Magyar Szó, 1901. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)
1901-08-01 / 180. szám
Augusztus 1. MAGYAR SZÓ 180. szám. 5 Több polgári rendőr is érkezett, akik szigorú vallatóra fogták a szolgát és feleségét, de azok csak azt mondhatták el, amiket fentebb megirtunk. Kilencz óra tájban érkezett meg Wekerle Sándor, a volt miniszterelnök és mélyen megrendülve hallgatta Szilágyi Dezső halálának részleteit. Ott jártak még Plósz igazságügyminiszter, Légrády Károly, Csávossy Béla, Sámuel Lázár stb. országgyűlési képviselők és Szilágyi Dezsőnek két rokona : Csathó Ferencz, a budapesti királyi Kúria tanácselnöke és Lukács Sándor miniszteri tanácsos. A halotthoz azonban egyiküket sem bocsátották be. A gyászesetről értesítették a képviselőházat és a különböző intézeteket, amelyeknek Szilágyi Dezső tagja volt A szomorú hírre gyászlobogót tűztek ki még a délelőtti órákban a képviselőházra, az igazságügyi palotára, a szabadelvű kör helyiségére, a városházára, a Nemzeti és Országos Kaszinókra, a Kálvin-téri református templomra, a központi egyetemre, a Tudományos Akadémia palotájára és számos más középületre. Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter táviratban értesítette a gyászesetről a Játóton időző miniszterelnököt és táviratban kért engedelmet, hogy az ország halottjának államköltségen való eltemetéséről, a képviselőház elnökségével egyetértésben intézkedhessék. Az országos temetés valószínűleg pénteken délután lesz. Szilágyi Dezsőnek egyetlen nővérét, a Nagyváradon lakó özv. Benke Lászlónét, dr. Neuhoffer táviratban értesítette testvérbátyja elhunytáról. A budapesti közönséget a lapok külön kiadásai értesítették a nemzeti gyászról. Első volt a szomorú híradásban a Magyar Szó, amelynek különkiadását perczek alatt elkapkodták. Megrendülve értesült mindenki A Szilágyi jellemző férfias arcza igazi fájdalmat lehel. Egy apagyilkos minden kínját átérzi, mikor szerette gyermekeiből egy csomót feláldoz. Minden gondolatán, argumentumán nagy szeretettel csügg. Atyai lelke folyton az eltaszitott szellemi kölykökkel vesződik, s gyakran visszavesz, megkegyelmez egynek-egynek, hogy úijra elhajítsa. E rettentő helyzetben találja a végzetes peret, midőn a jegyző elkiáltja: «Szilágyi Dezső», s beáll a fenséges csönd, minden koszorúnál erősebb hódolat az orátoroknak. Szilágyi felkel, szíve megdobban s megindul belőle az eszmetábor lassan, méltóságteljesen hömpölyögve, mintha egy nehéz gályán jönne. Előbb az orra látszik, aztán a bordák villannak ki, majd mintha egy hullám visszahajtaná, újra elkanyarodik hátrafelé, nagyot fáról most s egy lökéssel sebesen siklik kijebb, de még a zászló most se tűnik ki: ellenzéki-e, vagy a kormánypárt lobogója. Szél lengeti, csavargatja messze a távolban a rúdja körül, éles szemek kíváncsian találgatják, kinek a színe lesz? Melyik parton köt ki? S felhangzik közbe mindkét pártról a «hurrah». Mind a két párt népe reménykedik. És biz az igen sokszor megesik, hogy csak akkor sül ki, midőn a szónok az utolsó mondatot kiejti: «Elfogadom vagy nem fogadom el a javaslatot». Akár így, akár úgy, a bámulat utasító zajgása morajlik át a Házon, mikor végre káfáradva leül. Csodálatos látvány az neki. Álraatagul néz szét, hogy áll-e még a világ? A száz meg száz fej nagy gombolyagba mozog az ajtó felé. «Öt perez! öt perez!» hangzik viharosan. Kusza kiáltások verődnek füleihez: «Nagyszerű volt! Pompás volt! Ez oszt a szónok!» a szomorú újságról, mert bár Szilágyi Dezső zárkózott természete mindenki előtt ismert volt, de népszerűsége a főváros népe előtt mégis nagy volt. Szilágyi Dezső hatalmas alakját mindenki ismerte és érdemeiért mindenki tisztelte. Tátra-Füredre is sürgöny ment, mert ott már nagyban készültek Szilágyi Dezső fogadására. Úgy volt, hogy ma, szerdán érkezik oda és rendes szobáját, amelyben lakni szokott, a fürdőigazgatóság már készen tartotta. A hivatalos vizsgálat. fekve találták. Szilágyi baloldalán, bal karjára támaszkodva feküdt, teljesen ruhátlanul, csak harisnya és sárga cipő volt rajta. A fején két centiméter nagyságú seb látszott, amelyet valószínűleg esés közben kapott. Dr. Ladányi tiszti orvos elsősorban megállapította a halált, amely valószínűleg még tegnap este következhetett be. A halál oka: agyguta (agyszélhűdés). A holttest fekvéséből a körülményekből valószínűnek látszik (ruhátlanság, és a kikészített tiszta ing), hogy Szilágyit mosakodás közben érte a halál. A bizottság további rendelkezésig a holttestet a lakásán hagyta, azonban a melegre való tekintettel jeget hozatott és azzal borította a holttestet. A rendőrség bebizonyítva látván a halál okát, a holttest felbonczolását nem kívánta, ti [ ’ ‘ ^ A rendőri sajtóiroda a halál okáról a következő jelentést adta ki: Szilágyi Dezső volt m. kir. igazságügyminiszter, v. b. t. t. országgyűlési képviselő stb. mára hajló éjjel hirtelen meghalt Harminczad utcza 6. sz. alatti lakásán. Tegnap érkezett meg Bécsből s az utazás és a hőségtől megtörve bezárkózott szobájába. Darvasay Sándor inasnak feltűnt, hogy sem vacsorára nem ment el, sem többszörös kopogtatására választ nem kapott, rosszat sejtve urának barátjához, dr. Neuhoffer János ügyvédhez sietett, ki feltörette a lakást. A kihívott mentők a beállott halált konstatálhatták csak. A holttest a lakáson hagyatott. Szilágyi Dezső 1841-ben született Nagyváradon Szilágyi életrajza. Ma délben ejtette meg a hatóság a hivatalos vizsgálatot Szilágyi Dezső lakásán. A bizottság tagjai dr. Ladányi Mátyás tiszti orvos, halottkém, dr. Paisz Rezső V. kerületi helyettes elöljáró voltak. Tanúképpen szerepeltek dr. Farkas László Rókus kórházi főorvos és dr. Blaskovich Sándor országgyűlési képviselő. Jelen voltak továbbá Oromon Dezső és Zsilinszky Mihály államtitkárok és Pichler Győző országgyűlési képviselő. A rendőrség részéről Lévay rendőrfogalmazó volt jelen. A bizottság először a dolgozószobába ment, ahol Szilágyi szolgáját, Darvasi Sándort hallgatták ki, aki előadta, hogy Szilágyi tegnap két órakor érkezett meg Karlsbadból és azonnal ebédet hozatott és pedig sült csirkét, gyümölcsbefőttet és egy félliter bort, amelyet azonban nem ivott meg egészen. Ezután bezárkózott szobájába és egész délután nem mutatkozott, valószínűleg aludt. Este fél hétkor kijött a szobájából, de csakhamar visszament és újból bezárkózott. Ettől kezdve a szolga többé nem látta. Ezek után elmondta a szolga a már ismert részleteket a holttest feltalálására vonatkozólag. A bizottság ezután bement Szilágyi hálószobájába, ahol a holttestet a mosdószekrény és az ágy között, az ággyal párhuzamosan Igen, igen, a világ áll még. A nyomasztó levegőből tele tüdővel szív be annyit, amennyit lehet. Homlokát megtörli kendőjével s újra szétnéz. Ott ül az öreg Péchy Tamás, mint egyébkor, ott a csüngetyü, ott mosolyog az ország czimere a háta mögött, a hármas fedélablakon besüt a nap. Valaki odaszól Krajtsiknak: «Gyerünk ebédelni, Mohay fiam». Szilágyi összerázkódik. Hát csakugyan áll még a világ, daczára annak, hogy megtörtént. Megtörtént a dolog. Elmondta. Kiadta, ami benne volt. S a föld nem esett ki a küllőiből, a természet össze nem morzsolódott, a miniszteri padok vidáman piroslanak s Krajtsik ebédelni készül. Rettenetes ez. Fojtó keserűség fogja el. — Hát érdemes ebben az országban beszélni? Kimegy a folyosóra, hol tömjénfüst veszi köröl. Mindenki el van ragadtatva. A varázslat bilincseiben nyög az egész ház. Üdvözlik, magasztalják, de ez neki nem elég, mert semmi sem tört össze, minden áll és él. Átszalad a folyosón a gyors iroda felé s bebukkan az olvasóterembe, hol lapot olvasnak néhányan. Mintha egy kést szúrnának a szívébe. — E nyomorultak olvasnak. Most! Mikor én beszéltem! Siető léptekkel, világgyülölettel rohan az irodába s ott megint más ember ő. Itt a magzat pólyákban, úgy, ahogy meg van alkotva. Ezt most meg kell a világ számára fésülni, hogy tetszetős legyen, hogy hódítson. Széles, olajbarna arczán a szeretet meleg lebe ömlik el. Szemeiből életkedv, lázas érdeklődés sugárzik. Mohón szalad át az egész beszéden. Egyszerre összeszorítja a szivét egy sajgó fájdalom. Valamit kihagyott .Majd hamar utána felváltja a bosznAnnak a parlamenti nemzedéknek, mely a hatvanas évek vége felé lépett közpályára, kétségkívül egyik legkiválóbb tagja, aki már igen korán vonta fényes tehetségeivel magára a közfigyelmet. Nagyváradon 1840-ben született, hol atyja tekintélyes ügyvéd volt. A bécsi és budapesti egyetemen végezte jogi tanulmányait s ez utóbbi helyen is már mint kitűnő szónok és erős vitázó volt ismeretes. Tekintélye oly nagy volt az ifjúság között, hogy az akkor alakult jogász segélyzőegylet egyhangúlag őt ság érzése: valami olyat mondott, amit jobb lett volna elhallgatni. Mikor elvégezte a korrektúrát, a szükséges körülmetéléseket, lehorgasztott fővel, kedvetlenül megy el. Hiába állítják meg újra a folyosón a gratulánsok, hiába harsogja minden ember: «Nagy voltál Dezső, kolosszális voltára, bánatosan rázza a fejét és mint az űzött vad, eltávozik a Házból Be se jön napokig. Nincsen megelégedve. Dörmög. A barátjaihoz hozzá nem szól, kerüli őket. Többet el sem olvassa a lapokban a beszédét. Dühös rá. Lankasztó zsibbadtság nehezedik tagjaira. Egész napokon át zugnak fejében azok a beszédrészek, amiket elmondott s amiket nem kellett volna, s mint kisértetek jelennek meg álmatlan éjjelen előtte azok a passzusok, amiket hajigált s amik kétségtelenül monumentálissá tették volna a beszédet Emberalakot öltenek ez argumentumok és megjegyzések s óriás kalapácsokkal verik a mellét: «Miért nem mondtál el engem?» De ez is csak napokig tart, írtig a bánkódás ködén keresztül a politikai élet lüktetésének új benyomásai keresztül nem verik magukat, le nem tiporják, el nem temetik a régieket. Az izzó fejben megfogamzik egy másik beszéd. Megy, jár-kel, olvas, szemlélődik s hordja össze ismét az uj anyagot — egy uj beszédhez. S ez igy megy örökkön-örökké, hosszú esztendők óta és igy fog menni mindig; a lángelmék soha sarkalni nem szűnő ösztöne űzi, hajtja, hogy beszéljen, megint beszéljen, és azután is beszéljen, soha nem szabadulva az édes kíntól, mely fogva tartja, s mely alkalmasint soha el sem ereszti azok közé, akiknek osztályrészük tenni és mindig csak tenni valamit. így képzelem én Szilágyit, akiből egész életében nem lesz egyéb, csak Magyarország legnagyobb szónoka... Hát isten az is valami.