Magyar Szó, 1901. január (2. évfolyam, 1-27. szám)
1901-01-01 / 1. szám
Előfizető*] tar Eg«»* évre ■ . • • 28 kor. — flL Fél évre . *• * • 14 Negyed évre •• •T Egy hónapra. •, m 2 . « . Egye* Bz&m • 8 miér. Vidéken . .. >o . Szerkesztőnél: IV., Sarkantyús utoza 3. Budapest, 1901. (MÁSODIK ÉVFOLYAM. 1. Politikai napilap. Felelős szerkesztő : Dr. PÁLYI EDE. ara: . « fillér .1.8 Allél Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal; IT, Sarkantyus-Atcza 3. Kedd, január 1. Válasz egy levélre. A következő levelet kaptuk: Tisztelt szerkesztő ur! A „Magyar Szódnak eddigelé aligha volt buzgóbb olvasója nálam. Nemcsak a napi krónikást láttam benne, de politikai, társadalmi és etikai meggyőződéseimnek nevelőjét, irányítóját is. Szabadelvűsége, humanizmusa, magyarsága ráterjeszkedett az én lelkemre is és a Magyar Szó égisze alatt vált az önálló, magasztos hitvallásommá. Mindez így van e pillanatban is, ám egyben meg kell szakítanom a „Magyar Szó’‘-val érzett közösséget. A kétely közibénk osont és kikezdte egységünket. Megmondom nyíltan — Széll Kálmánról van szó. Ezt a miniszterelnököt, mint a liberalizmus fejlődésének eleven gátját ostromolta a „Magyar Szó“ és mindezideig magam is az ostromlók között voltam. Mert az olvasó csak az újságok kész ítéleteiből szól és ha kedvenc vezércikkírója a fülébe harsogja, hogy Széll Kálmán antiliberális, vakon vallja ő maga is, hogy úgy van, Széll Kálmán antiliberális. De egy idő óta kiemelkedtem az átlagolvasók e fanatizmusából és szorgalmasan szemmel tartom Széll Kálmán cselekedeteit. Olvasom beszédjeit és nézem ténykedéseit, így jutottam én arra a meggyőződésre, hogy Széll Kálmánnál soha senki megradóbb hévvel nem harsogta a liberalizmust és hogy nyoma sincs a nyilvánosság előtt olyan esetnek, amelyből a Széll Kálmán antiliberalizmusára lehetne következtetni. Önök azt mondják, hogy Széll Kálmán paktált az ellenzékkel? Ám jó! Én elhiszem. De hol vannak a következményei. Hiszen az ilyen paktumnak csak akkor volna jelentősége, ha az ország liberalizmusa és magyarsága meg is érezné annak káros hatását. És hogy ez megtörtént volna, azt sehol sem látom bebizonyítottnak. íme őszintén kifejeztem kételyemet. Ahhoz a benső viszonyhoz, amelyben mint e lap olvasója a Magyar Szóhoz állok, kötelességemmé teszi az őszinteséget. Tisztelettel nagyváradi előfizető. Egész terjedelmében közreadjuk e levelet. Magunk is éreztük, mint árad felénk sok oldalról láthatatlan nyilak alakjában e kérdés. De nem tudtuk módját találni, hogyan feleljünk rá. Mert egy korszak szimptómái sohasem jelentkeznek különváltan, címmel ellátva,, fiókokba osztályozva. Látszólagos összevisszaságban, egymásba szövődve dobja azokat ki magából az események titkos kohója és nagy idők perspektívájában is csak éles szem tudja azokat kiválasztani a khaoszból. Erre tehát mi sem vállalkozhatunk. De egy évnek szélső mesgyéjén állva, egy éves küzdelem után az egynapos ünnepi béke szent pihenőjében önkényt is kedvünk nyílott, hogy visszatekintsünk az elmúlt esztendőre. Teleszkópunk a Magyar Szó lesz. Időrendben rakodtak ott le az események geológiai rétegei. Örömmel áskálunk köztünk. Nem válogatunk a leletekben. Politikai és társadalmi eseményeket egyaránt kirakosgatunk, amint épen kezünk ügyébe akadnak. Ezek az események hű képei lesznek az elmúlt esztendőnek. Megannyi bizonyságai a mi küzdelmeinknek. Sokban siker kisért bennünket, sokban meddőség, de semmiben sem mondtunk le a további küzdelemről. Érezzük, hogy erre a levélre szebb válasz nem lehet, mint a Magyar Szó egy éves múltjának tárgysorozata. Íme: Február. A „Magyar Szó“ megindul. Mindjárt első számában fölfedi a brassói subvenció titkát. Bánffy Dezső báró eltiltotta a romániai pénzzel együtt beáramló román agitáció beözönlését. Széll Kálmán ellenben ajtót nyitott neki s ezzel megkezdődött egy új nemzetiségi politika: a paktumos korszak. Egyidőben ezzel egy új akciónk kezdődött meg. A mozgalom tárgya az esküdtszék volt. A Széll-éra dicső alkotásának vallotta magát, ám csakhamar kiderült, hogy mily távol áll az az eszményi igazságszolgáltatás követelményeitől. Az igazságot kereső nagyközönség, az ügyvédi, s sőt maga a bírói kar is csatlakozott a mozgalomhoz, amely a maga gyümölcseit csak akkor fogja meghozni, amikor teljesen kiderül ez intézmény tarthatatlan volta. E hónapban merült fel először a nyilvánosságban és pedig a „Magyar Szó” útján egyedül a fiumei kérdés. Bánffy Dezső báró, az „erőszakos“, a „durva“, a magyar állam szuverén tekintélyével tudott fellépni a fiumei városi testület autonóm követeléseivel szemben. A Széli-éra idején egy „szabadelvű“-párti képviselő a sajtóban és a képviselőházban egyaránt nyíltan annak a nézetének adott kifejezést, hogy Fiuméhoz Magyarországnak nincs joga. Ez volt első fecskéje Széll Kálmán Fiuméval szemben később tanúsított állásfoglalásának. A Magyar Szó történelmi alapokra helyezkedve vitatta azt a kétségtelen jogot, amely Fiumét Magyarországhoz fűzi. Az egész protestantizmus érdeklődésével találkozott az erdélyi püspökség ügye. Gróf Mailáth gyulafehérvári püspök arrogálta magának ezt a fenhéjázó címet, amely az erdélyi katholicizmus hegemóniáját s a protestantizmus teljes negligálását jelentette volna. Viszont a hazai zsidóság bizonyára elégtétellel olvashatta a Magyar Szóban azokat a tiltakozásokat, amelyekkel Egan Ede miniszteri kiküldött egy egész felekezetet megbélyegzett és becsületében lábbal tiport a Széll-kormány nevében. Március. Az üldözött katholikus, a fórum nagyhangú komédiája le van leplezve. A Magyar Szó hasábjairól szétárad az egész magyar társadalomba a zabügy. Ugron Gáborról, aki ultramontán lélekkel játszotta végig a nagy hazafi színjátékát, kézzel fogható adatok alapján kiderül, hogy mint kufárkodott titokban a kormánnyal, amig nyíltan a bősz ellenzékit játszotta. A kormány tehetetlen politikájának eredménye volt a fiumei tüntetés is, amely már valóságos lázadássá fajult az autonomisták izgatásai folytán. A Magyar Szó bebizonyította, hogy az autonomisták viszont akciójukhoz a Széll Kálmán audienciáján kapták a bátorságot. • A brassói szubvenció éles ellentétbe helyzete Wlassits Gyulát, a Bánffy liberalizmusának egyik hagyományosát Széll Kálmánnal. Nyíltan beszélték már, hogy a Wlassits bukása befejezett tény. Wlassits Gyula „betegsége“ miatt hosszabb időre szabadságoltatta magát és a politikai világ egészen bizonyosra vette, hogy Horánszky Nándor lesz az utódja. Ez be is következett volna, ha a Magyar Szó folytonos tiltakozásával föl nem zaklatja a közvéleményt. Közgazdasági téren is jelentkezett az uj éra hatása. Felmerült a szeszkontingens hatása, WiTJíiff amelynek nyilt agrárius irányba ellen egyedül a Magyar Szó tiltakozott.