Magyar Szó, 2002. április (59. évfolyam, 77-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

16 Batic: Sainovic hajlandó önként jelentkezni Vladan Batic szerbiai igazságügy­miniszter tegnap megerősítette, hogy Nikola Sainovic, egykori szövetségi kormányfőhelyettes kapcsolatba lépett a Szerbiai Igazságügyi Minisztérium­mal és a Szerbiai Belügyminisztérium­mal, és világosan tudtukra adta, hogy hajlandó önként jelentkezni a hágai törvényszéken. „Most technológia kér­dés, hogy mit ért önként jelentkezé­sen” — nyilatkozta Batic az újságírók­nak a szerbiai parlamentben. A hágai törvényszék Sainovicot Ko­­sovóban elkövetett háborús bűnökkel vádolja. Batic miniszter szerint Sainovic ez­zel a lépésével „jó szándékot muta­tott”. „Ez egy normális út, sokkal éssze­rűbb, mint az, hogy igyekeznek elke­rülni a kiadatást, főként most, amikor meghozták a törvényt, amely szerint az eljárás teljesen világos” - mondta Ba­tic. Közlése szerint nincs tudomása ar­ról, hogy más jugoszláv vádlottak je­­lentkeztek-e a hatóságoknál. „A múlt hét végén, a törvény meghozatalát kö­vetően jelentkeztek Sainovic védőügy­védjei. Ha feladja magát, a szerbiai kormány garanciát vállal, hogy a per kezdetéig szabadlábon legyen.” Hozzá­tette, hogy a szerbiai kormány min­denkinek garanciát fog adni, aki felad­ja magát, ennek semmi köze sincs az ideológiához vagy a politikához. (Beta) Ruzic: Sainovic senkivel sem tárgyalt Branko Ruzic, a Szerbiai Szocialista párt szóvivője tegnap cáfolta, hogy Ni­kola Sainovic, e párt tisztségviselője bárkivel tárgyalt volna arról, hogy fe­ladja magát a hágai törvényszéknek, amely háborús bűnökkel vádolja. A saj­tótájékoztatón Ruzic hangsúlyozta, hogy Sainovic nem tárgyalt sem a há­gai vizsgálószervekkel, sem a hatalom képviselőivel. Mint mondta, Dragoljub Ojdanic egykori honvédelmi minisz­ter, a másik hágai vádlott, nem adott olyan nyilatkozatokat, mint amilyene­ket a sajtó közölt, azaz hogy hajlandó Hágába menni. Ruzic véleménye sze­rint ezt a szerbiai kormány kommuni­kációs irodája találta ki, hogy szépítsen a hágai törvényszékkel való együttmű­ködésről szóló törvény „szégyenteljes” meghozatalán, továbbá a Vlajko Stojilj­kovic egykori belügyminiszter és Miod­rag Kovac szövetségi egészségügyi mi­niszter öngyilkosságával kapcsolatos tragikus eseményeken. A szóvivő úgy értékelte, hogy Bra­­nislav Ivkovic kizárásával a pártból „vé­gérvényesen eltávolították a JB-s káde­reket”. Mint mondta, Branislav Ivkovic a JB kádere, éppen Mirjana Markovic­nak, a JB elnökének javaslatára válasz­tották meg kétszer is a szerbiai kor­mány miniszterévé. Közlése szerint az SZSZP és a JB között nincs semmilyen kapcsolat, az SZSZP 5. kongresszusa után minden kontaktus megszűnt kö­zöttük. Mint mondta, nem igazak azok az információk, amelyeket Ivkovic az utóbbi néhány hónapban közölt; véle­ménye szerint ezeknek az információk­nak az volt a célja, hogy az SZSZP-ben az SZDE-nek megfelelő frakciók ala­kuljanak. Az SZSZP főbizottságának végrehaj­tó bizottsága pénteken zárta ki Ivkovi­­cot a pártból, a döntést a főbizottság szombaton, majd 12 órán át tartó ülé­sen erősítette meg. Ruzic arról tájékoz­tatott, hogy a főbizottság 146 tagja Iv­kovic leváltására szavazott, 63 ellenez­te, 2 pedig tartózkodott. (Beta) Mirko Marjanovic, az SZSZP elnökhelyettese tegnap kijelentette, hogy Vlajko Stojiljkovicnak, a párt szövetségi képviselőjének az öngyilkossága „a tiltakozás megnyilvánulása az erőszak ellen és figyelmeztetés a népnek, hogy védekezzen a népellenes és NATO-t pártoló hatalommal szemben”. A gyászülésen, amelyet Vlajko Stojiljkovic egykori köztársasági belügyminiszter, az SZSZP magas rangú tisztségviselője halála alkalmából tartottak, Marjanovic Stojiljkovic öngyilkossá­gát „hősi áldozatinak nevezte, amely figyelmeztetésül kell hogy szolgáljon a népnek, hogy ne egyezzen bele a rémuralomba. Marjanovic kifejtette, hogy Sto­jiljkovic nem volt hajlandó beleegyezni, hogy a hágai törvényszék ítélkezzen fö­lötte, inkább úgy határozott, hogy csatlakozik rendőreihez, akik életüket vesz­tették a NATO-bombázások idején. A szövetségi parlament nagytermében tartott gyászülésen a hozzátartozókon, a barátokon, az SZSZP, a Jugoszláv Baloldal és a Szerb Radikális Párt képviselőin kívül a Szerbiai Demokrata Párt képviselőjeként jelen volt Zoran Sami és Ob­ren Joksimovic. Az SZDE és a Crna Gora-i Szocialista Néppárt képviselői közül senki sem volt jelen. Ott volt viszont Mirjana Markovic, a Jugoszláv Baloldal igazgatóságának elnöke, Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök felesége. Sto­­jiljkovicot ma 14 órakor temetik el Pozarevacon. (Beta) Magyar s­zó Senki se fog az erdőbe szökni Zoran Andelkovic, a Szerbiai Szocialista Párt vezetőségének tagja tegnap úgy nyilatkozott, hogy Ni­kola Sainovic egykori szövetségi kormányfőhelyettes „a lakásában van”, és hogy a hágai törvényszék által vádoltak közül senki, Sainovic sem fog az „erdőbe szökni". „Elv­társaink közül senki sem fog az er­dőbe szökni, hogy ott valaki üldöz­ze őket, és azt mondhassa, hogy le­tartóztatta őket, mert nem adták fel magukat. Ha valaki a lakásban van, és valaki odajön, hogy letartóz­­tasa, ő pedig nem tanúsít ellenál­lást, ez talán azt jelenti, hogy­ belee­gyezett a folyamatba. Sohasem mondtuk, hogy bárki is közülük az erdőbe fog szökni” - nyilatkozta Andelkovic az újságíróknak a szer­biai parlamentben. (Beta) ÚJVIDÉK SZABADKA ZOMBOfi ZRENJANIN «INDA VERSEC 6EIGRAD I PODGORICA I BUDI» BUDAPEST] ATHEN ROMA BÉRŰN MOSZKVA 117 I116 I116 I117 1116 I119 I118 II22 II20 I114 II20 I117 I111 Hifi Vajdaságban ma délelőtt száraz, napos idő várható, délután és az esti órákban viszont változékony idő lesz, helyenként esővel. Gyenge, nyugati és északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 5 és 9, a legmagasabb nappa­li hőmérséklet 16 és 19 fok között alakul. Újvidéken a nap nagy részében változóan felhős, szá­raz idő várható, napsütéses időszakokkal. A délutáni órákban futó záporok lehetségesek. Gyenge, északnyu­gati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 fok körül alakul. Szabadkán változóan felhős idő várható, napsütéses időszakokkal, délután futó záporokkal. Gyenge, észak­­nyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 fok körül alakul. Az ország területén délelőtt száraz, napos idő várha­tó, délután változékony idő lesz, futó záporokkal. Távolabbi előrejelzések szerint a hét végéig változé­kony idő lesz, gyakori esővel. Egyes napokon záporok le­hetségesek, mennydörgéssel. A hét közepétől kissé lehűl a levegő. Gyenge, nyugati és északnyugati szél fúj. VÍZÁLLÁS A Duna Slankamenig apad, lejjebb kissé árad. Po­­zsonynál 339 (15), Budapestnél 268 (-7), Bezdánnál 212 (-10), Gombosnál 242 (-6), Újvidéknél 269 (-14), Slanka­­mennál 302 (-10), Pancsovánál 377 (4) cm. A Tisza kissé apad. Vásárosnaménynál 7 (24), Szol­noknál 56 (1), Szegednél 174 (-5), Zentánál 261 (-4), Be­csénél 298 (-5), Titelnél 300 (-2) cm. A Száva árad. Sremska Mitrovicánál 350 (30), Belg­­rádnál 317 (7) cm. A Temes stagnál. Jasa Tomiénál 82 (-1) cm. A víz hőmérséklete Bezdánnál 10,2, Újvidéknél 10,5, Slankamennál 9,5, Becsénél 9, Titelnél 9,2, St. Mitrovi­cánál­­10,5, Belgrádnál 11,4, Jasa Tomiénál 12 fok. 2002. április 16., kedd FoNet/AP Az Al-Dzsazira arab műholdas tévéállomás sugározta tegnap a felvételt, ame­lyen Oszáma bin­ Laden, az Al-Khaida terrorszervezet vezetője látható. Az isme­retlen helyen készült felvételt tartalmazó kazettát állítólag a múlt héten juttat­ták el a tévéállomásnak Eltemették Miodrag Kovacot Podgoricában tegnap végső nyuga­lomra helyezték Miodrag Kovac szövet­ségi egészségügyi és szociálpolitikai tit­kárt, aki péntek hajnalban lett öngyil­kos. A podgoricai temetőben több ez­ren vettek végső búcsút a minisztertől, aki tekintélyes szívsebész is volt. A ha­lott családján és barátain kívül a teme­tésen részt vett Dragisa Pesic jugoszláv kormányfő és az Együtt Jugoszláviáért montenegrói pártszövetség több politi­kusa. Milo Dukanovic montenegrói el­nök nem volt jelen a temetésen, csak részvéttáviratot küldött az elhunyt csa­ládjának. Zoran Zizic volt jugoszláv kormány­fő a Szocialista Néppárt nevében azt hangoztatta, hogy Kovac „nem tudott kompromisszumra lépni a hazugság­gal és fejet hajtani a zsarolás előtt, ezért úgy döntött, hogy inkább távo­zik”. Miodrag Kovac péntekre virradóra lett öngyilkos egy madridi szállodában. Búcsúlevelében azt írta, hogy „túlzot­tan hitt egyes embereknek”. Olyan ta­lálgatások láttak napvilágot - és ezt több ízben is hangoztatták a szerbiai szocialisták -, hogy a miniszter azért lett öngyilkos, mert a parlament előző napon pártja, az SZNP hozzájárulásá­val elfogadta a törvényt a hágai nem­zetközi törvényszékkel való együttmű­ködésről. Az SZNP ezt éles hangon elutasította, és a montenegrói ellenlá­bast, a Dukanovic vezette Szocialisták Demokratikus Pártját okolta Kovac ha­lála miatt. A montenegrói kormányhoz közel álló Publika című podgoricai lap ko­rábban ugyanis arról cikkezett, hogy Kovac törvénytelenül nagy mennyisé­gű gyógyszert hozott be az országba. A miniszter környezetében többen is azt mondták, hogy Kovacot nagyon megvi­selte az SZDP és a Publika alaptalan vá­daskodása. s új kapcsolatrendszer Oroszország és a NATO között Oroszország és az észak-atlanti szö­vetség már idén tavasszal létrehozza kapcsolattartásuk új intézményrend­szerét. Ezt az orosz Interfax hírügynökség közölte, magas rangú moszkvai kato­nadiplomáciai forrásokra hivatkozva. Az általuk ismertetett forgatókönyv értelmében a NATO-tagállamok kü­lügyminiszterei májusban Reykjavík­­ban már jóvá is hagyják a minőségileg új viszonyról szóló dokumentumot, amelyet az ezt követő római csúcstalál­kozón alá is írnak a szövetség országai, illetve Oroszország vezetői. Az új NATO-Oroszország-megállapodás ki­mondaná, hogy Moszkva és az észak­atlanti szövetség egyenrangú partner­ként vitat meg olyan, a nemzetközi biz­tonságra vonatkozó kérdéseket, mint a terrorizmus elleni küzdelem, az afga­nisztáni vagy a közel-keleti helyzet. Moszkva természetesen nem kapna döntési jogot a NATO hatáskörébe tartozó kérdésekben, például a közös védelmi politikát illetően. George Ro­bertson NATO-főtitkár úgy vélekedett az Izvesztyija című orosz napilapban a közelmúltban megjelent cikkében, hogy Moszkva és a szövetség között a jövőben is nyilvánvalóan lesznek né­zetkülönbségek, ezek azonban eltör­pülnek az olyan közös érdekek mel­lett, mint amilyen a nemzetközi terro­rizmus visszaszorítása. Oroszországi közvélemény-kutatások viszont arról tanúskodnak, hogy a megkérdezettek 56 százaléka még mindig veszélyesnek tartja a NATO-t az ország biztonságára nézve. Nyugati megfigyelők többször is arra figyelmeztettek a közelmúltban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nyugati irányvonala túlságosan gyors a konzervatív tábornoki kar számára, emiatt a jövőben feszültségek keletkez­hetnek a Kreml és a hadsereg között. Alapító: Vajdaság Autonóm Tartomány • Kiadja a Forum Holding­­ Lap-, Könyvkiadó és Nyomdaipari Közvállalat. • Megbízott igazgató: Márton István • Szerkeszti a szerkesztőbizottság • Megbízott fele­lős szerkesztő: Juhász Marjanov Erzsébet • Felelős szerkesztő-helyettes: Varjú Márta • Rovatvezetők: Sebestyén Imre (külpolitika), Németh Zoltán (belpolitika), Nagy Magdolna (művelődés), Csordás Ár­pád (sport) • Lapszerkesztők: Gyarmati József és Kollázs István • Szerkesztők: Gábor Béla (Vajdaság, Újvidék, Közös íróasztal), Kabók Erika (Szabadka), T. Kovács János (belpolitikai napi szerkesztő), Va- WWW MAGYARSZO INFO dóc Károly (külP°litikai napi szerkesztő), Szerencsés Anna (Szabadidő) • A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 21000 Novi Sad, Vojvode Min­át 1. Telefonok: Központ (021) 57-244, titkárság (021) 56-WWW MAGYAR SZO GO IIT °66, (021) 623-3?7, szerkesztőség: külpolitika (021) 621-153, belpolitika (021) 420-638 (telefax), ügyeletes szerkesztő (021) 56-624, újvidéki rovat (021) 57-097, művelődés (021) 56-731, sport (021) 56-E-mail- NSMA.NZOm­ KUNÉT­YIJ *^7’ haderőosztály (021) 57-633, (021) 57-505, Telefax: (021) 624-221. Szabadkai szerkesztőség: (024) 555-530, telefax: (024) 553-851, hirdetőosztály (024) 552-458 (telefon és telefax) • Folyószámla: ‘ ’ 45700-603-9-2008217 • Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza • Belföldi előfizetés egy hónapra: 435 dinár, negyedévre 1305, fél évre 2610 dinár. Külföldre (Európa országaiba) *pra . ~‘'ar" negyedévre 5220 dinár, fél évre 10 440 dinár, egész évre 20 880 dinár. Külföldre (tengerentúli országokba) egy hónapra 2510 dinár, negyedévre 7540 dinár, fél évre 15 075 dinár, egész évre 30 150 dinár • Terjeszti a Fo­RUM- t­erjesztés­­t. Lapterjesztő és Áruforgalmazó Részvénytársaság, Újvidék. Folyószámla: 45700-601-314861. Testfon: (021) 56-969 • Készül a FORUM Holding nyomdájában, Újvidéken.

Next