Szalai Anna (szerk.): Magyar elbeszélők 19. század 1. - Magyar Remekírók (Budapest, 1976)
Petőfi Sándor
PETŐFI SÁNDOR (1823-1849) A FAKÓ LEÁNY S A PEJ LEGÉNY Jaj azoknak, kiket a természet megbélyegzett magányosan, elhagyatva állnak azok az életben, mint a város végén az akasztófa, melyet minden ember kerül félelemből vagy utálatból. Gyökeret vert bennünk az előítélet, hogy azok okvetlenül mind rosszak lélekben, kik nem ép testűek, vagy formátlanok; az ilyenekre azt szoktuk mondani: fuss tőlök jobban, mint a dögvésztől, mert ártóbbak ők a dögvésznél! Szent igaz, hogy azok közül, kikkel a természet ily mostohán bánt, sokan gonoszak, nagyon gonoszak; de hát az mind jó-e, ki ép és szép testű? nincs-e ezek közt is számtalan rossz lelkű? És aztán a természettől megbélyegzettek már anyjok tejével szíják-e be a gonoszságot; megterem-e ennek magva bennök azon pillanatban, mikor fogantatnak? s az Isten talán azért ad lelküknek ily rút hüvelyt, hogy mintegy ujjal mutassa a világnak, hogy ezek az emberiség söpredékei?... így vélekednek sokan, hogy igen; de akik ezt tartják, igaztalanok Isten és emberek iránt, s megérdemlik az ostoba vagy gazember nevet, vagy egyiket, vagy másikat. Ostobaság és gazság, e kettő szüli az igaztalanságot; okos és becsületes embertől igazság származik. Ne fogjuk tehát senkire, hogy eredetétől gonosz. A legelfajultabb lélek is tiszta volt születésekor, mint a még útban levő hó, mely csak akkor válik sárrá, ha már a földre hullott s ott lábbal tapodták. Ilyen a világ, akik rosszak közöttünk, mi magunk tettük őket rosszakká, előbb meggátoljuk őket lábainkkal, és aztán azt kiáltjuk rájuk, hogy piszkosak, s amely kutyának veszett hírét költik, meg van az veszve. Szegény Marci! ő is így járt. Áldott egy teremtés volt ő, szíve olyan jó volt, mint a