Magyar Szó, 1969. december (26. évfolyam, 330-360. szám)
1969-12-01 / 330. szám
/\ n Ya ‘ ' I / W4 ! i I ^ÁilíÁRSlÓ sxiit&a ® ШШГШчШ ШМГшшФ д Crvena Zvezda növelte előnyét ® A ŽeSezničar I A ASmmma a МАиАлА »Ж А «аг ЛкЕВА. ...............................................................................•«••«Mn I д н ív ГI ИЈН0 ЕА 8 D I Is «1 пна Г5 н л аВ 7; EflOlHiRsf» и ^ чмЊг a U j а Е% ■ ааааваааапаааа*еаааааавва*аа»ааааааааааааваааааавааааа««*>>*11аа1> ааеааааааасаааг вааааааааааааааеаАлааааааааааааапаиа^Ааа I V&UI ћ М ЂЈ D I В V<3 В В I IwIbBV A I I ® ■ W V IfcW It ser ЛДв V H ll ::::::::::: XXVI. évf. 330. (8084.) szám Hétfő, 1969. december 1. Donnniíl * '; :UAi ц a Uniunftinfi Isilsn Beograd formája felfele ivei w a vojvoaina kika pott, de megtartotta helyét A Vardar kataszt- -------------------------------------4 ''^;--------------------------------------------------------rófáia Az önigazgatás kiállta a próbát Tito beszéde a BHTMA dísztagjává avatása alkalmából A Bosznia-hercegovinai Tudományos és Művészeti Akadémia tegnap dísztagjává avatta Tito elnököt. Az ünnepség a szerajevói Đuro Đaković Munkásegyetem zsúfolásig megtelt nagytermében volt. Az akadémia díszülésén többek között megjelent Milentije Popovic, a Szövetségi Szkupstina elnöke, Veljko Mijatoviic, a Szocialista Szövetség Szövetségi Választmányának elnöke, Cvijetin Mijatovic és Nijaz Dizdarević, a JKSZ Elnöksége Végrehajtó Irodájának tagjai, Rodoljub Colakovic, Duro Pucar és Rato Duganjic, a Szövetség Tanácsának tagjai, Velibor Gligoric, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia elnöke, és sok más ismert közéleti személyiség. Tito elnököt dr. Branislav Đurđev, a Bosznia-hercegovinai Tudományos és Művészeti Akadémia elnöke köszöntötte. Beszéde után átadta Titónak a dísztaggá való kinevezéséről szóló okmányt. Válaszában Tito elnök a következőket mondta: Elvtársnők és elvtársak! Szívből köszönöm a nagy elismerést, amelyben Bosznia-Hercegovina Tudományos és Művészeti Akadémiája részesített, azzal, hogy megválasztott tiszteletbeli tagjává. Számomra rendkívül nagy jelentőségű megtiszteltetés, mert újabb kori, éspedig Bosznai-Hercegovina területén létesült tudományos intézmény részesített benne. E köztársaság népének viharos és szenvedéssel teli történelme van. Évszázadokon át Minden egyes alkalommal nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy a szocializmusban az embernek — a termelő és alkotó embernek — kell az első helyen állnia, tekintet nélkül nemzetiségére. A szocializmus egyben a személyiség szociális és nemzeti felszabadulásának történelmi folyamata is, s azt fogja eredményezni, hogy az ember valóban ura lesz életének és munkájának, hogy ezáltal sokrétűen fejleszthesse alkotóerejét Minthogy a szocializmusban az embernek kell elfoglalnia a központi helyet ezúttal a munkásönigazgatás egyes kérdéseiről szeretnék szólni. A történelem — főképp az újatok kori történelem — folyamán igen sok elképzelés volt az ember felszabadításáról, a humanizmusról, az emberi boldogságról. A valódi humanizmus lényegére és konkrét megvalósításának lehetőségeire azonban csak Marx világított rá. Történelmi érdeme mindenekelőtt az, hogy a társadalom fejlődésének törvényeit felfedve rámutatott arra, hogy a valódi humanizmus megvalósításának lehetősége a munka felszabadításában van, s ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a folyamat történelmi szubjektuma a munkásosztály. Ezért is vélte azt, hogy a munkásosztály forradalmi nem adattak meg neki a feltételek normális fejlődésére. Csak a jugoszláv szocialista közösségben nyílt lehetőség létrehozni ezt a magas rangú tudományos intézményt, amelynek oly nagy feladatai vannak a tudomány és a kultúra fejlesztésében és terjesztésében. Különösen kimagasló szerep hárul rá a Bosznia-Hercegovinában lakó szerbek, horvátok és muzulmánok valamint a szocialista Jugoszlávia minden népe és nemzetisége legértékesebb vívmányának, a testvériségnek és egységnek terjesztésében és erősítésében. Közösségünk létrehozásának kezdete óta szüntelenül azt hangsúlyozzuk, hogy sem vallási sem nemzeti különbségek nem támaszthatnak akadályt a dolgozók egysége és a szocializmust építő közös erőfeszítése szempontjából. Ezért a nemzeti vagy vallási türelmetlenség bármilyen formájú szítását vagy a sovinizmus élesztgetését ma is erélyesen, csírájában el kell fojtani. Bosznia-Hercegovina dolgozói nagy sikereket értek el a gazdaságban az egészségügyben, a közoktatásban, a tudományban és kultúrában, különösen pedig az önigazgatáson alapuló szocialista társadalmi viszonyok fejlesztésében. Sikereiknek mindnyájan szívből örülünk, mert a szocializmus építése a társadalmi és a munkásönigazgatás állandó erősítésével egyetemben minden népünk és nemzetiségünk közös érdeke és célja, tevékenysége az egyetlen lehetőség arra, hogy a munkásosztály önmaga felszabadításával egyben minden embert is felszabadítson az osztály nélküli kommunista közösség felé vezető úton. Marxnak e gondolata volt és marad legfőbb eszmei vezérfonalunk. Munkásmozgalmunkat, s az élén álló Jugoszláv Kommunista Pártot mélységes humanizmus hatotta át mind a háború előtt, mind a forradalomban, mind az országépítésben. E humanizmus megnyilvánult mind kitűzött céljainkban, mind harcunknak és az új társadalom megteremtésének módszereiben. Minthogy legnagyobb gondunk az ember, már a felszabadító harcban olyan határozatokat hoztunk és olyan módszereket alkalmaztunk, amelyek a klasszikus katonai doktrínák szempontjából teljesen elfogadhatatlanok. A legvéresebb offenzívák idején is a sebesültek megmentéséért való harcot részesítettük előnyben. A felszabadított ember új helyzetének elképzelésével döntöttük meg a régi társadalmi rendet és építettük ki az új szocialista társadalmi berendezést. Szocialista országépítésünk egyik fő jellemvonása éppen az volt, hogy mentesek voltunk a dogmatiizmustól, s nem engedtük meg, hogy az elénk tornyosuló akadályok megzavarják jövőbe vetett tekintetünket, megingassák a munkásosztály alkotó erejébe vetett bizalmunkat. A legnehezebb körülmények között — amikor a ránk maradt fejletlenség és szegény anyagi bázis mellett még gazdasági zárlat is nehezedett ránk, és függetlenségünk veszélyben forgott — új társadalmi viszonyokat kezdtünk építeni, olyasmit, amire akkor még nem volt példa a világ társadalmi rendszereiben. Törvényt hoztunk arról, hogy a vállalatokat átadjuk igazgatásra a dolgozóknak. Sokan nem hittek, sokan kételkedtek e rendszer létjogosultságában. Külföldön azt beszélték, sőt még ma is azt állítják, hogy ez egy bukásra ítélt kísérlet. Részünkre azonban persze nem kísérlet volt, hanem bátor elhatározás, hogy rendkívül súlyos körülményeink ellenére is a való életben alkalmazzuk Marx, Engels és Lenin eszméjét a munkásosztály történelmi feladatáról, helyzetéről és jogairól. Átfűtött bennünket a dolgozókba vetett hitünk és a meggyőződésünk, hogy csak annak a társadalmi rendnek van jövője, amely a munka és az ember teljes felszabadulását eredményezi. A világ iparilag fejlett része, főképp az utóbbi két évtizedben nagy anyagi fejlődésen ment át, s ennek alapján lényegesen emelkedett a dolgozók életszínvonala. De ott a dolgozók még mindig nem ura munkájának, személyisége még mindig nem érvényesülhet teljes egészében. A dolgozó természetesen nem pusztán anyagi életszínvonalának javítására törekszik, s nem elégedhet meg pusztán ezzel. Nem akar erejének puszta értékesítője lenni, hanem tényleges felszabadulására törekszik. De mivel a jelenlegi rendszerek erre nem adnak módot, sem távlatot nem nyitnak előtte, a társadalmi viszonyok ezekben a rendszerekben mélységes válságba jutottak. A dolgozók igazi felszabadulása előtt a munkásönigazgatás nyit távlatot. A legnehezebb időszakon túl vagyunk Elvtársaim! Amikor tizenkilenc évvel ezelőtt azt fontolgattuk, hogyan biztosítsuk, hogy az ember, a dolgozó legyen a termelés és az elosztás szubjektuma, megszűnjön a kizsákmányolás tárgyává lenni és öntudatos termelővé lépjen elő, valamint csakugyan maga rendelkezzen munkájának gyümölcsével, arra a megállapításra jutottunk, hogy е,те csak egy mód van: a munkásönigazgatás. Persze azt is tudtuk, hogy ez az út nem lesz könnyű, hanem nagyon nehéz, és igen sok időbe telik, amíg a dolgozók csakugyan úrrá lesznek a igazgatás bonyolult technikáján, és a szó szoros értelmében önigazgatókká válnak. Ma már megállapíthatjuk, hogy a legnehezebb időszakon túl vagyunk, és a szocialista öntudat hatotta át a dolgozók, a közvetlen termelők túlnyomó többségét. Azzal, hogy közreműködtek az önigazgatási szervekben, milliók és milliók nyertek képesítést arra, hogy irányítsák a termelést és közreműködjenek az összes társadalmi ügyekben, önigazgatásunk a sok-sok nehézség ellenére is kiállta a próbát. Nem állítom, hogy a dolgozók egy részében nincs fogyatékosság vagy hite, és hogy a munkáskörnyezetekben teljes csatát nyert a szocialista öntudat. De ez nem lényeges, mert a dolgozók túlnyomó többsége mégis az önigazgatásban látja legnagyobb vívmányát. Mégsem téveszthetjük szem elől azokat a nehézségeket, amelyek gátolják az önigazgatás gyorsabb és normálisabb fejlődését. Még mindig vannak ugyanis, akik megkísérlik ócsárolni és háttérbe szorítani az önigazgatást. Erről nem szabad megfeledkeznünk, hanem idejekorán és erélyesen szembe kell szegülnünk minden ilyen jelenséggel. Most, amikor már szemmel látható, hogy milyen hatalmas eredményeket hozott a munkásönigazgatás, amikor az önigazgatás szükségességét nemcseik a munkásosztály ismerte fel, hanem sok ország, főképp szocialista fejlődésre törekvő ország vezetői is, nálunk mégis vannak, akik szeretnék felszámolni a munkásönigazgatást. Kik ezek és mit akarnak valójában? Elsősorban bürokraták és technokraták, akik ismét bérmunkássá akarják alakítani a termelőket, hogy sorsukról kisebb csoportok döntsenek. Ilyenképpen mind nagyobb rés támadna a termelők és az értelmiségiek (Folytatása az 5. oldalon) Szarajevó, november 30. Bosznia-Hercegovina fővárosának polgárai számára valóban szép volt a köztársaság napja. Az ünnep régigején — kétnapos hivatalos látogatásra — különvonattal megérkezett Tito köztársasági elnök, délelőtt 11 óraikor megnyitották a Skenderija nevű pompás kulturális, üzleti és sportközpontot, este pedig megtartották Veljko Butajáé Neretvai csata című filmjének ősbemutatóját. A bemutató este néhány perccel hat óra után kezdődött. Tito elnök, felesége és még sok társadalmi-politikai személyiség és diplomata, jó néhány neves színész és mintegy 2500 vendég jelenlétében. A pengetés közben, majd a film végén felcsattanó taps azt bizonyította, hogy ez az erőteljes háborús film — amelynek a rendező szerint háborúellenes üzenete van — teljes sikert aratott. Csaknem három és fél órán át robbannak a bombák, dörögnek az ágyúk és kattognak a gépfegyverek, nagy ütemben váltja egymást könny és szerelem, szenvedés és remény. És megrázóan tanúskodik ez a film a jugoszláv nép felszabadító háborújáról, a legnagyobb megpróbáltatások idején tanúsított nagy-nagy emberségéről , hiszen éppen a neretvani csatában több mint 20 OOO partizán harcolt, négyezer betegért és sebesültért, és a csata során többen estek el vagy sebesültek meg, mint amennyi beteg és sebesült a hadművelet kezdetén volt. A bemutatót szebbé tette, hogy a szereplők többsége is megjelent, a többi között Orson Welles, Sylva Koscina, Yul Brynner, Szergej Bondarcsuk, Hardy Krüger, Miljena Dnavić, Spela Rozin, Ljubiša Samardžić és Bata Živojinović. Az előadás után Tito elnök az újonnan megnyílt Ifjúsági Otthonban találkozott Veljko Bulajić rendezővel, a hazai és külföldi színészekkel, és több órás beszélgetést folytatott velük. A sajtónak adott nyilatkozatában Tito elnök a többi között kijelentette: " A neretvai csata, amelyet ez a film bemutat, a legnagyobb haditettek egyike volt a négyéves felszabadító hátorútban. Ezért is gondoltuk, hogy okvetlenül meg kell örökíteni. Hiszen az emberek felejtenek, sorban pedig egyszerűen nem tudják elképzelni, hogyan tudtunk Hitler balkáni fellegvárában szabad területeket teremteni, s hogyan tudtunk egyenrangúan harcalni az összehasonlíthatatlanul jobban felszerelt és számbelileg is fölényben levő ellenséggel. — Úgy gondolom, hogy a Neretvai csata nagy film, s hogy ez egész világinak szemléltetően be fogja mutatni népfelszabadító háborúnk lényegét. Egyszóval, nagyon meg vagyok elégedve ezzel a filmmel. Gratulálok a készítőinek, s mindenekelőtt a színészeiknek, akik beleélték magukat e nagy csata drámai pillanataiba, s elég híven visszaadták a történteket. A beszélgetés során a fotóriporterek díszes fényképalbummal ajándékozták mag Titót, Veljlko Butájáé pedig átadta neki a neretvai csatára vonatkozó dokumentumok gyűjteményét. PILCZ Nándor Legnagyobb gondunk az ember Nagy film a Neretvai csata Tito köztársasági elnök jelenlétében megtartották Balajlé legújabb művének ősbemutatóját . Színpompás ünnepség Szarajevóban a köztársaság napján kiküldött munkatársunk telefonjelentése Szombaton, november 29-én este a szarajevói Steenderijában megtartották a Neretvai csata című film ősbemutatóját. A film végén Tito elnök és felesége nagy tetszését fejezte ki (Bora Vojnovic felvétele)