Magyar Szó, 1981. augusztus (38. évfolyam, 224-239. szám)

1981-08-16 / 224. szám

1981. augusztus 16., vasárnap MAGYAR SZÓ 3 Szenvedélyesen harcort pártunk céljaiért Radovan V­ajković gyászbeszéde (Folytatás az 1. oldalról) vetít az első diverziós akcióban i­s. Aközött a kommunisták között volt, akik eszmei-politikai tevé­kenységet fejtettek ki e vidék fal­vaiban. A szerémségi pártszerve­zetek megszilárdításain és össze­kapcsolásán fáradozott, megma­gyarázta a Kommunista Párt po­litikáját, a harc céljait és távla­tait, beszervezte a tömegeket az általános népfel­szabadító háború­ba. E feladatok végzéseiben Ste­van Doronjski elvtárrs öntudatos­sága és önfeláldozó munkája egész nagyságában megnyilvánult és örök értékekkel gazdagította a népfelszabadító harc és forradalom kibontakoztatását egész Vajdaság­ban s Vajdaság későbbi szocialis­ta fejlődését is. Először mint az 1941 őszén ala­kult Duna menti partizánosztag politikai biztosa, utána pedig mint a JKISZ kerületi bizottságának titkára és a JKP szerémségi kerü­leti bizottságának a tagja fejlesz­tette Stevan Doronjski elvtárs a kivételesen gyümölcsöző szervezé­si, propaganda- és eszmei-politi­kai munkát. Mint kommunista forradalmár érezte, hogy ilyen időben­ nincsen nagy és kis fel­adat. Kivette a részét a JKISZ- szervezetek megszervezéséből és megszilárdításából, valamint az Új JKISZ-szervezetek megalakítá­sából, kitartóan és állhatatosan dolgozott káderben megerősítésü­kön, pártszervezetekké való képe­sítésükön. Különösen az ifjúsággal megismertette a forradalom lénye­gét és céljait, és fegyveres harcra buzdította az embereket. A nyugodt, kiegyensúlyozott és méltóságteljes JKISZ-tag és „Fra­­nja partizán” tele volt az embe­rek iránti szeretettel­, igazságsze­rető és igazságos, de ugyanakkor határozott és kritikus harcos volt, aki így hatalmas tekintélyt és bi­zalmat élvezett. Az említett fel­adatok és munkák mellett elmé­­lyülten és nagy elemzőkészséggel­ kutatta a harc és a forradalom fejlesztésének reális körülményeit, feltételeit és lehetőségeit, elméleti és gyakorlati munkájával hozzá­járult Vajdaság területén a nép­felszabadító harc, valamennyi nemzetünk és nemzetiségünk te­­­vériségét, egységét és egyenjogú­ságát hirdető titói politika alkal­mazásához. Közvetlenül részt vett a JKP Vajdasági Tartományi Bi­zottságának újjászervezésében, va­lamint Vajdaság népfelszabadító hadserege és partizánosztagai fő­parancsnokságának, Vajdaság Nép­felszabadító Antifasiszta Tanácsa főbizottságának, a JKISZ Tarto­mányi Bizottságának a megalakí­tásában és a többi antifasiszta tö­megszervezet erősítésében, ame­lyeknek a munkája hozzájárult a forradalmi harc megérlelődéséhez Vajdaságban mint Jugoszlávia va­lamennyi népe közös harcának el­választhatatlan részéhez, a népha­talom megszilárdításához, vala­mint Vajdaság szerepének és fe­lelősségének a megerősítéséhez az egyenjogú és testvéri jugoszláv nemzetek és nemzetiségek új fö­deratív közösségében. Kíméletlen harcot vívott a nacionalizmus ellen Az a következetesség, amellyel a legkiemelkedőbb­­katonai és pártkáderekkel együtt a JKP és Tito elvtárs platformjáról a való­ban egyenjogú nemzetiségi viszo­nyok, az új föderatív Jugoszlávia és az új, autonóm Vajdaság meg­alapozásán munkálkodott — a nemzetiségi ellentmondások kikü­szöbölésének és a tartomány, a köztársaság és a föderáció nem­zetei és nemzetiségei nemzeti ér­dekei megvalósításának egyetlen lehetséges politikai formája ez volt — olyan erős mozgató erővé vált, amely tömegesen vonzotta az em­bereket a harcba. A párt straté­giai és taktikai irányvonalának végrehajtása iránti hatalmas fele­lősségtudattal munkásságát annak szentelte, hogy felfedje, hogy vál­hat az minél teljesebben valóra a jellegzetes vajdasági körülmé­nyek között, hogy a katonai egy­ségek, a népfelszabadító bizottsá­gok és a tömegszerveződés összes formája a forradalmi tömegek ön­álló tevékenységének formáivá váljanak a szociális és nemzetisé­gi érdekeikért a Kommunista Párt vezetése alatt vívott harcban. Állandóan kutatva a haladás le­hetőségei és az ember, valamint munkája felszabadításának forra­dalmi távlatai után, a szocialista önigazgatás fejlesztéséért vívott harcban újabb ösztönzőerőre és újabb nemes feladatra talált. Szin­te lehetetlen kimutatni az összes kérdést, amelyekkel foglalkozott, és amelyeknek megoldásán fárad­hatatlanul munkálkodott. A konk­rét önigazgatási gyakorlatban, a munkásokkal, a termelőkkel, az önigazgatókkal és a fiatalokkal folytatott beszélgetéseiben állan­dóan ellenőrizte önmagát, nézeteit és véleményeit. Ezáltal feltárta a kezdeményezőkészség és az alko­tómunka felszabadításának új út­jait, rámutatott ezekre, és feltárta a munkások és a dolgozók helyze­te megszilárdításának útjait a munkájuk eredményeire és körül­ményeire vonatkozó döntéshozatal­ban és azt az utat, amely a mun­kásokat és a dolgozókat megteszi a társadalom fejlődésének és in­tegrációjának fő tényezőivé. Kí­méletlenül megvívta a harcot a nacionalizmus, az etatista centra­lizmus, a lokalista és csoporttu­lajdoni érdekek jelenségei és irányzatai ellen. Szerteágazó érdeklődési körével és tág nézeteivel nagyot lendített az agrárpolitika megvalósításán és fejlesztésén. Kutatta a tudományok és a kultúra, a társadalom terme­lési és alkotó erői felszabadításá­nak és fejlesztésének lehetőségeit, és rámutatott a megoldásokra. Steve elvtárs sokoldalú forra­dalmi munkásságában mindig el­ső helyen állt a párt egységéért, társadalmi-politikai fejlesztéséért és cselekvő tevékenységéért vívott harc. A pártban tevékenykedve és ezáltal fejlődve szerzett gazdag tapasztalatai — abban az időben, amikor a párt Tito eltvárs veze­tése alatt a haladás, az eszmei be­­érés és történelmi szerep betelje­sítésére való felkészülés útjára lépett, azokban a sorsdöntő na­pokban, amelyek az új társada­lom építésének kezdetén , követ­keztek — szinte szenvedélyes vi­szonyulást váltottak ki benne a belső élet minden kérdése, vala­mint a Kommunista Szövetség új körülményekben, különösen ma, a szocialista önigazgatású demokrá­cia rendszerében betöltött szere­pének megvalósítása iránt. Ezek­hez a dolgokhoz is úgy viszonyult, mint minden máshoz: alkotóan és felelősségteljesen a tartományban. A kommunistákkal való talál­kozókon, a dolgozókkal folytatott beszélgetésekben soha nem sietett. Mindig kész volt arra, hogy so­káig velük maradjon, hogy végig­hallgassa őket, hogy tanácsokkal lássa el őket. Számára ez nem csupán kötelesség volt, hanem a társadalmi elkötelezettség lényege. Steve elvtárs azon forradalmá­rok közé tartozott, akiket az al­kotó gondolatok­ és a szárnyaló szellemiség ékesít. Ifjú korában magáévá tette a „bátor esztelen­­ség” gorkiji nézetét és a titói ide­ológiát, hogy az élcsapat-szerep mércéje az ember alkotó szabad­ság­a és társadalmi szerepe. Sokat követelt magától, félelem és habozás nélkül mindig a ne­hezebb feladatot választotta. Nem engedte át magát az önteltségnek és a hízelgésnek, mindig s min­denek előtt pártjának tagja volt a köztársaságban és a föderáció­ban végzett párt- és állami te­endők ellátása során. A kommu­nista arculatának tisztaságáért harcolt, a pártunkra jellemző er­kölcsi értékekért, az akciók hatá­rozott programjaiért, a szerveze­tek helyzetének és képességének állandó ellenőrzéséért, s kommu­nisták aktivizmusáért minden he­­lyen, a nyílt és konkrét határoza­tokért, a munkásosztállyal, a dol­gozókkal, az alkotókkal való leg­szorosabb cselekvő összekapcsoló­dásért. A harc tüzében megtanul­ta, hogy a Kommunista Párt az akciók pártja, a tömegek pártja. Az emberekkel, a kommunisták­kal, a szervezetekkel való állandó kapcsolatokból­ merítette erejét, és konkrét munkájuk alapján ismer­te fel és mutatott rá arra, hogy mit kell tenni a Kommunista Szö­vetségnek, a forradalmi akciók pártjának erősítéséért, amely nyitva áll a munkásoknak a te­vékenysége tartalmára gyakorolt befolyása előtt, attól függetlenül, hogy milyen tennivalókat látott el. A szocia­lista önigazgatásért vívott harc­ban nem ismert megalkuvást, és mindig erélyesen fellázadt a bü­­rokratikus-centralisztikus és dog­matikus erők, az anarcholibera­­lista frakciózás és csoportosulások ellen, és minden más próbálkozás ellen, amelynek az volt a célja, hogy csorbítsa az osztályharc élét és megkérdőjelezze vagy gyengít­se a Kommunista Szövetség veze­tő eszmei-politikai szerepét a szo­cialista önigazgatási viszonyok építésében. Stevo elvtárs nemcsak ilyen volt, számunkra, az egész Kommunista Szövetség számára örökké ilyen marad: példa és ösz­tönzés. Stevan Doronjski, a bátor és méltóságteljes ember ragyogó példája, a titói veretű kommunis­ta, a jó, a kedves elvtárs példá­ja, akit szerettünk és tiszteltünk. Kedves Steve elvtárs! A te vajdaságiaid, a te elvtár­said, munkatársaid és barátaid gyászolnak, mert olyan harcos nélkül maradtak, aki szenvedé­lyesen és önfeláldozóan harcolt pártunk céljaiért, a forradalom eszményeiért, a dolgozó ember boldogságáért és szabadságáért. A korai halál megfosztott bennünket a belőled sugárzó derűtől, meleg emberi pillantásaidtól, szavaidtól, amelyek mindig munkálkodásunk­ban nyerték el értelmüket. Be­csületes életeddel és forradalmi alkotó munkásságoddal valameny­­nyiünket leköteleztél, hogy fele­lősségteljesen és öntudatosan ki­tartsunk a harcban: azon értéke­kért vívjuk, amelyek megvalósí­tásának szentelted képességeidet és erődet. Bennünk, a Te és a mi Vajdaságunkban, szocialista ön­igazgatású Jugoszláviánkban örökké élni fog emléked, a har­ciasság és önfeláldozás rád jellem­ző példája. Örök dicsőség emlékednek! Nem tűrte az osztályharc élének tompítását Vajdasági harcostársai és munkatársai: Jovan Veselinov, Radovan Vlajković, Dusan Alimpic, Isa Jovanović, Boško Krunic, Molnár Vilmos. A JKSZ Elnökségének gyászőrsége: Lazar Mojszov, Stane Dolanc, Branko Mikulic, Véli Déva, Dobroslav Culafic, Alekszandar Grlicskov, Slamijija Pozderac, Andrej Marine. Utolsó búcsú Újvidéke• Kegyeleladás a Tartományi Végrehajtó Tanács épületében Szombat reggel, kilenc óra. Ál­lunk a Tartományi Végrehajtó Tanács bejárata előtt, a Tito marsall sugárúton. Sokszor vár­ták itt barátai, munkatársai, mindig örömmel. Az utóbbi idő­ben már csak a róla, az egész­ségi állapotáról szóló híreket vár­hattuk, azokat is inkább szoron­gással. Most gyász van, fájdalom szorítja össze a szíveket. Várjuk, hogy búcsút vegyünk tőle. Örök búcsút. Kilenc óra, megállnak a belgrá­di gépkocsik, az elsőben a fejfa, az urna, a kitüntetések, aztán a koszorúk... Hallatszik a gyász­induló. Zivko Blagojev vezérőrnagy, tartományi honvédelmi titkár ve­szi át a Stevan Doronjski ham­vait tartalmazó urnát, s elindul vele a Végrehajtó Tanács csar­nokában felállított ravatalhoz. Kíséretében tisztek, katonák. Egy­szerű, méltóságteljes tiszteletadás. Azután a családtagok: özvegye, fia, testvére és a közeli rokonok, majd a tartomány és a város köz­életi személyiségei. A ravatalnál koszorúkat helyez­nek el, majd Vajdaság Elnöksé­gének, a VKSZ Tartományi Bi­zottságának, a Vajdasági Képvi­selőháznak, a Szocialista Szövet­ség Tartományi Választmányának, a Tartományi Végrehajtó Tanács­nak, a Tartományi Szakszervezeti Tanácsnak, a Harcos Szövetség­nek és az Ifjúsági Szövetségnek a képviselői kifejezik részvétüket Stevan Doronjski hozzátartozói­nak. A sugárúton gyülekeznek az emberek, Újvidékről és tartomá­nyunk más városainak munka­­szervezeteiből érkeznek a dolgo­zók, a polgárok, hogy leróják ke­gyeletüket a nagy forradalmár és humanista hamvai előtt. A ravatal mellett délután há­rom óráig a munkaszervezetek és társadalmi-politikai szervezetek képviselői állnak díszőrséget. Részvét és kegyeletadás. Az utolsó búcsú mindig fájdalmas, még inkább az, ha olyan ember­től búcsúzunk, akit annyira sze­rettünk, aki egész életében oda­­adóan és becsületesen dolgozott mindannyiunk jobb életéért. Közvetlenül három óra előtt a szövetségi társadalmi és politikai szervezetek és szervek képviselői állnak díszőrséget. A Végrehajtó Tanácsban ezzel véget érnek a kegyeletadás pillanatai. Az urnát Stevan Doronjski földi maradvá­nyaival a városi temetőbe szál­lítják. Az összegyűlt polgárok, újvidé­kiek, vajdaságiak állva marad­nak. Ilyen a búcsú, az utolsó...

Next