Magyar Szó, 1983. június (40. évfolyam, 148-162. szám)
1983-06-09 / 156. szám
-------- MŰVELŐDÉS MAGYAR SZÓ 1983. Június 9., csütörtök Mérünk, méricskélünk... Érettségiző geodéták között Szabadkán A Halasi út, a Bajai út, az Au- Ijust Cesarec és a Petar Svacné utcák által határolt négyszög lakosságát igencsak tűzbe hozta az elmúlt egy-két hétben néhány csoport fiatal, háromlábú állványra állított műszerük, nagy formátumú jegyzomspipájuk, piros-fehér exnátkás jelzőpóznáiuk és az ebéd mérőszalag, meg az a komolyság, amellyel a hepehupás burkolatlan úttesteket felmérték, rendkívül jó benyomást keltett. Titkon mindenkiben felcsillant a remény, hogy ez a mérés, méricskélés egy belátható időn belül sorra kerülő útépítés nyitánya. Azok akevesek azonban, akik maguktól a „földmérőiktől” próbáltak közelebbi információt szerezni (voltak olyanok is, akik egyenesen rákérdeztek, melyik utcával kezdik az aszfaltozást), kénytelenek voltak kiábrándulni. Az utcák felmérése az illető fiatalokszakmai gyakorlatának szerves része, semmi köze egy esetleges útépítéshez. Pedig ... — de ne vágjunk az események elé! Hetedmagával tűzött a nap, amikor másodmagammal rábukkantam a földmérők kis csoportjára, akik — úgy tűnik — sztoikus nyugalommal végezték munkájukat: KOZA Károly a techolit mögül kémlelte a tájat, MÁTÉ László, DUDÁS Róbert és KOVÁCS Róbert — mindannyian a November 18-a Építőipari és Fafeldolgozó Szakirányú Középiskola végzősei — aktív közreműködésével. Megtudtuk tőlük, hogy a csoport ötödik tagja, KISS István, az iskolában dolgozza fel az adatokat. Nem volt nehéz rábeszélnem őket, hogy egy rövid beszélgetés erejéig félrehúzódjunk az utcát szegélyező meggyfák árnyékába. A beszélgetés kötetlenül folyt, megpróbáljuk úgy vissza is adni. Feladatunk a ránk osztott utcák felmérése, szintezése, skartírozása (1:1000 léptékű térképezése). Az így kapott adatok alapján végezzük el a földmunkák mennyiségi számítását (ehhez az utcák hossz- és keresztmetszetei szolgálnak alapul), majd megtervezzük az utakat és bejelöljük a terepen. Mindez tulajdonképpen egy tényleges útépítés első fázisa. Ez az, amit csapatmunkában csinálunk, ezt követően egyéni feladatokat oldunk meg — ez lesz a tulajdonképpeni diplomamunkánk, amelyet Miomir OTAŠEVIC tanár irányításával készítünk. Nem először van dolgunk ilyen feladattal: az elmúlt két év alatt sok hasonló részfeladatot oldottunk már meg, de ilyen összefüggők (és ennyire összetett) munkát még nem végeztünk. A többi csoport is hasonló feladatokkal birkózik meg a város más-más részén. Amennyire magabiztosan beszéltek a fiúka szakmai kérdésekről, annyira elbizonytalanodtak, amikor további terveik felől érdeklődtünk. Az egyetlen, ami biztos, hogy a középiskola befejezése után berukkolunk. Az osztályból 3—4 ösztöndíjat kap, számukra megvan az elhelyezkedés esélye. A többiek? — Horvátországban, Szerbiában, Crna Gorában, Bosznia-Hercegovinában keresett szakma a földmérő, nálunk, különösen Szabadka környékén, nincs esély az elhelyezkedésre., Két lehetőség marad: szakot változtatni, vagy továbbtanulni. Egyik is, másik is elég bonyodalmas, mert az építőipari szakokra számtalan különbözeti vizsgával lehet átmenni, a vajdasági egyetemen nincs geodézia szak, más szakokra pedig nagyon nehéz bejutni. Itt vannak aztán a tanterv eltérései is: mi például fizikát nem tanultunk, más köztársaságokban a fizika feltételi tárgy, vagy pontozzák. Volna persze még egy lehetőség: geodéziai irodát nyitni, a lakosság részéről minden bizonnyal megvolna az érdeklődés, hisz amíg itt dolgoztunk, nagyon sokan kérdezték, nem mérnénk-e fel a portájukat, házrészüket, földjüket. Ilyen megbízatást persze nem vállalhattunk (jogunk sincs erre). Elképzelhető tehát, hogy egy ilyen iroda jól menne, csak az a baj, hogy óriási befektetést igényel: a műszerek és a szükséges felszerelés (ha egyáltalán beszerezhető) milliókba kerül. Építész kisiparossal is lehetne társulni, de a műszerek megvásárlása akkor is nehezen megoldható probléma. Hogy miért választottuk mégis ezt a szakot? — Mert mi már rég beiratkoztunk, amikor (az első osztályfőnöki órán) először hallottunk arról, hogy esetleg baj lehet az elhelyezkedéssel, így egyetlen biztos pont van: a katonaság, utána pedig majd meglátjuk. Izgatja a fantáziánkat az az információ, hogy külföldön munkát végző jugoszláv építővállalatoknál lehet (több éves külföldi munkára) szerződni. Még egy téma adódott a beszélgetésből: az így elkészített, mindenképpen korrekt dokumentáció hasznosításának kérdése. Ezzel kapcsolatban azonban nem a fiúk, hanem a helyi közösségek és a közművesítési vállalat illetékeseinek véleményére vagyunk kíváncsiak. Megpróbálunk ennek is utánajárni. SZÖLLÖSY VÁGÓ László Munkában a geodétajelöltek (KISS Ágnes felvétele) Durindó ’83 Temerinben Tömegesen citeráznak a fiatalok A citerazenélés Vajdaságban mind nagyobb teret hódít a fiatal zenekedvelők körében is. Erről tett bizonyságot a június 4-én Temerinben rendezett Durindó, a XX. GYÖNGYÖSBOKRÉTA keretében. Ezúttal a Durindó visszanyerte elsődleges formáját, egész napos zenei találkozó volt. Több mint 400 zenélő és énekes mutatta be tudása legjavát. Az óriási temerini Sportcsarnok egész napon át zengett a citeraszótól. A délelőtti órákban kotta- és hangszerkiállítással egybekötött szaktanácskozás volt, amelynek keretében bemutatásra került a hangszedőkkel felszerelt, illetve a villanycitera, a citeráról megjelent írások, kották és szó esett a hangszerek készítéséről, a citerazenekarok összeállításáról, az együttesek öltözékéről stb. A kérdésekre a szakbizottság tagjai: KIRÁLY Ernő zeneszerző és népzenekutató, VARGA Péter zeneszerző és zenetanár, valamint BÁNSZKI Mária néprajzos adtak feleleteket, szaktanácsokat, LINKA László, az Újvidéki Rádió magyar népzenei osztályának munkatársa pedig interjúkat készített a jelenlevő szakvezetőkkel. Örvendetes, hogy az idei Durindón a szereplők kétharmada a fiatal, sőt a legfiatalabb nemzedékből való, s ezek között számos az óvodás és kisiskolás: a műsor elején öt 16—24 tagú gyermekegyüttes szerepelt, meglepően jól felkészülve, ügyesen hangszerelt többszólamú, gyermek- és népdalfeldolgozásokat játszottak. Házigazdaként elsőnek a temerini Kókai Imre Általános Iskola 24 tagú gyermek citerazenekara lépett fel PÁLKI Izabella és Zsolt tanulók vezetésével. Nagyon ötletes saját feldolgozású népi gyermekdalokat adtak elő énekelve-citerázva. A másik meglepetésszámba menő együttes a szentmihályi óvodások 15, és a kisiskolások 16 tagú együttese volt. Ők is több szólamban muzsikáltak és énekeltek MAVRA Julianna szakvezetésével. Mindkét együttes előadása határozottan magas szintű gyermekzenélésről tanúskodott. Továbbá sikeresen szerepelt a temerini Szirmai Károly és az újvidéki Petőfi Sándor művelődési egyesületek gyermekzenekara. Az ifjúsági és a felnőtt zenekarok közül ki kell emelni a csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesület ifjúsági citerazenekarát, amely BORSI Ferenc szakvezetésével működik. Az együttes játéktechnikája, pattogó ritmusa, intonációja az előadott táncnótákkal együttvéve valóban népművészeti produkció volt. A tornyost Ady Endre nyolctagú citeraegyüttese és tíztagú énekcsoportja KÓNYA Sándor szakvezetésével szintén többszólamú citerazenélést mutatott be. A zenekar egyöntetű játéka, a kórus népi hangzású, ízes előadásmódja példamutatója az efféle zenélésnek. Hasonló szép eredménnyel szerepelt a zentai Harcos Szövetség citera-ének együttese PALATÍNUS János vezetésével. Tehetséges fiatal szólóciterásuk, CSÁNYI Endre sikeresen adta elő jól összeállított népdalcsokrát. Újítást hozott az idei Durindóra a pancsovai Petőfi Sándor hattagú citeraegyüttese, gitárral és csörgőkkel kibővítve. A La condor el passo című dél-amerikai dallamot adták elő, együttesükre átírt többszólamú feldolgozásban. Továbbá a csantavéri Bartók Béla negyventagú citera-, tamburaegyüttese és énekkara GOGOLYÁK Antal vezetésével e sorok írójának feldolgozásait tolmácsolta, amely erre az együttesre íródott. E zeneileg meglehetősen bonyolult szerkezetű polifonikus darabokat nehézségük ellenére jól játszották. A becsei Batyu citerazenekar, amely már szintén évek óta szerepel a Durindókon, ezúttal vegyes összeállítású (hegedű, tambura, bőgő, tekerőlant, duda) hangszeregyüttesként lépett fel. Dél-alföldi dudanótákat játszottak. A székelykevei Petőfi Sándor M. E. citerazenekara és énekegyüttese helyi népdalokat és a Petőfi brigád dalaiból adott elő három számot ISPÁNOVICS Márta vezetésével, szép sikerrel. A szólójátékosok közül Milorad ČURČIČ fiatal szivács népi furulyás gazdagon cifrázva szólaltatta meg a délszláv táncnótákat. HAJDÚ Ferenc tekerőlanton és citerán adott elő egy-egy népdalcsokrot e hangszereknek megfelelő, stílusos előadásban. A citerán való magas szintű, cifrázatos zenélés lehetőségeit Borsi Ferenc csillogtatta meg magánjátékában. A szemle kerekasztal-beszélgetéssel zárult. A szakbizottság mind a 26 együttes játékáról, öltözékéről stb. elmondta észrevételeit és hasznos szaktanácsokkal látta el a jelenlevő szakvezetőket. Javaslatok is elhangzottak. Többek között, hogy érdemes volna az eddigi Durindó rendezvények legsikerültebb zeneszámait lekottázni és kiadni, valamint hanglemezen megjelentetni. Ennek nemcsak közönségsikere lehetne, hanem egyben dokumentuma volna e népi muzsika másodvirágzásának. KIRÁLY Ernő FILM Gyilkolásra öltözötten Rervező: Brian de Palma. Szereplők: Michael Caine, Angie Dickinson, Nancy Allen, Fred Weber, Keith Gordon, Dennis Franz és még sokan mások. Brian de PALMA ezúttal sem leplezi Hitchcock tiránki hódolatát. A zuhanyozás, a liftbeli, a múzeumi jelenetek egyértelműen idézik fel a mester néhány művének, elsősorban a Psychánnak az emlékét. A feszültség fokozása és a „vihar előtti csöndet” szétrobbantó sokk is Hitchcock idegfeszítő játékára utal. Brian de Palma azonban kevésbé szemérmes. A titokzatossággal és a borzalommal az erotikáit és a szexet társítja egy elégedetlen háziasszony bonyolult történetében. Az erotikus képzelgések közepette élő idősödő aszszony, akinek a haján egy pszichiáter próbál segíteni, először életében igazi szexuális kalandba bocsátkozik, s lidérces álmodozása egyszeriben a legsötétebb valósággá válók. Mint általában, ezt a sztorit is nagyon komolyan meséli el; Brian de Palma — nyilván emiatt — sokan szellemtelen Hitchcocknak nevezik. Annak alapján viszont, hogy maradéktalanul elfogadta a műfaji film játékszabályát, és a legmagasabb szakmai szinten illeszkedik be (ezúttal!) a thriller keretei közé, nem kevesebben majdnem hogy a szórakoztató művészet szentjévé avatták. Csakhogy Brian de Palma sohasem próbálja leplezni, amikor Hitchcockra utal, a műfaji film viszont ürügy csupán arra, hogy alkotói érdeklődését és ambícióit valóra váltsa. Ezért mindkét minősítés a maga nemében túlzás. Brian de Palma számára vallójában nem az a legfontosabb, hogy történetet mesél el, hanem az, hogy mit hogyan mutat be. Mert ha maradéktalanul ragaszkodna az ismert amerikai elvhez, hogy a film alfája és ómegája a jó történet, akkor bizonyára jobban ügyelt volna a logikára, és filmjének szerkezeti felépítésére, s nem fűz hozzá epilógust, aminek a következménye az ismételt befejezés. Ezek a mulasztások, amelyekre csak később jövünk rá, a film nézése közben eltörpülnek a lenyűgöző képi megoldások és a ragyogó rendezéstechnika mellett, aminek az eredménye sokszor olyan, mintha nem is amerikai, hanem európai alkotó műve volna. Olyan műgonddal és leleményesen komponnál két vagy több jelenetet egyetlenegybe, s általában olyan formai megoldásokat talált, amelyek nem a műfaji film sajátosságai, hanem inkább kísérletező alkotóra vallanak. Brian de Palma formai igényét azok, akik szellemtelen Hitchcocknak hívják, manierizmusként bélyegzik meg, azok viszont, akiik a műfaji film apostolának tekintik, ebőben látják annak a tézisnek a bizonyítékát, hogy a műfaji film az igazi művészet, a művészfilmnek nevezett produkciók pedig a közönséget gyötrő nyavalygások. Mindenesetre Brian de Palma az új Hollywood „csodagyerekei” között az egyik legérdekesebb rendező, akit Hitchcock méltó utódának látszik. Ha leszámítjuk a közvetlen utalásokat, kiderül, hogy amiben leginkább rokon lelkek, tehát amiben hasonlítanak egymásra, abban különböznek is egymástól a legjobban. Ez pedig a kifejezési forma iránti érzékenységük jellege. Az öreg Hitch új megoldásai abból eredtek, hogy mit kíván kifejezni, Brian de Palmát viszont a médium kifejezési lehetőségei érdeklik, s a technikát szökélletesség és végső soron a virtuozitás vonzza. A Gyilkosságra öltözötten című, hátborzongatóan szórakoztató filmjének érzelmi hatásfoka is ezen alapul. (1) Pedagógusnap Kanizsán Június 11-én, szombaton immár 12. alkalommal kerül sor Kanizsán a pedagógusnap megünneplésére. Egyedülálló rendezvény ez, hisz be kell vallani, vajmi keveset törődünk azokkal az emberekkel, akik felelősségteljes munkával évről évre újabb és újabb, feladatvállalásra kész generációkat bocsátanak útjukra. Nemzedékeket, melyek a társadalmi építőmunkába új erőt és lendületet visznek. És nemcsak a pedagógusünnep előtt — de akkor aztán igazán — be kell vallani, méltánytalan a közöny, mely közösségünk részéről a pedagógusok munkája iránt megnyilvánul. A kanizsai Oktatási Érdekközösség dolgozói az idén is méltó módon igyekeznek ünnepélyessé tenni ezt a napot. Délelőtt tíz órakor az Amatőrszínház nagytermében kerül sor az ünnepi műsorra, melynek keretében a Radnóti Miklós Egységes Középiskola diákjai lépnek fel. A pedagógusnap témája ez alkalommal : megemlékezés Jovan Jovanovic Zmajról, születésének 150. évfordulója alkalmából. Előadást dr. Bondar KOVAČEK egyetemi tanár, a Zmaj-ünnepségek szervező bizottságának alelnöke tart. Ezt követi a pedagógusok tavalyi munkájának értékelése, majd a jutalmak kiosztása. Az Amatőrszínház előcsarnokában alkalmi kiállítás nyílik. m. f. A távolság nem akadály Mintegy kétszázötven pionír vendégeskedett nemrég a Testvériség—egység elnevezésű általános iskolák tizenötödik országos találkozóján Zomborban, Nemesmiliticsen, Csonoplyán és Bezdánban a szervező iskolák tanulóinál, a gyakorlatban tanúsítva: a távolság, különböző nyelv nem lehet akadálya annak, hogy még jobban elmélyítsék a testvériség és egység szellemét. A baráti összejövetelen egyformán járták a kólót, crnagorai prót, a szlovén polkát, macedón táncot vagy éppen a csárdást. Egy asztalnál ebédelt magyar, szerb, albán, horvát fiú és lány. Barátságok szövődtek. Csonoplyán egy tizenéves, kisportolt testalkatú fiúval találkoztunk, éppen újságot, vásárolt. — Mileta Beric csonoplyai tanuló vendége vagyok. Most jövök az ebédről. Szeretettel fogadtak. Ezen a vidéken most járok először. Magyar szót például most hallottam először.Zomborban egy horvát fiúnál vendégeskedtem. Amikor eljöttem tőlük, édesanyja könnyezett. Levelezni fogunk, és még nyáron eljön hozzánk Boszniába, az Adžić melletti Tarcin faluba — mondja Goran VITO, a tarčini Testvériség—egység Általános Iskola ötödikes kitűnő tanulója. — Olyan folyót, mint a Duna, még sohasem láttam. Különösen Zombor tetszik, a fasoros utcák, parkok meg a múzeum, színház és a régi díszes épületek. Ha hazérek, azonnal tollat veszek és írok Zomborba meg Csonoplyára. Ljiljana D'ZlNIČ (aki mellesleg kitűnően beszéli a magyart, mint környezetnyelvet hallgatja a nemesmiliticsi iskolában) új barátnőjével a Művelődési Otthonba igyekezett. ф Mióta ismeritek egymást? — Egy órája, vagy még annyi se. Amikor névsor szerint osztották szét a vendégeket, nekem véletlenül Rózsi jutott társul. Azóta ismerjük egymást. Ф Örülsz a találkozónak? — Sokfelé jártam. Voltam építőtáborban is, de ez a négy zombori, bezdáni és nemesmiliticsi nap felejthetetlen számomra. Ilyen jó szervezést még sehol sem tapasztaltam. Vendéglátóink valóban igyekeztek kitenni magukért Láttuk a batinai ütközet színhelyén álló monumentális emlékművet, a Duna vajdasági oldalán az emlékmúzeumot, meghallgattuk az egykori harcosok elbeszélését. Mi kell nekünk fiataloknak: hasznos szórakozás, barátkozás, önfeledt kacagás. Ljiljóval már megegyeztünk: még a nyáron eljön hozzánk a Zrenjanin melletti Belo Blatóra. P. M.