Magyar Salon, 9. kötet (5. évfolyam, 1887-1888/2)
476 JUSTH ZSIGMOND. masának, a kitűnő orientalista festő Guillaumet három művének szépségét. Majd megállnak egy Hobbema kép előtt. Az egyik festő egy hat láb magas ■fiatal ember — Rupert C. IV. Bunny, az angol modern iskola legkiválóbb tagja, soká áll a kép előtt s elmagyarázza a kép sajátos tulajdonait a mellette álló másik angol piktornak, az oly mély érzésű Alastair Cary Elwes-nek, ki méltán merengve tekint rá, korom fekete szempilláitól beárnyékolt sötétkék szemeivel hűségesen nézve Bunny-re, kivel együtt laknak, együtt teremtenek s együtt szenvednek a művészetért. Barátságuk közmondásos a franczia művészvilágban. Mögöttük Fitt, egy hollandi író, nagy amateur, kivált a japanismusért rajong. A hollandi most Leopold Savine-nal, az idén oly feltűnést keltett Mireille szobrászával, kerekedik nagy vitába. Sehogy sem egyeznek meg, nem, nem megy a dolog. A háziasszony jó segítségükre, s megmagyarázza nekik, hogy tulajdonképen mindegyiknek igaza van, elsimítja a vitát, s visszatér a kandalló ■elé. A művészek ezalatt körül jártak két salont, megtekintették Henne híres képét, tanulmányozták az íróasztal felett függő Memlinget, a zongora tetején állványon álló Correggiót, innen eljutnak ők is a kandalló előtti kis társasághoz. S most az ellentétes eszmekörű, s hozzá annyira különböző két csoportot ismét csak a finom tapintatú grófné hozza összhangba, oly tárgyra vivén át a szót, amely mindnyájokat egyenlően érdekelje.* Ezalatt folyton érkeznek a vendégek. Most lassan felnyílik a salon ajtaja, csendes léptekkel egy finom arczélű, halvány, fátyolozott szemű, középkorú férfi lép be rajta. Lassan, egyszerűen odamegy a háziasszonyhoz, halkan beszélgetni kezd vele, s lehetőleg feltűnés nélkül igyekszik elfeledtetni azt, hogy az élő halhatatlanok egyike is legelső e salonban: Sully Prudhomme. Vele gyermekkori barátja, a ma nagy hírnévre vergődött kritikus Bernard Desrosne. Pár percz múlva magas, karcsú, királynői termetű fiatal leány lép be az ajtón. Ez a magyar eredetű családból származó Nemethy Emi, kit azonban a franczia és angol irodalmi körök Jean de Nethy név alatt ismernek. Egyike Páris legkiválóbb, legfeltűnőbb s a mellett (és ez nagy szó) legszerényebb nőinek. Francziául írt egy színdarabot,«Antodate» czímmel, amelyet Párisban elő is adtak, több tanulmányt, angolul egy regényt, a német irodalom jó részét (így Stormot, Heyse-t, Lindaut) ő ismertette meg a francziákkal, rajong a magyarokért, így kedvenc a költői Petőfi, a német, latin, görög, franczia, olasz, angol, orosz és magyar irodalmakat eredetiben olvassa. Sarah Bernhardt oly érdekesnek találta fejét, hogy arra kérette, miszerint mellszobrát elkészíthesse ; az osztrák irodalomból Anastasius Grünn (ki nagyanyja Schäffenberg- Attems grófné sógora volt) költeményeit ő ültette át francziára, s mindennek daczára szerény, de olyan szerény, hogy szinte félek, hogy mindezt így megírtam. A vele egyszerre érkezett más három hölgy: Vacarescu román senator neje és két leánya. Az egyik, Helena Vacarescu, az ismert költőnő Carmen Sylvával képviseli a fellendülő román irodalmat.