Kolozsvár, 1887. július-december (1. évfolyam, 152-305. szám)
1887-10-10 / 237. szám
237. szám. I-I. évfolyam. 1887. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelölik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Kolozsvárt, hétfő, október 10. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egést évre..............................>6 frt. Fél évre.................................. 8 frt. Negyedévre................................4 frt. Egy hóra................................1 frt 60 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 251kr. Jenei Viktor meghalt. Nyugtassa békén az isten. Szombaton az ő jóságos nézésű kék szemeire reá borult a halál éjszakája. Élete delén kettészakittatott a munkája — a teste a földdé lesz. Mély bánattal írjuk le ezt a gyászhirt. A Kolozsvár halottja is Jenei Viktor. Legjobb barátját, dolgozótársát vesztette el e lap. Keservesebb munka nem jutott részünkbe, minthogy ezt keljen hirdetnünk : Jenei Viktor meghalt. Jenei Viktor, ez a kötelesség-tudással tele férfi; ez a lelkes, erős meggyőződésű ember ; ez, kinek az isten a maga szivéből ajándékozott egy darabot, hogy erősen tudjon vele szeretni, mélyen tudjon érezni a szenvedőkért; ez a buzgó, a közjóért önzetlenül tenni soha el nem fáradó Jenei Viktor — meghalt. Ez nem bevégződése egy életnek — ez félbeszakítása. Keserűségünkbe a zúgolódás vegyül bele. Miért kelle már elvesznie, mikor reá annyi szükség van? Itt van a tél. A rongyos gyermekek várnak reá. Ő öltöztette őket, itt és az ország minden vidékén az ő buzdítása folytán keletkezett egyletek útján. A fiatalság az egyetemen, kinek tanácsra, segítségre van valami súlyos ügyben szüksége vár, reá. Az 8 ügye volt mindeniknek az ügye, úgy tett értük, mint a saját gyermekeiért. Hogy tudott szeretni ! A közügy ezer ága: a városnál, az iskolaszékeknél, az egyházánál vár reá. Az életét nem sajnálta érettük. Érezte, hogy az erejét emészti fel, hogy a sírját ássa —, és tett, tett. Mert úgy volt teremtve, hogy mindenkinek jó legyen, csak magának egyedül ne. És barátai, akikért oda adta volna a lelkét és a családja ... Én istenem, mennyi üreséget hagyott maga után ! Ismét és ismét ide tódul az a kérdés: miért kelle már elvesznie — és sírunk lelkünkből elveszten. Gyászlobogók lengnek Kolozsvártt és mindenki róla beszél. Holnap d. u. hozzák haza Budapestről kihűlt, betegségtől elbínzott testét. Olyan harczosa a közéletnek, mint ő, a mig érdekeket védett, érdekeket sértett. De, hogy a tiszta meggyőződés, önzetlenség vezette ezt a becsületes, igaz embert — semmi se jobb bizonyság arra annál, mint hogy ravatala körül nincsen ellensége. Mindenki így szól: ez egész ember volt. Tiszta meggyőződéstől áthatott, s a politikában, a társaságban a hite nevében küzdő egész ember. Nem vezette soha egyéb, mint amit a lelkiismerete súgott. Akit szeretett, azt egészen szerette, amit üdvösnek hitt, azért egész erővel harczolt. Nem hazudott érzelmeinek nyilvánításában, nem vezetett félre senkit czéljai iránt. Amit magára vállalt, azt teljesítette, a katedrán épen úgy, mint a közéletben. Az esze csak egyetlen nagy hatalmassággal tanácskozott abban, amit tennie kellet a szívével. Barátai néha szemére vetették, hogy érzékeny. Erre a hiányosságára büszke volt. Aha szeme könybe lábbadt, ha egy csomó didergő hitvány féreg örvendezett a meleg ruhának, melyet a Jenei Viktor egylete kerített tagjaira. Áldott legyen emlékezete. Jó, nemes, igaz volt és erősen tudott szeretni. Az isten visszavette benne a maga szivéből nekünk ajándékozott darabkát. Nagy szegénység, hogy elvesztettük ; nagy okunk van sírni érette. A betegsége ott kezdődött, hogy az egyházának erdélyrészi iskoláit látogatta meg s arról memorandumot készített. Óriási munka volt ez. Olyan lelkiismeretességgel csinálva, ahogy Jenei Viktor szokta végezni a magára vállalt kötelességet. Belebetegedett a munkába. Orvosai pihenést tanácsoltak. Neki nem lehetett e tanácsosal élnie. Ezer tennivaló mutatkozott mindenfelé, ahol 8 használni tud. És akart használni. Nem alkudozott még a halállal se, ha arról volt szó, hogy segítsen valami közügyön. A halál legyőzte. Milyen sokat szenvedett az az áldott jó ember. Fáradt agya elborult. Szeretetet sugárzó szemei mennyit sírtak. Világos pillanataiban rendelkezéseket irt a gyermekeihez. Azt hagyta meg nekik csak, hogy igen becsületes és igen igaz emberek legyenek. És búcsúzott a feleségétől, akit rajongva szeretett. Minden leírott szava egy könnycsepp. Vigasztalja e nagy veszteségben édes övéit az isten. Áldott emlékét szivünkben őrizzük. * * * Dr. Jenei Viktor, mint Jenei József, maros-vásárhelyi ref. kollégiumi pénztárnok és neje, Zudor Rákhel, tizedik és legkisebbik gyermeke született Marosvásárhelyen, 1840-ben. A kis becze a marosvásárhelyi ref. kollégiumban végezé oskoláit, honnan a bécsi műegyetemre költözött, de egy év múltán tanszakot változtatott s a budapesti egyetem jogi tanfolyamát végezte és pedig, a nagyon népes család fejének halála után, egészen saját erejére utalva, utóbb, mint a híres Szőnyi-intézet nevelője egyik és tanítója tartván fon magát. Ez intézeti bokros és terhes elfoglaltsága mellett is páratlan szorgalommal és kitüntetéssel végezé tanulmányait és szerzé meg jogtudori oklevelét s korábbi tanára, a nagyhírű Dózsa Elek ajánlatára, az erdélyi ref. Főconsistorium 1867 ben székelyudvarhelyi ref. jogtanárrá választá meg, hol jogtörténeti magvas értekezésével foglalá el tanszékét. A székelyudvarhelyi ref. collegium akkoron megapadt s részben elaggot tanárai mellett némileg veszített régi jó hírnevéből s különösen vagyoni ügyei rendezetlen állapotban valának. Dr. Jenei Viktor s vele egyszerre választott társa, Paál Ferencz, most a kolozsvári áll. tanitó-képezde ig. tanára, ifjúi erélylyel s a gondnoki kar segélyével, új életet öntött a tanintézet működésébe, pénzügyi rendezésében tevékeny részt ven. Ugyanily szerepet játszott a társadalmi és politikai közélet mezején s mint a Deák-párt hive nem egy kemény harczot vi volt az oltvidéki ellenzékkel. Egyik elsőrendű tényező volt a K. Eötvös-féle „népnevelési egyesület“ Udvarhely megyei szervezésében s tudtunkra ez az egylet az egyetlen, mely e czimen jótevő működését ma is folytatja. Az erdélyrészi ref. jogi tanfolyamok előbb Maros- Vásárhelytt központosításával, majd a kolozsvári kir. jogakadémia újra szervezése utáni megszüntetésével, dr. Jenei Viktor a történelem és irodalom tanszékére helyeztetett. Udvarhelyit, honnan, aztán, 1872 ben, a kolozsvári úján alapított tudomány-egyetem észjogi és encyklopaediai tanszékére neveztetett ki — előbb még Udvarhelyit kötve meg Szentes Márton, kolozsvár-városi pénztárnok szép és mivel. lányával, Rózával, a legszebb házassági frigyet, mely zavartalan boldogsággal és négy szép reményű gyermekkel ajándékozó meg. Kolozsvártt új és szélesebb tevékenységi kör nyílt meg a közügyek különböző ágaiban lankadatlan buzgalom Jenei előtt. Elsősorban egyetemi tanári széke vette igénybe a kötelességek lelkiismeretes férfiat s kathedráján kivétel nélkül mindig oly teljes készültséggel, a szabad előadás oly magvas, kerek és kidolgozott alkotásaival jelent meg, hogy legkitűnőbb hallgatói, évek múltán tett nyilatkozatai szerint is, azonnal nyomtatás alá lehetett volna előadásait bocsátani. Maga, azonban, e tekintetben, scripulosus vola, s bírészjogi tankönyve évek óta egészen készen áll, minden előadási ciklus rendén újabb és újabb átdolgozás alá vette, s mint bizalmasan mondogatá, „élni hagyja“. Egyes jogi s különösen egyházjogi és politikai kérdéseket így is fejtegetett folyóiratokban és a napi sajtó terén, s tiszta és erős logikájával, mindig fenkölt irányzatával lebilincselte olvasóit, s éles polemikus erejével lefegyverezte ellenfeleit. Tanári kötelességei teljesítésében kiválóan pontos, hallgatóival szemben bizalmasan jóakaró, segítő, tanácsló vala fogytig. Részt vett a jogakadémiák és az egyetemi oktatás ügyében a közoktatásügyi miniszter által egybehívott enqueten s ott a jogi szakoktatás kérdésében tartott tartalmas nyilatkozatával méltó feltűnést keltett. Ép ily buzgó tevékenységet fejtett ki felekezetének egyházi és oskolai ügyeiben is. Mint a főconsistoriumnak, majd az egyházkerületi igazgató tanácsnak tagja, a kolozsvári egyháznak jogi tanácsosa, a kolozsvári ref. egyházmegyének egyházkerületi képviselője, majd gondnoka, mint a házassági főtörvényszéknek bírája, a ref. konventnek, s a ref. collegiumnak anyagi ügyeit felülvizsgáló egyházkerületi bizottságnak egyik tagja ott volt mindenütt, ahol a buzgó és önzetlen munkálkodást a közügy a kiváló szellemi erőktől igénybe vette. Ott voltam a bizottság egyik tevékeny tagjaként, amelyet az egyházkerület a nemzeti fejedelmek által adományozott, de az absolut kormányok önkénye által visszatartott Cameraticum beneficiumok ügyében az állam ellen indítandó kereset megindítására, előadatai és bizonyítékai fölkutatására küldött ki, s amely nagy munkájával és a kormány jóakaratával perközti békeegyezséget kötvén, az egyházkerület addig élvezett háromezer pár száz forintnyi javadalmát évi tizennégyezer forintra emelte. Ott működött ama másik egyházkerületi háromtagú bizottságban is, a mely az erdélyi ev. ref. egyház törvénykönyvét három évi fáradságos munkával egy beállítás az unió alapján létrejött zsinati törvények keretébe beillesztette; ott az egyházkerületi jogügyi bizottságban, mely az egyházi és iskolai sokszor bonyolult perek intézésében a munka javarészét oly nagy buzgalommal, önzetlenül s annyi sikerrel végezé — szóval, ott mindenütt, ahol a nobile offiium sok ágú, sok munkával és küzdelemmel s nem egyszer rágalmak elhordozásával együttjáró kötelességeiről valt szó. Épen ily fáradhatatlan buzgalmat fejtett ki, továbbá, Kolozsvár törvényhatósági, társadalmi és politikai közéletében, mindenütt és mindezekben dolgozva, fáradva, sok és súlyos kellemetlenséget is szenvedve, de a meggyőződés, az elvek és humán törekvések igéiből nem engedve, nem alkuva soha egy jotát is, hanem kitartva — elmondhatjuk egész erejével, egész hevével s talán épen erején felül s e hév túlfeszítő, emésztő hatása mellett is.. . Szóljunk e róla, mint férjről, apáról, rokonról és barátról? A ki a valódi tűzhelyt oly szentségnek tekintő s oly féltékeny odaadással őrizó — talán megkövetelheti haló porában is, hogy a sürü fekete fátyolt, mely e kört oly gyászba borita, érintetlen hagyjuk. .. Néma tisztelettel, őszinte hódolattal haladunk el mellette s e helyett rámutatunk arra a nagyobb családra, melyet a magáé mellett is oly gonddal ápolt s a szegény iskolás gyermekeket segítő egyletben az emberszeretet melegével létesített és országszerte propagált. . . E sok oldalú, lánghévvel űzött s mindenekben egész odaadással végzett tevékenységnek tulajdonítjuk, aztán, hogy ereje, talán családi öröklött szervezetének lappangó bajai alapján, már több, mint egy éve megrendült s folyton, a legutóbbi időben rohamosan, hanyatlott. Több testvére, látszó épsége mellett is, java korában s rögtönösen halt el — ő is, bár testét lelkiismeretes gonddal ápolta s a legmérsékeltebben élt, már évek óta rendes gyógyfolyamoknak volt kénytelen magát alávetni, azonban, fájdalom, nem sok sikerrel s kiválóan gyöngéd lelkülete, érzékeny kedélye által is folyton gyöngítve testileg is. Régibb keletű gyomor- és szívbajához utóbb általános ideggyöngesége és izgultsága is járult s a radegundi többször használt túlerös és orvosi vezetés nélkül folytatott gyógymód, mint látszik, egészen kimertté testileg, lelkileg s haza utaztában, Grazban, oly súlyos idegbaj verte le, hogy rövid hat heti halál-vergődés után rohamos szivszélhüdés vetett véget e jó, igaz és tiszta életnek. Az élettevékenységhez és rajongásig szeretett családjához való erős ragaszkodás élte végszakán egészen a fölgyógyulás és orvoslás körében tartá fogva s mig folyton ápolá magát, hogy hazatérhessen, elköltözött egy jobb hazába . . . És most mindennek vége — az oly szépen és hatalmasan indult és folyt pálya középen kettévágva, a kiváló tanárból, páratlan családapából s az egyházi, társadalmi, politikai és jótékonysági közélet egész emberéből egyetlen marok por, ami megmaradt. Vitázzunk a végzettel, vagy inkább, adjunk hálát, hogy ily sok téren és igy tölthette be a maga helyét s hogy a jók oly kegyelettel és elismeréssel gondolhatnak életére, munkálkodására. A család könyei mellett ez a legszebb koszom, amelyet ő nagyon is korán hantolt sirdombra helyezhetünk. S most, Isten veled, te igaz, te hű barát! A többit szivünkbe fojtjuk s élő emlékedben őrizzük . . .* + * Az egyetemi tanári kar gyűlést tartott a gyászeset hírének vételére. A dékán meleg szavakban emlékezett meg az elhunytról. Emlékét jegyzőkönyvben örökítik. Tevékenységének, érdemeinek bővebb méltatását az egyetem szokásos formájában fogja megtenni. A testület azt határozta, hogy az elhunyt sírja felett rövid beszédben tolmácsolja a kar fájdalmát Kolozsvári Sándor (ki bizalmas szeretett barátja is volt Jeneinek), s az özvegynek a temetés után a kar részvétét tárgyazó irat nyujtassék át. Koszorút nem tesz az egyetem. Ennek helyében odaadja a pénzt annak az egyletnek, a melyiket Jenei alapított, s a melyikért annyit, s olyan szeretettel munkálkodott: a rongyos egyletnek. Az egyetem jogi karának szomorú jelentése a következő: A kolozsvári m. kir. Ferencz József tudomány-egyetem jog és államtudományi kara mély fájdalommal tudatja Dr. JENEI VIKTOR ny. r. tanárnak, a hazai jogtudomány lelkes munkásának, élete 47-ik s tanári működése 20-ik évében, folyó hó 8-án történt gyászos elhunytát, Kolozsvárt, 1887. október hó 9-én. Az egyházkerületi igazgató tanács a haláleset hírére tegnap gyűlést tartott. Részvétét jegyzőkönyben fejezte ki, s a temetés után fájdalmának küldöttségileg ad hangot az özvegy előtt. Koszorúját ugyancsak a rongyos egylet részére megváltja. A gyászesetet bejelenti az egyházkerületi közgyűlésnek és a conventi elnökségnek. Az egyházmegye által kiadott gyászlap így szól : A kolozsvári ev. ref. egyházmegye mélyen megilletődve tudatja dr. JENEI VIKTOR az egyházkerület gondnokának, az egyházkerület igazgatótanácsának és konventi képviselőjének és a kolozsvári ev. ref. egyházközségi iskolaszék tagjának Budapesten, f. hó 8-dikán élte 47-dik évében, kino3 szenvedés után bekövetkezett halálát. Béke porain Kolozsvár, 1887. október hó 10- ikén. I* * * A temetés holnap délután 1/13 órakor fog megtörténni, a vasúti indóházból, hol Szász Domokos érd. ref. püspök fog imát mondani. A püspök a főpásztori körútját félbeszakítva, holnap reggel érkezik Kolozsvárra. * * * A temetésen a városi képviselőtestület és tanács Albach Géza polgármester vezetése alatt vesz részt. Megjelennek még testületileg az egyetem tanári kara, élén dr. Kánitz rektorral, az erdélyi református egyházkerület igazgató-tanácsa, az ev. ref. kollelegium tanári kara és ifjúsága, a tanitóképezde tanári kara és ifjúsága, az egyetemi ifjúság, az egyetemi kör, a szegény gyermekeket segélyző egylet választmánya Paál Sándor alelnök vezetése mellett. * + * •»* Eddig a következők rendeltek koszorúkat a koporsóra: a mélyen sújtott gyászoló család élővirág-koszorút fekete szalaggal: „A felejthetetlen férjnek. A legjobb édesapának“ felirattal. Babér- és virágkoszorú fekete szalaggal „A szeretett vőnek, özv. Szentes Mártonná“; „Az igaz barátnak, Dorgó Albert és neje“; „Az igaz barátnak, dr. Csiky Viktor és neje“; Péterffy Domokos „A régi tanítvány P. D. hálás kegyelettel“. Koszorút küldenek még Veress Ákos törvényszéki biró, az egyetemi ifjúság (babérkoszorú fekete szalaggal) és még többen. A sirnál az egyetemi ifjúság nevében gr. Almásy Imre, az egyetemi kör elnöke fog beszélni. Gyászdalt a tanitóképezde dalköre éneke. * * * A család gyászjelentése a következő: Kisbaczoni Szentes Róza, immár, özvegy Jenei Viktorné, a maga és árva gyermekei ; Aladár, Kálmán, Jolán és Klára; továbbá a megboldogult testvérei: Jenei Johanna, özv. Magyari Pálné; Jenei Krisztina, Prekup Aurélné ; Jenei Károly, Jenei Lajos s ezek és a már elköltözött többi testvér családjai, valamint anyja, özv. Kis-baczoni Szentes Mártonná, Szőts Zsuzsanna s a közeli és távolabbi rokonok nevében legmélyebb gyászba borult szivvel jelenti, hogy Nagy-Enyedi Dr. JENEI VIKTOR, m. kir. egyetemi ny. r. tanár ; az erdélyi ev. ref. Egyházkerület Igazgató Tanácsosa és konventi képviselője; a kolozsvári ev. ref. Egyházmegye Gondnoka; Kolozsvár sz. kir. város törvényhatóságának bizottsági tagja; a szegény iskolás gyermekek segélyező egyletének alapitó Elnöke, stb. a legáldottabb hitves, apa, testvér, vő és rokon, Budapesten, f. hó 8-án, életének 47-dik, zavartalan boldogságban töltött házasságuk 17-dik évében, kinos szenvedés után, jobb létbe költözött. Kit sirassunk ő benne jobban — a páratlan hüségü gyöngéd férjet; a leg- A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Jetta. PETELEI ISTVÁN elbeszfítee. • közlemény. De ime, Jetta reszket, úgy fázik. Hát átöleli karjával Berei Tamás s dobogó szivéhez borítja. Oh! el nem múlik soha ez a melegig, ez a boldogság. Porrá nem válik az öröm, édes szerelem. Kardos leventék, erős zömök férfiak fes Étt szemei is nézik azonban a Berei tamás Párját. Szigorú, haragos tekintetű arczok. Es ölelő kar végig leng a zsidó leányka derekán s lehull csendesen. Tamás rosszul érzi magát. — Menjünk innen, Jetta, nehéz ez a levegő! És mennek a másik szobába. Ott egy mennyezetes ágy roncsai, a melyiknek függönyét megette a moly s lábait a *zn. Szép menyasszony fészke hajdan, most arra jó, hogy a kis zsidó leányka megfogódzék az egyik oszlopához s karjait Berei Tamás felé nyujtsa. A férfi mohón kap utána. Jetta fölé*ippen, mint egy játszó madár s a másik oszlophoz szalad. Tamás utána törtet ... és keregenek, futnak az ágy körül s a régi por fölfB&ll. Nem libben-e ezen a finom porszemen elmúlt időkből valami láthatatlan emlék? egy sóhaj vagy egy csengő kaczaj maradéka, mely eloszlott valamikor a légbe? És Tamás kering mint egy lepke a láng körül és aztán elfogja a leányt, njakát njakához szívja és átöleli gyönge derekát. Aztán fáradtan kapaszkodik Jetta a karjába s csöndesen érnek a nagy szobába — És ez tőr a falon? — Ennek a tőrnek ez a története. Egyszer Berei Kata elment az uráért. A török urnak, aki tömlöczbe tartotta az urát, nem kellett se arany váltságul, se ezüst, csak a Kata ölelése. Hat elment 8 maga érte. És mikor az uráról levették a lánczot s drága paripát adtak, alaja és mikor a török kutya kereste a diját ezt a drága köves markolatu tőrt Be,éi Kata be tudta verni a pogány szivébe. Hanem a Berói leány sem arra való már, hogy az ura karja ölelje át a derekát, ha idegen érintett. Látod, Jetta, ennek a késnek a hegye látta a Berói Kata szivét is. És attól fogva ivadékról ivadékra úgy őrzi ezt a kést a család legöregebbje, mint a becsületét. Most Mik’ósé . . . mert őt mondták az öregebbnek. Az anyám hordta amig élt — és most Miklós. A Berei Kata története szomorú történet. A szivárványos ablaküvegen beleng a napfény és aranyos takarót borit a kopott fekete asztalokra s a vasazott székekre. Tamás piszkálja a tüzet s kukoriczacsutkát vet reá. A leány tesz, vesz, rendezget szótlanul. A Miklósé, a Miklósé . . . A Miklós szobájába lopódzik Jetta csendesen. Az szörnyű rendetlen. Üvegek a földön csizmák szerteszét 8 porlepte rongyos ruhák a szögletekben. •) az öregebb . . . A vén cselédet is behívja s Verőn félve lépi át a küszöböt. Kong a padló, s némely deszkája ki is van rothadva és a tölgyfa-rámás ablakok néhány üvege helyén sárgult papirosok. „Menjünk innen — kéri a cseléd mert a nagysáa uifi nem szereti, ha szobájába járnak“ — és félve nyúl a lomokhoz. Jetta kíváncsian kutat, amig rendezget. Tarkái, mint egy gyermek a színes rongyokat tartó zsákban, ha a babájának keres köntösnek valót. A babájának... — Haragos Miklós ? . .. — Az Isten őrizzen tőle. Jettani a cseléd, elfordul, hogy ne lássa mosolyogHirtelen eszébe jut az a tekintet, melylyel tegnap őt mérte végig Berei Miklós. Némi kaczérsággal rángatja egyenesre kisténykéjét. Majd meglátjuk, ha haragos-e ? ... Annyira elfoglalja fejét valami hamis gondolat, hogy halkan dudorász. Azonban szeme az ablakon át akkor a csendes falura téved, hol az öreg zsidó tenyerébe temetett arczczal sirdogál leánya után s szakálláinak fehér szálait megtépdesi. Futva menekszik vissza Tamáshoz. Ő ime tűnődve néz a széthulló parázsba. Minden egyebet elfelejt Jetta mindjárt s hamisan, szemeivel hunyorgatva, lopódzik a háta mögé és befogja szemeit. + * * Miklós csak estére tért haza. Egész nap semmi dolguk se volt a testvéreknek egymással , azért hódorgott mindegyik a maga utján hogy elélje az időt. Rendszerint csak este találkoztak. Ritkán jártak vadászni is együtt. Minthogy olyan kevés sikerült nekik, irigyeltek egymástól egy nyulat is. Néhányszor hevesen öszszevesztek amiatt, hogy melyik találta a vadat. Ilyenkor Miklóst ingerelte az öccse. Éreztette vele, hogy lenézi s röviden, rendelkezve beszélt hozzá. Aztán napokig nem szóltak egymáshoz, de csak kibékültek. A bátya engedett mindig. Mert este mégis csak egymás mellett kelle ülniük a kemencze előtt, hogy hallgatva szívják pipáikat (legalább nem voltak magokra) s két haragos ember, hogy pipázhatnék közel egymáshoz békességben. .. A Zöldi-ház lett volna nekik való hely a faluban, de nem tartották elég jó fajnak a száraz kis embert s inkább boszantsa az embert az unalom, mint egy rátarti paraszt, a kinek a nagyapja még béres volt soláh volt.. . Úgy mondják legalább... Nem tekintve azokat az ünnepnapokat, amelyeket országos vásárok alkalmával engednek meg maguknak, mikor is bementek a városba egy istenes nagy ivásra, derekabb mulatságot csupán akkor szereztek, ha a rektort hívták föl a cukára s azt teletömték eczetes nyúlós borral. Mikor pedig a rongyos, borzas sovány emberke már énekelni kezdett, akkor ráültették valamelyik vad csikóra, s a tornáczból nézték kaczagra, mint száguld az állat kereken a nagy udvaron s milyen kétségbeesve kapaszkodik nyakába, sörényébe a kis mester. A végén mindig leesett. Egy kicsit összerántotta magát, de aztán haza szállították s a felesége kigyógyitotta. A nagy szobában világ égett. Miklós füttyintett a béres gyereknek s kezébe adta vadászzsákmányát. Nem vitte be a házba, mint azt máskor szokta. Aztán, hogy be akart nyitni Tamáshoz, eszébe jutott a zsidó leányka és levette kalapját s haját ujjaival elegyengette. Akkor dühös lett e gyöngeségért magára, káromkodott , visszatért és szobájába ment. A kemenczében ott tűz égett. Meggyujtotta a gyertyát. Jól esett a meleg. — No lásd, lásd — morogta — gondolt teára, amig oda voltam. Szétnézett a szobán.