Magyar Polgár, 1886. január-június (20. évfolyam, 1-145. szám)

1886-06-03 / 126. szám

Huszadik évfolyam. Előfizetési díjak: Egész évre . Félévre . . Negyedévre Egy hóra 16 frt. 8 frt. 4 frt. 1 frt 60 kr. Mindennapi elárusításra helyben, az eláru­­­itóktól vagy a kiadóhivatalból elvive: Egy síim­ára 5 kr Hirdetési dijak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvez­ményben­­részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Myllttér sora 36 krajozdr. — 120. szám. Kolozsvár, 1886. csütörtök, junius 3. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL ..MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA Belközépatcca 4. ss. Megjelenik mindennap, vasár- és ünnep­napok kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltétnek. KOLOZSVÁR, JUNIUS 2. Erdély ipara. Néhány nap előtt, mikor az erdély­­részi ipar ügyében tartott országos ér­tekezlet alkalmából e kérdéssel foglal­koztunk, csatlakoztunk az ott kifejezett reményhez, hogy az elveszett romániai piaczokért részint a kormány gondosko­dásában, részint a hazai piaczok meg­nyerésében kárpótlást lelünk, és így a vámháború még javunkra válik. Azóta oly események merültek fel, melyek e reményünket bizonyára igazol­ni fogják. Kolozsvár város, mint vártuk is tőle, első sietett kiadni a jelszót, hogy teremtsünk itthon piaczot a piacz nélkül maradt erdélyi iparnak. Gr. Zichy Jenő, az országos iparegyesület közgyű­lésén szintén ily értelemben formulázta programmját, mely abban áll, hogy hazai iparunknak itthon és a külföldön pia­­czokat hódítsunk. Kolozsvár még tovább ment és gyakorlati lépéseket is tett, a­menynyiben küldötteket menesztett a ha­társzélekre, kik az érdekeltekkel a to­vábbiak iránt értekezzenek, sőt a kultur­­egyletet is megkereste, mely közelebbi választmányi gyűlésén tárgyalja e nagy­­fontosságú kérdést. A piac­ nélkül maradt határszéli forgalom nagysága iránt a statisztika csak hiányosan tájékoztat. Az átszállítás töb­­nyire gyalog és szekéren történvén, az adatok nem voltak kellő pontossággal öszszeállíthatók. Csak a határszéli vám­hivatalok megközelítő jegyzeteire vagyunk utalva, melyek szerint a határszéli kivi­tel 5—6 millió írtra, a behozatal fél­­anynyira tehető. Határszéli forgalmunk tehát évenként 2—3 millió többletet mutat fel s ez már e hiányos adatok szerint is sokkal tekintélyesebb öszszeg, különösen határszéli népünk viszonyait tekintve, semhogy iránta közönyösek le­hetnénk. Az erd­élyrészi megyék kivitele egész Magyarország kivitelének felét te­szi, s e körülmény elég ann, hogy Erdély iparának jövő helyzete ne particuláris, hanem országos szempontból tekintessék. Erre int mindnyájunkat nemcsak a meny­­nyiség, hanem Erdély helyzete és hivatá­sa, — az az: nemcsak a nemzetgazdasá­gi, hanem a társadalom­politikai és nem­zeti szempont is. Ha még tekintetbe vesszük, hogy e forgalomban leginkább a szövet, kötélve­­rő, kefe, papír, bőr, fa, üveg, kő és vas­áruk vannak képviselve, láthatjuk azt is, hogy csaknem egészben iparunk van ér­­kdkelve. M.-Vásárhelyen alól egész Erdély participált e forgalomban s igy egy né­hány északi város kivételével, itt egész Erdély a legmélyebben van érdekelve nemzetiségre való tekintet nélkül. Ezt az ipart nem szabad magára hagynunk. Közönyünk ép oly hiba volna, mint egykor a magyarság elhagyása. Az ipar nemcsak gazdasági­, hanem fontos kulturtényező s nemzeti hitünket, remé­nyünket mind csak a kultúrába helyez­hetjük. Itt az összefüggés a kultúregylet és az erdélyrészi ipar között. A választmány hívja fel az egylet minden tagját, a me­gyéket és egyleteket, hogy fogyasztásaik­ban legyenek tekintettel a magára ma­radt erdélyi iparra , gazdasági szakosztá­lya pedig dolgozzon ki tervet ez ipar termékeinek propagálására nézve. Másfe­lől az iparosegyesületek, kereskedői kö­rök fogjanak kezet s mondják ki, hogy saját körükben minden módon elősegítik iparczikkeink fogyasztását. Ha a székely, szász és román ipa­rosok mai létszámát a régiekkel össze­hasonlítjuk, csökkenést tapasztalunk, így pl. Brassóban a 70-es években még 38 bőrgyáros volt, most alig van 8; a gyap­­júgyárosok száma Brassóban, N.-Szeben­­ben, Disznódon 20 év alatt majdnem fe­lére olvadt le. Ebben nagy része volt az általános viszonyoknak; a közlekedés tö­­kéletesbítése által teremtett idegen ver­senynek, de legnagyobb része volt Ro­mániának, mely a forgalmat az utóbbi időben a szerződéses viszonyban is min­den lehető módon akadályozta. Épen ezért, ezt az ipart még a szer­ződés megújítása esetén is ápolás alá kellett volna vennünk, annyival inkább pártolandó az most, hogy magára ma­radt. A székely és szász föld eddig nem igen nézett északra hozzánk és nyugatra az Alföld felé, mert itt nyugat iparával kellett volna versenyeznie. Közönségünk rég kinőtt a 40-es évek szelleméből, mely iparunk pártolását a hazafiság kérdésé­nek tekintette, s az elharapózott divat­­űzésben és fényűzési lázban cosmopolita lett e tekintetben. Még csak hagyján, mig a mi ipa­runk is elhelyezést talál keleten. De most, hogy legnagyobb keleti piaczunk részben épen azért veszett el, mert a kis Romá­niában is föltámadt az önálló nemzeti ipar megteremtésének szelleme. Magyar­­ország közönsége csak nem fog e téren Románia mögött maradni s nem ad előnyt saját ipara fölött az idegennek. Azt mondják- az idegen csinosabb, jobb és olcsóbb. Országos kiállításunk megmutatta, hogy nem jobb, tehát nem is olcsóbb. Sőt állandóság tekintetében iparunk a legtöbb fajban már­is verseny­­képes. Különben ez egy circulus vitiosus, melyből sohase fogunk kimenekülni, ha a közönség nem teszi meg a kezdemé­nyező lépést. A fogyasztó azt mondja: a hazai czikk durvább és drágább a kül­földinél, de feledi, hogy tartósabb. Az iparos azt mondja: nem pártolnak, tehát máskép nem versenyezhetek. Mindkettő­nek igaza van a saját szempontjából, de hogy ez megváltozzék, erre nézve a kö­zönségnél van a kezdeményezés. Mihelyst pártolja az ipart, azonnal rejlik, finomul és ára normálisabb lesz, így kell eljár­nunk az erdélyi iparral szemben is. Forgalmi kimutatásunk szerint, 1884- ben csak ruházati czikkekért 222 mil­liót, fényűzési tárgyakért pedig 71 mil­liót adtunk a külföldnek. Csak egy kis­sé szorítsuk meg igényeinket, hogy ez óriási öszszegek csekély része maradjon meg a hazai iparnak s ez rövid időn vi­rágzóvá tétetik. Sokat hathatnak erre a nőegyletek is! Állam és társadalom álljanak ösz­­sze és közlekedési eszközök, tarifa­ked­vezmények, alkalmas hitelszövetkezetek, valamint árucsarnokok által hassanak az előállítási, anyagi és értelmi kellékek fokozására s a fogyasztás emelésére s meglátják, hogy székelyeink nem kény­szerülnek a kivándorlásra s hazánk köz­gazdasága érezhető arányokban kifejlik! Nemcsak az által, hogy a piacz nélkül maradt erdélyi ipar saját honában ott­hont talál, hanem az által is, hogy mi­ként mi kiszorultunk Romániából, úgy a nyugati czikkek is kiszorulnak mi­­tőlünk. Csak akarnunk kell s iparunkra szép jövő vár. Hogy a hazai piaczon kívül még idegen keleti piaczokat is hódíthatunk, erre máris megvan iparukban minden feltétel. De erről külön szólunk közelebbről. ____TARCZA.____ A parasztbirtokok fejlődése és mai állása. Az agrárpolitikus előtt abban a váltság­­ban, melyet a modern gazdaságtani eszmék a földbirtok természete és elmélete körül mond­hatni Európaszerte felidéztek, a parasztbirtok egyike a legsajátosabb, legfigyelemreméltóbb intézményeknek. A gazdasági communismusnak egy nemét látjuk épen most támadni Angliá­ban, melynek vezére, feje az imént lemondott Chamberlain miniszter, nem kevesebbet tűzött ki programmjában, mint azt, hogy a helyható­ságok felhatalmazandók lennének méltányos föl­becslés alapján földeket sajátítani ki, s azokat kis darabokban megállapított feltételek mellett parasztbirtokokként eladni. Hogy mily fontos újítás ez a nagybirtokok hazájában, Angliában, nem szükség bővebben magyarázni, de hogy miféle eredmények volnának várhatók belőle, s a gazdasági felvirágzás czéljának mennyire fe­lelne meg, az kétségkívül oly kérdés, mely­­lyel foglalkozni nálunk is bírhat érdekkel, s ta­nulsággal. A parasztbirtokoknál Stuart Mill megha­­tározása szerint az egész termés egy ember tu­lajdona, s a járadék haszon- és munkabér kö­zötti különbségek nem léteznek. Más szavak­kal, a föld tulajdonosa maga dolgozza meg földjét, vagy ha úgy tetszik, családja segélyé­vel, de általában bérelt munka nélkül. Munká­ja haszna egészen az övé, csupán csak a köz­teherviselés minden polgárt kötelező arányának alávetve. Van-e előnye az államra és egyesekre nézve a parasztbirtokoknak a nagybirtokok fe­lett, oly kérdés, mely felett nem értenek egyet a nemzetgazdasági írók. De hiányzanak az ada­tok is még e kérdés megvilágítására. Stuart Mill vizsgálódásai is csak abban az eredmény­ben tetőződnek, hogy a kisbirtok rendszer nem jár szükségkép együtt a termelés csökkenésé­vel , hogy épen annyi szempont szól ellene, mint mellette. De másfelől Mill is határozot­tan kimondja, hogy a paraszt­birtokosok által mivelt kisbirtokokból csak akkor várható ked­vező eredmény, ha azok nem túlságos kicsi­nyek, ha elég nagyok arra, hogy a család egész idejét és figyelmét igénybe vegyék, mert ellen­kező esetben henyélést és egyéb erkölcsi bajo­kat szülnek. Mihelyt a földbirtok nem elég nagy arra, hogy tulajdonosát fentartsa, a kis­birtok rendszer minden hátrányai válnak ész­lelhetőkké annak előnyei nélkül, mert vagy nél­külöznie kell saját gazdaságában, vagy nap­számba járnia, mintha nem is volna saját bir­toka, a­mi mellett, főleg ha a szomszédos bir­tokok is hasonterjedelműek, néha kilátása sincs rá, hogy munkát kapjon. Ez az, amit nem vesznek eléggé tekin­tetbe a paraszt­birtok védelmezői. Épen a föld­birtok túlságos feldaraboltatása az, a­mit egy ily tervezetnek a legóvatosabban szükség ke­rülnie s a­mi pedig Chamberlain allotment rendszerében is fenyegetni látszik. Rendesen a parasztbirtok előnyeinek il­lusztrálására Belgium példáját szokták felhoz­ni , igaz is, hogy ott a kisgazdaságokban több igás van, többet termelnek s gondosabban van­nak művelve mint a nagyok. Lehet látni asz­­szonyokat, a­mint csaknem a fehér homokból kaparják ki ujjaikkal a gyönyörű kolompárt, csodájára annak a szorgalomnak és kitartás­nak, mely csak a parasztgazdaságok tulajdona. Francziaországban szintén a parasztbirtokok­ban gazdálkodnak legjobban és legjövedelme­zőbben. Laveleye például határozottan állítja, hogy Francziaország leggazdagabb és legjöve­delmezőbb vidékei azok, hol a kisbirtokosok vannak többségben. Mindenesetre számbaveen­­dők itt is a különleges viszonyok, a talaj és az éghajlat, a szőlőművelés és a gyümölcs­­termelés, melyek épen Francziaországot felette alkalmassá teszik az úgynevezett „petit cul­­ture“-re. Egy franczia parasztgazda öt hold föld mellett is boldogulhat, sőt a mellett év­­ről-évre félre is tehet valamicskét, a­miből azonban nem következik az, hogy a magyar vagy angol paraszt is hasonló területen hason­ló eredményeket érjen el. Kétségkívül igen he­lyes dolog lehet nálunk is a konyha­kertészet, vagy gy­ümölcstermelés felkarolását sürgetni, de végre is az e nemű czikkek kereslete sem határtalan s már is eléggé el van látva, ré­szint itthonról, részint kedvezőbb termelési kö­rülmények közt levő idegen országokból. De térjünk vissza a franczia gazdasági viszonyokra. A franczia birtokrendszer egyik fő hátránya a földbirtok rendkívüli felaprózott­­sága az öröklési jog következtében, mely a szülők végrendelkezési jogát vagyonuk felett csupán az egy gyermekre esővel egyenlő rész­re szorítja, mig a többit egyenlően osztja fel közöttük. De az öröklés utján való ez a fel­­aprózása a földbirtoknak ellensúlyozva van az ingatlan könnyű forgalma­s kicserélése által, mely a földbirtok szünetlen változását eredmé­nyezi a népesség közt s lehetővé teszi, hogy a parasztság egyre-másra vásároljon kisebb föld­birtokokat és birtokrészeket. A franczia föld­művesnek, ha egy kis ingatlant öröklött, fő­­életczélja, hogy dolgozzék és takarékoskodjék, a­míg lassanként gyarapíthatja birtokát. Ter­mészetesen ehhez oly józan, szorgalmas és takarékos természet szükséges mint a franczia­­paraszté. A franczia rendszer röviden a következők­ben vázolható. A földbirtok eladása és vétele költséges ugyan, de az ügyleti eljárás egyszerű s így daczára a magas áraknak, a súlyos adó­nak és a pénzintézetek által támasztott ver­senynek, mégis a paraszt az ország legnagyobb birtok­vásárlója. A telekkönyvi rendszer is oly egészséges alapokon nyugszik, hogy egy pa­rasztbirtokos könnyen vehet fel birtokára pénzt, oly czélból, hogy valamely szomszédos részt ki­béreljen vagy megvásároljon. De felette lényeges a franczia parasztgaz­daságban a munkamegosztás és a női munka­erő alkalmazása is. Az asszony kaszálja a fü­vet, aratja a gabonát és tesz mindent, még a legnehezebb dolgokat is, míg a férfiak másfelé keresnek foglalkozást. A női munka mindenütt túlnyomó, reggeltől estig a család minden tagja a mezőn dolgozik, ételük lehető legrosszabb s minden életczéljuk a takarékosság. Semmit sem költenek könyvekre, újságokra, a puritán egyszerűségű szobában nincs egy kép, egy vi­rág, egy óra, egy porczellán vagy más értéke­sebb bútordarab, sőt a franczia paraszt nagy része tudatlanságban is nevekedve fel, még a közügyek iránt sem mutat semmi érdeket s­merő játékszer a politikusok kezeiben. Akár­milyen hátrányai legyenek is ez életmódnak, csakis így érhető el siker, a gazdaságban, eme munka­megosztás által, melyhez járul ama rend­kívüli kuporgatás is, melyet a franczia paraszt úgy fejez ki, hogy „cacher de petits sous dans de gants bas.“ Természetes, hogy viszont ebből bizonyos fordírozott egyenlőség ered, mely fél­tékenyen tekint mindenre, a­mi az általános színvonalon felülemelkedik; az idő, a pénz- és munkaveszteség óriási lesz azzal, hogy mind­ez apró darabokat külön kell felszánta­ni, bevetni, megdolgozni; s mindennek koroná­jául az örökösödés fennálló rendje károsan hat vissza a népesség szaporodására, úgy hogy a családok rendesen kis számúak s némely vidé­keken, p. o. Lyon környékein gyakoribb a két, mint a három gyermek egy háztartásban. Különbözők, de bonyolultabbak is a pa­rasztgazdaságok viszonyai Németországon s kü­lönösen Poroszországban, de többé-kevésbbé más német tartományokban is. A régi német földbirtok-rendszer szerint minden gazdasági kerület, vagy „mark“ három részből állott: a közös markból, mely a község birtoka volt, a szántókból vagy Feldmarkból, mely a közös markból volt kiszakítva s egyenlő arányban szétosztva a község tagjai közt, s a Dorfmark­­ból, mely szintén egyenlően volt felosztva a községi tagok közt. A földmives eszerint hár­mas minőséggel birt, társtulajdonos volt a kö­zös földben, osztalékos a szántón s független birtokos­,saját Dorfmarkjában. Ámde a hűbér­­rendszer bejövetelével lassanként változás­ul-Fejérváry báró miniszter a pécsi szabad­elvű párt­hoz szívélyes levelet intézett azon al­kalommal, hogy a fővárosi I. választó­kerület­ben képviselő jelöltül fölléptették. A pécsi kor­mánypárt ugyanis 1884-ben fölajánlotta a je­löltségét Fejérvárynak, ki akkor honvédelmi ál­lamtitkár volt, de azt nem fogadhatta el, mert tényleges katonai szolgálatban volt. De meg­ígérte a pártnak, hogy ha mandátumot elfo­gad, a pécsiek megtisztelő bizalmára fog reflek­tálni. Most azt írja meg a miniszter a pécsi szabadelvű pártnak, hogy a budai képviselője­löltség elvállalása daczára nem változott gon­dolkozása s örömének tartaná, ha a párt bi­zalmát a jövőben is megtarthatná. A minisz­ter levelét a pécsi szabadelvű párt legutóbbi bizottsági ülésén nagy lelkesedéssel fogadták s a bizottság elhatározta, hogy a miniszterhez üdvözlő levelet intéznek.­­ E szerint tehát Fejérváry b. a jövő országgyűlésen nem Buda I. kerületét, hanem Pécset szándékozik képvi­selni, s Budán az I. kerületben Trefort vallás- és oktatásügyi miniszter készül föllépni. A petróleum-kérdés. Az osztrák képvi­selőház vámügyi bizottsága hétfőn tárgyalta a Suess indítványát a petroleum-vám ügyében, a­mely tudvalevőleg ellenkezésben áll a Magyar­­ország és Ausztria között létrejött megállapo­dásokkal. A lengyelek — saját petroleumérde­­keik védelmét látva az említett javaslatban a Suess mellett foglalnak állást, annak ellenére, hogy a kormány a bizottsági ülésen kijelentet­te, hogy a Suess javaslatának elfogadása ese­tén demiszionál, a bécsi lapok mind ezzel a kérdéssel foglalkoznak. Az ellenzéki lapok nem akarják komolyan venni a Taaffe-kabinet le­mondó szándékát. A lengyel lapok dobbal és trombitával buzdítják a lengyel képviselőket, hogy ne ijedjenek meg Taaffe gr. fenyegetései­től, hanem szavazzanak Suess javaslatára. A helyzetről a bécsi lapok a következőket com­­binálják a jövőt illetőleg: Suess javaslata el­­fogadtati­k. Taaffe egész kormányával demissio­­nál, de a felség nem fogadja el a lemondást, hanem beleegyezik a képviselőház feloszlatásába. Az ír törvényjavaslat A Daily News ír­­ta: Ha csak valami hirtelen és váratlan fordu­lat be nem áll, a home-rule törvényjavaslat nem fog másodszori olvasás alá kerülni. Chamber­­lainnek mintegy 45 párthíve elhatározta, hogy a törvényjavaslat ellen fognak szavazni. Mint­hogy arra nincs kilátás, hogy Hartington párt­hívei megváltoztassák nézeteiket, a törvényja­vaslat alig lesz megmenthető. Az alsóház va­lószínűleg Gladstone ellen fog nyilatkozni, mi­re Gladstone az országhoz fog ap­­p­e­ll­á­l­n­i. Az angol parlamentből­ Chamberlain párt­hívei gyűlést tartottak, melyen ötvenketten vol­tak jelen. A gyűlés 45 szavazattal elhatározta, hogy a home-rule-törvényjavaslat másodszori olvasása ellen fognak szavazni. Parla­menti körökben e határozat nagy izgatottságot keltett, mert ennek következtében a kormány veresége és a parlament föloszlatása csaknem bizonyosnak látszik. Az al­sóház ülésén Harcourt kijelente, hogy törvény­­javaslatot fog előterjeszteni a borvámok tár­gyában. Gladstone kormányelnök kijelente, hogy a földmegváltásról szóló törvényjavaslatot ad­dig nem szándékozik ismét elővenni, míg a ház egy későbbi ülésszakban az Írország kormány­zatáról szóló törvényjavaslattal ismét foglal­kozni fog. Ezután a homeruse-törvényjavaslat tárgyalása folytattatván, Fowler emelt szót. Jövő számunk a közbeeső ünnep miatt pénteken délután jelenik meg ORSZÁGGYŰLÉS. A főrendiház ülése május 21-én. Elnök: Péchy Tamás. Elnök előterjesztésére a ház megbízza az elnökséget, hogy a megüresedett szt.-gróti vá­lasztókerületben megejtendő uj választás iránt intézkedjék. Hegedűs Sándor a pénzügyi bizottság elő­adója benyújtja a pénzügyi bizottságnak az osz­­trák-magyar­ bank szabadalmának meghosszabbí­tásáról és az 1878. XXVI. tezik­kben foglalt in­tézkedéseknek további 10 évre való kiterjesz­téséről szóló jelentéseit. Kéri azokat az osztá­lyok mellőzésével annak idején napirendre ki­tűzni. Elnök bemutatja az elnöki havi előter­jesztést. Tudomásul vették. Következik a napirend: a „törvényható­ságokról“ szóló törvényjavaslat fölött a főren­diház által tett módosításokról a közigazgatási bizottság jelentése. A 2 §. c) pontjához tett módosítás fel­olvasása után fölszólal Iványi Dániel. Nem hajlandó elfogadni a főrendiház azon módosítását, melyet a javaslat 2. § ának c) pontjához ten, hogy t. i. a tör­vényhatóságok „a törvényhozás bármely házá­hoz“ intézhetnek kérvényt. Ezt azonban hely­telennek tartja, mert bár eddig is volt rá eset többször, ez könnyen átvihetné az initiatívát a főrendiházba a képviselőházból. Ha elfogadná a módosítványt, csupán korlátozva fogadná azt el, például hogy kérvényt lehessen intézni olyan tárgyban a főrendiházhoz, a­mely már a kép­viselőházban letárgyaltatott. Az interpellate intézésének jogosultsága a főrendiházban szintén olyan, melyre nagyon üdvös lett volna gondolni akkor, a­midőn a főrendiházat szervezték. Általánosságban tehát nem hajlandó elfogadni a főrendiház módosít­­ványát, mert szükségesnek tartja, hog a kép­viselőház jogai megóvassanak s hogy a képvi­selőháznak első­sorban felelős kormány ne te­hessen sem kérvényre, sem interpellátson olyan kötelező nyilatkozatot, mely esetleg a képvise­lőház akaratával ellenkezik. Tisza Kálmán miniszterelnök, T. képvi­selőház! Talán megnyugtathatom az­ képződő urat. Első­sorban megjegyzem, hogy míg az, hogy kérvények a főrendiházhoz is adassanak be, általában azon szakaszban mondatik, addig épen azon fontos esetekre nézve, a­melyek egyikére a képviselő úr hivatkozott, midőn ugyan­is a kormánynak valamely közigazgatási intéz­kedése ellen kérvényez a törvényhatóság, maga ezen javaslat is, úgy a­mint a főrendiház el­fogadta, csak a képviselőházat j°lőli meg, mert a 19. §-ban határozottan az van mondva, hogy oly esetekben, midőn a törvényhatóság vala­mely közigazgatási intézkedés ellen felír és ha a kormány ahoz mégis ragaszkodik, azt végre­hajtani köteles, az a végrehajtás után és csak annyiban képezheti a közgyűlési vita és hatá­rozat tárgyát, a­mennyiben a törvény­hatóság a kormány eljárását netalán sérelmesnek találván, a képviselőháznál keresne orvoslást. Ezen ese­tet tehát egyenesen kizárólag a képviselőház­hoz utalja. Ez az egyik, a­mit megjegyezni kívántam. A másik ez. Én nem hiszem, hogy ebből a képviselőháznak kezdeményezési jogára néz­

Next