Magyar Szó, 1982. január (39. évfolyam, 1-29. szám)
1982-01-20 / 18. szám
20 HAJNALI KIADÁSUNKBÓL Ideiglenes energetikai mérleg Közlemény a Szövetségi Végrehajtó Tanács üléséről Hétfőn Gojko Ubiparip vezetésével ülést tartott a Szövetségi Végrehajtó Tanács és határozatot hozott Jugoszlávia 1982. évi energetikai mérlegéről, de ez a határozat csak ideiglenes érvényű, aminek meghozatalához a JSZSZK Elnöksége is hozzájárult. Az ország idei energetikai mérlegét ugyanis nem lehetett meghozni a köztársasági és a tartományi végrehajtó tanácsok megegyezése alapján. Az álláspontok egyeztetése során nem sikerült megállapodásra jutni a kőolajszármazékok felosztásáról, ezenkívül a kőolajszármazékok tervezett fogyasztása is meghaladta az energetikai mérleg tervezetében meghatározott szintet, amit egyébként a Szövetségi Végrehajtó Tanács javasolt. Figyelembe véve a fizetési mérlegünk lehetőségeit, továbbá az energiaforrásokkal való takarékoskodás szükségességét, a Végrehajtó Tanács úgy ítélte meg, hogy az idén nem hozhatunk be több kőolajszármazékot, mint amekkora volt a tavalyi fogyasztás. Az energetikai mérleg szerint az idén a villamos energia fogyasztása eléri a 67 milliárd kilowattórát, amiből 66 milliárd kilowattórát hazai forrásokból kell biztosítani. A tervek szerint 10,5 millió tonna kőolajat importálunk. Kőolajszármazékokat pedig 900 000 tonna mennyiségben. Hazai forrásokból 4,4 millió tonna kőolajat kell biztosítanunk. A szénkitermelés eléri az 57,8 millió tonnát, a szénbehozatal pedig a 3,4 millió tonnát. Az energetikai mérleg 5,35 milliárd köbméter földgázfelhasználást tervez, aminek egy részét (2,47 milliárd köbmétert) hazai forrásokból kell előteremteni. (Tanjug) Lendületes fejlődés Véget ért a KSZ kikindai választási értekezlete Hétfőn véget ért a Kommunista Szövetség kikindai szervezetének hatodik választási értekezlete. A délutáni vitában felszólalt Stipan Kopilovic, a VKSZ TB Elnökségének tagja is. Kopilovicelvtárs egyebek között elmondta, hogy Kikinda gazdasága az elmúlt években lendületesen fejlődött. Ezt a fejlődési ütemet mindenképpen meg kell tartani, sőt a lehetőségekhez mérten fokozni kell. Figyelemre méltóak az élelmiszer-termelésben elért sikerek. Sajnos, ezen a téren több rendszerbeli kérdés is megoldásra vár. Mindenekelőtt a mezőgazdasági termékek árával van baj, hiszen ezek túl alacsonyak és nem fedik a valódi termelési költségeket. Így a gazdasági stabilizáció terhe rendre a mezőgazdaságra nehezedik. Mi csak nagy áldozatok árán tudjuk tovább fokozni az élelmiszer-termelést, ezért szükség lenne országos szintű eszköztársításra is a valós terhek megosztása érdekében. Szólt a nemzetek és nemzetiségek közötti viszonyról, valamint a politikai helyzet alakulásáról is. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy ezen a téren a több nemzetiségű Vajdaságban kiemelkedő eredményeket értünk el, ami azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek problémáink. A nemzetek és a nemzetiségek egymás közötti viszonyát mindenekelőtt az határozza meg, hogy a dolgozók milyen szerepet töltenek be a társult munkában és a döntéshozatalban. Enélkül nem lehet a viszonyok fejlődéséről beszélni, hangoztatta Kopilovic. Éppen ezért döntő fontosságú a társadalmi önigazgatási viszonyok továbbfejlesztése. Az értekezlet végén elfogadták a négyéves munkáról szóló beszámolót és az elkövetkező időszakra vonatkozó munkatervet. Ezt követően megválasztották a községi pártbizottság tagjait, a JKSZ XII. és a Szerb KSZ IX. kongresszusának, valamint a VKSZ XVII. választási értekezletének küldötteit. P. P. SOLEA MAGYAR SZÓ VAJDASÁG DOLGOZÓ NÉPE SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK NAPILAPJA Josip Broz Tito köztársasági elnök 1964-ben A Testvériség és Egység Ezüst Koszorús Érdemrendjével 1970-ben A Testvériség és Egység Arany Koszorús Érdemrendjével tüntette ki. A laptanács tagjai: Sava Babió, Bagi Tibor, Bálint Imre Bátori Dávid, Bozsóki Imre, Burányi Nándor Csípő Mihály, Dobó Sándor (elnök) Erdélyi Károly Fehér István Gulyás Antal, Gutási Miklós Gyarmati József Illés József Lévai Imre, Masa István Piszár József, Ribár Gyula Siflis Lajos, Sinkovits Péter dr. Sát?u Pál dr. Szeli István, dr. Szöllősy Vágó László Venyege József, Zvekló Miskolczi Mária Kiadja a Forum LKNYM — Újvidék Igazgató BÁLINT IMRE Magyar Szó társult munkaalapszervezet Fő- és felelős szerkesztő ERDÉLYI KÁROLY Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal: 21000 Novi Sad Vojvoda Mišić u 1 Telefon: 611-200 telex: 14199 YU M. SZÓ Folyószámla: 65700-601-6121 Előfizetési díj belföldön egy hónapra 195 dinár negyedévre 585 dinár, fél évre 1170 dinár egész évre pedig 2340 dinár. Külföldre a kétszerese. Folyószámla 60700-601-14861 Lapterjesztő és Aruforgalmazó Tmász - ÚJ VIDÉK FORUM NYOMDA ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.35 Műsorismertetés (szerbhorvát) 116.40 Híradó, 1. (szerbhorvát) 17.10 Híradó, 1. (magyar) 17.25 Műsorismertetés a belgrádi stúdióból 17.30 Híradó a belgrádi stúdióból 17.45 Májusi Játékok — gyermekműsor Г3.15 Honvédelem (magyar) 18.45 Literatúra (magyar) Tengerkirály —ortréműsor Herceg Jánosról Herceg János nemrégiben életművéért megkapta a Vajdasági Írószövetség elviát. Ebből az alkalomból az Újvidéki Televízió művészeti műsorainál szerkesztősége megismétli a róla készített portréműsort. 19.15 Rajzfilm 19.20 Híradó, 2. (magyar) 20.00 Filmszerda: Drága szomszéd — magyar játékfilm Miklós, a budapesti idegenvezető egy napon beállít idős apjához, aki egy lebontásra ítélt bérházban lakik. Apját beadja az aggok házába, maga pedig beköltözik a lakásba . . . A film keserű, fanyar szatíra az emberi gyengeségről, gerinctelenségről, a hazugságokról, esetlenségről. Rendez*1 5: Kéz:Kovács Zsolt Szereplők: Szabó László, Dayka Margit, Szabó Lajos, Margitai Ági 21.50 Műsorzárás RFLGRAD! W mm I. 10.00 Hírek a zágrábi stúdióból 10.05 Szórakozható ismeretterjesztő összeállítás gyerekeknek — Kocka, kocka, kockácska: DaHs1 vidámabb — Rajzfilm (11.05) — Létfenntartás: ,,Zsákbamacska( 00.40) — Emberek és tájak (11 05) — A szerb zene története (11.10) — Rajzfilm (11.55) — Tájaink: Bácska (1.2 00) — КЦ műsor — A hazudós (12.39) 12.35 Diákmozi: A napja amerikai játékfilm (1067) 14.10—15.20 Tértéktaximűsor gyerekeknek a ráerábi stúdióból — Tévékar ért d Arium — Rajziam — Andrija Mohorovičić — Madárijesztő — sorozat MAGYAR SZÓ Jelentkeztek a gyilkosok Hétfőn egy alig ismert terrorista csoport, az úgynevezett Libanoni Forradalmi Frakció vállalta magára a felelősséget James Charles Ray párizsi amerikai katonai ügyvivőhelyettes meggyilkolásáért. A csoport levélben ismertette, hogy az amerikai diplomatán „halálos ítéletet” hajtottak végre, amiért az amerikai kormány szövetségeseivel együtt részese annak az egyezménynek, aminek célja a libanoni nép gyilkolása. (Tanjug) Javítani kell a közellátási A Szocialista Szövetség limáni községi választmányának tisztújító értekezlete Újvidéken hétfőn megtartották a Szocialista Szövetség limáni Limán községi választmányának tisztújító értekezletét, amelyen a küldöttek megválasztották a 15 tagú elnökséget, az öt tagú felügyelő bizottságot és a szakosztályok, az egyeztető bizottságok, a bizottságok és a tanácsok elnökeit. A községi választmány elnökségének elnökét az elnökség első ülésén fogják megválasztani. A Szocialista Szövetség kétéves munkájáról szóló jelentésből kitűnik, hogy a községi választmány tevékenysége az elmúlt időszakban szerteágazó volt. A dolgozók, a polgárok, a munkaszervezetek, a társadalmi-politikai szervezetek önigazgatási érdekeinek összehangolását 3 szakosztály, 15 egyeztető bizottság, 6 bizottság, két tanács és a nők társadalmi helyzetével foglalkozó választmány szolgálta. Az ülésen kiemelték, hogy a munkaszervezetek és a helyi közösségek közötti kapcsolatot még közvetlenebbé és szilárdabbá kell tenni. Szó volt arról is, hogy sürgősen javítani kell a község közellátásán. A csaknem negyvenezer főt számláló városrész nem maradhat továbbra is piac nélkül. Az ülésen meghatározták a választmány további feladatait is. A küldöttek hangsúlyozták, hogy az elkövetkező középtávú időszakban az önigazgatás fejlesztése, a stabilizációs politika következetesebb érvényesítése és a szociális fejlődés lesz a legfontosabb feladat. N. Z. Állandó feladat az önigazgatás fejlesztése Stevan Popovic a topolyai községi pártbizottság elnöke A KSZ topolyai községi választmányának hétfőn Pannónián megtartott választási értekezlete a délutáni órákban ért véget. A felszólalók síkraszálltak az önigazgatási viszonyok fejlesztése mellett. Kidomborították, hogy a munkaszervezetekben az önigazgatás még nem érte el a kívánt szintet, ezért a község kommunistáinak megfeszített erővel kell dolgozni az önigazgatásellenes jelenségek felszámolásán. Az egyik felszólaló kitért a fiatalok eszmei-politikai képzésében észlelt hiányosságokra. Elmondta, hogy magukra vannak hagyatva, hogy idegen eszmék szószólói igyekeznek megnyerni őket. A KSZ-nek ezért jobban meg kell szervezni az eszmei-politikai képzést, olyan egyéniségekké kell a fiatalokat formálni, amilyenekre társadalmunknak ma is és a jövőben is szüksége lesz. Felszólalt Molnár Vilmos is. Beszédében elismerőleg szólt a topolyai kommunistáknak az elmúlt időszakban kifejtett sokrétű tevékenységéről. Az ülés végén a küldöttek elfogadták az eddigi munkáról szóló jelentést, a községi pártbizottság elkövetkező időszakra vonatkozó munkaprogramját, ezenkívül megválasztották a községi választmány és a községi pártbizottság tagjait, valamint a pártbizottság elnökségét. A községi pártbizottság elnökévé Stevan Popovicot választották meg. D. L. 1932. január 20., szerda Hétfőn Algírban Veselin Djuranovicnak, a Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökének és Mohammed Abdelghani algériai miniszterelnöknek vezetésével megkezdődtek a hivatalos jugoszláv—algériai megbeszélések a két küldöttség között. A megbeszélés során kölcsönös megelégedettséggel szóltak a két el nem kötelezett ország sokrétű kapcsolatainak és baráti együttműködésének fejlődéséről, ezenkívül mindkét fél hangot adott készségének, hogy tovább fejlesztik a bilaterális kapcsolatokat és az együttműködést. (Felvételünkön Veselin Djuranovic és Mohammed Abdelghani látható) „Legaláb!) öt nehéz év“ Rakowski miniszterelnök-helyettes nyilatkozata Még legalább öt nehéz év múlik el, mielőtt a lengyel gazdaság helyzete megszilárdul. Hogy ezt elérhessük, inkább szükségünk van a Nyugat segítségére, nem pedig megtorló intézkedéseire — mondta Mieczyslaw Rakowski lengyel miniszterelnök-helyettes, a nyugatnémet Stern című lapnak adott nyilatkozatában. Mint ismeretes, ennek a hetilapnak az újságírói az elsők között kaptak engedélyt lengyelországi útra a hadiállapot bevezetése után. Rakowski arra a kérdésre válaszolva, hogy esetleg meg lehetne-e szüntetni a hadiállapotot, kiemelte, hogy Lengyelország ebben az esetben legkésőbb egy hónap múlva ismét visszatérne a zűrzavaros állapotokhoz. Megemlítette még, hogy a kormánynak nem volt más választása, be kellett vezetni a hadiállapotot és ennek köszönhetően sikerült megakadályozni, hogy Lengyelország „véres folt legyen Európa térképén”. A felfüggesztett Szolidaritás szakszervezet vezetőjéről szólva Rakowski megállapította, hogy Walesát „túlhaladták” az események, továbbá megállapította, hogy Walesa nem akarta a Szolidaritást ellenzéki párttá fejleszteni, erre munkatársai törekedtek. Walesa — mondta Rakowski — könnyen elveszíti valóságérzetét, ezenkívül annak ellenére, hogy nagyon jó szónok, rendkívül nehéz világos és építő jellegű választ kicsikarni tőle fontosabb politikai kérdések esetében. (Tanjug) Ш¥ IjElé 15.20 Tizenhárom évesek — a szarajevói iskolatévé műsora, 6. rész 15.50 Nagy előadás a tenger fenekén — a szarajevói iskolatévé sorozata, 6. rész 16.40 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.10 Magyar nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.25 Műsorismertetés 17.30 Híradó, 1. 17.45 Májusi Játékok — gyermekműsor (Újvidéki Televízió) 18.15 Honvédelem a szarajevói stúdióból 18.45 Népzene a titogradi stúdióból 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. 20.00 Szórakoztató szerda — a művészeti műsorok szerkesztőségének összeállítása. — Történetek a mesterműhelyből — hazai sorozatadás, 3. rész A főszereplő: Zoran Radmilovic, Mira Banjac, Milena Dravić, Velimír Bata Zivojinović — Rapszódia négy kerékre — útifilm, 3. rész: Bolívia (20.45) — Kung-fu — kínai dokumentumfilm, 2. rész (21.00) 21.20 Akik csúfot űztek Pursonjak útból Dusán Rádió komikus operája A szereplők: Jadranika Jovanovic, Aleksandar Veselinovic, Velizar Maksimovic és mások 22.00 Híradó, 3. 22.15 Műsorzárás BELGRÁD! TELEVÍZIÓ II. 15.50 Albán nyelvű híradó 17.10 Műsorismertetés 17.15 A timoki körzet krónikája 17.30 Tom és Jerry — rajzfim 17.45 Belgrádi krónika 18.45 Tapasztalatok — Társított alumínium — dokumentumműsor a szkopjei stúdióból 19.30 Híradó, 2. a paštinai stúdióból 20.00 Gyújtópontban a művelődés (Újvidéki Televízió) Vajdasági művelődési helyzetkép A műsor szerzője Zagorka Radovó 20.45 Rajzfilm 21.05 Színházba kalauzoljuk önöket — sorozat Kazimierz Moczarski: Beszélgetések a hóhérral 22.45 Huszonnégy óra 22.50 Műsorzárás MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 8.28 Műsorismertetés 8.30 Tévétorna 8.35 Iskolatévé 10.00 Delta — tudományos híradó (ism.) 10.25 Minden róla szó: — szovjet bűnügyi filmsorozat, 5. rész (ism.) 11.30—12.00 Lehet egy kérdéssel több? — vetélkedő (ism.) 15.10—16.30 Iskolaévé 15.40 Hírek 16.45 Az ember felemelkedése — angol filmsorozat, 12. rész Egymást követő generációk (ism.) 17.35 Egészségünkért Tájékoztató a rákszűrésről 17.45 A nyelv világa 18.35 A kisvállalkozások — riport műsor 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Tévéhíradó 20.00 Jogi esetek 20.40 Reklámújság 20.50 Szomszédok — jugoszláv film Írta: Ivó Andrió Rendezte: Daniel Marušić 21.25 Műteremben — Tóth Valéria és Kligl Sándor művészházaspár, szobrászok 22.00 Grand Balett de Martiniane — résztetek az együttes budapest fellépésről 22.55 Tévéhíradó, 3. Brazília fegyverrel látja el a fejlődőeket A kenyai sajtó hosszas cikket közölt a brazíliai fegyvergyártásról, és elmondta, hogy Brazília az utóbbi években az úgynevezett harmadik világ fő fegyverellátója lett. Ez mindenekelőtt Afrika független országaira vonatkozik. Brazília jelenleg évente 1,5 milliárd dollár értékű fegyvert és hadászati felszerelést szállít külföldre, és ezzel fegyveripara a világ öt legerősebbje közé verekedte fel magát. (Tanjug) MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 20.00 Műsorismertetés 20.00. Tévéhangverseny a Zeneakadémián A Magyar Állami Hangversenyzenekart Ferencsik János vezényli. Közreműködik Takács Klára 20.45 Egy ősi mesterség — csehszlovák rövidfilm a könyvkötés mesterfogásairól (ism.) 20.50 Tévéhíradó, 2. 21.10—22.00 Rendező: Lakatos Vince — Három kisfilm. plesna skola jy* KAZIN^^ TÁNCISKOLA A VOJVODINA VÁROSI SPORTKÖZPONTBAN MEGKEZDŐDIK az új tánctanfolyamokra való beiratkozás. A klasszikus és latinamerikai tánctanfolyam 1982. január 20-án, szerdán, 20 órakor a diszkó és rock and roll tánctanfolyam 1982. január 21-én, csütörtökön, 19.30 órakor kezdődik. FELVILÁGOSÍTÁS ÉS BEIRATKOZÁS: VOJVODINA VÁROSI SPORTKÖZPONT — SZOLGÁLATI BEJÁRAT 10—13 óráig és 16—19 óráig. Telefon: 622-222