Magyar Szó, 1982. október (39. évfolyam, 270-284. szám)

1982-10-08 / 277. szám

20 HAJNALI KIADÁS t­v Értelmetlen háború Szovjet vélemény az iraki—iráni összetűzésről A Szovjetunó azt javasolja Iránnak és Iraknak, hogy dobják sutba a fegyvereket és ehelyett nézeteltéréseiket tárgyalások útján rendezzék. Az események ilyen alakulását a Szovjetunió gyakor­lati lépésekkel is igyekszik elő­segíteni. Ez a megállapítás a Pravda csütörtöki számának Ér­tel­­metlen háború című kommentáré­ban olvasható. A kommentárt az váltotta ki, hogy a Biztonsági Tanács felhívással fordult a hábo­rúzó felekhez, szüntessék be a vér­ontást. A Pravda arról ír, hogy először az iraki hadsereg támadott, most pedig az iráni, hiszen mindössze 100—120 kilométerre folynak a harcok Bagdadtól. A lap, miután megemlítette, hogy mindkét olda­lon hatalmas áldozatokat követel a háború, arra hívta fel a figyel­met, hogy a testvérgyilkos össze­tűzés káros következményekkel járt az arab világ és az el nem kötelezettség mozgalmára nézve A Szovjetunó tehát megismétel­te korábbi állítását, hogy semmi értelme sincs az iraki—iráni há­borúnak, nem titkolva érdekeltsé­gét, hogy tárgyalásokkal találja­nak megoldást az összetűzésre, il­letve a béke biztosítására a Per­zsa-öbölben. A csütörtöki javaslat azonban mégis az első szovjet fel­hívásnak tekinthető a harcban álló felekhez, hogy tárgyalásokkal rendezzék nézeteltéréseiket, mert az utóbbi hónapokban a szovjet sajtó csupán a bagdadi és a­­tehe­­ráni katonai közlemények párhu­zamos közlésére vállalkozott. Moszkvában­ jó kapcsolatokat tartanak fenn Irakkal, s amióta Teheránban új kormány került hatalomra, nem álltak el attól a szándékuktól sem, hogy jószom­szédi kapcsolatokat alakítsanak ki Iránnal. (Tanjug) Rendkívüli választások Bonyolódik az osztrák belpolitikai helyzet A várakozásoknak megfelelően az ellenzéki Osztrák Néppárt ve­zetője, dr. Mock javasolta a par­lament csütörtöki ülésén, hogy a jövő év áprilisára tervezett parla­menti választásokat tartsák meg már az idén. Erről a javaslatról a parlamentnek a hónap végén kell határozatot hoznia, de már ma nyilvánvaló, hogy semmi esélye sincs az elfogadásra. A szocialisták parlamenti frak­ciójának vezetője, Fischer hangsú­lyozta, hogy az ország ma nem választási­­hadjáratot vár el, hanem a problémák megoldását". A vá­lasztásokig még hátralevő időben sok mindent lehet tenni a gazda­sági fejlődés érdekében, s meg lehet akadályozni a világot sújtó gazdasági válság további begyű­rűzését. (Tanjug) SOLEA MAGYAR SZÓ VAJDASÁG DOLGOZÓ NÉPE SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK NAPILAPJA Josip Broz Tito köztársasági elnök 1964-ben a Testvériség és Egység Ezüst Koszorús Érdem­rendjével, 1970-ben A Testvéri­ség és Egység Arany Koszorús Érdemrendjével tüntette ki. A laptanács tagjait dr. Sava Babié. Bagi Tibor. Bá­lint Imre Bátori Dávid. Bozsóki Imre. Burányi Nándor. Csípő Mihály, Dobó Sándor (elnök), Er­délyi Károly. Fehér István, Gu­­lyás Antal, Gutás Miklós Gyar­mati József, ülés József Lévai Endre. Masa István, Piszár Jó­zsef. Aibár Gyula, Siflis Lajos. Sinkovics Péter, dr Lázai Pál, dr. Szeli István, dr Szöllősy Vágó László, Venyege József. Zvekié Miskolczi Mária Kiadja a Forum LKNYM Újvidék igazgató FEHÉR KÁLMAN Magyar Szó társult munka­­alapszervezet Fő- és felelős szerkesztő ERDÉLYT KÁROLY Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal 1­21000 Novi Sad Vojvoda Milié ч 1 Telefon 611-300, telex 14199 YU M. SZÓ Folyószámla 65700-601-6121 Előfizetési díj belföldön egy hónapra 222 dinár negyed évre 668 dinár fél évre 1336 dinár, egész évre pedig 2672 dinár Külföldre a kétszerese Folyószámla 65700-601-1*^61 Lapterjesztő és Áruforgalmazó Tmász — Újvidék FORUM NYOMDA Stabilizációs feladatok A KSZ újvidéki városi bizott­ságának elnöksége csütörtök esti bővített ülésén megvitatta azokat a feladatokat, amelyek a stabili­zációs feladatok megvalósításában várnak rá a JKSZ KB III. érte­kezletének határozatai értelmében. Az elnökség megállapította: a legfontosabb feladat, hogy min­den KSZ-alapszervezet vizsgálja felül saját stabilizációs programját és állapítsa meg azokat a konkrét feladatokat, amelyek elsősorban saját környezetének társadalmi­­gazdasági stabilizációs érdekeit szolgálják. Eközben nem szabad elfeledkezni az össztársadalmi ér­dekekről sem. Újvidék számára e téren a legfontosabb, mielőbb be­fejezni a fejlesztési tervek felül­vizsgálását, hogy el lehessen ké­szíteni a községek és a városi kö­zösség társadalmi tervét is. Cs. Gy. Felhívás politikai realizmusra A fejlődő országok miniszteri értekezlete A fejlődő országok csütörtökön felszólították a fejlett országokat, hogy tegyenek politikai realizmus­ról tanúbizonyságot, s biztosítsák az ENSZ közgyűlésének mostani ülésszakán a globális tárgyalások megkezdéséről szóló egyezmény ki­alakítását. A felhívást a fejlődő országok New York-i miniszteri értekezletén fogalmazták meg. A miniszteri értekezlet napi­rendjén szerepelt a nemzetközi gazdasági helyzet értékelése, az ENSZ ezzel kapcsolatos tevékeny­ségének megvitatása és annak az útnak a kijelölése, ami a lehető leggyorsabban elvezet a fejlődő országok közötti gazdasági együtt­működés fellendítéséhez. A fejlődő országok miniszteri értekezletét pénteken kellene be­fejezni annak a nyilatkozatnak az elfogadásával, aminek tervezetét külön munkacsoport dolgozta ki. A miniszteri értekezlet első ülésén Algéria Kuba, Románia, Venezue­la, a Fülöp-szigetek, Argentína, Uruguay, India és Jugoszlávia külügyminiszterei szólaltak fel. Lazar Mojszov szövetségi kül­ügyi titkár felszólalásában figyel­meztetett a világot sújtó gazdasági válságra, bizonyos fejlett orszá­gok törekvéseire, hogy egyoldalú intézkedésekkel őrizzék meg a je­lenlegi viszonyokat, ezenkívül rá­mutatott arra is, hogy a tömbök közötti vetélkedés mind nagyobb nyomásnak teszi ki a fejlődő or­szágokat. (Tanjug) Kizárták Al Hatínt a pártból A KSZ prištinai községi bizott­sága csütörtökön este megtartott ülésén határozatot hozott dr. Ali Hadin akadémikus kizárásáról a JKSZ soraiból. (Tanjug) Törvény a szakszervezetekről A lengyel szejm pénteki ülésén fogadják el Varsóból származó megbízható értesülések szerint a szejm pén­teken sorra kerülő ülésén elfogad­ják a szakszervezetekről szóló törvényt, s ezzel feloszlatnak minden eddigi szakszervezetet, kö­zöttük a Szolidaritást is. Értéke­lések szerint ez a határozat leg­alább olyan nagy jelentőségű lesz az ország életében, mint a hadi­állapot bevezetése. A törvényt akkor kezdték elő­készíteni, amikor megállapították, hogy politikai feltételek alakultak ki a Szolidaritás kérdésének vég­leges rendezéséhez. Varsóban úgy vélik, hogy a Szolidaritás helyze­tének rendezése nélkül lehetetlen leküzdeni a politikai válságot. Nem zárják ki annak lehetősé­gét sem, hogy a munkásosztály bojkottálni fogja az új törvényt, de azért arra számítanak, hogy a társadalom túlnyomó többsége mégiscsak megértéssel fogadja. (Tanjug) ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.50 Műsorismertetés és heti műsorkalauz (magyar) 17.00 Híradó, 1. (magyar) 17.20 Műsorismertetés a belgrádi stúdióból 17.25 Híradó, 1. (szerbhorvát) 17.45 Százszorszép — szerbhorvát nyelvű gyermekműsor 18.15 Ifjúsági képernyő (szerbhorvát) Ép testben ép lélek . . . A műsor témája a sportegyesüle­tekben uralkodó helyzet, amely­re a Társadalmi Könyvviteli Szol­gálat jelentése világított rá. Ho­gyan reagálnak a KSZ-aktivisták a jelentésben leleplezett jelensé­gekre? 18.45 Szórakoztató műsor a szkopjei stúdióból Nézőink szerkesztették 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. (magyar) 20.00 Jean Christophe­r francia filmsorozat, 3. rész, a belgrádi stúdióból 21.00 Hazai show-műsor a ljubljanai stúdióból Közreműködik Tomaž Domicelj 21.40 Híradó, 2. (szerbhorvát) 21.55 Ünnepi műsor Szerbcsernyén Djura Jakšić születésének 150. évfordulója tiszteletére (felvételről) Bevezetőt mond Miloš Mijin dok­tor, a jubileumi bizottság a­lelnö­­ke, majd Milivoj Nikolajevic aka­démikus kér szót. Az újjvidéki Szerb Nemzeti Színház művészei alkalmi összeállítást mutatnak be. A műsor szerzője Pero Zubac. A rendező: Nikola Petrović. 23.00 Hírek 23.05 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 8.55 Zágrábi Iskolatévé 10.00 Hírek a zágrábi stúdióból 10.05—12.00 Belgrádi Iskolatévé 14.00—16.00 Az Iskolatévé délelőtti adásának ismétlése 17.00 Magyar nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.20 Műsorismertetés 17.25 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.45 Százszorszép — szerbhorvát gyermekműsor az újvidéki stúdióból MAGYAR SZÓ 18.15 Ifjúsági képernyő — szerbhorvát nyelvű műsor az újvidéki stúdióból 18.45 Szórakoztató zenés műsor a szkopjei stúdióból Nézőink szerkesztettek 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. 20.00 Jean Christophe — francia tévéfilm-sorozat, 3. rész 21.00 Hazai show-műsor a ljubljanai stúdióból Közreműködik: Tomaž Domicelj 21.40 Híradó, 3. 21.55 Ünnepi műsor Szerbcsernyén Djura Jakšić születésének 150. évfordulója alkalmából (felvételről) 23.15 Hírek az újvidéki stúdióból 23.20 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. Albán nyelvű híradó Kosovói krónika Műsorismertetés A Titovo Užice-i körzet krónikája Belgrádi krónika Meggyőződésem Dr. Djuro Kurepa Híradó, 2. a ljubljanai stúdióból Az én zeném Bemutatjuk Abid Kusturica szarajevói karmestert Huszonnégy óra Az esküdtszék Vitafórum időszerű témákról Kraljevói diagram A statisztikusok a jugoszláv gaz­daság veszteségeit már régóta milliárdokban jegyzik. Vádak minden irányból érkeznek. Csak Kraljevón egy gyár, az első fél­évben 19 milliárd dinár vesztesé­get „termelt”, egy másik 5,6 mil­­liárdot, közben pedig a személyi jövedelmet 92 százalékkal növel­ték. Hogyan? Honnan a pénz, ki fizeti?. . . j­jig A nézők a (011) 545-092, 545-156-os telefonszámon tehetnek fel a té­­mával kapcsolatos kérdéseket. 22:05 Álomból szőtt napok — hazai játékfilm (1979) A végtelen rónaságon, a tüzes ég alatt tölti idejét Jelena, a fiatal juhászlány. Lehetetlennek tűnik, hogy magányában valaki is meg­zavarja. A közeli kifutópályáról repülőgépek szállnak fel. Az egyik kiválik a rajból. A pilóta és Je­lena önfeledt játékba kezd . . . Szereplők: Ladislava Milosavlje­vic, Boris Komnenić, Lj­ljana Krstić. Rendező: Vlatko Gilic. 23.35 Műsorzárás 14.10—16.00 Iskolatévé 16.17 Műsorismertetés 16.20 Hírek 16.25 Szülők iskolája, 3. rész A mozgásról 16.55 Postafiók 250 Takács Mária műsora 17.20 Ablak — riportműsor 18.20 Az Országházból jelentjük ... 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Tévéhíradó 20.00 Delta — tudományos híradó 20.25 Dániel — tévéfilm-sorozat, 2. rész Becsület 20.55 A hét műtárgya Ferenci Károly: Október 21.00 A fele sem igaz — vetélkedőműsor 21.30 Fiatalok órája Apáinkról 22.30 Tévéhíradó, 3. 22.40—0.10 Gyerekkocsi — svéd film (1963) Írta és rendezte: Bo Widerberg. MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 20.00 Műsorismertetés 20.01 Beszédtéma — beszéljünk róla! — Balog Mária műsora 20.40 Richie Cole and Alto-Madness a „Pori jazz fesztivál”-on — 1999 21.10 Tévéhíradó, 2. 21.35—22.35 Egy asszony — olasz filmsorozat, 6. rész MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 17.05 17.20 17.35 17.40 18.00 19.00 19.30 20.00 20.45 21.00 7.57 Műsorismertetés 8.00 Tévétorna 8.05—10.50 Iskolatévé BON­DY SPEARMINT STUFFED GUM Természetes aromával , édesített, műfestékkel ,OKO színezett rágógumiS tark 1982. október 8.– péntek Csökken az elvándorlás A Kosovói Végrehajtó Tanács értékelése A Kosovói Végrehajtó Tanács csütörtökön megtartott ülésén, Imer Pulja vezetésével, értékelte azt a jelentést, amely a szerbek és a crnagoraiak kivándorlásának megfékezésére tett intézkedések és akciók végrehajtásáról szól. Megállapították, hogy a tarto­mány szubjektív erőinek intenzív eszmei-politikai tevékenysége, el­sősorban a Kommunista Szövet­ség fellépése, továbbá az állam­­igazgatási szervek mind szerve­zettebb és hatékonyabb munkája hozzájárult az albán és másféle nacionalista és ellenséges tevé­kenység leküzdéséhez, ami jelen­tős mértékben elősegítette Kosovo politikai-biztonsági helyzetének ja­vítását, ez pedig kedvezően érez­tette hatását a kosovói szerbek és crnagoraiak kivándorlásának megfékezésében. Megállapították továbbá, hogy az eredmények ellenére még min­dig megfigyelhető a kivándorlás, de ugyanakkor javult a politikai­biztonsági helyzet, s a kivándor­lást serkentő nyomások­­ elleni konkrét intézkedéseknek köszön­hetően fokozódott a dolgozók és a polgárok biztonsága és bizalma, s ennek következtében több szerb és crnagorai család elállt kiván­dorlási szándékától. Mások pedig jelezték, hogy készek visszatérni Kosovóba, így 25 család már visz­­sza is tért, további 25 pedig kér­te viszatérésének engedélyezését. A Tartományi Végrehajtó Ta­nács ülésén külön kiemelték, hogy az illetékes szerveknek minden szükséges intézkedést meg kell tenniük, hogy a visszatérni szán­dékozó családok és személyek megfelelő feltételhez jussanak. Hangsúlyozták továbbá azt is, hogy meg kell gyorsítani a Kosovói Képviselőház vonatkozó határoza­tainak végrehajtását, vagyis erő­teljesebben kell fellépni az el­lenséges tevékenység leküzdésé­ben, a nemzetek közötti konfliktu­sok megakadályozásában és kiik­tatásában, valamint a szerb és crnagorai emberekre gyakorolt nyomás megszüntetése érdekében. Az ülésen elfogadták a tarto­mányi közigazgatási szervek to­vábbi tevékenységét meghatározó határozati javaslatot is, amit a je­lentéssel együtt eljuttatnak a Ko­sovói Képviselőházhoz. (Tanjug) Sh­aron és Hadad találkozója Ariel Sharon izraeli véderőmi­niszter csütörtökön találkozott Ha­dad őrnaggyal, a dél-libanoni ke­resztény enklávé vezetőjével. A megbeszélések után Hadad őrnagy kijelentette, hogy azokkal az in­tézkedésekkel foglalkoztak, ame­lyek a dél-libanoni terület bizton­ságát szavatolnák Izrael kivonulá­sa után. (AFP) Csapatcsökkent­ési tárgyalások Megegyezés helyett kölcsönös vádaskodás A NATO és a Varsói Szerződés 19 tagállamának csütörtökön meg­tartott 316. csapatcsökkentési tár­gyalásán sem sikerült eredményre jutni, ezzel szemben erősödtek a kölcsönös vádaskodások. A nyuga­ti országok képviselője hangsú­lyozta, hogy a Kelet nyilvánvaló­an nem tulajdonít kellő fontos­ságot a nyugati csapatcsökkentési tervnek, amit július 8-án terjesz­tettek elő. Kifogásolta továbbá azt is, hogy a Szovjetunió közép-euró­pai csapatainak módosított össze­tételével lényegében harci készsé­gét fokozta. A vádakat határozottan vissza­utasította a szovjet képviselő, és hangsúlyozta, hogy minden alapot nélkülöznek. Kiemelte továbbá azt is, hogy tulajdonképpen a nyuga­ti országok erősítik csapásmérő képességüket, mert Közép-Európá­­ban növelni szeretnék nukleáris fegyvereik számát. (Tanjug) CSÜTÖRTÖKTŐl­ KEZDVE nagyobti beváltás a magyr határon A Magyarországra utazó jugo­szláv állampolgároknak csütörtök­től kezdve az eddigi 260 dinár helyett 1300 dinárért kell forin­tot vásárolniuk. A kishatárf­or­ga­lomban a kötelező beváltás 650 dinár. A forintban adott ellen­érték nem változott, továbbra is 760, illetve 380 forint. (Tanjug) . Befejezte látogatását az Európa Parlament küldöttsége Az Európa Parlament küldöttsé­ge, amely a JSZSZK Képviselőh­á­­zának meghívására többnapos hi­vatalos látogatást tett hazánkban, csütörtökön befejezte látogatását és elutazott Jugoszláviából. (Tanjug)

Next