Magyar Szó, 1901. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)

1901-08-01 / 180. szám

Augusztus 1. MAGYAR SZÓ 180. szám. 5­­ Több polgári rendőr is érkezett, akik szi­gorú vallatóra fogták a szolgát és feleségét, de azok csak azt mondhatták el, amiket fentebb megirtunk. Kilencz óra tájban érkezett meg Wekerle Sándor, a volt miniszterelnök és mélyen megrendülve hallgatta Szilágyi Dezső halá­lának részleteit. Ott jártak még Plósz igaz­ságügyminiszter, Légrády Károly, Csávossy Béla, Sámuel Lázár stb. országgyűlési kép­viselők és Szilágyi Dezsőnek két rokona : Csathó Ferencz, a budapesti királyi Kúria tanácselnöke és Lukács Sándor miniszteri tanácsos. A halotthoz azonban egyiküket sem bocsátották be. A gyászesetről értesítették a képviselő­házat és a különböző intézeteket, amelyek­nek Szilágyi Dezső tagja volt A szomorú hírre gyászlobogót tűztek ki még a délelőtti órákban a képviselőházra, az igazságügyi palotára, a szabadelvű kör helyiségére, a városházára, a Nemzeti és Országos Kaszi­nókra, a Kálvin-téri református templomra, a központi egyetemre, a Tudományos Aka­démia palotájára és számos más középü­letre. Hegedűs Sándor kereskedelemügyi minisz­ter táviratban értesítette a gyászesetről a J­átóton időző miniszterelnököt és távirat­ban kért engedelmet, hogy az ország ha­lottjának államköltségen való eltemetéséről, a képviselőház elnökségével egyetértésben intézkedhessék. Az országos temetés valószínűleg pénte­ken délután lesz. Szilágyi Dezsőnek egyetlen nővérét, a Nagyváradon lakó özv. Benke Lászlónét, dr. Neuhoffer táviratban értesítette testvérbátyja elhunytáról. A budapesti közönséget a lapok külön kiadásai értesítették a nemzeti gyászról. Első volt a szomorú híradásban a Magyar Szó, amelynek különkiadását perczek alatt elkapkodták. Megrendülve értesült mindenki A Szilágyi jellemző férfias arcza igazi fájdal­mat lehel. Egy apagyilkos minden kínját át­­érzi, mikor szerette gyermekeiből egy csomót feláldoz. Minden gondolatán, argumentumán nagy szeretettel csügg. Atyai lelke folyton az eltaszi­­tott szellemi kölykökkel vesződik, s gyakran visszavesz, megkegyelmez egynek-egynek, hogy úijra elhajítsa. E rettentő helyzetben találja a végzetes peret, midőn a jegyző elkiáltja: «Szilágyi Dezső», s beáll a fenséges csönd, minden koszorúnál erő­sebb hódolat az orátoroknak. Szilágyi felkel, szíve megdobban s megindul belőle az eszmetábor lassan, méltóságteljesen hömpölyögve, mintha egy nehéz gályán jönne. Előbb az orra látszik, aztán a bordák vil­lannak ki, majd mintha egy hullám visszahaj­taná, újra elkanyarodik hátrafelé, nagyot fáról most s egy lökéssel sebesen siklik kijebb, de még a zászló most se tűnik ki: ellenzéki-e, vagy a kormánypárt lobogója. Szél lengeti, csavar­gatja messze a távolban a rúdja körül, éles sze­mek kíváncsian találgatják, kinek a színe lesz? Melyik parton köt ki? S felhangzik közbe mindkét pártról a «hurrah». Mind a két párt népe reménykedik. És biz az igen sokszor megesik, hogy csak akkor sül ki, midőn a szónok az utolsó mon­datot kiejti: «Elfogadom vagy nem fogadom el a javaslatot». Akár így, akár úgy, a bámulat u­tasító zaj­­gása morajlik át a Házon, mikor végre káfá­­radva leül. Csodálatos látvány az neki. Álraatagul néz szét, hogy áll-e még a világ? A száz meg száz fej nagy gombolyagba mozog az ajtó felé. «Öt perez! öt perez!» hangzik viha­rosan. Kusza kiáltások verődnek füleihez: «Nagy­szerű volt! Pompás volt! Ez oszt a szónok!» a szomorú újságról, mert bár Szilágyi Dezső zárkózott természete mindenki előtt ismert volt, de népszerűsége a főváros népe előtt mégis nagy volt. Szilágyi Dezső hatalmas alakját mindenki ismerte és érdemeiért mindenki tisztelte. Tátra-Füredre is sürgöny ment, mert ott már nagyban készültek Szilágyi Dezső fo­gadására. Úgy volt, hogy ma, szerdán ér­kezik oda és rendes szobáját, amelyben lakni szokott, a fürdőigazgatóság már készen tartotta. A hivatalos vizsgálat. fekve találták. Szilágyi baloldalán, bal kar­jára támaszkodva feküdt, teljesen ruhátla­nul, csak harisnya és sárga c­ipő volt rajta. A fején két centiméter nagyságú seb lát­szott, amelyet valószínűleg esés közben kapott. Dr. Ladányi tiszti orvos első­sorban m­eg­­állapította a halált, amely valószínűleg még tegnap este következhetett be. A halál oka: agyguta (agyszélhűdés). A holttest fekvéséből a körülményekből valószínűnek látszik (ru­­hátlanság, és a kikészített tiszta ing), hogy Szilágyit mosakodás közben érte a halál. A bizottság további rendelkezésig a holt­testet a lakásán hagyta, azonban a melegre való tekintettel jeget hozatott és azzal borí­totta a holttestet. A rendőrség bebizonyítva látván a halál okát, a holttest felbonczolását nem kívánta, ti­­ [ ’ ‘ ^ A rendőri sajtóiroda a halál okáról a következő jelentést adta ki: Szilágyi Dezső volt m. kir. igazságügyminiszter, v. b. t. t. országgyűlési képviselő stb. mára hajló éjjel hirtelen meghalt Harminczad­ utcza 6. sz. alatti lakásán. Tegnap érkezett meg Bécsből s az utazás és a hőségtől megtörve bezárkózott szobájába. Darvasay Sándor inasnak feltűnt, hogy sem vacso­rára nem ment el, sem többszörös kopogtatására választ nem kapott, rosszat sejtve urának barátjá­hoz, dr. Neuhoffer János ügyvédhez sietett, ki fel­törette a lakást. A kihívott mentők a beállott halált konstatálhatták csak. A holttest a lakáson hagya­tott. Szilágyi Dezső 1841-ben született Nagyváradon Szilágyi életrajza. Ma délben ejtette meg a hatóság a hiva­talos vizsgálatot Szilágyi Dezső lakásán. A bizottság tagjai dr. Ladányi Mátyás tiszti orvos, halottkém, dr. Paisz Rezső V. kerü­leti helyettes elöljáró voltak. Tanúképpen szerepeltek dr. Farkas László Rókus­ kórházi főorvos és dr. Blaskovich Sándor országgyű­lési képviselő. Jelen voltak továbbá Oromon Dezső és Zsilinszky Mihály államtitkárok és Pichler Győző országgyűlési képviselő. A rendőrség részéről Lévay rendőrfogalmazó volt jelen. A bizottság először a dolgozószobába ment, ahol Szilágyi szolgáját, Darvasi Sán­­dort hallgatták ki, aki előadta, hogy Szilá­gyi tegnap két órakor érkezett meg Karls­­badból és azonnal ebédet hozatott és pedig sült csirkét, gyümölcsbefőttet és egy félliter bort, amelyet azonban nem ivott meg egé­szen. Ezután bezárkózott szobájába és egész délután nem mutatkozott, valószínűleg aludt. Este fél hétkor kijött a szobájából, de csak­hamar visszament és újból bezárkózott. Ettől kezdve a szolga többé nem látta. Ezek után elmondta a szolga a már is­mert részleteket a holttest feltalálására vo­natkozólag. A bizottság ezután bement Szilágyi háló­szobájába, ahol a holttestet a mosdószekrény és az ágy között, az ág­gyal párhuzamosan Igen, igen, a világ áll még. A nyomasztó leve­gőből tele tüdővel szív be annyit, amennyit le­het. Homlokát megtörli kendőjével s újra szét­néz. Ott ül az öreg Péchy Tamás, mint egyébkor, ott a csüngetyü, ott mosolyog az ország czi­­mere a háta mögött, a hármas fedélablakon besüt a nap. Valaki odaszól Krajtsiknak: «Gyerünk ebédelni, Mohay fiam». Szilágyi összerázkódik. Hát csakugyan áll még a világ, daczára annak, hogy megtörtént. Meg­történt a dolog. Elmondta. Kiadta, ami benne volt. S a föld nem esett ki a küllőiből, a ter­mészet össze nem morzsolódott, a miniszteri padok vidáman piroslanak s Krajtsik ebédelni készül. Rettenetes ez. Fojtó keserűség fogja el. — Hát érdemes ebben az országban beszélni? Kimegy a folyosóra, hol tömjénfüst veszi kö­röl. Mindenki el van ragadtatva. A varázslat bilincseiben nyög az egész ház. Üdvözlik, ma­gasztalják, de ez neki nem elég, mert semmi sem tört össze, minden áll és él. Átszalad a folyosón a gyors­ iroda felé s be­bukkan az olvasó­terembe, hol lapot olvasnak néhányan. Mintha egy kést szúrnának a szívébe. — E nyomorultak olvasnak. Most! Mikor én beszéltem! Siető léptekkel, világgyülölettel rohan az iro­dába s ott megint más ember ő. Itt a magzat pólyákban, úgy, ahogy meg van alkotva. Ezt most meg kell a világ számára fésülni, hogy tet­szetős legyen, hogy hódítson. Széles, olajbarna arczán a szeretet meleg lebe ömlik el. Szemei­ből életkedv, lázas érdeklődés sugárzik. Mohón szalad át az egész beszéden. Egyszerre össze­­szorítja a szivét egy sajgó fájdalom. Valamit kihagyott­ .Majd­ hamar utána felváltja a boszn­Annak a parlamenti nemzedéknek, mely a hat­vanas évek vége felé lépett közpályára, kétségkívül egyik legkiválóbb tagja, aki már igen korán vonta fényes tehetségeivel magára a közfigyelmet. Nagy­váradon 1840-ben született, hol atyja tekintélyes ügyvéd volt. A bécsi és budapesti egyetemen vé­gezte jogi tanulmányait s ez utóbbi helyen is már mint kitűnő szónok és erős vitázó volt ismeretes. Tekintélye oly nagy volt az ifjúság között, hogy az akkor alakult jogász segélyzőegylet egyhangúlag őt ság érzése: valami olyat mondott, amit jobb lett volna elhallgatni. Mikor elvégezte a korrektúrát, a szükséges körülmetéléseket, lehorgasztott fővel, kedvetle­nül megy el. Hiába állítják meg újra a folyosón a gratulánsok, hiába harsogja minden ember: «Nagy voltál Dezső, kolosszális voltára, bána­tosan rázza a fejét és mint az űzött vad, eltá­vozik a Házból Be se jön napokig. Nincsen megelégedve. Dörmög. A barátjaihoz hozzá nem szól, kerüli őket. Többet el sem olvassa a lapokban a be­szédét. Dühös rá. Lankasztó zsibbadtság nehe­zedik tagjaira. Egész napokon át zugnak fejében azok a beszédrészek, amiket elmondott s amiket nem kellett volna, s mint kisértetek jelennek meg álmatlan éjjelen előtte azok a passzu­sok, amiket hajigált s amik kétségtelenül monu­mentálissá tették volna a beszédet Emberala­kot öltenek ez argumentumok és megjegyzé­sek s óriás kalapácsokkal verik a mellét: «Miért nem mondtál el engem?» De ez is csak napokig tart, írtig a bánkó­­dás ködén keresztül a politikai élet lüktetésé­­­nek új benyomásai keresztül nem verik magu­kat, le nem tiporják, el nem temetik a régieket. Az izzó fejben megfogamzik egy másik be­széd. Megy, jár-kel, olvas, szemlélődik s hordja össze ismét az uj anyagot — egy uj beszédhez. S ez igy megy örökkön-örökké, hosszú esz­tendők óta és igy fog menni mindig; a lángel­mék soha sarkalni nem szűnő ösztöne űzi, hajtja, hogy beszéljen, megint beszéljen, és azután is beszéljen, soha nem szabadulva az édes kíntól, mely fogva tartja, s mely alkalma­sint soha el sem ereszti azok közé, akiknek osztályrészük tenni és mindig csak tenni valamit. így képzelem én Szilágyit, akiből egész éle­tében nem lesz egyéb, csak Magyarország leg­nagyobb szónoka... Hát isten az is valami.

Next