Szalai Anna (szerk.): Századvég 2. - Magyar Remekírók (Budapest, 1984)
Justh Zsigmond: Fuimus
Fuimus 367 hogy csinálja a ruháit stb. Kétszeresen ostoba asszony. Mint Nifforné, nékem, Márfay leánynak, ki egy Márfay neje volt, s egy Márfayt szült, mer ez a bábú ilyet mondani?... Mintha egy Márfay Gábor viskóba vinné a feleségét! Annyira bosszantott, hogy azt mondtam, minden ruhámat magam csinálom most is... és menyemtől is azt fogom megkívánni... Gábor nem állta meg, még e komoly pillanatban sem, hogy anyja filippikáján ne mosolyodjék. Egyszerre a Márfay nagyasszony gőgjét látta felébredni a Nisfor had ellen, pedig most már, második férje révén, hozzájuk tartozott. - Csakhogy nevetsz, fiam, bár bevallom, jobb szeretném, ha ezen bosszankodnál. Kis aranyszájú katicabogárka, hízelegni akart nekem, de nem ért vele célt. Maga varrja a ruháit!. . . Hiszen csak Ultzelnál hatezer forintnál többet tesz ki a Lolly hároméves kifizetetlen számlája, egész Bécs tudja, hogy már-már pörbe akarta az öreg diplomatát fogni... Tomi izzadta ki ezt is értek... Ilyen menü kellene nekem éppen. Örülök, hogy te is beláttad, pedig hogy kerülgetett a Lolly is engem. El akart velem a konyhába és az éléstárba jönni, be akarta járni a svájcereit, megnézni velem, hogy nő a káposzta, mintha bizony a gazdaságomhoz jött volna látogatóba, nem is hozzám. Ezek a mai kis jucker kisasszonykák azt hiszik, hogy azért, mert cigarettával szájukban jönnek a világra, s az „Imitáció” helyett Gyppel élnek, azért, mert teniszt játszanak, és angol cipőket hordanak, nagy dámák, s mi, a régi gárda tagjai, olyan szakácsné és tenyészállat közötti produktumok vagyunk... Szegény kis leányok... Ha tudnák, ha tudnák - s az öregasszony jóízűt nevetett, de úgy, hogy még a könny is kicsordult a szeméből, igen, de a fiaink, azok kellenek nekik... Ugye nem veszed el, fiam... Ugye nem? - De édesanyám, hát nem néked szóltam volna ez esetben legelébb? Kihez fordultam volna bizalommal máshoz, mint hozzád? Azt hiszed, egy percig titokban