamberlain párthívei gyűlést tartottak, melyen ötvenketten voltak jelen. A gyűlés 45 szavazattal elhatározta, hogy a home-rule-törvényjavaslat másodszori olvasása ellen fognak szavazni. Parlamenti körökben e határozat nagy izgatottságot keltett, mert ennek következtében a kormány veresége és a parlament föloszlatása csaknem bizonyosnak látszik. Az alsóház ülésén Harcourt kijelente, hogy törvényjavaslatot fog előterjeszteni a borvámok tárgyában. Gladstone kormányelnök kijelente, hogy a földmegváltásról szóló törvényjavaslatot addig nem szándékozik ismét elővenni, míg a ház egy későbbi ülésszakban az Írország kormányzatáról szóló törvényjavaslattal ismét foglalkozni fog. Ezután a homeruse-törvényjavaslat tárgyalása folytattatván, Fowler emelt szót. Jövő számunk a közbeeső ünnep miatt pénteken délután jelenik meg ORSZÁGGYŰLÉS. A főrendiház ülése május 21-én. Elnök: Péchy Tamás. Elnök előterjesztésére a ház megbízza az elnökséget, hogy a megüresedett szt.-gróti választókerületben megejtendő uj választás iránt intézkedjék. Hegedűs Sándor a pénzügyi bizottság előadója benyújtja a pénzügyi bizottságnak az osztrák-magyar bank szabadalmának meghosszabbításáról és az 1878. XXVI. tezikkben foglalt intézkedéseknek további 10 évre való kiterjesztéséről szóló jelentéseit. Kéri azokat az osztályok mellőzésével annak idején napirendre kitűzni. Elnök bemutatja az elnöki havi előterjesztést. Tudomásul vették. Következik a napirend: a „törvényhatóságokról“ szóló törvényjavaslat fölött a főrendiház által tett módosításokról a közigazgatási bizottság jelentése. A 2 §. c) pontjához tett módosítás felolvasása után fölszólal Iványi Dániel. Nem hajlandó elfogadni a főrendiház azon módosítását, melyet a javaslat 2. § ának c) pontjához ten, hogy t. i. a törvényhatóságok „a törvényhozás bármely házához“ intézhetnek kérvényt. Ezt azonban helytelennek tartja, mert bár eddig is volt rá eset többször, ez könnyen átvihetné az initiatívát a főrendiházba a képviselőházból. Ha elfogadná a módosítványt, csupán korlátozva fogadná azt el, például hogy kérvényt lehessen intézni olyan tárgyban a főrendiházhoz, amely már a képviselőházban letárgyaltatott. Az interpellate intézésének jogosultsága a főrendiházban szintén olyan, melyre nagyon üdvös lett volna gondolni akkor, amidőn a főrendiházat szervezték. Általánosságban tehát nem hajlandó elfogadni a főrendiház módosítványát, mert szükségesnek tartja, hog a képviselőház jogai megóvassanak s hogy a képviselőháznak elsősorban felelős kormány ne tehessen sem kérvényre, sem interpellátson olyan kötelező nyilatkozatot, mely esetleg a képviselőház akaratával ellenkezik. Tisza Kálmán miniszterelnök, T. képviselőház! Talán megnyugtathatom az képződő urat. Elsősorban megjegyzem, hogy míg az, hogy kérvények a főrendiházhoz is adassanak be, általában azon szakaszban mondatik, addig épen azon fontos esetekre nézve, amelyek egyikére a képviselő úr hivatkozott, midőn ugyanis a kormánynak valamely közigazgatási intézkedése ellen kérvényez a törvényhatóság, maga ezen javaslat is, úgy amint a főrendiház elfogadta, csak a képviselőházat j°lőli meg, mert a 19. §-ban határozottan az van mondva, hogy oly esetekben, midőn a törvényhatóság valamely közigazgatási intézkedés ellen felír és ha a kormány ahoz mégis ragaszkodik, azt végrehajtani köteles, az a végrehajtás után és csak annyiban képezheti a közgyűlési vita és határozat tárgyát, amennyiben a törvényhatóság a kormány eljárását netalán sérelmesnek találván, a képviselőháznál keresne orvoslást. Ezen esetet tehát egyenesen kizárólag a képviselőházhoz utalja. Ez az egyik, amit megjegyezni kívántam. A másik ez. Én nem hiszem, hogy ebből a képviselőháznak kezdeményezési jogára néz