Magyar Szó, 1977. május (34. évfolyam, 118-130. szám)
1977-05-01 / 118. szám
4. oldal MAGYAR SZÓ 1977. ápr. 30., május 1., 2. ★ Dolgozóink az el nem kötelezett országokban ^ Dolgozóink az el nem kötelezett országokban ^ Sivatagból termőföld MIHELYT EGY KIS SZÉL kerekedik, sófelhő emelkedik a talaj fölé, ha teheti, az emitter elmenekül, de hiába húzódik be a lakásba, bújik ágyba, a sópor mindenhova elkíséri, még a takaró alá is behúzódik. Ilyenkor jól jön a bő gúnya amelybe becsavarhatja magát az ember. Hiába húzza azonban mind szorosabbra a gúnyáját, a csípős por mégis, szinte a bőre alá bújik. Különösen az idegen érzi magát kényelmetlenül, éktelenül viszket a bőre és csal, akikor szabadul meg a kellemetlen érzéstől, ha lemossa a port A képzelet szárnyán Irakba, Mezopotámiába, pontosan a Dujailah csatorna partjára jutunk el a Duna—Tisza—Duna összetett társultmunka-alapszervezethez tartozó Hidrozavod szakembereinek elbeszélése révén. Ők mondják el észrevételeiket, benyomásaikat egyrészt munkaszervezetük nagy vállalkozásáról, másrészt pedig saját élményeikről. — Körülültük az asztalt az iraki nagy öntözőrendszeren dolgozó szakemberekkel. Jelen van Kádas Lajos, Milan Petrovic, Radivoj Neutranic, Döme Nándor, Georgina Kostic, Gavra Topalov, Borivoje Pálinkás. Ők végezték el az előkészítő munkálatokat: a talajt vizsgálták, méréseket hajtottak végre. A terv szerint ugyanis a belgrádi agráripari kombináttal együtt néhány év alatt 86 000 hektár földet tesznek öntözhetővé a Tigris folyó és a Dujailah csatorna mentén. Több száz farmot létesítenek. Tejgyárat, konzervgyárat és még sok más feldolgozó üzemet építenek, nem is szólva a több száz más létesítményről. Az iraki szakemberek elképzelése szerint ez a nagy agráripari komplexum pontosan olyan lesz, mint a belgrádi agráripari kombinát. BIZONYÁRA ELCSODÁLKOZUNK EGY KICSIT, HA ARRÓL HALLUNK, hogy Mezopotámiában az egykor bő termést adó föld most így elszegényedett, kietlenné, terméketlenné vált. Az ott járt szakemberek elbeszélése alapján nyilván képet alkothatunk magunknak a helyzetről. Azokon a földeken most bokáig járnak a sóban, csenevészfű és cserjés borítja a talajt, itt-ott akad csak egy-egy parcella, amelyet a nomádok művelnek meg, vagy gyér fű nő rajta. De amikor feltör a só, a talaj élettelenné válik, s akkor szedik a sátorfájukat, továbbvándorolnak, és a juhnyájjal ott telepednek le, ahol legelőre akadnak. Ahol letelepednek, sárból ideiglenesen kunyhót gyúrnak, ugyancsak sárból készítenek a helyiség közepén asztalt, a földpadlót pedig birkabőrrel borítják, itt alszanak, álmodoznak a zöld mezőről, gazdag legelőről, a bő termést adó rizsmezőről. Ha elfogy a gyér fű, folytatják a vándorlásukat. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ez az életforma, ha újra termővé lesz a Mezopotámia, megszűnik,mert a fiatalok közül már most sokan kiválnak, állandó munkát vállalnak valahol. A szakemberek szerint a világviszonylatban is nagy vállalkozás az első lépés, hogy a terméketlen, területből 23 000 hektárt elhódítanak korszerű öntözőrendszer kiépítésével, ezzel egyidejűleg két szarvasmarha- és két juhfarmot létesítenek a szóban forgó területen rizst, búzát és takarmányt termesztenek. Néhány ezer hektárt egyébként már öntözhetővé tett egy angol szakemberekből álló csoport, de a nagyméretű vállalkozás kivitelezése a jugoszlávokra vár. AZ ELŐMUNKÁLATAKHOZ szükséges gépeket tőlük kértük kölcsön magyarázta Döme Nándor nekik ugyanis már jól berendezett műhelyük és traktorállomásuk van. Jórészt hazai szakemberek dolgoznak ott, mégpedig nagy hozzáértéssel, többen hazánkban szereztek oklevelet. A munkások száma is napról napra növekszik. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy amikor az öntözőrendszer mellett elhalad egy-egy karaván, valaki mindig lemarad, egykét fiatal kiválik közülük és munkára jelentkezik a telepen. — Mit hallottak, mit mondanak a jugoszlávok vállalkozásáról? — Csak jót. Egy év alatt 200 éves lemaradást szeretnének pótolni — kapcsolódik a beszélgetésbe Kádas Lajos. — Lépten-nyomon megnyilvánul a szeretet, a megtiszteltetés, az ő szavaikkal élve úgy bíznak bennünk mint a testvérükben. Mindig kedvesek és közvetlenek. A tervnek minden egyes részletét megtárgyaljuk velük, ha valami nem tetszik nekik, őszintén barátságos mosoly kíséretében megmondják. Az őszinte beszédre sokat adnak, több ízben is hangsúlyozták, hogy csak testvérek viselkednek így egymás között. Mindig nyíltak, szókimondók. — Hogyan tüntetik el a bokáig érő sót a talajról. Van-e emögött valami ördöngösség? — Egyáltalán nincs — magyarázza Gavra Topalov . —, egyszerűen kimossuk a talajt, természetesen nem valami hatalmas mosógépben, hanem a furfangos Du- Iailah segítségével. A föld alá ugyanis két és fél méter mélységbe műanyag csöveket süllyesztünk és annyira feláztatjuk a talajt hogy a só lehúzódjon. Ugye milyen egyszerű az eljárás? Az ilyen alámosást aztán évente több ízben is megismételjük, tehát semmilyen körülmények között nem kerülhet felszínre a só. A kimosott talaj pedig éppen olyan termékeny mint a vajdasági föld, természetesen, ha megfelelő agrotechnikát alkalmaznak. — A környékbeliek hogyan tekintenek a jugoszláv szakemberek munkájára? — Nagy, figyelemmel kísérik — vette át a beszélgetés fonalát Georgina Kostic. Arról is mesélt, hogy a nőknek még mindig a régi szokásokhoz kell alkalmazkodniuk, rekkenő hőségben például nem viselhetnek ujj nélküli blúzt. A megkötöttség azonban lassan megszűnik, mert láttunk már olyan, fél arcát eltakaró, bőruhás fiatal iraki nőt, aki hosszú köpenye alatt miniszoknyát visel. A gyors fejlődés, változás egy mozzanatának voltunk szemtanúi, a közeli városban ugyanis felépült több ezer korszerű lakás, sörkunyhókban lakók ezrei költöztek a lakásokba a sárkunyhókat pedig a bulldózer egyenlővé tette a földdel, eltüntette véglegesen, hogy még az emlékük se maradjon meg. Az irakiak előzékenyek ésvendégszeretők. A szakemberek ezt példával is illusztrálták, sokszor, amikor formaságoknak kellett eleget tenniük, csak azt mondták, hogy Tito Jugoszláviájából jöttek és az öntözőtelepen dolgoznak, s a helybeliek minden további nélkül segítségükre siettek, sőt felajánlották járművüket is. A NAGY MUNKÁK csak augusztus elején kezdődnek, akkor ugyanis 10 000 hektáron csatornákat ásnak, csöveket helyeznek el. Több száz munkás és szakember indul el hosszú útra. Eddig Jugoszláviából 10 millió dollár értékű talajegyengető mezőgépeket szállítottak a helyszínre. Az építők ugyanis már ott vannak, helyet csinálnak az útrakelőknek. Azt is elmondták, hogy akármilyen jók is a munka- s körülmények, az idegen nehezen szokja meg a rekkenő hőmérséget, a sófelhőt. Ta-lán ha a 86 000 hektáros öntözőrendszer megépül a létesítményeivel együtt, az éghajlat is megváltozik. Ha nem is űzhetik el teljesen a hőséget lesz fa, árnyék ahol meghúzódhatnak és ami szerfölött megkönynyebbülést jelent — megszűnik a sófelhő a sót ugyanis lekeszerítik a föld alá. Pap Endre IZGALMAS DOLOG szakemberként járni a fejlődő országokat, olykor azonban nem egészen veszélytelen. Juhász Tibor technológus, az újvidéki Agroindustrija társult vállalat dolgozója legutóbb épp akkor érkezett Etiópiába, amikor a forradalmi tisztek megdöntötték a monarchiát. A fővárosban, Addis Abebában éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el, de napközben sem volt ajánlatos az utcán kószálni. A külföldiek a szállodákba szorultak. Juhász mérnök elbeszélése nyomán megelevenedik előttünk a távoli világ, ez az évezredes kultúrájú afrikai ország, amely az el nem kötelezettek nagy családjának tagja. A magas fennsíkon fekvő Addis Abeba kellemes éghajlatáról mesél, a városba négy évszakban állandó, 27—28 fokos a meleg. Ez az egyik legkellemesebb afrikai város az európaiak számára, itt csak a magaslati levegőhöz kell hozzászoknia az idegennek. A város környékét eukaliptusz-erdők borítják (francia szerzetesek telepítették őket a XVIII. században), üde levegőt biztosítva a metropolisnak. A feudális rendszer megdőlt ugyan, de a társadalmi rétegeződés megváltozásához még sok idő kell. Ez a rétegeződés Addis Abebában szinte szemmel látható: a város legmagasabb pontján épült a királyi palota, ezt övezik a főurak hajlékai, s lejjebb ereszkedve helyezkednek el a kisebb urak szerényebb házai; alattuk már csak a nincstelenek sárkunyhól húzódnak meg. A MESSZIRŐL ÉRKEZŐ is néhány nap alatt felmérheti, hogy mennyi gonddal, bajjal kell megküzdenie az országnak. Évezredes lemaradást kell pótolni, leküzdeni a nyomort és az éhínséget, amely egyes tartományokban elképesztő méreteket öltött. Volo tartományban tavaly nem kevesebb mint 200 000 ember pusztult éhen. E vidékről ma is ezrével áramlanak az elgyötört emberek a főváros felé, munkát és hajlékot keresve. E sok baj megszüntetésében kell segédkezniük a hazánk- I ből toborzott szakemberek- nek is. Az etióp vezetők között egyébként több „jugoetióp” is akad: a kereskedelmi és idegenforgalmi minisztérium élén például a szabadkai Közgazdasági Egyetem volt hallgatója áll. Egy másik forradalmi bizottsági tag is hazánkban szerzett egyetemi oklevelet. Jugoszlávia itteni nagy tekintélyét azonban ez csak részben indokolja: az etiópok nagyra becsülik következetes el nem kötelezett politikánkat, amely szemben áll minden külső beavatkozással, s éppen ez az egyik legnagyobb veszély, ami Etiópiát most fenyegeti. Milorad Vardic, a szenttamási születésű filológus, aki a világnyelveken kívül arabul és törökül is beszél, és aki sokéves afrikai tartózkodása során igen jól megismerte ennek a földrésznek az embereit, az etiópok mindennapi életéről beszél. ] Ő is az Agroindustrija szakembereként járt be számos [ el nem kötelezett, illetve fejlődő afrikai, ázsiai és dél- amerikai országot. Volt bátorsága ahhoz, hogy meg- I ízlelje az etiópok egyik ked- I véne eledelét, a nyers marhahúst. Olyan erős fűszerekkel tálalják ezt az ételt, hogy valósággal elzsibbad- I nak tőlük az ember tagjai. Iszonyatosan erős és csípős I az etióp csirkepaprikás is. I az ismert magyar étel ehhez képest kímélő diéta lehet csupán. Vardié, aki nemcsak nyelvészként kitűnő, hanem mesédként is, érdekes lakodalmi szokásról számol be. A násznép között egy hatalmas marhacombot hordanak körül, és mindenki maga szel éles bicskájával a nyers húsból. Amikor ő először evett belőle, felkészült a biztos gyomorrontásra. Etióp barátai napokig jártak hozzá érdeklődni, nem lett-e baja. A legeredetibb azonban az „asztalterítő”. Az asztalt egyetlen nagy lepénnyel terítik le, erre szedik ki az ételt. A vendégek lecsippentenek egy-egy darabot a lepényből, és azzal mártogatják a mártásokat. A terítő egyre fogy, s a lakoma végén már csak az asztal közepét borítja. AMENNYIRE KELLEMES Addis Abeba klímája, olyan tikkasztó a szomszédos Szomáliáé, ahol ugyancsak tevékenykednek az újvidéki vállalat szakemberei. Az Indiai-óceán partján fekvő Szomáliában mindössze öt jugoszláv él állandóan, négyen diplomatákként képviselik hazánkat, az ötödik egy zágrábi nő, aki oda ment férjhez. A zágrábi egyetemen ismerkedett meg férjével. Juhász és Vardic együtt járt ott a vállalat megbízásából. Az ország mohamedán lakossága az iszlám vallás szigorú szabályai szerint él, és az esti ima után mindenki elvonul házába. A városokban az éjszakai élet ismeretlen fogalom. A házak valóságos erődítmények, magas fallal körülvéve, hogy az idegen pillantások ne zavarhassák a családi életet. A külföldiek egyedüli szórakozása a tengerparti fürdés, vagy esetleg betérhetnek a francia, angol vagy szovjet klubok valamelyikébe. Az említett nemzetek képviselőin kívül sok kínait is lehet látni a városokban. Szomália Afrika legkeletibb csücskén fekszik, de közlekedés szempontjából olyan, mintha a világ végén lenne. A külföldieknek néha több napot is várakozniuk kell, hogy repülőgépen elutazhassanak a kontinensről. Egy ilyen várakozás során találkoztak Vardicék a magyar labdarúgás egykori csillagával. Az egyiptomi National focicsapata vendégszerepelt akkoriban Szomáliában. A futballisták a főváros egyik szállodájában laktak, ugyanott, ahol az újvidéki szakemberek. Az egyiptomiak között egy európai kinézésű férfira ügyeltek fel, akiről a bemutatkozás után kiderült, hogy Hidegkúti Nándor volt magyar válogatott, aki most az egyiptomi bajnokcsapat edzője. A neves csatárnak nagy örömére szolgált, hogy hosszú idő után anyanyelvén beszélgethetett a távoli Szomáliában. Az AGROINDUSTRIJA DOLGOZÓI beszámoltak a fekete földrész egy másik országában, Kamerunban szerzett tapasztalataikról is, az ottani kormány megbízásából egy olajfeldolgozó üzem tervein dolgoztak. Az olajat földimogyoróból sajtolják. Ez az ország Afrika ..hónaljában” van, az egyenlítő közvetlen közelében. A hőség szinte kibírhatatlan, sokszor meghaladja a 45 fokot és rendkívül nagy a levegő páratartalma. Az európai viselet itt nem a legcélszerűbb: az ing, a nadrág percek alatt ráizzad az emberre és mozdulni is alig engedi. A szobákban a nagy nedvesség miatt állandóan villanylámpák égnek a szekrényben, hogy a ruhák szárazak maradjanak. , A rekkenő hőség sok pénzébe kerül az európainak. Az elvesztett folyadékot állandóan pótolni kell, ezt, persze, egészségügyi okokból csak palackozott itallal teheti, például ásványvízzel. És itt éri az embert az első kellemetlen meglepetés. A Kamerunban árusított ásványvíz eredeti francia és 1,2 dollárba kerül literje. Francia csomagolású a kávé is, noha ugyanezt a kávét itt helyben termesztik. A volt gyarmatosítók gondoskodtak róla, hogy a feldolgozással járó haszon az ő zsebükbe kerüljön. Azt szeretnék, ha Afrika továbbra is csak nyersanyagot szállítana, lehetőleg minél olcsóbban. AZ AGROINDUSTRIJA ÚJVIDÉKI IRODÁJÁBAN folytatott beszélgetésbe bekapcsolódott Slobodan Radenkovic fiatal építészmérnök is: őt Iránba szólította megbízatása. Ezzel az ázsiai országgal igen fejlett gazdasági kapcsolatokat építettünk ki, számos vállalatunk veszi ki részét a nagyüzemű építkezésekből. Az olajkutak hatalmas gazdagságot hoztak Iránnak, s az olaj elsősorban pénzt jelent. Az egész ország egyetlen hatalmas építőteleppé változott, meghökkentő gyorsasággal fejlődik az ipar, és szinte a földből nőnek ki az új lakótelepek. Teherán igazi világváros: a legismertebb építészek vetélkedtek itt egymással. A nagy pénz és konjunktúra magasra emelte az árakat is, és a külföldinek jól be kell osztania, hogy fussa mindenre napidíjából. A világvárosi fények a távoli országok lakosainak megbecsülése és rokonszenv ive sem oszlathatják el azonban a honvágyat. Slobodan hetente többször is hazatelefonált, hogy híreket halljon otthonról. Más kapcsolata nem is igen volt a hazával: odáig még a legnagyobb hatósugarú rádióállomásunk hangja sem jut el. J. G B. — F. J. Nehéz, de szép feladat A beszélgetés részvevői: Kádas Lajos, Milan Petrovic, Radivoj Neutranic, Döne Nándor, Georgina Kostic, Gavra Topalov és Borivoje Pálinkás. Milorad Vardic Juhász Tibor Slobodan Radenković