Magyar Szó, 2002. május (59. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-05 / 103. szám
G POLITIKAI TÉMÁK . Vajon VAJON elrendeli-e a bíróság Cedomir Jovanovicnak, a Demokrata Párt vezető személyiségének, a kormányzó koalíció parlamenti frakciója vezetőjének előállítását, mert nem tett eleget több szabályosan kézbesített idézésnek? A fiatal politikusnak tanúskodnia kellene a közbiztonság veszélyeztetésével gyanúsított Marija Milosevic elleni perben. A vádirat szerint azon a bizonyos tavaly március 31-ei éjszakán, amikor Slobodan Milosevictyel elindult az autó a vizsgálati börtön felé, lánya pisztolyból több lövést adott le. Milyen irányba lőtt, célzott-e valakire, erről eltérnek az akkori sajtójelentések és a tanúvallomások. A média számos szemtanúra hivatkozva akkor azt közölte, hogy Marija Milosevicet rettenetesen felbőszítette apja gyávasága, hiába unszolta, hogy a fogda helyett ölje meg magát. Fennállt annak a veszélye, hogy egyfelől a volt elnök fegyveres gárdája, hívei, másfelől pedig a rendőrök egymásra lőhetnek, s számos áldozat eshet. A helyzet csillapítása érdekében a szocialisták minap kizárt tagja, az árulónak bélyegzett Branislav Ivkovic és Ceda Jovanovic közvetített, s miután megállapodás született, Goran Cavlina vizsgálóbíró elindult Jovanovic autója felé. Már elhelyezkedtek az ülésen, amikor eldördültek a lövések. A vizsgálóbíró kabátjára csapta az ajtót, kis türelmet kért a fiatal demokratától. „Hagyd a kabátot, a fejünket kell mentenünk”, válaszolta, gázt adott, s elszáguldott. Mi történt a kabáttal, nem jegyezte fel a sajtó, a fejük sértetlen maradt. A média emlékezete szerint Bane Ivkovic is nagyon megijedt, páni félelmében a fiatal fenyőfák közé, az átázott földre vetette magát, annak reményében, hogy a fejtetlen lombok megvédhetik a golyótól. Elegáns kabátját besározta, mint olyan sokan mások pártjának uralma alatt, csak más értelemben, mint Bane Ivkovic a ruháját. Csodák csodájára Zivorad Igic, a belgrádi lakhelyű kosovói örökös szocialista káder nem észlelte ajtók csapkodását, háztartási kellékek röpködését, a teli torokból kiáltott szitkokat, a lövéseket sem hallotta, elnyomta az álom, pedig újságíróknak megesküdött, hogy egy korty szeszes italt sem konzumált. A sajtó találta-e ki az egészet, nem tudni, a bíróság előtt azt vallotta, hogy a vádlott a levegőbe lőtt, a helyzet vérontás nélküli rendezését jelezte ezzel. Cedo Jovanovic a sajtó közvetítésével az igazságügy mellének szegezte a kérdést, miért nem vonta felelősségre azokat az egyéneket, akik több száz golyót lőttek ki a március 31-ei éjszaka alatt, miért sürgősebb Marija Milosevic ügye azokénál, akik több személyt megsebesítettek. „Nem vagyok hajlandó részt venni egy vereséget szenvedett család megalázásában”, jelentette ki. Ez a család egy évtized alatt sok mindent cselekedett, egyik tagjának erről Hágában kell számot adnia, s mit akart mondani, üzenni Jovanovic, annak kiderítése már meghaladja az újságíró tényrögzítő feladatát. VAJON miként magyarázható, hogy a remény és a szakvélemények ellenére az utóbbi időben ismét magasra csaptak a nacionalizmus, az idegengyűlölet hullámai, a másként gondolkodók elleni uszítás, sőt fenyegetőzés? Nyilvánvalóan számos válasz lehetséges, nem tartom kizártnak, hogy Mirko Tepavac volt külügyminiszter közel áll az igazsághoz. Azt fejtegette ugyanis, hogy „az októberi fordulat elhárította a forradalom rémét, de sajnos, nem számolta fel Milosevic és hatalmi körének hagyatékát... A szabadság kitárt ajtaján belopta magát szinte sértetlenül a korrumpált rezsimapparátus látható és nem látható része. S ami még ennél is rosszabb, rendezte sorait, s felébresztette az idegengyűlölet, az Európa-ellenesség, a nacionalizmus szellemét, s ezzel együtt az elzárkózást hirdeti. Ha a hatalom tovább habozik visszaszorításukban, konfliktus nélkül nem lesz megoldható a helyzet.” Remélhetőleg a demokratikus értékrendszer határain belüli konfliktusra célzott az egykori diplomáciai vezető. VAJON népének, hazájának tette szolgálatot Hágába való önkéntes útjával Nikola Sainovic, vagy a hazai igazságszolgáltatás elől lépett meg? Nemcsak az igazságot elvont fogalomként értelmező pletykalapok, hanem a hitelességre súlyt helyező újságok is gyakran emlegették szerepét abban, hogy nagy mennyiségű aranyat szállítottak el Borból egyelőre ismeretlen helyre. A média követelte annak kiderítését is, hogy Sainovic kapcsolatban állt-e azokkal az ügyletekkel, amelyek keretében több millió dollár került az országból ciprusi és más bankokba. Az már nem találgatás, hogy Nikola Sainovic ült a miniszterelnöki bársonyszékben 1993-ban, az emberiség egyetemes történelme legnagyobb méretű inflációjának idején. Mladan Dinkic bankkormányzó könyvében azt írta, hogy szándékosan szították a pénzromlást a lakosság kifosztásának szándékával. VAJON a kormány a kémek gyülekezete-e, ahogyan Velimir Ilic, az örökös kormányfő-helyettes jelölt, az önmagát a köztársasági elnöki tisztségre legalkalmasabbnak tartó cacaki polgármester állítja? A közvélemény tudomása szerint eddig Momcilo Perisicet, a kabinet leköszönt alelnökét, volt vezérkari főnököt gyanúsítják azzal, hogy államtitkokat szolgáltatott ki egy idegen országnak, de ezt még a bíróság nem bizonyította be. Ilic nem említett nevet, valamiféle okmányokra hivatkozott, mintha ilyen súlyos vád nem szorulna bizonyításra. Viszont név szerint homoszexuálisnak minősítette a kormány egyik alelnökét. Az októberi forradalmárnak nincs jó véleménye a belügyminiszterről, a szerb emigráció előtti beszédében felvetette a kérdést, mit keres a kormányban egy horvát. Azt állította, hogy több miniszter, mielőtt még elfoglalta volna magas posztját, a nagyvilágban csavargód. Nem teljesen érthető, ha már Ilic ilyen gyanús társaságnak tartja a kormányt, akkor miért vágyik közéjük, miért követeli olyan erőszakosan önmagának a miniszterelnök-helyettesi tisztséget? VAJON jó úton haladunk-e, ahogy a köztársasági kormányfő nyomatékosan hangsúlyozza? Miért lennénk kétkedőek, borúlátóak, még ha ez az út nem csak rózsákkal van megszórva, és a polgárok százalékban ki nem mutatható része úgy érzi, hogy túl sok jutott neki a tövisből. FISCHER Jenő Tisza Tábor 2002 A szabadkai Riparia Természetbarátok Egyesülete, a kanizsai Tisza Klub és a törökkanizsai Szőke Tisza Ökológusok Egyesülete a Törökkanizsa mellett elterülő erdőben (a Sárgaháznál) a 13 évinél idősebb diákok számára madármegfigyelő és gyűrűző tábort szervez öt váltásban: 1. váltás: július 28-ától augusztus 4-éig 2. váltás: augusztus 4-étől 11-éig 3. váltás: augusztus 11-étől 18-áig 4. váltás: augusztus 18-ától 25-éig 5. váltás: augusztus 25-étől szeptember 1 jéig A részvételi díj 25 euró, ill. ennek megfelelő dinárösszeg. A résztvevőknek lehetőség szerint sátrat és a szükséges személyes felszerelést kell hozniuk. Jelentkezni lehet: Riparia Természetbarátok Egyesülete, 24000 Subotica, Engelsova 9. tel.: 064/11-33-781, 024/44-862, illetve dr. Ágoston Attila 23330 Novi Knezevac, Nikole Tesle 20., tel.: 063/81-44-040. A szervezők Magyarita______________________________ Az ország hatalmi struktúráiban 1945-ig visszemenőleg az a mély meggyőződés uralkodott, hogy mindazok a polgárok, akik a rezsim ellen nyilatkoznak, veszélyt jelentenek az állam számára, következésképp sajátos ellenőrzés, felügyelet alá kell helyezni őket, így a kelet-európai szocialista országok gyakorlatához hasonlóan Jugoszláviában is különféle (katonai és politikai) biztonsági szolgálatok alakultak szövetségi és köztársasági szinten egyaránt, amelyek mindmáig jóformán változatlan formában megvannak. Ezek a szolgálatok évtizedeken át gyűjtötték és őrizték az adatokat a hatalom politikai ellenfeleiről, mindazokról, akik az ország demokratizálásáért küzdöttek, de azokról is, akik valamilyen módon tyúkszemére léptek a rezsim embereinek. De korántsem szocialista, hanem jóval korábbi „találmány” a polgárok titkos rendőrségi dossziéja, már a XIX. század Franciaországában is megvolt, Balzacnál is olvashatjuk, hogy a rendőrség milyen szörnyű módon használta fel a polgárokról begyűjtött információkat. A KÖZVÉLEMÉNY LANYHA ÉRDEKLŐDÉSE Furcsamód nálunk, ellentétben a többi volt szocialista országgal, a polgárok, de még a médiumok sem mutattak/mutatnak kellő érdeklődést a titkos dossziék iránt, nemhogy nyomást gyakoroltak volna a hatalomra megnyitásuk végett. Csak találgathatjuk, hogy miért. Talán azért, mert az elmúlt évtizedben sokkal súlyosabb gondokkal kellett szembenézniük az embereknek. Vagy: talán nem hisznek abban, hogy valaha is meg lehet tudni a teljes igazságot. Vagy: talán félnek megtudni, milyen szerteágazó hálózatuk volt/van a fizetett besúgóknak, az önkéntes spicliknek és a túlbuzgó hazafiaknak. Az a baj, hogy ezideig nem volt meg a politikai akarat, sem a közvélemény kellő fogékonysága, hogy a problémával szembenézzen. Mintha ez az ország, még mindig háborúban lenne önmagával és a világgal, s a titkos dossziék megnyitása veszélyeztetné magának az államnak a létét, nem tud megszabadulni a „belső ellenségtől”. Az új hatalom ugyan egy évvel ezelőtt tett egy felemás lépést ez irányban. A sebtében hozott, s azon frissiben módosított szerbiai kormányrendelet azonban inkább porhintés volt, mintsem igazi megoldás a titkos rendőrségi dossziékba való betekintés kérdésének teljes mértékű megoldására. Nos, hogy mégis elmozdult a holtpontról a dolog, bizonyítja a rendőrségről szóló törvények munkaváltozatának megszületése, amit a Vreme és a NIN hozott nyilvánosságra. Független szakértői csoportok készítették el őket. SZABAD HOZZÁFÉRÉS A TITKOS DOSSZIÉKHOZ Az állambiztonságról szóló törvénynek három munkaváltozata is van. Csak a legjellemzőbb újdonságokat emeljük ki: az állambiztonsági szolgálat köztársasági biztonsági tájékoztató ügynökséggé alakul, s háromszoros (politikai, bírósági és civil) ellenőrzés alá esik. Nincs többé „belső ellenség.” Hatásköre mindenekelőtt a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harcra, a háborús, valamint az emberiség és az emberi jogok ellen elkövetett bűnök leleplezésére terjed ki. Számunkra azonban sokkal érdekesebb a szerbiai állambiztonság által vezetett titkos dossziékról szóló törvény munkaváltozata, amely szintén radikális megoldásokat tartalmaz. Előirányozza a szerbiai képviselőház külön bizottságának létrehozását, amely megalakulása után 30 napon belül átvenné az 1945-től vezetett összes dossziét, s hozzáférhetővé tenné őket mindazok számára, akik valamilyen formában érintve voltak. Minden polgárnak jogában állna saját kérésére írásbeli értesítést kapnia arról, hogy van-e dossziéja, de arról is, hogy más személyekről, csoportokról vagy szervezetekről vezetett dossziék tartalmaznak-e rá vonatkozó adatokat. Ha igen, akkor joga lenne betekintést nyernie, és megkapni a másodpéldányt. A javaslat szerint az állami szervek és szervezetek, tudományos intézmények, médiumok stb. felhasználhatják az adatokat e törvénnyel összhangban, amely gondoskodik arról, hogy az állam és az érintett egyének érdeke korszerű és demokratikus módon védve legyen. A szolgálat dolgozóinak és munkatársainak nevét törlik, kivéve, ha az adatok kárt okoztak a dosszié tulajdonosának, és a bíróságon bizonyítékként szerepelhet. A dossziéjába betekintő személy írásban követelheti a rá, vagy elhunyt hozzátartozóira vonatkozó személyes adatok kijavítását, ha pontatlannak tartja őket. AZ ÁTVILÁGÍTÁS MIATT MÁRIS NAGY AZ ELLENÁLLÁS A titkos dossziék adatai felhasználhatók politikai átvilágításra (lusztrációra), vagyis azoknak a vezető posztokon levő (és leendő) személyeknek a diszkvalifikálására, akik a titkos rendőrség tagjaiként, munkatársaként, besúgóként megsértették az emberi jogokat, s akik továbbra is hajlamosak effajta műveletekre. Átvilágítás alá esnének a képviselők és tanácstagok, a kormányelnökök, kormánytagok és más vezető kormánytisztségviselők, a köztársasági elnök és szolgálatának tisztségviselői, a helyi önkormányzatok szolgálatainak és szerveinek vezetői, a bírák, az ügyészek, valamint a közvállalatok, közszolgálatok, egyetemek, állami médiumok, állami bankok igazgatói és igazgatóbizottságainak tagjai, a belügyminisztérium és az állambiztonsági szolgálat (a jövendő ügynökség) dolgozói, a büntető-javító intézetek (börtönök) vezetői. Az ilyen átvilágítástól azonban mindenekelőtt azoknak a besúgóknak és összekötőiknek kell tartaniuk, akik tudatosan továbbítottak hazug vagy rosszindulatúan elferdített információkat, vagy akik politikai célokból, illetve anyagi haszon fejében visszaéltek a dossziék adataival. Tehát sok ember karrierje forog kockán. Mondanunk sem kell, hogy a javasolt törvény munkaváltozatának szövegét máris megannyi kifogás érte. Mindenekelőtt a szerbiai belügyminisztérium állambiztonsági reszortjának vezetői dühödtek meg, de mások is prüszkölnek. Azzal érvelnek, hogy a javasolt bizottság cenzori intézmény lenne, az állam számára pedig óriási anyagi megterhelést jelent. Vélekedésük szerint ezzel a titkosszolgálat munkamódszere lelepleződne stb. Legjobban az állambiztonsági szolgálat tagjainak átvilágításával nincsenek kibékülve, mert ezzel - úgy vélik - egyfajta tisztogatás indulna meg az előzetes felelősség megállapítása nélkül. Továbbá elfogadhatatlannak tartják a titkos dossziék megnyitását a médiumok számára, ami ugyebár érthető, ám semmiképpen sem akceptálható. A közvéleménynek ugyanis jogában áll tudni, mit művelt az elmúlt évtizedek alatt a politikai rendőrség a besúgók népes táborának közreműködésével. TÚL SZÉP, HOGY IGAZ LEGYEN A kifogásokból, ellenvetésekből ítélve és körülményeink ismeretében, a fent vázolt formában aligha fogadják el a törvényt. Mire a képviselőház elé kerül, úgy kiherélik, hogy elvész belőle a lényeg, sírmagja sem marad a legjobb megoldásoknak, mint a kisebbségi törvény esetében. Vagy már el is veszett a lényeg a dossziékból. Vagy maguk a dossziék vesztek el. Volt éppen elég idő, s alighanem kellő politikai akarat is eltüntetésükre. Félő, hogy ez a törvény is olyan kirakat, illetve átejtés lesz, mint a tavalyi kormányrendelet. Arról nem is szólva, hogy a katonai titkos dossziék ügye még igazán terítékre sem került, Perisic kémhistóriája fellebbentette a fátylat, de azóta sehol semmi. S arról se feledkezzünk meg, hogy nálunk is életmóddá, nagyon sok ember életelemévé vált a besúgás, amelytől egyhamar aligha tudnak megszabadulni. Nézzünk csak körül! Az új és a régi hatalom emberei, beleértve a főállású besúgók mindenre képes és a kisszerű spiclik túlbuzgó hadseregét is, szinte kibogozhatatlan hálóvá fonódtak össze. Ki kit, s mi alapján világít itt majd át? Tehát ne igyunk előre a medve bőrére, hiszen, hogy is dudorásztuk hajdan: „Túl szép, hogy igaz legyen...” Azt azonban mégis elégedetten nyugtázhatjuk, mert nagy dolog, ha késve is, de kellő politikai és szakértelemmel elkészült egy ilyen törvény munkaváltozata. Egyelőre éljük be ennyivel, s figyeljük a fejleményeket! SERER Lenke NAPJAINK HORDALÉKA Megszabadulunk-e végre a besúgóktól? Elkészült a titkos rendőrségi dossziékról szóló törvény munkaváltozata - Előirányozza a politikai átvilágítást (lusztrációt) is - A demokrácia próbája lesz a javasolt megoldások elfogadása és alkalmazása 2002. május 5., vasárnap Megköszönjük a figyelmet Nemrégiben a kishegyesi falugyűlésen vetette fel valaki, hogy van-e joguk a tartományi és a körzeti rendőröknek a mellékutcákon is megállítaniuk és ellenőrizniük a forgalmat. Azt a választ kapta, hogy a rendőröknek természetesen jogukban áll bárhol ellenőrzést végezni. Néhány napra rá a polgárok egy feketicsi összejövetelén is felmerült a kérdés. Igen furcsa dolgok is kiderültek, például az, hogy az iskolába kerékpáron igyekvő gyereket megállították és ellenőrizték. Mivel látták, hogy a bringa vadonatúj, és nem találhatnak benne hibát, a gyereket megbüntették állítólag azért, mert nem volt bukósisakja. Legközelebb majd a hajtási engedélyt fogják kérni tőle! Egy másik eset: a ház előtt parkolt gépkocsiba kötöttek bele, és elküldték rendkívüli műszaki vizsgára. A törvényeket kétségkívül be kell tartani, de ez esetben is lenne néhány megjegyzésem. A törvényalkotóknak nyilván az a céljuk, hogy a szabályok szigora tekintetében is közeledjünk Európához. Azt azonban mégis figyelembe kellett volna venni, hogy nem heccből, hanem szükségből majd minden második-harmadik autó „nagykorú”. Az is igaz, hogy korábban nevetségesek voltak a büntetések, de biztos, hogy most sincsenek összhangban sem a géppark állapotával, sem pedig a keresetekkel. Az utóbbi esetben arra gondolok, hogy szigorúak és magasak az európai büntetések is, de egy-két büntetés még nem borítja fel a havi családi költségvetést, mint, mondjuk, nálunk. Nem szeretnék senkit olyasfajta kesergésekre hangolni, hogy megintcsak a magyarok lakta falvakat lepték el az ellenőrzést végző rendőrök, mintha ez a népesség messze földön híres lenne a törvények semmibevételéről. Ha jobbak nem is vagyunk, mint mások, rosszabbak sem. Az viszont a helybelieknek is feltűnt már, hogy egyetlen ilyen ellenőrzési akció sem kerüli el falvainkat, másokat viszont igen. Éppen az effajta érzékenység miatt kellene talán a rendőrségnek magának ügyelnie arra, hogy ennek még a látszatát is messze elkerülje. Meg kell említenem még egy esetet, amelyről szintén a napokban hallottam egy gunarasi ismerősömtől. Egyik falubelije, amikor meglátta az ellenőrző rendőröket az utca végén, biciklire pattant, hogy elpanaszolja nekik: a szomszédja ellopott tőle két zsák kukoricát. A rendőrök elutasították, arra hivatkozva, hogy a lopás értéke nem éri el azt a határértéket, amikor kötelesek lennének intézkedni. Viszont megbüntették az illetőt 300 dinárral, mert papucsban hajtotta a biciklit. Ha nem is igaz az eset, akkor is pontosan mutatja, hogyan vélekednek a polgárok a rendőrség munkájáról, mégpedig nem ok nélkül. Az is elég baj, hogy az említett határérték valóban létezik, és csodálom is, hogy az arra hivatottaknak sosem tűnt fel ez a sajátos paradoxon, tudniillik, hogy az állam védi saját karhatalmát a munkától. Nem csoda tehát, hogy elszaporodtak az apró lopások, és a földműveseknek maguknak kell megszervezniük a mezőőrszolgálatot, a saját költségükre. A jelenlegi állomány a többszöröse annak, ami a hetvenes években volt, amikor nem létezett ilyen határérték. Nem a rendőröket okolom elsősorban mindezért, hanem természetesen azokat, akik katonai feladatokra és a polgárok megfegyelmezésére képezték ki őket, nem pedig bűnüldözésre a polgárok nyugodt életének és vagyonának a megvédésére. A bajok orvoslását valahol itt kellene kezdeni, és ezt szem előtt tartani a törvények megváltoztatásakor, átszervezéskor és a képzéskor is. PAPP Imre