Magyar Szó, 1900. július (1. évfolyam, 131-156. szám)
1900-07-01 / 131. szám
Előfizetési ár Egész évre • • • 28 kor. — fll. Fél évre . . * • 14 « — * Negyed évre • . . 7 „ —* „ Egy hónapra.» • • 2 » 40 „ Egyes szám . • • • « 8 fillér. Vidéken ...... 10 * Szerkesztőség: IV., Sarkantyús-utcza 3. Budapest, 1900. *f fr ki ELSŐ ÉVFOLYAM (131. szám.) Politikai napilap. Felelős szerkesztő: Dr. PALYI EDB sete ára; Jfly iTfl—S « B!lér Vastagabb betűivei ... 8 £ LUé> Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal; IV. Sarkantyús-utczsa Vasárnap, Julius 1. Kínai politika, Budapest, junius 30. Gloluchovszki gróf külügyminiszter szabadságra megy, ennél eklatánsabbul nem is lehet már demonstrálni, hogy Ausztria és Magyarországnak Kínában semmiféle komoly szándéka nincsen. Ahogy az általános felfogást ismerjük, a hivatalos állásfoglalás ebben a világhistóriai ügyben nagyjában megfelel a népek felfogásának. Valóban, a két évvel ezelőtt fölmerült gyarmatosítási terv élénk reszensust keltett, melyet, gazdasági viszonyainkat, nagy megterheltségünket és iparunk fejletlenségét tekintve, nem is lehet oktalannak állítani. Igaz, a függetlenségi párt nem annyira arra nézett a gyarmatellenes hangulat szitásánál, hogy nekünk belőle semmi hasznunk nincsen, hanem inkább arra, hogy Ausztriának van belőle haszna. Szóval, a gyarmatpolitikát, mely manapság úgyszólván vele jár a nagyhatalmi politikával, a dualizmuson való rástörésre iparkodtak felhasználni s ebben azután a közvélemény már nem volt annyira osztatlan. Nincs okunk titkot csinálni belőle, hogy sajnáljuk Kínával szemben való helyzetünknek ilyetén alakulását. — Szó sincs róla, a mai helyzetben, a ma szempontjából minden egyebet sürgősebbnek vallunk, mint kínai gyarmatszerzést. Egyetértettünk Groluchovszkival, mikor elvben, a jövendőre való előrelátás szempontjából igen helyesen célba vette a gyarmatszerzést, de ugyancsak helyeselnünk kellett, mikor szemben az általános reszenzussal és a gazdasági helyzet kedvezőtlenségével, hasznos, előrelátó politikai akciójával félreállott. Ma is azt mondanék: ne csigázzuk el erőnket, ha arról volna szó, kezdjünk-e kínai politikát, vagy sem. Csakhogy ma már nem arról van szó. A boxerek lázadása nyomán megindult az európai akció Kína ellen. Egyik hajónk együttműködik a hatalmakkal, a másik már útban Kína felé. Nyolcvan vagy százezer ember nemsokára együtt operál ottan. A nagyhatalmi állásunk kötelez, hogy ebben az akcióban arányosan részt vegyünk, akár vannak hódító érdekeink, akár nincsenek. A kérdés tehát ma egészen más, az álláspontunk pedig megmaradt a réginek. Ez ellentmondás, sőt ennél is több: képtelenség. Mert a teher ránk van róva, pénzben és emberben egyaránt meg vagyunk terhelve, akár akarunk, akár nem. A többi hatalom, amikor ezeket a terheket vállalja és pénzben, vérben áldozatokat hoz, politikai célokat követ és rekompenzációkra számít. Egyedül csak reánk áll a tétel: a pénzt, a vért oda adjuk, de kikérjük magunknak, hogy érte ne kapjunk semmit, mert két évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy nem fogunk gyarmatokat szerezni. Hát ez egyenesen tarthatatlan helyzet ma már, mely nem nélkülözi a nagyhatalomra éppenséggel nem kedvező színezetét a komikumnak sem. A világtörténelemben hiába keresünk példát arra, hogy egy állam, egy nemzet annyira irtózott volna a szerzéstől, hogy a szájába repülő sült galambot is elhessegesse magától, vagy valamely akcióból, mely elöl nem térhet ki, épen csak a hátrányokat vállalja magára, az előnyöket pedig csökönyösen visszautasítja. A dolog úgy áll, hogy a kínai operációkban annyira, amennyire részt kell vennünk. Bármily csekély lesz is aránylag az a rész, az érdekeltebb nagyhatalmakéhoz viszonyítva, jár vele jogcím a rekompenzációra, amelynek föltétlenül érvényt lehet szerezni. S ha úgy is áll a dolog, hogy ebből ipari haszna most csakis Ausztriának lehet, az sem ok arra, hogy ki ne vegye részét belőle a monarchia, mert Magyarországnak abból sincs haszna, ha Ausztria is elesik a gyarmati előnyöktől. Azonfelül pedig egy nagy terület, sűrű népességgel az ipari érdeken túl mégis csak reális értéket képvisel, ha egyébbel nem is, hát az adózó képességével, a megnyitó új munka és Mese a beteg orvosokról. — Időszerű példa. — Hallgasd mesémet, kedves magyarom! Volt egy hatalmas kórház egykoron. S volt ennek sok nagyhírű orvosa. De betegit nem gyógyitá soha. Mivel magának volt baja elég , a gyógyirt erre sem találta meg. Az orvos-népség fogta hát magát. Becsukta a kórháznak kapuját. Fürdőre, falura üdülni ment. — És a sok beteg mit tett odabent ? Imádkozott, kérvén az ég urától, Hogy orvosa soká maradjon távol. S aztán ? ... Meggyógyult mind a nyavalyás. Ekkép beszéli ezt a krónikás. Ezért hát vád ne hangozzék ma el, Hogy az országgyűlés csak szünetel. Reméljük, hogy meggyógyul a haza, Ha még soká üdül sok orvosa. * A költő gyalázói. — Heine sírjának megkoszorúzása. — Mily lárma hangzik odakint ? A halott költőt szidja mind. Rámondják fennen: Léka volt, Erkölcstelen, a mit dalolt. Nem tisztelt nemzetet, hazát, Gúnyolta az Istent magát. Ércemlék kát nem illeti, Koszorú sem való neki. Hivő szív nevét ki ne ejtse, Az utókor is elfelejtse. .... S a mig így szidják és gyalázzák, Sok bűnét sejtik, magyarázzák. Nevét ezerszer is kiejtik, Ők maguk sohasem felejtik. S Utódaik lelkébe vésve, Tartják örök emlékezésbe’. Költő ez a te győzedelmed, Hogy így gyalázzák dalod, elved’. Átkozni tudnak, számkivetni, De még se tudnak — elfeledni. * Függetlenségi pártoskodás. Siránkozol, hogy már maholnap véged, Felejtik lassan a függetlenséget. Ne sírj ! Hiszen magad okoztad veszted, A zsákmányt mindig másoknak szerezted. Kihaladásról fennen szónokoltál, Maradiak segély-csapatja voltak A magyarság cégérét bitoroltad S a rómaiak gyász-szekerét toltad. Hirdetted jövő hajnal ébredését, S szolgáltad a múlt éji tespedését. Hiába kérdjük : ez a kétszínűség Rosszakarat volt-é, vagy együgyüség ? Akármi volt, mást szolgáltál, te léha, S ki mindig eszköz, — nincsen annak célja, * Magyarhoni néppárt. Kár magyar-nak mondani, Hisz e párt csak római. Honi neve is csalárd, Nemzetközi ez a párt. Nép címe is szemet szúr, Hiszen tagja csupa ur. Párt-nak sem nevezhető. Mert inkább csak pártütő. Kína. Vén Kína — mondják — immár közös zsákmány Milliárd kinézet él ott egymás hátán. S mi azokat majd mind bekebülyízí Üfy ' ''.. A copfot megtépázzuk, o|$^fenyesstik. — Jó Európa, jól gondold ezt: ^ ^ ^ __ x. „Kínait fogsz majd, de j tótiem erősül- Kobold.Ü — h mnÉsztüujjasa