Kolozsvár, 1888. július-december (2. évfolyam, 149-302. szám)

1888-10-10 / 236. szám

236. szám. Kolozsvárit, szerda, október 10. II-ik. évfolyam 1888. Szerkesztő-iroda: KOTER 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ 4 lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. Kiadóhivatal: KÉZIRATOK HEZADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. BELKÖZIP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK: If*“ *"•...................16 frt. £*'*"•......................................8 frt. Negyedem.................................4 frt. “81 bóra.................................1 frt 60 kr. Egy nám ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedveményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílt tér sora 25 kr. erősítésére kell törekedniük, minden lehető eszközzel. Ezt tették e eddig, ezt teszik-e most? DUZZOGÁS. Kolozsvár, okt. 10. (M.) Minden,számottevő nép sajtója ismét és ismét fejtegette a német kistár látogatásainak jelentőségét, saját fölfogása szerinti következtetéseket főzve az ünnepélyek és nyilatkozatok változataihoz s legkivált az utóbbi napok kimagasló mozzanatai szolgáltattak 5öv anyagot mindenfelé a legmesszebb vágó combinatiókhoz, melyekkel a vendég és vendéglátó császárok és királyok szavainak értelmezését igyekeztek megadni. Egyedül az orosz sajtó foglalt el e napokban kivételes állást, túlnyomó mértékben csak a külső mozzanatok regisztrálására szorítkozva, mintegy úgy tüntetve föl a dolgot, hogy a maga czárjának dél-keleti Oroszországban való körútja annyira igénybe vette egész figyelmét, hogy egy idegen uralkodó utazgatásaira reflectálna ideje sem igen maradhatott. Emlékezhetünk, pedig, jól, hogy akkor, a midőn ugyanez a most majdnem ignorált császár és király peterhofi látogatását tette s ott aval mulattatták, hogy az orosz hadsereg és hajóhad óriási arányait és tökéletes készültségét csillogtatták szemébe, nem csak a látogatás és fogadás változatainak, hanem messzivágó és saját előnyükre magyarázott következményeinek áradozó fejtegetésével sem tudtak sehogyan betelni. Éa emlékezhetünk, továbbá, igen jól arra is, hogy ezek az oly kedvteléssel magyarázott következmények mind monarchiánk felé valának akkor fordítva, egyenes szenetül érkezve hozzánk, hogy jól megértsük: a peterhofi találkozáson létesült megállapodások véget vetettek a bulgár kérdés bizonytalanságának, monarchiánk kénytelen lesz balkán-félszigeti bitorlott befolyásáról lemondani s átengedni a tért az egyedül jogos intézőnek, a szlávság hivatott protectorának, Oroszországnak. És Vilmos császár, a kinek az akkori üzeneteket, ama magyarázatok szerint, most ratificálnia kell vala, csakugyan megjött Bécsbe, maga és tanácsosai, együtt is, külön is, csakugyan komoly tanácskozásokat folytattak uralkodónkkal és tanácsosaival , de az orosz sajtó minél kevesebbet emlegeti előbbi üzengetéseit, sőt minél kevesebbet tud magáról a találkozásról és mozzanatairól is, majdnem egészen ignorálja ezt a, mint látszik: szerinte jelentéktelen, eseményt. De mégis, a duzzogó hallgatás e komédiáját mégsem bírják egészen vé----- r gig játszani s a kelletlen csöndet most mégis megszakította egy, talán önkénytelen, nyilatkozat, melyből az egész magatartás természetére következtetést vonhatunk. Azt olvassuk, ugyanis, hogy az orosz sajtó épen nincs megelégedve a bécsi pohárköszöntőkkel, amelyek minden közbetétel, vagy bár valamely halvány czélzás nélkül, egyenesen és kereken a fennen hirdetett szövetségről nyilatkoznak s amelyeknek a hadseregekre vonatkozó kijelentései „a jelenlegi helyzetet inkább zavarják, hogysem a régóta óhajtott jobbrafordulást idéznék elő.“ E „jobbrafordulás“, természetesen, Bulgáriának Oroszország kényére való kiszolgáltatása lett volna a a szövetséges hadseregek minden kétségen felüli erejéről táplált s oly határozottan hangoztatott meggyőződések csakugyan zavarják — de nem a helyzetet, hanem az oroszok circulusait. Nyilván, az orosz sajtónak sokkal inkább szája izére lett volna, ha Bécsben nem a szövetséget, hanem az orosz aspiratiók kielégítését emlegetik vala s a duzzogás visszafojtott tüze, a midőn végre kitör, természetesen nem nyilatkozhatik máskép, mint ama vádaskodásban, hogy ezek a békebiztatások zavarják a helyzetet. Emlékezhetünk, annak idején is, amidőn az orosz hadmozdulatok, határerődítések és csapat-összevonások először riasztották föl Németországot és monarchiánkat békés nyugalmából s a hadseregek létszámának fölemelésére, népfölkelésünk szervezésére és a rendkívüli hadi hitelek fölhasználására sarkalák, akkor is mi léptünk föl, az orosz lapok szerint, fenyegetően szavaztuk a helyzetet.“ Ám reményeink, számításaink meghiúsulta, természet szerint kelt boszankodást, mely előbb duzzogásban, majd panaszkodásban, szemrehányásban nyilatkozik. De azt hiszszük, hogy az orosz lapok duzzogása, panaszai és szemrehányásai nekünk nem okozhatnak fejfájást . . . (Kolozsvár, okt. 10.) Szilágymegye új főispánja. Már több hét előtt megállapodás történt arra nézve, hogy Szilágymegye új főispánjává — Baranyi Ágoston lemondása következtében — dr. Wesselényi Miklós fog kineveztetni. A kinevezést a hivatalos lap legújabb száma közli. A királyi elhatározás aristocratiáok egyik kiváló tagját, közügyek iránt melegen és hasznosan érdeklődő tekintélyes férfiút ültet Szilágy megye főispáni székébe. dr. Wesselé— Nincs kedvem! Olyan „nem szeretem“ hangon mondta ezt most, bár különben se igen kényeztette el a kegyelmes asszonyt. Nem értett hozzá, jóllehet volt annyira psychology, hogy tudja, miszerint az asszony olyan virág, mely megköveteli a beczéztető bánásmódot. Az elméletek embere volt s nem igen babrált asszonynéppel. — Bizonyosan megkötötte magát. Töltse ma itthon a délutánt. Megütődve tekintett nejére a kegyelmes úr és szerette volna még több hangsulylyal mondani, amit mondott, hogy: — Igen, itthon maradok. — Jól tenné, ha cognacot venne a fekete kávéjába. Parancsolja? — s a szép asszony oda tolta elé a kis porczellán csészécskét. A kegyelmes urnák a német poéta mondása ötlött eszébe: „legyen fekete a kávé, mint az ördög, forró, mint a pokol s édes, mint a csók“, szóval, a szép asszonyokban is van a forró, édes mokka tulajdonságaiból. Ez a banális ötlet tetszett a kegyelmes urnák. Meg a csók ! . . . Élesen, mintha aprón irt számokat nézne, a felesége üde, duzzadt ajkaira nézett s elgondolta, hogy ime, de bolond relativ dolog is egy aféle csók. A fekete kávé élvezet is, orvosság is, mert elűzi az álmot, viszont a csók elsősorban orvosság, azután élvezet. Legalább is a kegyelmes úr nézete e tárgyról ez, a kegyelmes úré, a ki felettébb szereti a forró, édes mokkát s nem tudja nélkülözni a puha, kényelmes zsölyét. A szép asszony felkavarta csészéjében a czukrot, csacsogott, mint rendesen, elfogulatlanul jósolgatva a kávé felszínére gyöngyöző buborékokból hosszú őszt, nedves, ködös időt. nyi Miklós jelenleg 43 éves és fia a nagy Wesselényinek. Nem csupán saját megyéje közdolgaiban vett eddig tevékenyen részt (hol közművelődési egyletet is alapított), hanem az egész erdélyi országrészben ismerik már nevét, mint jeles ehetségű férfinét. Eddig kivált gazdasági mozgalmakban szerepelt, maga is kitűnő gazda lévén. Kineveztetését bizonyára örömmel fogadják, úgy a szilágymegyeiek, mint a nemes bárónak a megye határain túl levő tisztelői is. Baranyi Ágostonnak, a lemondott érdemes főispánnak, a közügyek terén szerzett számos érdemének elismeréséül Ő Felsége a Lipót-rend lovagkeresztjét adományozta. A főispáni kinevezésről szóló királyi kézirat így hangzik: A belügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízott, személyem körüli magyar miniszterem előterjesztésére: Baranyi Ágostont, Szilágy vármegye főispánját, ezen állásától, nyugdíjigényének utólagos érvényesithetése mellett, saját kérelmére felmentem s helyébe Szilágy vármegye főispánjává, báró Wesselényi Miklóst nevezem ki. Kelt Bécsben, 1888. évi október hó 1-én. Ferencz József, s. k. B. Orczy Béla, s. k. (Zágráb, okt. 8) Strossmmayer vádirata. Beavatott körökben nem tagadják azt a tényt, hogy Strossmayer püspök igazoló levelet intézett Rómába. Racski kanonok birtokában van az eredeti levél másolatának, melyből kétségbevonhatatlanul konstatálható a „Kölnische Zeitung“ hamisítása. Az eredeti nem Máté-napról kelt, hanem a püspöknek a rohitschi fürdőből történt visszatérte után, még augusztusban, tehát a belovári események előtt (?) küldetett el ; szövegében fél olyan terjedelmű, mint a „Kölnische Zeitung“ hamisítása és ép oly kevéssé van benne szó Oroszország katholizálásáról, mint ahogy nem foglal magában kifakadásokat a magyar kormány ellen. Egyébiránt, Rómából vett értesülés szerint, Strossmayer püspök védekezési iratát a pápai kúria ad acta tette s ezzel az ügy a római szent székre nézve elintézettnek látszik. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Meggondolva. MALONYAY DEZSŐ. A mai postával vett levelei közül elengedett volna egyet a kegyelmes ur. Az az egy megcsipte őt, mint tarantella a kényelmesen hiverésző pásztort. A levél így szól: „El nem mulaszthatom megszerezni magamnak azt a gyönyörűséget, hogy a következőkről értesítsem kegyelmességedet: a kegyelmes asszony nem méltányolja kellőképen excelentiádnak a közügyek terén szerzett bokros érdemeit. Nem mulaszthatom el továbbá megjegyezni, hogy ha speciális okaim nem volnának, úgy kegyelmességed bizonyára nem jut azon kellemes helyzetbe, hogy állításom valóságáról ma délután 7 órakor meggyőződhessék, amikor is lesz szíves nemde egyszersmind a kegyelmes asszonynak hódolatomat kifejezni. Bocsánat, de szolgálok egy jó tanácscsal: — elle est encore jeune et jolie!“ A kegyelmes úr köhécselve dugta zsebre a levelet. * * * A kegyelmes úr reggel óta mind készül valamit mondani a feleségének, de nem kapja hozzá a formát. Ebéd alatt is szórakozott volt, az arcza nyűgös, akárha meginterpellálták volna a délelőtt. — Nem jól érzi magát? — kérdezte a felesége, gyöngéden simogatva homlokát. A kegyelmes ur homloka csakugyan forró volt s arcza is piros. A nagyszebeni Tribuna reflektálva a Nemzet „Daco-Románia megtagadva“ czimü, nemrég megjelent czikkére, a következőket írja: „Nem kérdezve is azt válaszoljuk, hogy senki sem tanácsolta nekünk, hogy most így írjunk, mert mi mindig így írtunk. Az, a ki meg akarja érteni, hogy mi mit akarunk, a ki nem olvasott a sorok közt, a ki nem volt elvakítva a magyar Chauvinismus által, a ki nem járt az után, hogy szavainkat meghamisítja azon czélból, hogy nekünk oly tendentiákat betudjon, amelyekért ujjúnkat sem mozgattuk, — az kezdettől fogva megtudhatta azt, hogy mi a magyar hazának hűséges fia. Pedig a nedves idő nagyon járja a csontot, a köszvény akkor gyakrabban jelentkezik , a kegyelmes urnák köszvénye is van, felesége is van, most pedig — ebéd után lévén — első sorban álmos. Minden egyebeknél előbbvaló az alvás, melyet megszokott, mint a hogyan megszokta lassankint a köszvényt s meg immár az üde ajkú feleséget. De nem ma tapasztalja először, hogy egyformán kényelmetlen holmi mind a kettő. Lassan bóbiskolt, zsigorgott a bal lába s egy helyre kívánt el minden kényelmetlenséget, asszonyostól, köszvényestől. Az angol stylben rendezett ebédlő vastag szőnyegei, tömören piruázott karszékei daczára érezte azt az átkozott, minden izgalom nélkül való nedves hideget, mely lopva jár be csontot, velőt s belefázik a lélek is. ... Ostobaság! hogy én most féltékenykedni kezdjek a feleségemre ! ! A kegyelmes ur kezdte legbre mérlegelni a dolgot. Felesége újságot olvasott s az elfoglalta minden figyelmét. Szabályos, finom arczélében nem volt egy parányi kivetni való, arczbőrén egyetlen folt se, nyakszirtjén ingerlően göndörödött vissza szőke haja. A kegyelmes ur csak egy női arczot, csak női hajat látott ott s mindezekről közvetlenül az jutott eszébe csupán, hogy : — az én feleségem arcza, az én feleségem haja. Jelzőket nem keresett hozzá, de tetszett neki, hogy az az „enyém!“ Mozdulatot tett, hogy megfogja a kezét, — mert ime neki jogai vannak e nőhez, — de elhagyta, sőt a mint neje feltekintett az újságról, lehunyta szemeit s alvást színlelt. Kolozsvár, okt. 10. Kolozsvár város tanácsa kiadta az 1889-ik évre előirányzott költségvetési előirányzatot és jelentést, melyet a városi főszámvevő állított össze s mely a pénzügyi bizottság, mint a tanács által felülvizsgál!»*''** al tN»~*4«4E Halamon h. tanácsnok, mint bizottsági jegyző, állította össze. A pénzügyi bizottság a főszámvevő költségvetési javaslatán tetemes változtatásokat tett s különösen a kiadásokból szinte 100.000 forintot törölt. A javaslatba hozott változtatások következtében a pénzügyi bizottság által megállapított mérleg a következő főösszegeket tünteti föl: A bevételek főösszege 335,881 frt 641/a kr. A kiadások főösszege 408,508 forint 5 krajczár. E szerint mutatkozik 72,626 frt 401/a kr bevételi hiány. E hiányt ajánlja a pénzügyi bizottság az egyenes állami adókra kivetendő pótadóval volna meg. Egy „kegyelmes úr, azt látja csupán, amit akar. Csettintett ujjaival s elővette a levelet. A lehető legkopottabb színpadi fogások közé tartozik az eféle levél. Az első felvonásban pánikot támaszt, de bölcsen tudja minden kapatos színházlátogató, hogy fél tízre jóra fordul az egész história, elnémulnak a viharok, a levelet is kimagyarázzák s megható ölelkezések után kibékülnek az ellentétes érdekek s megyünk vacsorázni. Mindez nagyon érdekes, úgy a páholyból nézve, de a kegyelmes urnák alaposan elrontotta az étvágyát az a levél, ő csak nem állhat holmi nyárspolgárként a felesége elé, kivalván : — te asszony! mi ez ? ... Minden nyugalmát és kényelmét kiszolgáltatná egy talán részakaratú áprilisi tréfának. Igen, mert hátha csak tréfa ez, bárha valami elutasított folyamodó idétlen boszuja.?... „Hét órakor“ — mondja a levél. A magas ablakok tükör-üvegét megszállta a novemberi pára. A kegyelmes ur karikákat, girbe-gurba vonalakat duzgált ujjával az üveglapra s nagyon irigyelte azokat a felhúzott vállu, fázékony, kopott embereket, kik lenn a téren szorongva húzódnak a palota fala mellé, ha elrobog mellettük egy-egy fogat,szerte csapkodván a sarat. Azok kurtán csinálhatják, a szemet szemért! Vagy ugyan száz közül hány tudja meg, hogy csalja a felesége ? .... Még talán kényelmesebbé válik az általa helyzetük. A kegyelmes úr könnyedén elmosolyodott. Banális ötletei voltak. Annak az elmés francziának a mondása jutott eszébe, aki azt állította, hogy a megcsalt férjek helyzete még Daco-Románia álma. Kolozsvár, október 10. vagyunk és lenni akarunk, hogy mi hisszük és reméljük, hogy magyar honfitársainkkal egyetértésre fogunk jönni, akiknek barátságára utalva vagyunk, mikép ők is a miénkre. Hogyha a legcsekélyebb méltányossági érzést tapasztalnánk, hogyha jóhiszeműséggel és jóakarattal találkoznánk és hogyha valahol észre vennék azon intenziót, hogy tekintetbe veszik, vagy csak elfogulatlanul is tárgyalnák a románoknak jogosult követeléseit, mi lennénk az elsők, akik örömmel üdvözölnénk ezt és meggyőződésünk egész erejével kardoskodnánk az egyetértés érdekében. Mindezeket azonban nem látjuk, de annál inkább az ellenkezőket. A hozzánk és a románokhoz intézett támadások, gyanúsítások és sértések általában véve kedvence themái a dhauvinistikus áramlat által fenntartott magyar sajtónak. A „Nemzet“-ről is csodáljuk, hogy velünk egyszer így beszélt. „Kolozsvár“ laptársa szintén foglalkozott azon czikkünkkel, de ez, amidőn a románokról ír, a magyar sajtó jelzett magatartásához hivebb maradt. Ezen lap azon conclusióhoz tér vissza, hogy mi a világot bolondítani akarjuk, de csak olvasóinkat bolondithatjuk, nem pedig őket. A „Kolozsvárénak azt válaszolják, hogy mi akkor sem vagyunk képesek őket bolondítani, hogyha akarnak is, mert már régtől kezdve tudjuk, hogy ők objectív tárgyalásra és az igazság megértésére képtelenek. De majd észhez térnek ők is, csak késő ne legyen már.“ így ír a Tribuna. Azt írja idézett fejtegetésének végén: „csak késő ne legyen már.“ Mit jelent ez ? Miként lehet e névtelen fenyegetést megegyeztetni az előbbi legális nyilatkozattal ? Az az állapot, melyben reánk — magyarokra —nézve késő lenne kibékülni a románokkal, vagy olyan, hogy akkor már a románok túlhatalmasodtak fölöttünk; vagy pedig olyan, hogy a magyar államtól, mindannyiunk romlásával van elvonva a lehetőség, hogy belső dolgainkat akaratunk szerint intézhessük, és elv^aTOH!ir^fa.^#^agXi^J!Libu_na következtére számitanak-e, midőn frontot csinálnak a magyar állammal szemben?— Ha igen, akkor ez hazafiatlan vágyakozás, melyet semmiféle legális szavakkal nem lehet kendőzni. Vagy pedig: azt tartják a román túlzók, hogy a magyar állam jelenlegi formájában annyira gyönge és bizonytalan jövőjű, hogy amaz állapotok egyikének bekövetkeztétől a románok tényleges segítsége nélkül is félni lehet? — Ha igen, akkor ismét hazafiatlanság „a hazának hűséges fiai“-tól, hogy merev ellentállásukkal elvonnak jókora erőt az amúgy is gyöngének, sőt veszélyeztetettnek vélt országtól. Ha ilyen a felfogásuk, ha e mellett csakugyan hűségesek, akkor az állam A szép asszony nem titkolt unatkozásil fordult ismét hírlapja fölé; talán nem is olvasott, csak a betűket nézte. Ez az asszony unatkozik! Tagadhatatlanul megvolt minden alkalma hozzá. A köszvényes férjek fiatal feleségeinek még azt a primitív szórakozását is nélkülözte, melyet egy nyűgösködő ember szeszélyeivel való kísérletezés szerez meg. A kegyelmes úr nem tartotta otthon a szeszélyét, minden legkisebb mozdulatában, minden elejtett szavában az „excellentiás úr" volt ő. Íme hát nincs joga unatkozni a feleségének ? Van, de a kegyelmes úr nem veheti azt észre. Állása, tekintélye tiltja meg, amiként megtiltja például azt, hogy hajadon fővel fusson le a kapu elé. Estély, fogat, toilett, fürdő, minden rendelkezésére áll a kegyelmes aszszonynak, a kegyelmes úr lelkiismerete tehát nyugodt. A közügyek kiváló embere felkelt, szertartásos főbolintással, merev, csikorgó lépésekkel dolgozó termébe vonult, hogy ott még egyszer átolvassa azt a ominózus levelet, melyet reggel óta tárczájában hurczol s jobban meg van akadva vele, mintha korcsolyát kötöttek volna kegyelmes talpai alá. Nem mer mozdulni, annyian nézik, ügyelik, kezdve portásától mindenki latolgatja legkisebb mozdulatának horderejét is. Egy ügyetlen csuszamlásért kegyetlenül kikacaghatják. Egyszerűen nem kellett volna végig olvasni azt a levelet. Ám honnan tudhatta előre, mit tartalmaz? Jól számított aki ezt a keserű labdacsot beadta, immár kénytelen tudomást venni arról, amit egyébként nem látott A világból. (Oroszorszá elkészülődése.) Varsóból jelentik a következőket: Az orosz hadügyi kormányzat programmjának állandó pontját képezi, hogy a nyugati tartományok erődítményeit kiegészítse és tökéletesítse. Minthogy a Poroszország irányában fekvő határrész sokkal kevesebb erődítéssel bír, mint az, mely Ausztria irányában terül el, most az előbbi megerősítéséhez fognak. A foganatosítandó munkálatok Ossovicét elsőrendű erődített táborrá fogják avatni. Az osztrák területtel határos részen is szorgos munkát folytatnak. Ujtreorgmoskban jelentékeny földmunkálatok vannak folyamatban. (Olaszországés a Vaticán.) A német császár római tartózkodásának programmja végleg meg van állapítva s Rómában közkézen forog. Említettük, hogy a német császár mily gondossággal kerül mindent, ami XIII. Leo és a Vatikán érzékenységét bánthatná , a pápa szuverenitásával csak látszólag is ellentétben állana. Viszont azonban a Rómában közkézen forgó hivatalos programmok nem mulasztják el hangsúlyozni, ha közvetítve is, hogy a német császár római látogatása Olaszország fővárosa érinthetetlenségének elismerése. „A hivatalos látogatás, — igy szól e programra bevezetése — melyet ő felsége II. Vilmos, Poroszország királya és Németország császára Rómában, Olaszország érinthetetlen fővárosában, az uralkodópárnak, Umberto és Margherita ő felségeiknek tesz, kik a fenséges szavojai ház valamennyi herczege által lesznek környezve, korunk egyik legfontosabb eseménye. Egész Olaszország megindulva üdvözli ezen eseményt, és örömteljes hangja összevegyül az ünnepi érzéssel Rómában.“ Kolozsvár város jövő évi költségvetése.