Magyar Szó, 1975. február (32. évfolyam, 45-57. szám)
1975-02-16 / 45. szám
2. oldal MAGYAR SZÓ Szombat, 1975. febr. 15. Kissinger Szaúd-Arábiában Ma zárul az amerikai külügyminiszter mostani közel-keleti körútja • Nem lehet tudni, milyen eredményeket ért el Társadalmi földrengés a Nagy Szigeten Henry Kissinger amerikai külügyminiszter tegnap Akabában befejezte Husszein jordániai királlyal folytatott tárgyalásait, és Szaúd-Arábiába utazott. Híjadban, jelenlegi közel-keleti körútjának utolsó állomásán, Kissinger körülbelül 17 órát töltött, s Fej-szál uralkodóval és más közéleti személyiségekkel a közel-keleti krízisről, az időszerű nemzetközi kérdésekről, és az energiaválságról tárgyalt. Kissingert különösképpen az érdekelte, hogy Szaúd-Arábia egy újabb arab—izraeli összeütközés esetén felújítja-e az olajzárlatot. A Husszein—Kissinger megbeszélés egyébként két és fél óra hosszat tartott. Megvitatták rajta a Tel Aviv-i, kairói és damaszkuszi tárgyalások eredményeit. Az amerikai államtitkár a mai napot Bonnban tölti. Nyugatnémet vezető személyiségekkel tárgyal, de nem találkozik Biciosz görög külügyminiszterrel, aki a legutóbbi ciprusi események miatt a megbeszélést lemondta. Bonnból Kissinger holnap Genfbe utazik, s szovjet kollégájával, Gromikóval a Közel-Keletről, Ciprusról, az európai biztonságról, a szovjet—amerikai kapcsolatokról és az energiakérdésről tárgyal. Végül villámlátogatást tesz Londonban és Párizsban, majd szerdán hazautazik Európából. Az USA most már végleges megoldásra , törekszik? Kairóból jelenti a Tanjug. Noha Kissinger közel-keleti körútja immár lezárult, csak találgatni lehet, hogy vállalkozása milyen sorsra jut. Az amerikai külügyminiszter fő feladata feltehetően az volt, hogy Kairó jóváhagyásával és közreműködésével kipuhatolja, hogy a további lépések bevezetőjeként Izrael mennyire hajlandó visszavonulni a Sínaifélszigeten. Ezzel kapcsolatban Egyiptom és Izrael is kifejtette követeléseit és szándékait. Minthogy az álláspontok homlokegyenest ellenkezőek, olyan formán kellene kompromisszumot létrehozni, hogy vagy Egyiptom mond le maximális követeléséről, vagy pedig Izrael a maximális feltételeiről. De ha ebben meg is állapodnának, az eredmény nem lenne valammi nagy. Húsz-harminc kilométer a sínai pusztaságban még pszichológiai tekintetben sem jelent sokat. Egyiptomnak égető szüksége van az Abu Rodeis-i kőolajra, amelyből — a Szuezi-csatorna megnyitásával együtt — évente körülbelül egymiliárd dollár folyna be. Az olaj azonban Izrael számára is fontos, mert egyrészt Rou Roue is anja olajszüksegieiemek kétarmadát, másrészt az alkunozásnál is sokat nyom a latban. Irlindemiatt feltételezhető, hogy egyik fél sem állt el eredeti elkepzeléseitől és követeléseitől. Figyetembe kell venni azonban, hogy Egyiptom összetettebb helyzeten van. Az egyiptomi—izraeli közeledés egy fontos feltételhez fűződik, mégpedig az arab országok közöli kompromisszumhoz és egyetértéshez. Aligha feltételezhető, hogy Egyiptom bármire is vállalkozna, mielőtt a többi arab ország, de főképpen Szíria és a Kalesztínai Felszabadítási Szervezet hozzájárulását meg nem kapja Asszad színai elnök Kissingernek kifejtette, hogy továbbra is ragaszkodik Izrael teljes visszavonulásához és a palesztinai jogok elismeréséhez, s ugyanúgy ahhoz is, hogy egyidejűleg minden frontra terjesszék kiaz intézkedéseket. Asszad nem utasította el eleve az amerikai kezdeményezést, de mindenesetre nehezen teljesíthető feltételt szabott meg. Még bonyolultabb a palesztinai összetevő, amelyről az utóbbi időben ugyan nem sokat beszélnek, de nyilván mindenkor számba vesznek. Valamennyi érdekelt fél tudván tudja, hogy a palesztinaiak nélkül nincs globális és végleges megoldás. A kissingeri politikán valószínűleg , módosításokat kell eszközölni. Kairói diplomáciai és újságírói körökben szinte biztosra veszik, hogy azamerikai külügyminiszternek az egy vagy három fronton esedékes viszszavonulásnál jelenleg nagyobb tervei vannak. S ha föltételezhető, hogy az USA a részmegoldások helyett most már a végleges megoldásra törekszik, akkor március derekán, a tizedik közel-keleti körút alkalmával Kissingernek már részletesen kidolgozott tervet kell az asztalra tennie, így csendőrkülönítmény is február 11-én meggyilkolta a Malgas Köztársaság elnökét. Richard Ratsimandrava mindössze hat napig töltötte be az országfős tisztet, egyben miniszterelnök, honvédelmi és tervügyi miniszter volt. A rövid idő alatt kormányprogramot sem tudott felmutatóni a gyarmati sorsból nehezen kilábaló ország népének. Alaposabb nyomozás nélkül is fény derült a gyilkosságra. A tettesek ismertek: a bűntett kivitelezője Brechard Rajaonarison ezredes, Ramainanson korábbi államelnök katonai tanácsadója, aki egyébként a múlt év utolsó napján sikertelen puccsot robbantott ki. A gyilkosság értelmi szerzői azonban a homályban húzódnak meg, és feltehetően a merina néven ismert felvidéki etnikum burzsoáziája köreiben keresendők. A NAGY SZIGETNEK NEVEZETT nyolcmillió lakosú Madagaszkárt (területe kétszerte nagyobb Jugoszláviánál) évek óta súlyos társadalmi, gazdasági és politikai ellentétek szaggatják. Minden ellentmondás az egyébként azonos eredetű és nyelvű malgasok két etnikuma megütközésének a formájában jelentkezik. A felvidéken és a tengerparton élő, már felbomlóban levő törzsek és nemzetségek nemességének és polgárságának hatalmi versengését a malgas nép említett két etnikumának ■ az ellenségeskedése mögé rejtik. . A francia gyarmattartók majd egy évszázadig uszították egymás ellen a két etnikumot, hogy megkönnyítsék uralmukat a nép felett? A szigetország függetlenné válása után Tsirinana elnök, más meggondolásból ugyan, de ugyancsak a két etnikum ellentétén egyensúlyozott: a partvidéki törzsi nemességet szembe állította Tananarivo, a főváros -környéki hegyvidék burzsoáziájával. Az 1972-ben népfelkeléssel megbuktatott Tsiranana elnök helyét Gabriel Eamanantsoa tábornok foglalta el, és elszalasztotta a történelmi pillanatot, elmulasztotta megvalósítani a felkelésben megnyilvánult népi egységet. I Kormányának tagjai, a tisz- I tek és a szakemberek, gyö- s kértelenek voltak a népben, s voltaképpen csak önmagukat képviselték. NAGYSÁGI SORRENDBEN A VILÁG negyedik ■ szigetének mai osztály- és társadalmi helyzetét döntően befolyásolta a francia gyarmaturalom. A francia telepesek a felvidéken, a fővárosban és környékén laktak, nem a partvidék tüskés I szavannáiban, sem a pasz- I száz szelek verte csapadékos tengermelléken. Amikor is I kóláik és tanintézeteik megnyíltak a malgas lakosság előtt, a felvidéken élő merini nemzetség módos családjainak a gyermekei kerültek az iskolapadokba, és szereztek szakképesítést. A függetlenné vált országban a tananarivói burzsoázia foglalta el az új Malgas Köztársaság hivatalait és ragadta magához a kormányzást. A közigazgatástgyakorló bürokrácia tartotta és tartja kezében a végrehajtó hatalmat, és a merina burzsoázia ily módon ellenőrzi az államgépezetet. A tőkések, a vállalkozók, a szakemberek túlnyomó többsége a merina törzsek nemességének (hova) és polgárságának (andriana) a leszármazottjai. Az endrevok, azaz a volt rabszolgák gyermekei elvétve emelkedtek vezető állásba! A merinák előretörése kiélezte a korábbi nemzetségi ellentéteket és gyűlölködéseket, s egyben az etnikumok „önvédelmi” összefogását — véd- és dacszövetségét— eredményezte. Mind a felvidék, mind a partvidék törtzsi nemessége és polgársága éleszti az etnikai ellentéteket, hogy maga mögé sorakoztassa fel a népet, osztályérdeke megvédésére, a hatalom megtartására vagy megszerzésére. Az ország bajait fokozza, hogy a francia iskolákban nevelkedett, a francia műveltség emlőin felnőtt polgárság elidegenedett a honi, a népi műveltségtől. A műszaki vezetők a nyugati technokrácia módszereit alkalmazzák, és parancsnokoló irányításuk szöges ellentétben áll a hagyományos malgas felfogással. Voltaképpen két civilizáció, egy népi és egy idegen ütközik egymással, és egyelőre nincs kilátás arra, hogy közös nevezőre jussanak. Az alapjában véve haladó jelszó örve alatt („a nemzetgazdaság magas kezbevéban az önállósuló külpolitikát is gazdasági befolyásuk növelésére használták fel, így történhetett meg a látszatra reakciós furcsaság, hogy a part menti lakosság a volt gyarmattartóhoz, a franciákhoz húz. Nem mintha visszakívánná a múltat, de a franciákban természe-tes szövetségest lát és keres a felvidéki burzsoázia ellen. A MUNKANÉLKÜLISÉG, A NAGY INFLÁCIÓ miatt csökkenő (egyébként is alacsony) életszínvonal, a nép fő táplálékának,, a rizsnek rohamosan növekvő ára csak súlyosbítja a magas társadalmat feszítő ellentéteket." A tarthatatlanná váló helyzetben Gabriel Ramanantsou tábornok-elnök február 4-én lemondott,és az ország, valamint a kormány irányítását Richard Ratsimandrava ezredesre, kormánya belügyminiszterére ruházta át. Az erőteljes és kiváló szervezőnek, haladó gondolkozású embernek tartott új államfőnek sem volt számottevő népi támasza. Érdemének tekintik, hogy belügyminiszterként igyekezett újjáéleszteni a hagyományos, de felbomló malgas közösségi szervezetet, az úgynevezett fokondonát, és általa némiképp ellensúlyozni a burzsoázia tőkés kizsákmányolását. Ratsimandrava kormányának tizenhat minisztere között hét tiszt és kilenc polgári személy volt. Többségükben partvidékiek voltak — ahol egyébként a lakosság 60 százaléka él. Aligha tévedünk — habár hiányosak a befutó hírek — hogy a Rajaonarison ezredes szervezte gyilkosság és újabb puccskísérlete mögött a mindenható merina burzsoázia tőkés érdekei húzódnak meg. A hatalmat jelenleg Gilles Andriamohazo tábornok, a meggyilkolt elnök kormányának tárca nélküli minisztere gyakorolja, a tizenkilenc tagú tiszti bizottság élén. A helyzet kilátástalannak látszik, és további súlyos megütközések várhatók. A borúlátók szerint polgárháborúvá fajulhatnak az ellentétek. A francia és más külföldi tőkések éppen erre tervezgetnek, az ország gazdasági összeroppanásával számolnak, hogy visszalendüljenek a nyeregbe, visszahódítsák elvesztett pozícióikat, és a honi tőkésekkel összefogva folytassák a kizsákmányolást. STEINITZ Tibor „ Nem teremtette meg a törj tele”) a merina burzsoázia ősi nemesség „feje fölött” további gazdasági pozíciókat , kínálkozó ’ közvetlen kapcso-t ragad magához, és kisajátítj latot a nép és az államelnök jó az egykori idegen érdeki között. A korrupt és az ellenkéltségekét. Az 1972-ben be- s tétek által szaggatott nemes, következett népfelkelés a I és polgári kormányzat helyén francia védnökség maradvábe az új elnök katonai hiva- nyainak a megszüntetését is ! talncki kormányt állított. I követelte, a merinák azon- Tetőfokán a görögök elkeseredése (Folytatás az 1. oldalról) helyzetet, ez viszont végzetes következményeket vonna maga után a ciprusi ügyre nézve” — áll a szocialisták közleményében. Nagy figyelmet keltett a kormánypárti Filolefterosznak és Kleridesz Agoniának a hírmagyarázata. Mindkét lap szerint a török akció nem más, mint Ciprus ellen irányuló államcsíny. A Filolefterosz megállapítja: a török fél a köztársaság egyoldalú kikiáltásától fogva elszigetelődött a világban. A törökök állandósítani kívánják a felosztást. A ciprusi török köztársaság kikiáltásával kapcsolatban a törökök azt magyarázzák: csak azután alakították meg államukat, miután bebizonyosodott, hogy a görögök és a törökök között a békés egymás mellett élés megvalósíthatatlan, tehát a szigetországot fel kellett osztani két részre, hogy a koegzisztencia lehetővé váljon. A török nyelvű lapok természetesen más hangnemben írnak. Történelmi jelentőségűnek nevezik a ciprusi török köztársaság kikiáltását. Az egyik újság hírmagyarázatban megállapítja, hogy ezt az intézkedést már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna tenni, egyszersmind felszólítja a görög felet, hogy járjon el hasonló szellemben. Kleridesz tárgyalásain Athénban Athénban tegnap folytatták a tárgyalásokat a ciprusi görögök és a görög kormány képviselői. Arról tanácskoztak, hogy a ciprusi delegációnak milyen álláspontot kell képviselnie a Biztonsági Tanácsban. Kleridesz és munkatársai a megbeszélések folytatása végett New Yorkba való elutazásukat egy nappal elhalasztották. Sajnálkozását fejezte ki az amerikai külügyminisztérium Az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette: a kormányzat sajnálkozik amiatt, hogy a ciprusi török közösség képviselői kikiáltották a köztársaságot. • Az amerikai illetékesek állandó kapcsolatban vannak miinden pf-^fikpltl,£öll^vmond [ta .szpYjiaifuh-14^'i')3?9,nban [ nem ismertette, hogy tárgyalásaiknak mi a tárgyja. I A washingtoni klrrhányszat nem helyteleníti) , hogy I Görögország és Ciprus a Biztonsági Tanácshoz fordul. Az I USA mindenesetre arra fog törekedni, hogy a megbeszéléseket folytassák. I Az amerikai lapok hírmagyarázataiból mindenképpen az szűrhető le, hogy Washington elsősorban a NATO jövőjéért és a nyugati világ föld- közi-tengeri érdekeiért aggódik. 5HUÍRI MIHÁLYFI a 200 évesUoH (23) A hatvanas éves baloldali radikálisai, éppúgy mint elődeik, „újra fölfedezték” az elnyomás, a kizsákmányolás létét az Egyesült Államokban, az uralkodó osztály hatalmát, s a kapcsolatot az amerikai monopltőkés rendszer s a külföldön folyó háborúk között. E „felfedezések” hatására a korábbi reformisták közül sokan hirtelen igen radikális, időnként álforradalmi eszméket kezdtek hirdetni. Nem számoltak azonban az elméleti és taktikai síkon jelentkező problémákkal. Az „új baloldal” egyik leglényegesebb problémája az volt, hogy a radikális jelszavakon nem jutottak túl, bármiféle társadalomátalakító program kidolgozására képtelennek bizonyultak. Az „új baloldal” ideológusai nem vállaltak közösséget az Egyesült Államok Kommunista Pártjának marxista-leninista programjával. Ebben bizonyos szerepet játszott az is, hogy közülük sokan a maoista ideológia befolyása alá kerültek. Az Egyesült Államok Kommunista Pártja — helyes politikai stratégiát követve — elismerte az „új baloldal” nagy fontosságát, s kereste vele a kapcsolatot. Nem támogatta azonban az anarchista-kalandor programokat és akciókat. Az „új baloldal” ideológusai — az amerikai polgári reformisták baloldalibb szárnyához hasonlóan — azt hirdették, hogy a munkásosztály nem forradalmi többé, és az értelmiséget, különösen az egyetemi fiatalságot kiáltották ki a forradalom fő erejének. Ily módon elszigetelték magukat a dolgozó tömegektől. Egyik legjellegzetesebb példa erre a vietnami háború. A háborúellenes mozgalom jelentős erővé fejlődött. Amint a mozgalom vezetői felismerték, hogy a vietnami háború nem egyszerűen diplomáciai manővereknek tulajdonítható, hanem a modern kapitalizmus struktúrájában gyökerezik, arra törekedtek, hogy ezt a felismerést azonnal átvigyék a mozgalom gyakorlatába. 1966—1967-ben áttértek az erőszakos akciókra. Jelszavuk tartalma zavaros, inkább anarchista jellegű volt. Főleg az egyéni akciókra, s nem szervezett társadalmi-politikai mozgalmakra törekedtek. Tagadhatatlanul fontos szerepet játszottak azonban a vietnami háború elleni küzdelemben, s hozzájárultak az amerikai közvélemény felrázásához, és ellenállásának növekedéséhez. A fekete párducok A négerek és a diákok egyes mozgalmai ugyancsak részét képezték az „új baloldalnak”. A legradikálisabb néger szervezet, a Fekete Hatalom vezetői eleinte nem tekintették magukat forradalmárnak. Hosszú ideig közömbösek voltak a szocializmussal s a marxista ideológiával szemben. A polgárjogi mozgalom nem volt elég számukra, mivel az számos társadalmi kérdést nem vetett fel. A Fekete Hatalom mozgalom azonban nem volt képes arra, hogy olyan politikai programot dolgozzon ki, amely megfelelő jövőt tárna részvevői elé. (Folytatjuk)