Magyar Szó, 1983. január (40. évfolyam, 1-29. szám)
1983-01-28 / 26. szám
8 BRANCZA KÁROLY a észak-bácskai járás munkásmozgalmának történetéből (17) Topolyáról 1937-ben mégis elindult egy négytagú csoport, hogy a zednikiektől kapott pozsonyi címen jelentkezve Spanyolországba menjen, de a csehszlovák—magyar határon a magyar határőrök elfogták és visszazsuppolták őket Jugoszláviába. A nyugati tőkés nagyhatalmak 1938-ban hozott müncheni egyezményével megsemmisítésre ítélt Csehszlovákia megsegítésére több mint 250 fiatal önkéntes jelentkezett, elsősorban Zednikről, Dobrovo- Ijačko Selóból és Karkaturból. A žedniki, topolyai és karkaturi kommunisták kezdeményezésére több telepes faluból, de a helyi magyar fiatalok közül is sokan részt vettek azon a nagygyűlésen, amelyet 1939 májusában tartottak a topolyai népkertben. Milutin Morača, a JKP žedniki szervezetének vezetője és két katonai szolgálatra behívott tartalékos katonatiszt tartott beszédet a fasizmus előretörése miatt hazánkat is fenyegető veszélyről. A fasiszta hatalmak katonái a határainkon álltak. Békés szándékaik hangoztatása ellenére nem titkolták, hogy területi követeléseik vannak Jugoszláviával szemben. Ezzel közvetlen nyomást gyakoroltak az ország bel- és külpolitikai irányvételére, annak jobbra tolódása érdekében. A nagygyűlésen a fasiszta hatalmak részéről fenyegető potenciális veszély elhárítására az erőteljesebb honvédelmi felkészülés szükségességét hangoztatták, méghozzá a népi erők összefogásával végrehajtandó belső demokratikus átalakulással és a Szovjetunióra támaszkodó külpolitikával. Ez volt a JKP állásfoglalása, és erről most a helyi közvélemény előtt legálisan beszéltek. A MAGYAR ÉS A TELEPES FIATALOK KÖZÖS RENDEZVÉNYEI A járás telepes falvainak fiataljai egyre nagyobb figyelmet fordítottak a helyi haladó magyar fiatalokkal való együttműködésre. Közös kétnyelvű rendezvényeket tartottak. A műsor egyik száma szerbhorvát, a másik pedig magyar nyelven került előadásra. Az adott helyzetben ez valami új, sokak számára meghökkentő tüntetésnek, politikai tettnek számított, és lényegében az is volt. A nagyszerb burzsoázia hívei és a mind hangosabb magyar irredenták elképedtek a haladó szerb, crnagorai, magyar és egyéb nemzetiségű fiatalok politikai összefogásának láttán. A telepítés 20. esztendejének 1939 nyarán tartott karkazári évfordulóján például a topolyai magyar munkásfiatalok is nagy számban vettek részt és ezzel — az irredentákkal ellentétben — kinyilvánították azon véleményüket, hogy a magyar szegények gazdasági nehézségeit, nyomorát és egyéb problémáit nem a dobrovoljacok idetelepítése, hanem az agrárreform nacionalista szempontok szerinti igazságtalan végrehajtása és a kizsákmányoláson alapuló burzsoá rendszer okozza. A következő év nyarán újra ifjúsági találkozót rendeztek Karkaturban, ismét sportvetélkedés és műsoros est kíséretében zajlott le. Az itt előadott program önmagában is határozott kiállást jelentett a nemzetek és nemzetiségek testvérisége és egyenjogúsága mellett. Vajdaságban talán először „esett meg”, hogy Petőfi Sándor világszabadságról szóló strófái egyazon helyen és időben hangzottak el Aleksan Šantić és más délszláv haladó költők és írók műveivel, hogy a korábban egymás ellen uszított különböző nemzetiségű fiatalok felváltva verselnek és jeleneteket adnak elő szerbhorvát és magyar nyelven. Együtt énekelték a munkás- és forradalmi dalokat (mint például az Internacionálé, a Napkelet, Napnyugat ébredt, a Bilecanka, Készítik már táncaikat stb.). Az előadás nyelve különbözött, de a tartalom, a rendezvények szelleme, a kívánt hatás, a megvalósítandó cél azonos volt: az itt élő népek testvériségének és egységének megteremtése, melyhez a JKP marxi—lenini nemzetiségi politikája adott legyőzhetetlen fegyvert. PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK — HARC A DOLGOZÓ NÉP PÁRTJÁÉRT Az 1938 végén tartott parlamenti választások előtt kifejtett politikai tevékenységről, a Dolgozó Nép Pártja megalakításáért és a választásokon más demokratikus erőkkel való közös fellépésért folyó erőfeszítésekről is sok szó esik iratainkban. A DNP jelöltjei érdekében a kommunisták széles körű agitációt folytattak. A választások kimenetelére azonban kedvezőtlen hatást gyakorolt az ellenzéki erők szétforgácsoltsága és a rezsim mindennapos terrorja, a választási eredmények szemérmetlen meghamisítása. Ahol a kommunisták, a DNP aktivistái erélyesen szembeszálltak a rezsim bérenceiből álló választási apparátus ilyen kísérleteivel (például a žednikiek és Dobrovoljacko Selo-iak a Csantavéren felállított szavazóhelyeken), ott az eredmények hívebben kifejezték a választók akaratát. A sok nehézség ellenére a baloldali erők a topolyai járásban aránylag jó eredményeket értek el, és erről szó esett a JKP VT. tartományi és V. országos értekezletén is. FELÚJÍTJÁK A JKISZ ÉS A JKP HELYI SZERVEZETEIT A járás kommunistái, szerbek és magyarok, a következő évben is együtt fáradoznak a DNP kezdeményező bizottságainak megalakításán és egyéb feladatok végrehajtásán. A JKISZ žedniki és karkaturi szervezete elküldte képviselőit az 1939 augusztusában Beočin közelében, egy évvel később pedig a Testerán tartott ifjúsági táborozásra, melyet a JKISZ tartományi vezetősége kezdeményezett. Az utóbbin a žedzsiki és karkaturi küldötten kívül a járásból ott volt a topolyai magyar ifjúkommunisták képviselője is. 1939 őszén került sor a JKISZ Tartományi Bizottságának megalakítására, mely sürgős feladatul azt tűzte maga elé, hogy az aktivizálódó ifjúkommunista csoportokból Vajdaság-szerte helyi szervezeteket alakítson. A tartományi vezetőség utasítására a JKP žedniki szervezete átvette a JKISZ helyi bizottságának feladatkörét is. Az eddigi illegális csoportok felvették a JKISZ aktívái elnevezést, de ezzel a korábbi munkamódszereken nemigen változtattak. Zedniken ebben az időben több aktíva működött, amelyeknek munkáját a JKISZ 1939 őszén megalakított önálló helyi bizottsága irányította. A žednikiek jól ismerték a környező települések kommunista fiataljainak munkáját és ezért — a tartományi vezetőség határozataival összhangban — engedélyt kértek arra, hogy Karkaturban, Topolyán és Njegojevón szervezetileg is rendezzék a haladó ifjúsági mozgalom helyzetét. Ez 1939 végén meg is történt. A szervező munkát a žedniki Radovan Paulić és a karkaturi Masut Popivoda végezték el. Ebbe a tevékenységbe később bekapcsolódott a topolyai Sinkovics József és az ebben az időben Njegojevón tanítóskodó Milan Stančić is. Standénak erős kapcsolatai voltak az újvidéki és bánáti vezető kommunistákkal, elsősorban Svetozar Markovics Tozával, a JKP tartományi vezetőségének szervező titkárával. Standé kapcsolatai révén sok értékes információ és illegális pártanyag került a topolyai járás szervezeteibe. Az említett három helységben JKISZ-vezetőséget, illetve JKISZ-aktívát alakítottak. A megalakult vezetőségek tagjait alig néhány hét múlva felvették a JKP tagjainak sorába is. Ez is azt bizonyítja, hogy a JKISZ és a JKP szervezeteinek felújításával megbízott kommunista fiatalok eddig munkájukkal már bizonyságát adták politikai érettségüknek, a párt politikája iránti elkötelezettségüknek. A következő hónapok kiterjedt szervező munkája olyan arányokat öltött, amilyenre már régen nem volt példa ezen a vidéken. A pártszervezetek felújításához megvoltak a helyi és országos feltételek. Jugoszlávia Kommunista Pártjának élén már két éve egy rendkívüli szervezőképességgel és politikai éleslátással rendelkező, tapasztalt forradalmár, Josip Broz Tito állt. (Folytatjuk) RONALD A. KNOX A milliomos próféta halála (4) — Én magam is jelen voltam, amikor a rendőrség betörte az ajtót. A „hinduik” rögtön értem küldtek, auraikor rájöttek, hogy valami nincs rendjén, én meg a rendőrségért. — Igazán? Nos, ez tanulságosan bizonyítja, hogy a bűnözők mindig túlszervezik a dolgokat. Mit tenne maga, vagy mit tennék én, ha egyismerősünnk bezárkózna, és tíz hétig nem jönne elő? Bekiabálnánk hozzá a kulcslyukon, aztán lakatosért küldenénk. Ezek az urak viszont rögtön az orvosság kezdték, holott tudták, hogy ön majd a rendőrséghez fordul. Igen, túlszervezték a dolgot, mert azt hitték, hogy ezzel önmagukat biztosítják. — Kedves Breden, maga azt mondja, hogy gyilkosság történt. Ha valóban így van, akkor azt kell mondanom, hogy a gyilkosok tökéletesen eltüntették a nyomokat. Szerintem azonban ez az eset az elmezavarban elkövetett öngyilkosság tibikus esete. — Tévéid — Nem vette felre, hogy az ágy mellé oda volt készítve egy írótábla meg egy kréta? Nos, melyik őrült állt volna ellen a kísértésnek, hogy rá ne firkáljon valamit a táblára? Hát még ha nem őrült, és tudja, hogy halálra akarják éheztetni, vagy meg akarják, mérgezni. És mire következtet abból, hogy az ágynemű összevissza watt dobálva az ágy körül? — Én végleg semmire. A legokosabb, hamindent elmond, még mielőtt mit is éhen halnánk. Meg aztán most már a kíváncsiság is gyötör. — Nos, az ágy egyszerű. Jervison valahol Amerikában szedte föl ezeket a szemfényvesztőket, akik valójában éppúgy nem hinduk, minit maga vagy én, csak remekül tudnak halandzsázni, és kész. Tudták, hogy gazdag emberrel akadt dolguk, és ,ráragadtak, mert látták, hogy pénzt lehet kiszedni belőle. Amikor megtudták, hogy Jervison őket tette meg életbiztosítása kedvezményezettjeinek, már csak el kellett tenniüeik őt láb alól. Talán még valami javukra szóló végrendeletről is tudtak. Úgy döntöttek, hogy maximálisan kihasználják az adott lehetőségeket. A maguk szempontjából okosan. Tanulmányozd ki jól az áldozatodat, és a saját fegyverével végezz vele, ez a legbiztosabb. Jervisont csak be kellett ugratniuk az efféle ostoba kísérletekbe, és valami közönséges altatót adtak be neki, amelyről elhitették vele, hogy mágikus erejű csodaszer. Valószínűleg azt is ők ajánlották, hogy vonuljon vissza a tornaterembe, ahol senkit sem zavarhatja, és ők gurították középre az ágyat, mondván, hogy a delelő Nap látványa — vagy valami hasonló agyalágyultság — elengedhetetlenül szükséges a kísérlethez. Ki hallott már olyasmiről, hogy valaki a szoba közepén akarjon aludni? Az ember természetéből fakad, hogy miinél közelebb akar lenni a falhoz, bár hogy mitért, arról fogalmam sincs. — Na és? — Az első estén addig vártak, amíg az altató biztosan hatott. Éjfélig mindenesetre, nehogy a szomszédok észrevegyék, mit művelnek. Ugyanis akár létrával, akár a tornatermi nyújtó segítségével felmásztak a tetőre, és magukkal vitték azokat a mászóköteleket, amelyek annak idején a tornaterem menyezetébe erősített vasgyűrűkön lógtak. Mint önök is látták, most is rajtuk vannak a vaskampók. A világítónyíláson át a rácsok közt leeresztették a négy kötelet. A kampók horogként szolgáltak, nem sokáig kellett ügyeskedniük, hogy elkapják velük a vaságy lábát és fejét. Gyorsam és ügyesen felhúzták a kötelekkel az ágyat a magasba, lepiszkálták róla az ágyneműt, nehogy Jervison lemásszon a segítségükkel — eszköz akadt hozzá a tornatermi holmik közt —, aztán rögzítették a mennyezet alatt az ágyat. És Jervison eközben mélyen aludt, talán éppen azt álmodta, hogy testének súlyától megszabadulva szabadon lebeg. Majdnem így ke volt. Aludt tovább, s amikor végül felébredt, az ágyában találta ugyan magát, de tizenkét méter magasan a padló fölött. Tíz hétig lebegett a magasban, és ki tudhatja, meddig volt észnél? Ha a segélykiiáltásai kihallatszottak egyáltalán, akkor is csak négy kegyetlen gyilkosa hallotta őket. Lehet, hogy ha bátrabb, leugrik, hogy inkább úgy végezze. De ahogyan mondta, Sirramonnds: Jervisómnak tériszonya volt, nem mert leugrani. — És ha leugrott volna? —• Akkor is meghal, ha nem is azonnal, de meghal, mert összetöri magát. És a „hinduk” valószínűleg ünnepélyesen kijelentették volna, hogy a Próféta nyilván lebegési kísérleteket, vagy valami ilyesmit végzett. A valóságban az történt, hogy amikor már biztosaik voltak benne, hogy Jervison nem él, újból felmásztak a tetőre, a kötelekkel leeresztették az ágyat, hitük szerint ugyanoda, ahol volt, aztán lehozták és visszadobták a pajtába a kötelekét. Csakhogy arra már nem ügyeltek — olyan magasból nem is ügyelhettek —, hogy az ágy lábai pontosan ugyanoda kerüljenek vissza, ahol voltak. Így történt, hogy a linóleumon nem értek össze a nyomok, ezt vettem én észre, és ebből sejtettem meg, hogy az ágyat nyilván felemelték. Márpedig egy kerekes vaságyat csak akkor emel fel az ember, ha valami különleges oka van rá, mint például ezeknek az ördögöknek volt. Jervison bolond volt, de iszonyú még rágondolni is, milyen szörnyű halált halt, és épp ezért minden tőlem telhetőt el fogok követni, hogy lógni lássam azt a négy gazembert. Ha rajtam állna, magam húznám fel őket. (Vége) MAGYAR SZÓ Holnaptól John Updike kitűnő amerikai regényíró A város ajándéka című elbeszélését kezdjük közölni. Updike nyersanyaga: a tiszta naturália, az élet egy-egy jelentéktelen, futó pillanata , amelyből a felfogás és a feldolgozás érzékenysége formál örök érvényű műalkotást. Legfőbb érdeme: az árnyalatok bősége és finomsága, a jelzések váratlansága és költői igazságtartalma. 1983. január 28., péntele