Magyar Sajtó, 2002 (43. évfolyam, 1-11. szám)
2002 / 10. szám
Az egy főre jutó GDP változása Kínában (dollárban) A vidék politikai nyugalmának és gazdasági stabilitásának megőrzése érdekében a parlament most törvényben biztosította, hogy a földhasználati jog bármilyen átruházását csak a bérlők, tehát a parasztok maguk hajthatják végre; a „tulajdonos kollektívák" - gyakorlatilag a helyi vezetők - nem adhatják át a földet önhatalmúlag ingatlanfejlesztő cápáknak. Ugyancsak a vidék megnyugtatását szolgálja az alig vagy egyáltalán nem létező egészségügyi rendszer reformja, olcsó egészségügyi szolgáltatások ígérete. A kínai parasztok több mint egyharmada ugyanis nem engedheti meg magának, hogy orvoshoz menjen, a falusi betegek kétharmada pedig nem jut el semmilyen kórházba, legfeljebb a helyi „mezítlábas" doktor - felcser - kezeli. Az intézkedések célja, hogy az ország zöme ne szakadjon le még jobban a 300-400 millió viszonylag jómódú, főként az új keleti részeket lakó, illetve városi kínaitól, akik immár nyugati, erősen fogyasztásorientált életmódra álltak át, és akik Kína világpiaci előretörését végrehajtják. A mostani ezért deklaráltan a nyugati országrészek fejlesztésének évtizede, az állam hatalmas infrastrukturális beruházásokkal, a foglalkoztatás és a tőkebevonás ösztönzésével próbálja elérni a nyersanyagokban viszonylag gazdag, elmaradott nyugati és középnyugati vidékek felzárkóztatását. A külföldi tőkét elsősorban az ottani nyersanyagkészletek vonzzák, közreműködésével a keleti partvidékre szállítják a hszincsiangi olajat és földgázt. A „go west” stratégia része annak a lassan negyed százada folyó modernizációnak, amelynek folytatásához a Csu Zsung-csi miniszterelnök nevével fémjelzett reformgárda felhasználta a WTO-csatlakozást. Egy sor belpolitikailag is jelentős intézkedést - a gazdaság számára stabil, kiszámítható jogrend, az átlátható szabályozás megteremtését, a sokszor feudális hatalmi viszonyok és a vadkapitalista kinövések felszámolását, illetve szabályozását éppen a világpiaci megfelelés indokával csikarták ki és próbálják most végrehajtani. A WTO-tagság legfontosabb következménye tehát nem is a vámtarifák máris 3 százalékos átlagos csökkentése vagy a bank- és biztosítási szférának a külföldi tőke előtti megnyitása volt, hanem a jogrend hozzáigazítása a nyugati normákhoz, a beszerzési és beruházási versenykiírások bevezetése. A WTO-tagság által megkövetelt igazságügyi reform - amelynek eredeti célja, hogy a külföldi cégek garantáltan tisztességes jogszolgáltatásban részesüljenek-keretében vezetik be például, hogy az ügyek sorsolással kerülnek a bírókhoz, akiknek ezentúl jogi végzettséggel kell rendelkezniük. Az új szabályozás olyan „apróságokra" is kiterjed, hogy az ügyészek a jövőben „ne használjanak érzelmektől fűtött hangnemet és mennydörgő retorikát”, hanem ragaszkodjanak a tények világos és egyértelmű felsorolásához és vegyék figyelembe, hogy a vádlott is jogokkal rendelkező állampolgár, akit megillet az ártatlanság vélelme. Egy most elfogadott törvény egyértelműen meghatározza, és szigorúan korlátozza a különböző szintű kormányzatok, sőt a központi kormány jogosítványait, és megtiltja nekik, hogy bármilyen más ügyben hatóságként lépjenek fel, vagy döntsenek. Ha a hatóságok tartják magukat az új szabályokhoz, akkor lényegesen kevesebbet kell majd a törvénytisztelő kínaiaknak szaladgálniuk Ponciustól Pilátusig a bármilyen tevékenységhez eddig elengedhetetlen pecsétek, engedélyek tucatjainak beszerzéséért, illetve jelentősen visszaszorulhatnak az épp ezért rendkívül elterjedt illegális tevékenységek. Ezek a külső megfigyelő számára ma lényegesebb problémáknak tűnnek, mint az Ázsiában egyébként is gyakran sajátosan értelmezett emberjogi normák vagy a demokratikus választások iránti igény, az 1989-es Tienanmen téri diákmozgalom követelései - amelyeket a kemény odacsapás után szinte elfújt a fogyasztói társadalomnak már az előszele is. Úgy tűnik, a Falun Kung szekta betiltása körüli konfliktus is hidegen hagyja a kínaiak tömegeit, a nyugati információkra éheseket pedig aligha korlátozza érdemben, hogy időnként egy-egy internetoldalt nem lehet Kínából elérni. Még a nemzetiségi problémák sem tűnnek igazán drámaiaknak, sőt néha mintha a kínai vezetés maga játszana rá ezekre. A Tibetben épülő vasútvonal vagy a nyugati területek, köztük a mohamedán ujgurok lakta Hsziancsiang tartomány kiemelt fejlesztése mindenesetre igen hatékony nemzetiségi pacifikáló eszköznek látszik. A Kínai Kommunista Párt (KKP) novemberi kongresszusán a 66,4 millió párttagot képviselő 2120 küldött tehát sokkal inkább a harmadik világot éppen elhagyni kívánó társadalom modernizációs gondjaival, mintsem az egyre nehezebben definiálható kínai szocializmus reformjának nehézségeivel foglalkozik majd. A lényeget - a „termelő erőket” illetően ugyanis a kapitalizmus vagy az „erős magántulajdonon alapuló piacgazdaság" immár megkérdőjelezhetetlen realitás Kínában - hivatalos adatok szerint 1,7 millió magáncég működik összesen 27 millió alkalmazottal és 1,1 billió jüannyi (132 milliárd dollár) tőkével -, még ha a sokat emlegetett kínai vagy inkább ázsiai sajátosságok jelentősen módosítják is a képet. A néhai Teng Hsziao-ping tényleges hatalomra kerülése - a hetvenes évek vége - óta a KKP minden kongresszusa enyhített valamelyest a magántőkét elítélő elveken. Most maguk a tőkések is megkapják a végleges feloldozást - és ezzel együtt a belépőt a szentélybe, a hatalmon lévő kommunista pártba. Mernes Gábor (Peking) Megjelent a Heti Világgazdaság 2002/37. számában A Philip Morris a minőségi újságírásért díj zsűrijének tagjai: Bánki András, Farkas Zoltán, Jelinek Gábor, Molnár Patrícia és Tar Ágnes. MaSa 2002/10. PHILIP MORRIS MAGYARORSZÁG KFT. 23