Magyar Szó, 1975. május (32. évfolyam, 118-131. szám)
1975-05-15 / 131. szám
12. «Mal Milorad Jankovič: A szerémségi fronttól a győzelemig Az utolsó nagy általános támadás Az ellenséges vonal összeroppan (66) A szerémségi fronton 1945. április 12-én reggel indult meg a támadás. Pontosan 6 órakor lőni kezdtek a tarackágyúk. Ez volt a támadás jele. Ezután minden tüzérségi ütegből elkezdtek tüzelni a mieink, minden lángba és füstbe borult, majd megindult a gyalogság rohama. A föld szinte megfeketedett a sok embertől. Elindultak a tankok is. Csapataink támadása olyan erőteljes volt, hogy minden várakozást felülmúlt. Április 12-én légierőnk is támadásba kezdett, 9 óra 25 perckor a légierő hadosztálycsoport parancsnoksága az alábbi parancsot kapta az 1. hadsereg vezérkarától: minél előbb megtámadni Orolikot, ,Njegošlavcit, Vukovárt. Ügyelni kell arra, nehogy tévedés történjék, mert tankjaink előrementek. Harminc perccel ezután újabb üzenet érkezett. Tömeges támadást intézni Ilaca, Srd, Banovci, Tovarnik és Lotin ellen, ahol az ellenség tüzérsége van elhelyezve. A 2. hadsereg vezérkara aznap azt kérte a légierőtől, hogy a Bosna folyó jobb partján, Magiajtól a Paklenica torkolatáig támadja az ellenséges menetoszlopokat. A hatalmas lendületben az első proletárdandár elfoglalta az ellenség 1. és 2. vonalát, és már reggel 7 órakor felszabadította Mohovót, majd Opatovac irányában támadott, ott egyesült a partraszállt 5. dandárral, és már 9 órakor vele együtt elfoglalta Opatovacot. A 21. hadosztály 4. dandárja szintén elfoglalta az ellenség két vonalát, majd ekkor kezdett támadni a 31. dandár is, tankokkal támogatva. Amint a 21. rohamhadosztály egységei áttörték az ellenség vonalát, az itt keletkezett résen át a 48. macedón rohamhadosztály kezdett támadni. Előretörés Szlavóngród és Zágráb felé A szerémségi front offenzívájának már az első napján sikerült áttörni az ellenség vonalát, körülbelül 20—30 kilométeres mélységben. Előrenyomulásunk gyorsaságát csak a legjobban sikerült szövetséges hadseregek előrenyomulásával lehet mérni. Már az első nap az említett helyeken kívül felszabadult Vukovár is, amelyet a terv szerint másnap kellett volna elfoglalni. Az offenzíva második napján, április 13-án este 7 óráig csapataink felszabadították Vinkovcit és Djakovót, valamint Striživojni irányában kényszerítették visszavonulásra az ellenséget. Vukovár felé nyomulva előre, az 1. proletár hadosztály Eszéktől déli irányban vonult. Vinkovci és Županja elfoglalásával az első hadsereg teljes mélységében áttörte a szerémségi frontot, és utat nyitott az előrenyomuláshoz Szlavóngród és Zágráb felé. Nastarból visszavonulva a 34. német hadtest parancsnoksága érezhető veszteséget szenvedett, kivonta csapatait, és új vonalat létesített Strizivojná. A főparancsnok köszönő távirata Április 14-én Josip Broz Tito marsall, a jugoszláv hadsereg főparancsnoka az alábbi köszönő táviratot küldte a szerémségi frontot áttörő egységekhez: „Háromnapos elkeseredett harc után csapataink áttörték a szerémségi fronton az ellenség megerősített állásait, átkeltek a Dráván és a Dunán, Borovétől Podravska Podgojicáig , Valpovótól nyugatra és a Száván Brčko körzetében Orasjéig, megtörték az ellenség ellenállását, és nyugat felé támadva, több mint 50 kilométer szélességben rohammal elfoglalták és felszabadították a következő városokat: Vinkovcit, Eszéket, Vukovárt, Valpovót és Županját. Ezenkívül felszabadítottak több települést, Tovarnikot, Dályát, Otokot, Borovót, Cérnát, Stari és Novi Mikanovcit, Cetint és Koskát. Széles fronton üldözik az ellenséget a Száva és a Dráva völgyében nyugat felé. Ezekben a harcokban leverték a 41. és a 11. német hadosztályt, a harmadik és tizenkettedik Pavelic-hadosztályt, és számos önálló német—usztasa alakulatot. Csapataink foglyul ejtettek nagyszámú ellenséget, hatalmas mennyiségű fegyvert és hadianyagot zsákmányoltak. Ebben a győzedelmes támadásban különösen kitűntek a gyalogsági, tüzérségi, a páncélos, a műszaki és lovassági egységek Peko Dapčević altábornagy, Kosta Nadj altábornagy és Milutin Morača vezérőrnagy vezényletével. Rendkívül jelentőségű támogatást nyújtott csapatainknak légierőnk határozott támadásaival az egész hadművelet idején. Köszönetemet fejezem ki minden harcosnak és vezetőnek, akik részt vettek ennek a’fényes győzelemnek a kivívásában. Nyugodjanak békében a hazánk felszabadításáért elesett vitézek! Halál a fasizmusra —■ szabadság anépnek. Belgrád, 1945. április 14. J. B. Tito, s. k., főparancsnok, Jugoszlávia marsallja” Az első harcokban az 1. jugoszláv hadsereg kötelékeiben életét áldozta a haza felszabadításáért 600 harcos, megsebesült 2200, eltűnt 4 (foglyul esett). Az első hadsereg vezérkara április 14- én jelentést küldött a jugoszláv hadsereg főparancsnokságához a kétnapos harc mindkét oldali veszteségeiről. Az ellenségnek 5177 halottja volt, 2044 katonája pedig fogságba esett. Zsákmányoltunk 73 használható ágyút, 11- et pedig megsemmisítettünk, zsákmányoltunk 3 használható tankot, 5-öt megsemmisítettünk, 117 nehéz és 234 könnyű aknavetőt, 156 nehéz géppuskát, 284 könnyűgéppuskát, 188 géppisztolyt, 4 légelhárító géppuskát, 15 rádióállomást, 54 használható teherautót, 28 motorkerékpárt, zsákmányoltunk 2777 puskát, elfoglaltunk három lőszerraktárt, és zsákmányoltunk két repülőgépet. Nagyszámú motoros járművet megsemmisítettünk vagy megrongáltunk. Ezek a számok mutatják, milyen hatalmas erővel támadtak egységeink, milyen fejvesztve menekült az ellenség. Páncélos egységeink nyolc tankot veszítettek, kettő megrongálódott, kettőt pedig kisebb sérülés ért. Az ellenség tüzérsége megsemmisített 24 géppuskánkat. Az első hadsereg vezérkara április 15- én parancsot adott ki az ellenség további üldözésére, a végső győzelemig. Bár katonáinknak nem volt frontális háborúban szerzett tapasztalatuk, a feladatot sikerrel teljesítették. VÉGE MAGYAR SZÓ Csütörtök, 1975. május 15. T Jure Franičevic-Pločar ÖRVÉNY " I (19) Marketo a tűz felé kapott, belemarkolt a lángokba, és mélyet sóhajtva, az arcához emelte két tenyerét. Éva árnyékká hullt szét egy pillanatra, Prošpert pedig egészen elnyelte a sötétség. Aztán megint előbukkant Éva arca a meghajtó lángok fényében. Egy szép, nedves arc, akár a frissen mosott szőlő, gondolta Marketo, de Éva ebben a percben minden egyébnek érezte magát. Egyre erősebben rázta a hideglelős reszketés, és Marketót hirtelen valami furcsa meghatódás, féltő szánalom fogta el. Rátenné meleg tenyerét a lány fázó keblére, de előbb sokáig a tűzben tartaná, így, mint most Hiába, vannak szép dolgok is a világon. Az élet nem csak háborúzás, nem csak gyilkolás. Néha meg is kell melegedni. Jól bemelegíteni a kezet, így nj, és akkor azt mondani: Éva, gyere, hadd, teszem a kézem a melledre. És a melle boldogan megrebbenne a meleg tenyér alatt, mint a fagyott madárka. A láng egészen elfeküdt. Aztán megint, sugaras és ingerült fénnyel kiegyenesedett. Éva megint itt van. Az egész köves táj Éva. Prosper eltűnt valahol a homályban. Miért ne tehetné most meg azt? Vigye el az ördög, ha valami rosszra gondol. Egyszerűen, felgyülemlik néha az emberben valami buta gyöngédség. És akkor szeretné tűzbe tenni a kezét, hogy bemelegítse ezt a fázó gyereket, mert olyan rettenetesen didereg, és ez a kőtenger olyan messze van, hogy talán nincs is a világon. A madarak megélednének a tenyerében. Két eleven madár a tenyerében. Vigye el az ördög, ha most mindjárt meg nem szólal: Éva, bújj ide, add a melledet, hogy megmelegítsem. Éva idegesen turkált a hátizsákjában. És csak ennyit mondott: — Mit csinálsz, Éva? — Kötést keresek — felelte csendesen. — Hagyd most azt, gyere, melegedj meg. Öltözz át. Átáztál. Megbetegszel. Vegyél fel száraz fehérneműt, ha van. Csavard be magad a pokrócba, és szárítsd meg a blúzodat, nadrágodat. Utóvégre nő vagy. — Ó, ha a mamám látná, hogy milyen jól nézek most ki — mondta Éva mosolyogva. — Mondom, hogy öltözz át. Ez parancs. — Előbb kötést kell varrnom neked. — Miből? — A tartalék fehérneműmből — rebegte Éva. Arca a lángkorona mögött fáradtnak, meggyötörtnek látszott. De semmi hamis tettetést nem fedezett fel rajta. Bolond — gondolta Marketo. Mit képzel? Hogy majd a fehérneműjébe bugyolálom a lábamat? Csacsi egy lány, fogalma sincs róla,a mi a háború. — Szó se lehet róla! — mondta halkan, de erélyesen. — De ha én akarom. — Nem. Szükséged van a fehérneműre. — Ha visszaérünk a zászlóaljba, majd szerzek másikat. Ha visszaérünk — tette hozzá félénken. — Most is szükséged van rá. — Te meg nem bírsz lábra, állni kötés nélkül. — Add csak ide, hadd lám, mid van? — Minek? Várd meg, míg elkészítem a pólyát. . — Mutasd! — szólt Marketo parancsoló hangon. Éva megszégyenülten a hátizsákjába dugta a fejét, és egymás után húzta elő a fehérnemű-darabokat. Átnyújtotta őket Marketónak, de nem mert ránézni. Marketo a láng felé tartva nyújtogatta a fehérneműt, mintha rugalmasságát és ellenállóképességét ellenőrizné. A keze észrevehetően reszketni kezdett, míg a didergő, jéghideg testére gondolt, és csak ennyit mondott szárazon: — Ez nem lesz jó. Öltözz át és melegedj be. ■ — De hiszen jó anyagból vám. — Parancsolom — csikordult mélyről Marketo hangja. Éva lesütötte a szemét és mereven nézett a tűzbe. — Nem akarod a segítségemet. — Erősebb vászon kell ehhez a pólyához. — Daraboljunk fel egy pokrócot? — Az meg túl vastag. — Majd elveszem Proaperét, az vékonyabb, és nem szőrös. — Próbáld meg. Odaadom neki helyette az enyémet. — Erősen meg kell szorítanod, ott, ahol a ficamodás történiit. — Előbb csak öltözz át. Ez parancs. — Hát jó, ha már ez a parancs .—mondta Éva, és rendetlenül bedobálta fehérneműit a hátizsákba. — De hol? — kérdezte zavartan.. .— Eredj félre a sötétbe. Az atyaisten se lát meg. — Jó — mondta Éva, és eltűnt a homályban. Marketo a gyerekkorára gondolt. Míg az inge, gatyája száradt, mindig az ágyban kellett maradnia, ami valójában nem is ágy volt, hanem hordó. Kerek, nagyhasú hordó, amely folyton ingott, hintázott alatta. És nyikorgott. (Folytatjuk) EP01W Az utak története „Elképzelhetetlen, hogy van pokolibb út annál, amelyik Perigorba vezet. Félholtan érkeztem meg.” Egy 1789-ből származó útleírásban olvashatjuk ezt. Az akkori utak ugyanis tényleg szörnyű állapotban voltak és az utasokra nemcsak banditák leselkedtek, hanem a tengelytörés veszélye is. Jellemző, hogy az átlagos sebesség ebben a korban 3 kilométer volt óránként. Aki 100 kilométeres útra szánta el magát, az előzőleg végrendelkezett. A francia uralkodók valamivel többet tettek az útépítés érdekében, mint kortársaik. 1720-ban Franciaországban már 40 000 kilométer hosszúságú út volt. Napóleon többek között azt is fejébe vette, hogy az egész országot, sőt egész Európát behálózó útvonalakat épít. 1775-ben Trésaguet nevű francia fél találta az útépítésnek egy új alapelemét, amelyet később macadam kőnek neveztek el, s mivel mintegy 20 évvel később egy Mac Adam nevű angliai polgár is erre az ötletre jutott, és az útépítésnek ez a formája, pontosabban az ez útépítő elem az ő nevével terjedt el Európában. Amikor az autó megjelent, első számú probléma az volt, hogyan lehet az utakat képessé tenni gépkocsi-közlekedésre. Sok mindennel próbálkoztak, amíg az útépítés mai formája ki nem alakult. 1931-ben Genfben tartották az első nemzetközi értekezletet, amelyen elfogadták az útjelző táblákat.