Magyar Szó, 1904. június (5. évfolyam, 129-154. szám)

1904-06-01 / 129. szám

£ 90?. jifnius­ iC. érzék egészségtelen fejlődése igen nagy mérték­ben elősegíti, — az bizonyos. Az egy-gyermek-rendszer történelmi, köz­­gazdasági, közigazgatási, közegészségügyi, faji és erkölcsi okaival magam is foglalkoztam e becses lap 1900-ik évi 7S. és 80., továbbá az 1901. évi 81. és 82. számaiban „A­ protestán­­tizmus és magyarság veszteségei a Dráva men­tén“, továbbá „Sorvadó magyarság“, czimek alatt. Rámutattam azokra az orvosszerekre is, melyeknek alkalmazásával a baj enyhíthető lenne. Azonban be kell látnunk, hogy tisztán külső eszközökkel a betegséget meg nem gyó­gyíthatjuk. Ennek sem törvényhozás, sem köz­­igazgatás, sem a gazdasági viszonyok rendezése magában útját szelni nem fogja mindaddig, míg a társadalom egészségesebb eleme is mun­kához nem fog s a bajnak társadalmi okát saját keblében megszüntetni nem igyekszik. Az egy-gyermek-rendszer klasszikus ha­zája Francziaország. Vannak irók, kik azt ál­lítják, hogy hozzánk is onnan származott át. Eredetét a múlt század elejéig, az 1809-iki napóleoni hadjáratokig viszik vissza. . . Az akkori háború befejezése , után Sok fran­czia katona maradt vissza hazánkban, külö­nösen dunántul, Győr vidékén, kik itt családot alapítottak s francziás szokásaikat meggyöke­reztették. Azért terjedt volna el­ ez a bűn elő­ször hazánk dunántúli részében. A bánáti álla­potok eredetét is francziáknak tulajdonítják; azok pedig a török háborúk után maradtak volna mételymagnak az országban. A szászok szaporátlanságát szintén abból a körülményből magyarázzák ki, hogy eredetileg azok is rajna­­m­elléki frankok voltak, kiket II. Gejza telepi­ jtfAO­ YAE SZÓ 129. szám. 3 a beszédet nem­ törölhetjük­ szó szerinti terjedelemben,­ hogy, gyönyörködjék­­ benne az igaz­i magyar olvasóközönség.­ A minisztérium ugyan gondoskodik ar­ról, hogy a bizalmas minisztériumi an­kéton gyorsírói följegyzések történjenek, de ezek csak később kerülnek nyilvános­ságra,­ amikor az egész­ ankétről kötet jelen majd meg, így tehát e nagyjelen­tőségű beszédet illetőleg, valamint több más szónoklat tekintetében kivonatokra vagyunk utalva. Bizonyos, hogy Antal beszéde nevezetes fordulat volt az ankét szónoklatai közt s arra még sokszor fog visszatérni a magyar kultúrpolitika. Nem kevésbé nagy fontosságúak Ze­­lenka Pál ev. püspöknek a tanácskozás harmadik napján, hétfőn tett megjegy­zései. Zelenka Pál beszéde minden izé­ben hazafias szeretetről és nagy tárgyi­lagosságról tesz tanúbizonyságot. A püs­pök tárgyilagos bírálatot mondott a tör­vényjavaslatról, melyet általánosságban elfogadott. Elmondta, hogy maga is híve az általános tankötelezettségnek, de nem elég ezt elvben kimondani,­ a szükséges­­ eszközöket is elő kell teremteni. Nem lát sérelmet a törvényjavaslatban saját egyháza szempontjából, de tekintve a kitűzött nagy czélt, indítványozza, hogy a javaslat adassék ki véleményezésre az egyes hitfelekezeti főhatóságoknak. A hazafias hévvel elmondott be­szédben tántoríthatatlanul követelte a népoktatás szigorúan magyarrá tételét. A beszédet nagy lelkesedéssel hallgatták a jelenvoltak, kik mindenben hozzájárul­tak a püspök nézeteihez. A két nagyfontosságú beszédet itt ismertetjük, sajnálatunkra Zelenka püs­pökét is csak kivonatban. Az­ ankét szombati ülésén felszólalt Antal Gábor püspök, sajnálatát fejezi ki, hogy nem saját felekezet­e nevében nyilatkoz­hat, amennyiben a hivatott testületek még az ügyhöz nem szólottak, csupán egyéni meggyő­ződését adja elő. Reméli azonban, hogy ezek is egyetértenek vele. A czél, amelyet a tervezet el akar érni az elemi oktatás intenzívebbé tétele.­­A tanítók fizetésének javítása és a magasabb képesítés az amit mindnyájan melegen üdvöz­lünk. A magyar nyelv tanításának fokozása­­ oly mértékig kell, hogy haladjon, hogy minden pol­gár megértse egymást és itt azt mond­ja, amit­ Curtius mondott, hogy azt a haladékot, amely az államot akadályozza abban, hogy a talán­ itt-ott mutatkozó ellenségeinek hozzáférhessen, saját autonómiánk testével vagyunk hajlandók betömni. (Élénk helyeslés.) Sokat gondolkozók Fehér Ipoly beszéde után nem volna-e mód arra, hogy a felekezete­ket ne vessük egyenlő rendszabály alá, de nem talált módot az autonómiák védelménél, hogy a felekezetek magyarsága, hazafisága méltányol­­tassék. Elismeri pl. a római katholikus egyház nagy szolgálatait, melyeket a hazának, a m­a­­­­gyarságnak tett, de elemi iskoláik több, mint 30 százaléka nem magyar nyelvű. Tudjuk, hogy * a hazafias püspöki karnak a nemzetietlen papok­kal kell küzdenie.­­Vannak Csehországból ide­került papok, akik­ egy szót *sem tudnak ma­gyarul. (Felkiáltások: Nem is magyar állam­polgárok!) Rosszalja, hogy az egyetemek fakul­tásán egyetlen tantárgyat sem tanítanak ma­gyarul. (Zaj.) A­­ magyar nyelv fensőségének biztosítékait meg kell adnunk. A tankötelezettségre vonatkozó intézkedé­seket szinte túl szigorúnak tartja, de mégis bele­nyugszik a közérdek szempontjábó. Ennek a szigornak van azonban egy természetes követ­kezménye, hogy az elemi oktatás az egész vona­lon legyen ingyenes. Semmiféle tandíj ne le­gyen szedhető a növendékek után. Az oktatás nemzeti közügy. Ezt közköltséggel kell előpror­­dítani. A közköltségek kivetésének legnemtele­­nebb módja a gyermekek szerinti adóztatás. Ki­csiny az az összeg, de akinek több gyermeke van, attól nagy áldozatot kíván. Akiknek pedig gyermekük nincs, azok az iskolára nem áldoz­nak semmit. Polón­yi­­ Géza: A kereseti adónál figye­lembe vétetik a gyermekszám. Antal Gábor: Felemlíti, hogy van egy­más mellett egy puszta 200 cseléddel és egy falu 500 lakossal és a 200 cselédnek több a gyermeke,­­mint az ;V­ ö gazdának. Sajnálja, hogy j'&7 ..indokolása­em idézi a Horváti törvényt, pedig az nyújtja a legtöbb út­mutatást, hogy hogyan és miképp kell egy nem­zetnek saját faji érdekét az iskolában képvi­selni. Horvátország 40 esztendővel még nem volt ország, több mint egyharmada évszázadokon át a német kommandó alatt állott. És az ottani tan­felügyelő, mikor meglátogatta őket, büszkén mondották: — Igaz, hogy van itt százezer magyar, de tett le Magyarország felvidékén és Erdélyben. E szerint az egy-gyermek-rendszer a „francziák legközvetlenebb behatása alatt terjeszkedett s helyezkedett el honunkban.“ (Miikoffer Sándor: Az egy-gyermek-rendszer­­ Magyarországon.) Lehet, hogy így van, sőt ha a francziáktól hoz­zánk beözönlő, ez irányt ápoló, és elősegítő gyárt­­mányok terjedéséből vonunk következtetést, meg aztán, hogy mindennemű divatnak ők a fel­fedezői, terjesztői és az elfajulásig fokozói, to­vábbá,­­ hogy a magyar mindig szánalmasan epe­­kedett minden után, ami franczia, akkor a leg­csekélyebb lelkifurdalás nélkül rájuk foghatjuk a francziákra, hogy ők az okai a mi nyavalyánk­nak is. . Észrevehetőleg azonban ez a baj csak az 50-es évek elején lép föl. Ettől fogva számada­tokkal mutatható ki az­ a rombolás, melyet a magzat­ gyilkolása végzett. Tehát azóta, amióta a jobbágyság­ fölszabadult, a föld népe nagykorű­vá lett, amióta a régi örökösödési törvény meg­változott s az öröklési jog a család minden tag­jára kiterjesztetett. És pedig nagyobb mérték­ben azokon a vidékeken volt érezhető a baj ro­hamos növekedése, amely vidékek lakói előbb jobbágyok voltak s­ az örökösödési törvény föld­birtokaikat szétdarabolással fenyegette........ __ Ezen az oldalon segíthet az örökösödési törvény alkalmas megváltoztatása, az ipar, ke­reskedelem fejlesztése s a köznéppel való meg­­kedveltetése, általában a keresetforrások szapo­rítása. A felekezetek vallás-erkölcsi viszonyai nincsenek észrevehető b­ef­olyással a baj állapo­tára, mint azt némelyek előszeretettel hangoz­tatják a protestáns egyház rovására. Mert igaz mi itt 30 év alatt iskoláinkkal horvát nemzeti­séget teremtettünk. Hogyan? úgy, hogy sem az igazgatás,, sem a tannyelv tekintetében állami és községi iskola között nincsen különbség. A felekezetek­től pedig mit kíván meg? Azt, hogy a feleke­zeti iskolák ugyan maguk állapítják meg tan­­­­nyelvüket, de a horvát nyelv csak horvátul tel­jesen értő egyén által tanítható az első osztály­tól fogva és nekünk magyar reformátusoknál meg kell lennünk, ha saját tanítónk nem tud horvátul, hogy a szomszéd községből állítsunk be horvát tanítót. Ő is azt kívánná, hogy minden iskolának tannyelve magyar legyen, de méltányolja a mi­niszter álláspont­­át. A gyakorlati czél nem úgy érhető el,­­ha azt követeljük, hogy a magyar nyelven­ olvasni, számolni tudjanak, hanem úgy hogy a harmadik osztálytól kezdve fokozatosan mindig egy tantárgy, és­pedig magyar­ nyelv­ből taníttassák, úgy, hogy a negyedik osztály végén két, az ötödiknél három, a hatodiknál négy tantárgyat magyarul tanult meg. Ezzel nincs erőszak téve a felekezeteken. Metianu azt­ mond­ja, nem lehet, hogy egy gyermek anya­­nyelvén­­ kívül az elemi iskolában még egy nyel­vet tanuljon. Meggyőződése szerint Magyaror­szágon a legjobb elemi iskoláik a zsidóknak vannak, ott pedig minden gyermek magyarul, németül és héberül megtanul tisztességesen. Miért* ne volna, ez lehetséges, midőn „nem egy nyelvnek“, hanem az állam, hivatalos nyelvének megtanulásáról van szó. A tanítóképzést elvileg szintén államivá­­­ óhajtaná tenni. A felekezetek alig vesztenének vele. Amit most a tanítóképzésre fordítanak, az állami tanítóképzők mellett felállítand­ó sa­ját internátusaikra fordíthatnák. Az állam csak­­ tanít, ők nevelhetnek. Ez biztosítaná azt, hogy ott vallásos, erkölcsös, saját egyházuk szellemé­ben nevelt egyéneket kapnak. Az állam pedig biztosítaná, hogy jó magyar hazafiak lesznek. De itt is a meglevő jogok kímélése szempontján­ból elismeri, hogy a miniszter álláspontja jo­gosult." A javaslat egy lépés előre. A tanítókép­zőkben azon tantárgyak, melyekből szakvizsgát fognak tenni, okvetlenül magyarul tanítandók; itt igaza van Metiaminak; ha nem, azon a nyel­ven tanulja, h­ogyan tesz belőle vizsgát?. (He­lyeslés­. ) A javaslat szerint megengedhető a szakvizsgánál egyes növendéknek azon* nyelv használata,­ mely az intézet nyelve. Ezt szóló nem érti. Csak egyféle diplomának szabad len­ni, amely minden iskolához képesít. A tanítóképzést illetőleg álláspontja az,­ hogy képezzen tanítókat bárki. De olyan­­ ok­ugyan, hogy Magyarországon nagyobbára a prot. nép közt uralkodik e szokás, csakhogy en­nek okát nem a felekezet vallás-erkölcsi hiányai­ban, hanem a felekezet anyagi, illetőleg a nép teherviselési viszonyaiban kell keresnünk.­­—*. Belátta ezt a kormány is, és siet (?) a nép vál­lán könnyíteni az egyházi terhet. Ha a prot. egyház valláserkölcsi elveinek fogyatékossága volna az ok, akkor Németország, Anglia, Hol­landia népességének már felére kellett volna apadnia s Francziaország lakóinak kétszeres számra szaporodnia. De a tények azt mutatják, hogy a kiválóan prot. országokban alig van nyoma e bűnnek s a lélekszám rohamosan emel­­­kedik, mig pl. Francziaországban,­­ különösen* katholikus országban, vadul pusztít a nyavalya.. A teher­könnyítéssel s a gazdasági viszo­­­nyok javításával ez oldalon is lehet valamit se­j­gíteni. Egyébként úgy külföldön, mint hazánk­ba­­, igen sok javaslatot ajánlanak az államnak, melytől a betegség gyógyulását, vagy legalább­is ellensúlyozását reméljük, így pl. minden ötödik szülöttnél adjon az állam a családfőnek­ nevelési járulékot. Vagy hm egy család két had­köteles fiút­ ad a hazának, a második külön j­á­rulékot élvezzen. A születendő gyermekek szá­mának megfelelőleg fokzatos adóelengedésben kell részesíteni a családokat. Olyan biztosító­inté­­zeteket kell létesíteni, melyek mindannyiszor ju­talmat adnának, valahányszor az anyának gyer­­meke születik és az osztalék a gyermekek szá­mának arányában növekednék. Oly családapák­nak, kiknek kettőnél több gyermekük van, ket­tős szavazati jog adassék; az agg­legényektől pedig bizonyos eddig élvezett jogok vétessenek /

Next