Magyar Szó, 1990. október (47. évfolyam, 285-300. szám)

1990-10-16 / 285. szám

1990. október 16., kedd Kairó egész belvárosát romba akarták dönteni Újabb részletek az egyiptomi parlamenti elnök meg­gyilkolásáról Rifat Mahgub egyiptomi parla­menti elnök meggyilkolásának napján a terroristák Kairó egész belvárosának romba döntését is tervbe vették. Az időzített robba­nószerkezeteket azonban a belügy­minisztérium szakértői gyors ak­ciójának köszönhetően tíz perc­cel a határidő előtt sikerült ha­tástalanítani, állítja a jól értesült Al Ahram napilap tegnapi száma. A tűszszerészek jelentése szerint pénteken annak a helynek a köz­vetlen közelében, ahol a továbbra is ismeretlen terroristák meggyil­kolták Mahgubot és további öt em­bert, annyi dinamitot és más rob­banóanyagot halmoztak fel, hogy Kairót nagymértékben lerombol­hatták volna, s ez nagyszámú em­beréletet követelt volna. Már az első jelentésekben szó esett arról, hogy megtalálták a pokolgépek robbanószerkezeteit a Mercedes mellett, melyben meg­gyilkolták Mahgubot. Emiatt nagy sietve a helyszínre érkeztek a tűz­szerészek és a közeli Interconti­nental Szállóban megtalálták a különféle robbanótöltetek összekö­tő rendszerét, ami mindössze 10 perccel később a levegőbe röpí­tette volna a szállodát és vele együtt a Lephard Szállodát, vala­mint több környező épületet is. Ettől a helytől nem egészen 500 méterre van az amerikai és a brit nagykövetség. A nyomozás lázas ütemben fo­lyik, igyekeznek összekötni a be­érkezett információk bonyolult szálait, a legalább 30 letartózta­tott vallomását, akik különféle ha­tárátkelőhelyeken próbálták el­hagyni Egyiptomot, a szemtanúk és más, a bűnözőkkel kapcsolatba került személyek nyilatkozatait. (Tanjug) Gorbacsov Nobel-békedíjas (Folytatás az 1. oldalról) több ízben jelölték Nobel-békedíj­­ra. Tavaly is a legesélyesebbek kö­zött volt, amikor a dalai lámá­nak, Tibet vallási és politikai ve­zetőjének ítélték oda a békedíjat. A díjat­ Gorbacsovnak december 10-én adják át, akárcsak az iro­dalom, a fizika a vegytan, az or­vostudomány és a gazdaság terüle­tén elért eredményekért járó No­­bel-díjat. A hagyományos oklevél és a Nobel képmásával díszített érem mellé az idei díjazottak mint­egy 4 millió svéd koronát (mint­egy 700 ezer dollárt) kapnak. Gorbacsov, miután értesítették róla, hogy neki ítélték oda a No­­bel-békedíjat, kijelentette, hogy egy ilyen pillanatban nehéz sza­vakat találni. A külföldi és hazai újságíróknak elmondta, hogy na­gyon izgatott, és hozzátette, hogy nem személyes álláspontjáról te­kint a díjra, hanem a peresztroj­ka jelentőségének szemszögéből. Gorbacsov szerint a peresztrojka döntő hatással volt arra hogy ne­ki ítélték oda a díjat. ..Amikor megkezdtük a peresztrojkát, tud­tuk, hogy az összes országnak rend­kívül sokat fog jelenteni.” Gorba­csov közölte, hogy december 10-én Oslóba szándékozik utazni, a díj­átadási ünnepségre. (Tanjug) Magyaritó KÜLPOLITIKA Az erős márka és Kohl győzelme (Folytatás az 1. oldalról) a tartományi választások eredmé­nye sugall. Kohl Kereszténydemokrata Unió­ja fölényes győzelmet aratott négy­ben az öt új­­keleti tartomány kö­zül, Szászországban még abszolút többséggel is (54 százalék), Ba­jorországban pedig 55 százalékot szerzett. Talán paradoxonnak tűnik, de nemcsak hogy számítottak ilyen eredményre, hanem reálisan vár­ható is volt. Az erőviszonyok va­lószínűleg hosszabb távon ilyenek maradnak. Ennek első oka a reálszocializ­mus rút hagyatéka, mégpedig min­den téren, kivéve a­­ sportot. A keletnémetek tömegpszichózisát a szabadság hiánya, az ideológia és a rendőrség nyomása, a szürkeség és a nélkülözés alakította ki, amit csupán egy szögesdrót választott el a bőségtől. Igaz, hogy az állam és a gazda­ság széthullása félelmet keltett a „piaci megoldás” modelljével kap­csolatban, mert ezzel megszűnt a meglevő minimális szociális biz­tonság is. Ilyen félelemmel fogad­ták azonban a szociáldemokráciát is. A keletnémetek egyetlen megol­dásként a piacgazdálkodást válasz­tották, és ezen az úton az irányí­tást a Kereszténydemokrata Unió­ra bízták. Ez­­különösen a munkás­osztályra vonatkozik. Egyes ré­giókban a munkások 60 százalé­kánál több is az Uniónak hisz, nem a szociáldemokratáiknak. A másik ok pszichológiai jelle­gű és a választási hadjárat mód­szereivel függ össze. Ha a reáls­zo­­ciali­zmus rossz ízű hagyatéka el­len nem is tehettek semmit, a szo­ciáldemokraták nagyot tévedtek a választási hadjárat során. A má­val és a tegnappal törődtek. Kelet-Németországban tehát a vasárnapi tartományi választások után a konzervatívok még jobban megerősítették pozíciójukat. A CDU nyerte a szavazatok 43,1 szá­zalékát, és négyben győzött az öt keleti tartomány közül. A Szociál­demokrata Párt 22,9 százalékot ka­pott, és csak Brandenburg tarto­mányban győzött, míg a Demok­ratikus Szocializmus Pártja tovább veszíti táborát: csak 12,1 százalék szavazott rá. Berlini egyöntetű vélemények szerint ezúttal is az erős márka és Helmut Kohl szövetségi kancel­lár győzött, mint a márciusi par­lamenti és a két hónappal későbbi helyhatósági választásokon. A keleten élő választók nagy része súlyos szociális körülmények között él, ezért arra adták szava­zatukat, aki a keletnémet gazda­ság talpra állítását k­i tudja fizet­ni. Ez a kereszténydemokraták si­kerének titka. Berlini vélemények szerint a tartományi választások jó terep­szemlét jelentettek a december 2-i parlamenti választások előtt. Kohl pártjának nagy esélye van, hogy akkor is győzzön. (Tanjug) Magyarország az Európai Közösség tag­ja szeretne lenni Jeszenszky Géza külügyminiszter kijelentése Bonnban Magyarország­ 1995-ben szeret­ne az Európai Közösség tagja lenni, és ennek érdekében kész eleget tenni a biztonsági és po­litikai feltételeknek — jelentette ki tegnap Bonnban Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter. Az Adenauer Alapítványban tar­tott előadásán Jeszenszky hangsú­lyozta, hogy az EK-hoz való csat­lakozás a gazdasági helyzettől is függ. Kijelentette, hogy Magyar­­ország 1991. január 1-jétől konver­tibilissá teszi a forintot. Jeszenszky azonban emlékezte­tett arra, hogy Spanyolország és­­ Portugália sem éri el az EK ala­­­­pító tagországainak gazdasági­­ szintjét. A külügyminiszter hozzá­tette, hogy Magyarország kész le­mondani állami szuverenitásának egy részéről is azzal összhangban, amit az EK-tagországoktól elvár­nak. A KGST Jeszenszky szerint töb­bé nem működőképes és ugyanez vonatkozik a Varsói Szerződésre, mint katonai szövetségre is. Ezért, Magyarország még az esetleges ki­sebbségi konfliktusokban sem tá­maszkodhat a VSZ-re. A magyar diplomácia vezetője szerint a kisebbségi feszültségek a legveszélyesebb konfliktusforrás Délkelet-Európában. (Magyaror­szágnak Romániával vannak né­zeteltérései e kérdésben.) Jeszenszky valamiféle regionális biztonsági rendszerért száll síkra, azaz Jugoszlávia, Magyarország és Csehszlovákia közötti szövetségért, melyben Ausztria és Olaszország közvetítő szerepet vállalhatna. Jeszenszky leszögezte, hogy a magyar külpolitika egyik célja a kisebbségi kódex megfogalmazása, szerinte ez az EBEÉ feladata. Magyarországnak az EK-hoz való csatlakozásáról Jeszenszky megbe­széléseket folytatott Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszterrel is. A német egyesülés óta Je­szenszky az első külföldi állam­férfi, aki hivatalosan Bonnba láto­gatott. (Tanjug) Rabolnak, gyilkolnak... (Folytatás az L. oldalról) milyen hihetetlen gesztust, olyant, mint amilyen az invázió is volt. Azok, akik ismerik őt, azt mond­ják, hogy ez lehetetlen. Dzsiddában tartózkodik néhány szemtanú, akik a napokban hagy­ták el Kuvaitot, tőlük valamivel részletesebb tájékoztatást kaptunk az agresszió jellegéről. Elbeszélé­sük mindenekelőtt a megszállói kórtanról tanúskodik, mint az ag­resszió alapvető motívumáról. Az iraki katonák magatartásában számtalan részlet tanúsítja, hogy tényleg patológiáról van szó. Az augusztus 2-ai invázió óta a kuvai­tiak hamar rájöttek, hogy a geril­lahadviselés, a fegyveres akció, a robbantásos támadások, tehát a fegyveres ellenállás nem lehet a küzdelem igazi fegyvere. Ezért rövid idő alatt megszervezték az ellenállás kevésbé szembeötlő, szerintük azonban hatékonyabb módszerét — a polgári engedet­lenséget. Hogy ez miben nyilvá­nul meg? Mindenekelőtt abban, hogy elutasítják a megszállókkal való együttműködés minden for­máját. Senki sem tartja velük a kapcsolatot, még csak nem is be­szélnek velük, nem is szólnak hoz­zájuk. Az elutasítás áthidalhatat­lan fala annyira feldühíti az ira­­­kiakat, hogy vad támadásokat in­téznek és minden ok nélkül gyil­kolnak. Iszmail el Sah, a kuvaiti polgári engedetlenség szervezője is Dzsiddába érkezett, hogy beszá­moljon az ilyen jellegű akciókról. Iraki katonák hatolnak be a la­kásokba, azzal vádolják a családo­kat, hogy az engedetlenek szerve­zetéhez tartoznak. Egyszer egy iraki katona úgy felbőszült, hogy a szülők szeme láttára kidobott egy 3 éves gyermeket az ablakon. Egy másik alkalommal egy idős embert a szakállánál fogva ragad­tak meg, és addig verték a fejét a falba, míg meg nem halt. Ezt is a családtagok szeme láttára. Hogy megfélemlítsék az embere­ket, a város különféle részeiben öt-tíz embert vezetnek ki a terek­re vagy utcákra. Néhányukat meg­ölik, a többieket pedig elveze­tik ... Csupán a múlt hét folya­mán 50 embert gyilkoltak meg, mondta El Sah a konferencián. A kuvaiti nemzeti öntudat megtörésének másik módszere a rombolás, az állampolgárság meg­vonása. Hogy ezt hogy végzik? Tudnivaló, hogy minden kuvaiti­nak volt gépkocsija, sokuknak nem is egy. Ma már nem vezet­hetnek kuvaiti rendszámtáblával. A rendszámtábla kicseréléséhez új gépkocsiért kell folyamodniuk, eh­hez pedig csatolniuk kell a sze­mélyi igazolványukat. Az igazolvá­nyokat azonban bevonják, és he­lyette iraki állampolgárságú iga­zolványt adnak ki. Ezért sokan nem hajlandók megváltoztatni rendszámtáblájukat, nagy kocká­zattal a jelenlegivel vezetnek autót, vagy lemondanak a gépko­­csizásról. Kuvait egyre inkább kihalt, né­ma város lesz. Szemtanúk állítása szerint a megszállóknak éppen ez a fő célja. Az összesen mintegy 700 ezer kuvaiti majdnem 50 szá­zaléka már elhagyta az országot. Becslések szerint a városban még mintegy 250—300 ezren maradtak. A kényszerű kiköltöztetés a követ­kezőképpen fest: a szaúdi határ­hoz viszik a családokat az iraki katonák, megparancsolják, hogy a férjeknek maradniuk kell, az asz­­szonyok és a gyerekek pedig foly­tathatják útjukat. A sírás és a kö­nyörgés nem indítja meg Szad­­dam katonáit, és miután a család szeme láttára megöltek néhány férfit, és ennek híre ment, többé senki sem tanúsít ellenállást, az asszonyok és a gyerekek távoznak. A 18—45 éves férfiak kiutazása tilos. Külön figyelmet érdemel a vá­ros kifosztása. A tanúk szerint kifosztották az iskolákat, az egye­temet, elvitték a felszereléseket, a padokat, egyszóval mindent, még a város lámpaoszlopait is. Mindent felpakolnak, és Bagdadba szállíta­nak. Egy magas rangú tisztségvi­selő kifejtette, egyszerűen hihetet­len, hogy az állam egy városát ennyire kirabolják. A fosztogatásról meggyőzően szólt az olajipari miniszter is. Minden értékesebb olajkiterme­lési és -szállítási felszerelést le­szereltek és elvittek Irakba. A kár felbecsülhetetlen, mert senkinek sincs betekintése abba, hogy mi mindent fosztottak ki. A fenti tények tükrében felme­rül egy kérdés, melynek mind kevésbé van "értelme , felszaba­dítható-e Kuvait békés úton? Amikor a békés kiútkeresés szükségességéről beszélnek, min­denekelőtt az emberéletekért való félelemből indulnak ki, akár ku­vaiti, akár iraki életekről van szó. TÓTH László Újvidéki Televízió Szlovénia kampánya A szlovén vezetés sorozatos lépéseket tesz a köztársaság szuverén államként való külföldi elismertetése érdekében A The Independent című lap egyik hétvégi számában olvas­hatjuk: „Szlovénia nemzetközi kampányt kezdett azzal a céllal, hogy szuverén államként ismer­jék el. Bejelentette ugyanis, hogy a jövő év januárjában ven­dégül látja a kis országok nem­zetközi konferenciáját annak el­lenére, hogy elutasították a ké­relmét, hogy az európai bizton­sági és együttműködési folyamat közelgő párizsi értekezletén kü­lön képviselője legyen.” A lap idézi Dimitrij Rupel szlovén külügyminiszter nyilatkozatát is, miszerint „Szlovéniát, Hor­vátországot, a balti államokat, Csehországot és Szlovákiát meg­fosztották attól a lehetőségtől, hogy állást foglaljanak, amikor az egész Európa átalakuláson megy keresztül”, s amely szerint Jugoszlávia Szövetségi Külügyi Titkársága „szisztematikusan de­­zinformációkat terjeszt Szlové­­náról a nemzetközi közvélemény előtt.” Ezért a szlovénok nem akarják, hogy bárki más­­képvi­selje érdekeiket, s azt kívánják, hogy „a közös európai házhoz” ne Belgrádon, hanem Ljublja­nán keresztül csatlakozzanak. Az APA hírügynökség egyik legutóbbi terjedelmes jelentésé­ben megállapítja, hogy „Szlové­nia már válaszolt a Jugoszláviát olyannyira foglalkoztató hamleti »lenni vagy nem lenni« kérdés­re (amelyet ebben az esetben így módosíthatunk: megőrizni a föderációt vagy konföderációvá alakítani­”. Bizonyságul a hír­­ügynökség Milan Kučan szlovén elnök kijelentését idézi, misze­rint „az államszövetség az egye­düli alternatíva, s a kompro­misszumok egyáltalán nem reá­lisak”. „Jugoszlávia széthullásának a folyamata már magától folyta­tódik” — konstatálja a hírügy­­ nökség Janez Drnovšek nézetére hivatkozva, amely szerint a Szerbiában, Bosznia-Hercegovi­nában, Crna Gorában és Mace­dóniában megtartandó idei par­lamenti választásokig terjedő rövid időszak „csak elodázza a halálos ítélet beteljesülését”. „Verbálisan Szlovénia már ré­gen aláírta ezt a halálos ítéle­tet” — olvashatjuk a jelentés­ben. Teljesen ennek szellemé­ben mondta Lojze Peterle szlo­vén kormányfő a külföldi újság­íróknak — arra válaszolva, va­jon tisztában van-e Szlovénia azzal, mekkora költségei lehet­nek számára Jugoszlávia kon­föderációvá alakításának­­, hogy „a temetések általában igen sokba kerülnek”. „A szlovén politikusok egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz­nek, hogy a jugoszláv problé­mát internacionalizálják, hogy ezzel engedékenységre bírják Szerbiát” — olvashatjuk tovább az APA hírügynökség tudósítá­sában, amelyben ennek alátá­masztásául példaképp megemlí­tik, hogy Peterle szlovén kor­mányfő és Rupel külügyminisz­ter egy sor országba látogatott, bejelentve, hogy önálló nagykö­vetségeket nyitnak stb. Drnov­­šek nyilatkozatát is idézi a tu­dósítás, amelyben a jugoszláv államelnökség tagja síkraszállt azért, hogy Szlovénia teljesen önálló külpolitikát folytathasson, s amelyben felrótta Borisav Jo­­vic jugoszláv elnöknek, hogy el­hanyagolja Jugoszláviának az Európai Közösséghez való köze­ledését. Milan Kučan szlovént elnök egy másik kijelentését is idézi többek között az APA, amely­ben reményét fejezte ki, hogy Jugoszlávia saját erejéből meg tudja oldani majd problémáit, de ugyanakkor azt is hangsú­lyozta, hogy „külföldi szakértők tudását is gyümölcsöztetni kel­lene”. „Nem akarjuk, hogy Eu­rópa e részén századunkban im­már másodszor is tűz üssön ki” — mondta a szlovén elnök hoz­zátéve: „Mivel ez Jugoszlávia minden szomszédját és egész Európát katasztrófába taszítaná, senkinek sem szabad katonai eszközökhöz folyamodnia.” A BBC egyik műsorában is­mertették Janez Drnováek nem­rég megtartott sajtóértekezleté­nek érdekesebb részleteit. Ebben hangzott el: „A szlovénok nem a jugoszláv déli köztársaságok­hoz és életszínvonalukhoz ha­sonlítják magukat, hanem Ausztriához és Olaszországhoz. S azt látják, hogy e szomszédos országokban sem dolgoznak az emberek többet, mint nálunk, ezért természetesen nyugtalanít­ja polgárainkat a kérdés, vajon miért maradt le Jugoszlávia a szomszéd államoktól a fejlődés­ben, vajon a jugoszláv állam ke­reteiben keresendők az okai a szlovénok alacsonyabb életszín­vonalának? A szlovénok első­sorban az európai integrációs folyamatokba való bekapcsoló­dást sürgetik, s úgy gondolom, azt akarják, hogy egész Jugo­szlávia mielőbb bekapcsolódjon ezekbe a folyamatokba, de az a baj, hogy Jugoszlávia egyes ré­szein nem alkalmazkodnak elég­gé ennek követelményeihez, úgyhogy ennek a lehetőségnek a megvalósulása, amelyért koráb­ban is mindig síkraszálltam — hogy Jugoszláviát egészében te­gyük Európa, s a jövőben az Európai Közösség részévé —, egyre valószínűtlenebbé válik. Azért erősödnek Szlovéniában az elszakadási és az Európához való csatlakozási törekvések, mert a szlovénok véleménye szerint Jugoszlávia egyik részé­ben túlságosan lassúak a csatla­kozásra irányuló folyamatok.”

Next