Magyar Sakkvilág, 1932 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1932-05-01 / 5. szám
nulni. Hathatós buzdítás meggyőzte arról, hogy még a vesztő szériában is lehet dárdát fordítani. Havasi helyezése nagy eredményei után nem szorul mentegetésre. ő minden körülmények között nyerésre játszik, még akkor is, ha ezek a körülmények sakkon kívüliek. A játszmák értéke magasabb mint tavaly, de hiszen a verseny színvonala is nagyobb volt. A legjobb játszmák a Magyar Sakkvilág Könyvtára III. kötetében fognak megjelenni, Müller H. bevezetésével. Még a tornavezetésről néhány szót. Mentségére szolgáljon, hogy empirisztikusan, saját tapasztalatai és az újabb külföldi versenyszabályok összeegyeztetésével igyekezett igazságosan dönteni, mert — sajnos — magyar versenyszabályra nem mindig hivatkozhatott. Meg kell állapítania, hogy mindaddig, míg a Magyar Sakkszövetség a játék-, verseny- és versenyrendezés szabályait nem kodifikálja, magyar versenyt nem lehet kifogástalanul vezetni. És most befejezésül átadjuk a szót Tóth László szerkesztőnknek, aki pohárköszöntőjében komoly és költői hasonlattal jelölte meg a lefolyt nagy mérkőzés helyét kulturális törekvéseink között és egyben megörökítésre méltó helyzetképet is festett helyeslő hallgatói elé: „Hanyatló napjaink mindnyájunkat élő gondjaiban, a gazdasági és társadalmi válság egyre döbbenetesebb tényeinek kibontakozásában alig adódik ünnepi óra, amelyben a fáradt lélek átért hitét élesztheti, csüggedt tekintetét fölemelheti és a minden szellemi értéket pusztulással fenyegető vihar sodra elől az emberi szolidaritás eresze alá menekülhet, ahol bizalommal várhatja a zordán fellegek elvonulását a kultúra és haladás mezőiről. Ilyen ünnepi óra a mienk, Kedves Sakkbarátaim, olyan csendes szigeten, amelyet a sakkozók emelkedett kultúrája félt és őriz a növekvő ár minden hullámával szemben. A szellemi életet megbénítással fenyegeti a válság mélyülése, a költők zengő szava maholnap holt nyelv lesz: a mi kis szigetünk, a sakk kultuszának világa, szilárdan állja az ostromot; a tábor gyarapszik, mert a szellem e nagyszerű tornájában ígéretét látja olyan biztató holnapnak, amelyben élre a jobb, nemesebb, érdemesebb kerül. A gyötrődő világ e csöndes szigetének is vannak halottai, akikről ez ünnepi órán is emlékezni kell. Takács Sándorra gondolok, akit csak a napokban vesztett el a magyar és a világsakkultúra és Collera, akit az egyetemes sakkozás szintúgy gyászol. De vannak örömeink és nyereségeink is. Öröme a szellemi élet magyar sakkozói szigetének Maróczy nagymester, akiben büszkeséggel és elégtétellel szemlélhetjük a magyar akarat megtestesülését, a győzelmes kitartást, az ellenállást az élet és az évek súlyával, a feltörekvő új erőkkel szemben. Nyereségünk az a páratlan teljesítmény, amelyet Abonyi mesterünk fűzött a magyar névhez, 120-as szimultánjával. S föléje emelkedett a sakkozás szigete az élet könyörtelen tülekedésének az öregek és ifjak harcában is. Íme: a Magyar Sakkszövetség szervező ereje és egyre céltudatosabban jelentkező irányítása, a gondos és erélyes tornavezetés, Sipőcz Jenő dr. jótékonyan ható sakkszeretete, Fleissig Sándor annyiszor megnyilvánult megértő támogatása lehetőséget teremtettek a friss tehetségek kibontakozására, az erők igazságos és tudást csiszoló nemes vetélkedésére. S nem is kívánhatunk ma többet az élettől, a hétköznapok világától, mint hogy érvényesüljön benne a szellem megbecsülése és annak a