Magyar Sakkvilág, 1940 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1940-08-01 / 8. szám
otthagyott. Csak egy olyan kibice volt a Wurm-kávéház nagy csatáinak, aki nem bírt az idegeivel: az emigráns lengyel gróf, aki bele-beleszólt a játszmába, sőt néha a bábokhoz kapkodott. Szén csibukjának a szárával lökte ilyenkor félre az alkalmatlan kibic kezét, sőt egyszer rá is mordult: „Csiba te!“ Csaknem lovagias ügy lett a dologból. A hallgatag kibicnek irodalmikig megrajzolt típusa Petrik uraim, aki Erkel játszmáinak éveken át kibicelt. Jókai így örökíti meg az ideális kibic esetét: „Erkel minden délután ott sakkozott a színházzal átellenes Zrinyikávéház szögletasztalánál. Szakértő közönség nézte a munkáját. A nézők között legbuzgóbb volt Petrik, a Nemzeti Színház basszistája, ő legelébb bevette magát a szögletbe és ott pöfékelte a szűzdohányt hosszú megyfaszárú selmecijéből. Egyszer Szigligetivel sakkozott éppen Erkel, amidőn játszótársát sürgető dologban szólítá el a színház szolgája. A félbeszakadt párti pedig nagyon érdekes volt. Erkel azt mondá a háta mögött ülő Petriknek: Ugyan édes barátom, nemi ülne-e le Szigligeti helyére folytatni a partit? — Szívesen, mortdá Petrik, azzal kiverte a pipáját, a széknek támasztotta s leült Erkellel szemben. Önön van a húzás. Fehér mozdul. Petrik sietett is mozdulni. Megfogta a tornyot és egy hatalmas lóugrást téve vele, oda plántálta azt a fekete király elé, e diadalmas szóval: Sakk-matt! Erkel nagyot néz rá: Hallja! Hiszen magának ideája sincs a sakkjátékról. . . Nincs! . .. Hát akkor hogy tudja maga elnézni tíz éve, hogy mi itt sakkozunk mindennap?“ A kávésház a szülőháza a sakk-köröknek és a szervezett sakkozásnak, mégpedig netáó valami fényes, pompázó kávéházi helyiség, mint ahogy száz esztendő múltán egyik sakk-histórikusunk elképzeli, hanem a Wurmkávéház füstös és elég rosszhírű zugaiban gyűlnek egybe a pesti sakkarszlánok. Egy élesszemű porosz utazó, Richter Vilmos kitűnően rajzolja meg a negyvenes évek Pestjének kávéházi életét és látogatóinak társadalmi rétegződését. „Pest kávéházai többnyire igen szépek, nagy, hatalmas oszlopcsarnokok, amelyekben 3—4 billiárdot is elhelyeznek, — írja. — Számuk jelentékeny és mindnyája eléggé látogatott, mert a pesti embernek szokása, hogy kávéházban ad találkozót, itt intézi el üzleti megbeszéléseit. Régi időben a Wurm-kávéház volt a leghíresebb, itt az előkelőségek találkoztak, ma azonban a Wurm zsidó kereskedőknek, kártyásoknak és sakkozóknak a találkozóhelye, míg a Magyar Királyban Pest irodalmi emberei és színészei gyűltek össze. A Kaszinó-kávéházban a bérlők, részvényesek, nyugalmazott tisztek s tekintélyes üzletemberek szórakoznak, az egyetemi hallgatók az úri utca kávéházát látogatják.“ Szóval a negyvenes években a Wurm-kávéház mélyen sülyedt a társadalmi ranglétrán és itt az apró kis üzletek krászlerosai, meg a notórius kártyások között húzódtak meg a pesti sakkarszlánok is. Alig hihető az egyik nagy lexikonunknak az a különben semmi adattal alá nem támasztott állítása, hogy a Wurm-kávéház sakk-körének Széchenyi István volt az elnöke és hogy Kossuth Lajos gyakran megfordult a sakkegyesületben. Széchenyi szenvedélyes és kitűnő sakkozó volt, de a negyvenes években közéleti tevékenysége annyira igénybe vette, hogy nem is volt ráérő ideje a kávéházi sakk mívelésére. Naplójában különben elég pontosan számot ad arról, hogy mikor és kivel sakkozott és így tudjuk, hogy a királyi játék lélekindító szórakozásához a döblingi szörnyű órák infernójában menekült. Kossuth Lajos is kitűnő gyakorlati sakkozó, volt, de éppen ebben az időben a Pesti Hírlap szerkesztése