Magyar Rádió, 1948 (4. évfolyam, 31. szám)
1948-07-30 / 31. szám
SZOMBATI SÁNDOR RIPORTJA: FRANZ HELLENS GORKIJRÓL Franz, Hellen a korunk egyik legnagyobb regényírójának számít. Műveit a világ minden kultúrnyelvére lefordították már és rövidesen magyar nyelven is napvilágot lát egyik mesterműve, „A megosztott asszony". Egész sor könyvet írtak róla. Maurice Martin Du Gard Hellens „fantasztikus realizmusáról” írt tanulmányt, Jules Romains „az emberben lakó ismeretlen világok felfedezőjét" ünnepelte benne, Stefan Zweig „az összes nemzetek büszkeségének" nevezte. Franz Hellenst a belga regényírás e nagyságát több orosz író tartotta barátjának. Alexis Tolstoj több ízben írt róla. Maxim Gorkijhoz mély barátság fűzte. És most, amikor elmentem Hellenshez, azzal a szándékkal tettem, hogy erről a barátságról kérdezzem. Hogyan találkozott és hogyan melegedett össze a világirodalom e két zsenije? De még mielőtt átadnám a szót, meg kell jegyeznem, hogy Hellens kora ifjúságában megtanulta az orosz nyelvet és több szovjet író művét fordította franciára. — 1927-ben Sorrentóban ismerkedtem meg Gorkijjal — kezdi. — Már nem voltam ismeretlen előtte, olvasta Bass-Bassi na-Boulou című regényem orosz fordítását, melyhez Hja Ehrenburg írt előszót. A regény megjelenése után Gorkij levelet írt nekem, s azóta állandó levelezésben álltam vele. A nagy szovjet írót betegsége kényszerítette arra, hogy Olaszországban lakjék és Itt adott nekem találkát. Halála napjáig rajongással imádta hazáját, de megremegett arra a gondolatra, hogy el kell hagynia egyszer Olaszországot, melytől gyógyulását remélte. Itt írta meg legszebb műveit, melyekben fiatalságát, küzdelmeit, első irodalmi sikereit, első szerelmét énekelte meg. Találkozásunkkor „ Artomanou” első kötetén dolgozott. Megmutatta nekem kéziratát, írása szép volt, világos és alig volt benne javítás. A szöveg helyenként különböző színti vonalakkal volt aláhúzva, melyek azt jelentették, hogy a megjelölt szövegrészeket át kell írni, ki kell bővíteni, vagy el kell hagyni. Gorkij a kertben várt. Amikor a villa lépcsőjén lementem, egy férfit láttam, aki a kerti út közepén meggyújtott rőzsetüzet élesztgette. Ő volt az. Észrevett és elindult felém, jobbvállára vetett kabátkával, ami csavargó éveire emlékeztetett. Kinyújtott kézzel közeledett és úgy üdvözölt mint régi barátot. Soha ilyen emberi módon ennyi melegséggel nem ismerkedtem meg senkivel. Ilyennek képzeltem el. Magas volt és sovány, egyenes testtartásig. Fejét kicsit hátratartotta, haját lobogtatta a szél. Egyszerűen volt öltözve, munkásnak nézhette volna az ember. Az első kérdésem az volt: mit jelent a rőzsetűz a kerti út közepén? Gorkij azt felelte, hogyha elfogja a honvágy, abba a tűzbe néz. Ifjúságára emlékezteti, csavargó éveire. Ez megkönnyíti számára a távollét szomorúságát. Aztán leültünk az út szélére és beszélgettünk. Egyszerű volt és barátságos, szemeiből melegség és megértés sugárzott. Olyan egyszerűen beszélt, mint ahogy írt. Arca hol derűs volt, hol elborult, hol csodálkozást fejezett ki, aszerint ahogy a beszélgetés változott. Általában vidám volt. Valami tiszta gyermekkori jókedv ült az arcán. Olykor harsányan nevetett: szeretett a belgák nagy írója beszél és az író feladatairól nevetni. Ilyenkor láttam fogait, melyeket megfeketített a szüntelen cigarettázás. Sohasem fogom elfelejteni kék szemének csillogását... Gorkij arcában egy egész ország volt belevésve, egész történelem. Ráncaiban az érzések és gondolatok tengere mozgott állandóan. Volt valami drámai ebben az arcban, amelyre a betegség rányomta felelt. Beszélgetésében mindig visszatért hazájára és hősies népére. Sokat beszéltünk a múltról és Gorkij szívesen mesélt meg nem irt, ismeretlen részleteket fiatalságából. — Gorkij szívesen látta vendégül házában átutazó honfitársait, folytatja Hellens. —Az első találkozásunk után heteken keresztül minden estémet nála töltöttem. Akkortájt egy csavargó harmonikás volt a nagy író vendége. Örömmel pihent meg Gorkij vendégszerető házában, ahol menedéket talált a csavargás viszontagságai elöl. A harmonikás estéként halk zenével kisérte beszélgetésünket és ezzel valami egészen misztikus hangulatot kölcsönzött Gorkij emlékezéseinek. A harmonikás is odafigyelt. Néha könnyeket láttam szemében. Meghatottak a mester ifjúkori kalandjai... Ezután a megindító emlékezés után hosszan elhallgat Franz Hellens. Mélyet szív cigarettájából és az a benyomásom, hogy a cigarettafüstben maga elé idézi nagy barátja arcát, amelyet egyébként olyan plasztikusan sikerült elővarázsolnia ebben a bruxellesi szobában. Sokban hasonlít Gorkijra. Különösen az emberiség szeretetében. Ezzel kapcsolatban kérdezem az író feladatairól. — Olyan kort élünk, — mondja, — amikor az író nem zárkózhatik el az önmaga által épített fellegvárba. Közelednie kell a tömegekhez. Tudom, sokan félnek ettől, nem tudják elképzelni miképpen tehetik meg a néphez vezető utat. Én azt hiszem, hogy ez nem is olyan nehéz. Meg kell kísérelni. Meg kell tenni a döntő lépést és akkor az ember egy új világban találja magát. Egy új világban, ahol érdemesebb élni, ahol szebb dolgozni... Franz Hellensből hiányzik minden nagyképűség, minden póz. Szerinte írónak lenni nem jelent egy osztályhoz való tartozást, sera a többi embertől való különbözőséget. — Az író olyan ember, mint a többi. Csak abban különbözik, hogy életének néhány részében önmaga fölé emelkedik. Ilyenkor Jr. Hellens Gand-ban nyert jogi diplomát és már jónevű festő volt, amikor írni kezdett. — Gand kikötőnegyedében járva, egyszer egy manzárd szoba szellőztető nyílásából hegedűjátékot hallottam. Hazamentem és megírtam mindazt, amit ezzel az élménnyel kapcsolatban éreztem. Kis novella lett belőle, melynek megjelenése után az egyik kiadó felszólított, hogy írjam meg a témát regénynek. Megírtam és Így Indult Kál karrierem. A legutóbbi választások alkalmával szenátori mandátumot ajánlottak fel neki. Elutasította. — Az író alkosson — mondja. — Az oroszok megértették ezt az igazságot... A belga Tudományos Akadémia és a Pen Club a Nobel-díjra ajánlotta Franz Hellenst, aki valóban nemcsak korunk egyik legnagyobb írója, hanem egyik legnemesebb egyénisége is. Gorkij ás Hellens